Alap- és mesterképzések, felsőoktatási szakképzések esetén:
20/521-5284, 20/521-5764 (H-CS 08:30-15:30)
felveteli@kodolanyi.hu
Szakirányú továbbképzések esetén: https://www.kodolanyi.hu/tovabbkepzes
   

  

Két diploma egy áráért!


A Kodolányi János Egyetem képzési kínálatában lehetőséged van két szakot is elvégezni plusz két félév alatt egy tandíjért!


Mit jelent a kétszakos képzés?

A kétszakos képzés azt jelenti, hogy hallgatóink egy tandíjért plusz két félév alatt két BA alapszakos diplomát szerezhetnek!

 

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Ha felvételt nyersz egy alapszakra, két félévet egyszakosként tanulsz.

Ennek során jelentkezel a rendes felvételi eljárás keretében egy második, intézményünk képzési szerkezetében társított szakra, melynek a sikeres felvételit követően csakis azon tárgyait kell elvégezned, amelyeket az első szakon még nem tanultál. Ez általában a szakmai törzsmodul és specializáció tárgyait, valamint a kötelező gyakorlatokat jelenti.

Vagyis az első szakon tanult kb. 40-80 kreditnyi tárgyat a második szakba beszámítjuk! 

Az egy tandíj azt jelenti, hogy a közös képzési szakasz végéig az első alapszak díját, ezt követően a második alapszak díját fizeted majd kétszakos hallgatóként.

 

Mit kell tennem, ha kétszakos képzésre szeretnék jelentkezni?

A kétszakos képzés második szakjára is felvételizni kell, erre az általános eljárásban is lehet jelentkezni a már ismert módon 2023. február 15-ig. A jelentkezésről részleteket a www.felvi.hu oldalon olvashatsz, vagy az ügyfélszolgálatunkon tájékozódhatsz. 

 

Figyelem!

  • Ha az anglisztika alapszakot választod második szakként, akkor angol nyelvből, ha a történelmet választod, akkor történelemből kell emelt szintű érettségi.

A kétszakos képzésen az oktatás munkaformái variálhatók, vagyis nappalis hallgató második szakját végezheti levelező, vagy távoktatási tagozatos hallgatóként is.

 

Mely szakokat lehet társítani az alapszakhoz?  

A közösségszervezés szakhoz második szaknak választhatod az alábbi szakokat:

  • anglisztika (emelt szintű érettségi angol nyelvből kötelező)
  • emberi erőforrások
  • kommunikáció és médiatudomány
  • nemzetközi tanulmányok
  • pedagógia
  • szociális munka
  • történelem (legalább középszintű érettségi történelemből kötelező)

Az anglisztika szakhoz második szaknak választhatod az alábbi szakokat:

  • közösségszervezés
  • kommunikáció és médiatudomány
  • nemzetközi tanulmányok
  • történelem (legalább középszintű érettségi történelemből kötelező)

Az emberi erőforrások szakhoz második szaknak választhatod az alábbi szakokat:

  • gazdálkodási és menedzsment
  • nemzetközi tanulmányok
  • kommunikáció és médiatudomány
  • szociális munka
  • turizmus-vendéglátás 

A gazdálkodási és menedzsment szakhoz második szaknak választhatod az alábbi szakokat:

  • emberi erőforrások
  • nemzetközi tanulmányok
  • kommunikáció és médiatudomány
  • szociális munka
  • turizmus-vendéglátás

A kommunikáció- és médiatudomány szakhoz második szaknak választhatod az alábbi szakokat:

  • közösségszervezés
  • anglisztika (emelt szintű érettségi angol nyelvből kötelező)
  • emberi erőforrások
  • gazdálkodási és menedzsment
  • nemzetközi tanulmányok
  • történelem
  • turizmus-vendéglátás

A nemzetközi tanulmányok szakhoz második szaknak választhatod az alábbi szakokat:

  • közösségszervezés
  • anglisztika (emelt szintű érettségi angol nyelvből kötelező)
  • emberi erőforrások
  • gazdálkodási és menedzsment
  • kommunikáció és médiatudomány
  • turizmus-vendéglátátás
  • történelem (legalább középszintű érettségi történelemből kötelező)

A pedagógia szakhoz második szaknak választhatod az alábbi szakokat:

  • közösségszervezés
  • emberi erőforrások

A történelem szakhoz második szaknak választhatod az alábbi szakokat:

  • közösségszervezés
  • anglisztika (emelt szintű érettségi angol nyelvből kötelező)
  • emberi erőforrások
  • kommunikáció és médiatudomány
  • nemzetközi tanulmányok

A turizmus-vendéglátás szakhoz második szaknak választhatod az alábbi szakokat:

  • emberi erőforrások
  • gazdálkodási és menedzsment
  • kommunikáció és médiatudomány
  • nemzetközi tanulmányok
  • szociális munka

A szociális munka szakhoz második szaknak választhatod az alábbi szakokat:

  • közösségszervezés
  • emberi erőforrások
  • gazdálkodási és menedzsment
  • turizmus-vendéglátás

 

Figyelem!

Az angol nyelvű képzések csak nappalis formában indulnak, az angol nyelvű képzéseken való tanulás egész heti, napközbeni elfoglaltságot jelent, az idegen nyelvi szaknyelv használat-gyakorlás miatt pedig egyéni tanrend csak kimagasló szintű nyelvtudás alapján adható. A hatályos rendelkezések alapján ugyanis az angol nyelvű képzés végén kapott oklevél a C1 szintű nyelvtudással, azaz felsőfokú nyelvvizsgával egyenértékű nyelvtudást igazol, értelemszerűen az idegen nyelvi (angol) kompetencia fejlesztése a teljes képzés alatt megvalósul, ez a magyar nyelven tanult tárgyakkal nem váltható ki.

 


Kodolányi János Egyetem
Budapesti Nemzetközi Campus


Kodolányi János Egyetem
Székesfehérvár


  •  H-8000 Székesfehérvár, Fürdő utca 1.
  •   20/521-5284, 20/521-5764 (H-CS 08:30-15:30)
  • felveteli@kodolanyi.hu
Kodolányi János Egyetem
Orosháza