Ugrás a tartalomra

Demonstrátori ösztöndíj

A Kodolányi Egyetem nemzetközi és hazai jó gyakorlatokat ötvözve Demonstrátori Programot szervez, mely egyszerre szolgálja a hallgatók kompetencia fejlesztését, megélhetésének támogatását, szakmai előmenetelét és az egyetemen folyó oktatási, kutatási és közösségi feladatok humánerőforrás igényének kielégítését.

A Demonstrátori Programot a Hallgatói Life Coach Központ koordinálja, a demonstrátorok konkrét feladatait az adott szervezeti egységek vezetői határozzák meg. A Demonstrátori Programban résztvevő hallgatók rendszeres havi ösztöndíjban részesülnek, melynek összege megegyezik a mindenkori minimálbér összegének 1/6 részével. A demonstrátori ösztöndíj adóterhet nem visel.

A demonstrátori ösztöndíj pályázatot az egyetem minden évben júniusban írja ki, a következő tanévre vonatkozóan és szeptember 1. és 2026. június 30. között, 10 hónapon keresztül folyósítja.

A demonstrátori feladatok döntően adminisztratív, technikai és operatív szervezési feladatok, melyek az
adott kar szakmai munkájához, a képzési programokhoz és a kutatási feladatokhoz kapcsolódnak, kisebb
részben kifejezetten szakmai feladatokat jelentenek, melyekhez szakmai iránymutatást ad a feladatgazda.
A feladat ellátása jellemzően a megpályázott campus szerinti helyszínen, illetve esetenként külső helyszínen történik.