Hírek, aktualitások
Szakdolgozati workshop
- 2024. május 27-én 27. alkalommal került sor a turizmus-vendéglátás szakos hallgatók számára szervezett szakdolgozati workshop megrendezésére. Az írásbeli fordulót követően megtartott szóbeli döntőben elhangzott előadásokat négytagú zsűri értékelte. A zsűri elnöke Angelus Barbara, a domain.hu – ISZT Internet Szolgáltatók Tanácsa marketing és kommunikációs vezetője volt, tagjai pedig Sivó Roland, az Aquaworld Resort Budapest igazgatója, illetve a tanszék oktatói, Dr. Grotte Judit és Dr. Donka Attila.
A szakdolgozatok versenyébe benevezett hallgatók közül öten mutathatták be dolgozatukat a döntőben, ahol az előadások magas színvonalának köszönhetően a következő eredmény született:
Megosztott 1. hely – Verba Zsanett: Utazás a digitalizáció korában: mobil applikációk és viselhető technológia (konzulens: Dr. Rátz Tamara)
és Vitanov Vivien: Digitális megoldások elfogadása a fogyasztók által a turisztikai és vendéglátóiparban (konzulens: Dr. Rátz Tamara) - 3. hely – Demeter Flóra: Flight shaming, avagy ,,repülési szégyen?? megjelenése Magyarországon (konzulens: Dr. Rátz Tamara)
- 4. hely és közönségdíj – Bodnár Diána: Az El Camino-tól az Ayahuasca-szeánszokig: avagy utazás térben, időben, testben, lélekben (konzulens: Dr. Szalai Katalin)
- 5. hely – Kovács Dominik: A gasztronómia modernizálásának kihívásai (konzulens: Dr. Füreder Balázs)
- A résztvevőknek és konzulenseiknek gratulálunk!