06 80 203 769
   06 22 543 324
    felveteli@kodolanyi.hu
      

  

Somogyi Orsolya


Különleges dolognak tartom, ha valakinek megadatik, hogy a Parlamentet jelölheti meg munkahelyeként. És most nem a képviselőkre gondolok, hanem arra a több száz közalkalmazottra, akik minden reggel belépnek az ország házának valamelyik kapuján, majd a munkaidejük leteltével kilépnek hazánk legszebb épületéből. Nyilvánvalóan mindazoknak természetes közege a „Ház", akik itt dolgoznak, ám huszonéves fiatalként miniszterelnöki sajtóreferensi feladatkörbe bekerülni - pestiesen szólva - nem semmi. Somogyi Orsolya 2004-ben szerzett diplomát Székesfehérváron a Kodolányi főiskola angol nyelvtanár-kommunikáció szakán, s még ugyanebben az esztendőben álláshoz jutott a Parlamentben.

Mindebben szerepe van annak a szerencsés véletlennek, hogy egy korábban diplomázott kodolányis hasznosítható információval látta el a pályakezdő álláskeresőt. Először erről beszélgettünk Orsival.

- Miután diplomáztam a főiskolán, sok pályatársamhoz hasonlóan én is munkát kerestem. Egyik barátnőm, aki felettem járt szintén a Kodolányin angol nyelvtanár-kommunikáció szakra, akkor már itt dolgozott a Parlamentben Kiss Péter kancelláriaminiszter sajtóreferenseként. Mészáros Dóra elmondta, hogy most keresnek sajtóst, ha van kedvem, és mivel kommunikáció szakon végeztem, adjam be az önéletrajzomat, próbáljam meg. Természetesen jelentkeztem, felvettek, majd három hónap próbaidő után azt mondták, hogy szeretnék, ha folytatnám a munkámat. Nagyon nagy megtiszteltetésnek tartottam, hogy ilyen fiatalon megbíznak bennem, és számítanak a munkámra. Ezt követően Kiss Péter miniszter úr mellett dolgoztam három évig, majd tavaly novemberben jöttem át a miniszterelnöki kabinetre Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr mellé.

- Emlékszel-e az első munkanapodra? Milyen érzés volt, amikor beléptél a Parlamentbe először?

- Meghatódtam. Egyrészt a csodálatos, grandiózus épület ragadott magával, Parlamentünknek nagyon-nagyon erős kisugárzása van. Aki ide belép, mint magyar állampolgár, úgy érzi, hogy ez nem véletlenül az ország háza. Mai napig szeretek a folyosókon sétálni, különleges élmény számomra csak úgy körbemenni. Mindig büszkeséggel tölt el, amikor megkeresnek ismerősök vagy barátok, hogy szeretnének bejönni és megnézni az épületet, és szívesen körbevezetem őket. Az első munkanapomon izgultam, de mivel szeretettel és odafigyeléssel fogadtak, jól éreztem magam. Soha nem felejtem el, hogy az első napon rögtön a mélyvízbe dobtak, délután itt maradtam egyedül a sajtóosztályon. Nagyon megilletődtem, amikor felvettem a telefont és a volt miniszterelnök, Horn Gyula mutatkozott be, Kiss Pétert kereste. Most is felelevenedik bennem, hogy szinte a torkomban dobogott a szívem, miközben elnézését kérve elmondtam, hogy nem tudom adni, mert házon kívül van a miniszter úr, amint elérem, jelzem, hogy kereste. Aztán szép lassan persze beletanul az ember, novemberben volt négy éve, hogy itt vagyok.

- Óhatatlanul fölmerül a kérdés, hogy a kommunikáció szakon tanultakat mennyire lehet felhasználni a munkádban. Annak idején én biztosra vettem, hogy valamennyien újságírók lesztek - tévés, rádiós vagy nyomtatott sajtós -, hiszen a főiskolai éveitekben végig szorgalmasan gyakornokoskodtatok a Vörösmarty Rádióban. S ez mégiscsak valamiképpen a másik oldal.

- Amellett, hogy a legszebb emlékeim között tartom számon azokat az éveket, biztosan állíthatom, megalapozták a pályámat. Igaz, hogy a tanulás mellett a szabadidőnkben rádióztunk, de megérte. A kötelező gyakorlatot követően ott ragadtunk a rádióban, s ezt követően minden szabad percünket ott töltöttük. Az elméleti tudás mellett olyan gyakorlati tapasztalatot szereztünk, amely kamatostól megtérült később. A médiára való rálátásom, véleményem egészen más attól, hogy tudom, miként működik egy szerkesztőség, hogyan dolgoznak az újságírók. A napi munka során ismeretségekre, kapcsolatokra tettünk szert, sajtótájékoztatókra jártunk, híreket, tudósításokat, interjúkat készítettünk. Elsőévesként meglepő volt, hogy lehetőséghez jutottunk, s ha csak egy hírt vagy egy reklámszöveget mondhattunk el kezdetben, arra is nagyon büszkék voltunk. Aztán végigrádióztuk a főiskolai éveinket, s negyedévesként jóleső büszkeséggel mutattuk meg az alsóbb éveseknek, hogy mit tudunk.

- Azt követően, hogy megkaptad ezt az állást, a tanulmányaid terén mi következett?

- A kommunikációt folytattam tovább a Szegedi Egyetemen. Két éves kiegészítő képzésben vettem részt, és megszereztem az egyetemi diplomámat. Közben elkezdtem a jogi egyetemet is az ELTE-n, amit viszont sajnos ott kellett hagynom, mert a munkát és a kétféle képzést nem tudtam összeegyeztetni.

- Észrevétlen áteveztünk a munka területére. Itt az irodádban mögöttünk egy tábla van, ahol a sajtóosztály napirendje vagy a menetrendje szerepel. Miből áll a munkád?

- Nemzetközi sajtóreferens vagyok, ami azt jelenti, hogy ha munka- vagy hivatalos látogatásra megyünk külföldre, akkor miniszterelnök úr sajtódelegációját szervezem. Daróczi Dávid kormányszóvivővel közösen végezzük el ezeket a feladatokat. Ha hozzánk, Magyarországra jön külföldi kormányfő, akkor szintén mi szervezzük a sajtótájékoztatókat, de itthon is gyakran tartunk nemzetközi sajtótájékoztatót. Amikor külföldre utazunk, előtte felveszem a kapcsolatot a magyar nagykövetséggel, az ottani sajtóattaséval közösen szervezzük meg a programot: mikor hova kell menni, hol lehet fotót, vágóképet készíteni, mikor kerülhet sor egy gyors doorstepre, egy sajtótájékoztatóra. Ugyancsak engem keresnek meg e-mailben vagy telefonon a külföldi újságírók, ha miniszterelnök úrtól interjút szeretnének kérni. Én a kérést továbbküldöm, majd véleményezzük, megbeszéljük, és leszervezem az interjút.

-Valljuk be, ez nem nyolc órás elfoglaltság. Milyen munkarendben dolgozol, és például mennyit utazol külföldre?

- Időszakonként más-más lehet a leterheltség. Gyakran a hétvége is munkával telik, de számomra ez nem jelent különösebb gondot. Nagyon szeretem a munkámat, nem fáraszt, örömömet lelem benne. A külföldi utazások nagyban függenek a féléves programtervtől. Most az utóbbi időben úgy alakult, hogy szinte minden héten utaztunk. Múlt héten voltunk Ankarában és Kisinyovban, előtte héten Madridban voltunk hivatalos látogatáson a spanyol kormányfőnél. Jövő héten Brüsszelbe utazunk a szokásos állam- és kormányfők találkozójára.

- Mennyivel előre tudod a programodat, és hogyan tudod megszervezni az életedet, alakítva ahhoz, hogy utaznod kell, vagy éppen itt a parlamenti irodádban dolgozol?

- A napi dolgokat gyakran az élet alakítja, a tervezett programokat átszabhatja akár egy-egy megszólalás vagy egy gyors hír. Akkor azonnal és gyorsan kell helytállni. A külföldi programokat két-három hónappal előre lehet tudni, főleg a hivatalos látogatásokat, hiszen előtte megkeresnek minket, és meghívást kapunk.

- Voltaképpen ki a közvetlen főnököd?

- A közvetlen főnököm a Kormányszóvivői Iroda vezetője: Csaba Lajos.

- Mennyi a személyes kontaktusod a miniszterelnökkel? Milyen munkakapcsolatotok van?

- A személyes kapcsolat inkább külföldi utakra érvényes. Akkor megbeszéljük, hogy ki szeretne interjút kérni tőle, hol csináljuk meg, milyen lesz a sajtótájékoztató, hány kérdés van. Az interjúit én szervezem meg az időpont és helyszín egyeztetésétől kezdve az újságíró hozzá kíséréséig, és persze végig jegyzetelek az interjú alatt. Gyakori, hogy már utazás alatt, a repülőgépen szeretnének interjút készíteni a kollégák, ez is az én dolgom, hogy jelezzem neki.

- Különleges érzés lehet az ország első emberével kapcsolatban állni nap mint nap, vagy a külföldi utakon, vagy bármikor is. Ez azért nem egy szokványos munkakapcsolat, egyáltalán hogyan éled meg?

- Az első két-három hónapban mindig összeugrott a gyomrom, amikor oda kellett mennem hozzá, és elmondani, mi a következő esemény, hova álljon és mekkora a sajtóérdeklődés. Aztán az ember szépen lassan hozzászokik a helyzethez, ő is megszokta az arcomat, és én is megszoktam, hogy megszólítom. Ez már természetes számomra, hiszen ő is ugyanolyan ember, mint mi. Egy kedves mosoly, egy bátorító szó sokat számít, én ezt megkapom a munkám során.

- Ha nem is közvetlen főnököd Magyarország miniszterelnöke, én úgy érzem, hogy elszámolással tartozol neki a munkádat illetően. Milyen főnök Gyurcsány Ferenc?

- Roppant határozott, rendkívüli munkatempót diktál, ebből rengeteget lehet tanulni. Mivel szeret futni, hosszútávfutó, nagyon kitartó ember, ez a munkáján is látszik. Tele van energiával, ezt sugározza felénk is. Keményen dolgozik, és ezt követeli meg tőlünk is. Megtanultam, hogy "a napnak akkor van vége, amikor elvégezted a munkád".

- Tudnál-e, vagy említenél-e szívesen olyan történetet, olyan sztorit, ami a munkáddal kapcsolatban elismerést váltott ki a miniszterelnökből, vagy előfordult-e olyan, amikor azt mondta, hogy ezt nem jól csináltad?

- Szerencsére nem volt olyan, hogy azt mondta volna, hogy neki ez most nem tetszett, vagy valamit nem jól csináltam. Ezt most le is kopogom. Egyébként számtalan dologra kell odafigyelnem a munka során, amire az ember nem is gondolna. Megszervezem a sajtótájékoztatót, de ezzel korántsem fejeződik be a munka. Minden gesztus, mozdulat fontos lehet, végig feszülten figyelek, hogy minden rendben történik-e. Egy pillantás a sajtótájékoztató alatt, hogy figyeljen oda, hogyan áll a nyakkendője, vagy a mikrofon ne az arcába érjen, tolja lejjebb. Ezek csak apró dolgok, de hozzátartoznak ahhoz, hogy az összkép megfelelő legyen. Miniszterelnök úr egyébként nem túl dicsérgetős, de nekem egy elismerő pillantás, egy mosoly elég.

- Milyen kapcsolatot tartasz az újságírókkal, van-e köztük olyan, akivel esetleg annak idején együtt tanultál? Akadnak-e közöttük, akik hasonlóképpen hozzád, a Kodolányi főiskolán szereztek diplomát?

- Sajnos nincsen olyanokkal munkakapcsolatom, akikkel annak idején együtt tanultam, és most újságírók lettek. Bár az MTV-nél dolgozó Hajagos Andrea is kodolányis volt, vele gyakran szoktam találkozni sajtótájékoztatókon. Gyakran jön be a Parlamentbe mindenféle eseményekre. Andival tartjuk a kapcsolatot, akár minden nap beszélünk pár szót, amikor találkozunk a Parlament folyosóján vagy egy külsős helyszínen.

- Egy meglepetést tartogatok a számodra: hamarosan idejön egy régi kodolányis, aki ugyan jóval előtted végzett Székesfehérváron, ám itt a Parlamentben gyakran találkoztok. Nemes Tamásról van szó, a Magyar Televízió híradójának parlamenti tudósítójáról. Szerintem nem tudjátok egymásról, hogy ugyanazon a főiskolán szereztetek diplomát. Mit gondolsz, miért alakult így?

- Attól félek, hogy a mai rohanó világ hozza, hiszen nem érünk rá beszélgetni egymással. Szerettem a Kodolányira járni, imádtam. Életem legjobb négy éve volt, és az az igazság, hogyha bárkit megkérdezek a volt csoporttársaim, évfolyamtársaim, a fölöttem vagy alattam járók közül, mindenki óriási szeretettel és jó érzésekkel gondol vissza arra a négy évre. Sokan elmentek külföldre, szétszóródtunk, hiányolom, hogy nincs valami összetartó kapocs, ami a régi kodolányisokat összefogná.

- Milyen emlékeket őrzöl Székesfehérvárról?

- Nagyon szépeket, ami most közhelynek tűnik, de igaz. Annak idején, amikor pályaválasztás előtt voltam, mindenki furcsállta, hogy Fehérvárra megyek, mert harkányi vagyok. Tőlünk Pécs huszonöt kilométerre van, és sokan kérdezték, miért akarok elmenni, hiszen itt van Pécs, igazi diákváros remek programokkal. De a barátnőm már Fehérvárra járt, és azt mondta, higgyem el, ez nagyon szép és jóhangulatú város. Elmentem a nyílt napra, s akkor végérvényesen eldöntöttem, hogy nem kérdés, én ide szeretnék jönni. Nagyon szeretem Fehérvárt a mai napig. Jóérzéssel megyek át a városon még akkor is, hogyha csak átutazóban vagyok. Kellemes emlékek rohannak meg, szívesen kezdeném elölről a főiskolai éveket.

- A tanuláson, a munkán, az utazásokon kívül mi fér még bele az életedbe? Mi jelenti számodra a kikapcsolódást?

- Egy jó könyv, mozi, vagy akár egy kellemes séta a Normafánál. Vagy amikor az ember csak úgy elvonul a világ elől, akár a Margit-szigetre egy picit sétálni. Nekem egy kiadós séta sokat segít, mert szeretek kint lenni a szabadban. Baranyában imádom az erdőket, igazi kikapcsolódásnak tartom az erdei kirándulásokat. Párommal, ha tehetjük, elmegyünk.

- Baranyából először Székesfehérvárra kerültél, és utána Budapestre. Mennyire van jelen az életedben ma a szűkebb pátriád, ahol a gyökereid vannak? Tudsz-e időt szakítani Baranyára?

- Sajnos egyre kevesebbet, két-három havonta jutok haza. Jórészt azért is, mert hosszú az út. Azt hiszem, egyike leszek azoknak, aki a legjobban örül, hogyha az M6-os autópálya teljesen elkészül. Sokáig tart lemenni, rövid a hétvége. Ugye gyakran hétvégén is dolgozunk, és akkor csak odafutni meg vissza nem a legszerencsésebb. Szeretek hazajárni, ott tudok kikapcsolódni. Más a levegő, sokkal tisztább és jó együtt lenni a családommal.

- Nem lehet megkerülni a magánéleti kérdéseket. A párod szakmabeli-e, és hogyan tervezitek a közös életet?

- A munkámnak köszönhetem őt is, egy kabineten dolgozunk. Ő Gyurcsány miniszterelnök úr személyi titkára; itt ismertem meg. Szerencsés a munkánkban, hogy bár napközben nem vagyunk együtt, ő az épület egyik, én a másik felében, de mégiscsak egy helyen dolgozunk.

- Sok mindenről beszéltünk, de arról még nem, hogy milyen terveket szövögetsz a jövőt illetően. Hogyan képzeled az életedet, mondjuk, tíz esztendő múlva?

- Harminchét évesen? Természetesen egy szép családdal képzelem el az életemet. A mostani munkám mellett nem lehet családot alapítani. De akkorra már úgy képzelem, hogy lesz két gyermekem, és egy saját cégem.

- Nyugodtabb életformát tervezel, s nem a politikai életben kívánsz maradni. Most mennyire szövi át az életedet a politika?

- Én köztisztviselő vagyok, a köztisztviselőség pedig egy életpálya. Persze óhatatlanul közbeszól a politika ezen a munkaterületen. Ugyanakkor el tudnám képzelni az életemet külföldön is. Akár egy nagykövetségen is boldogan dolgoznék.

- Jó szívvel tudnád-e ajánlani a továbbtanuló fiataloknak ezt a pályát?

- Hogyne, de úgy gondolom, hogy újságírónak lenni nagyon attól függ, hogy ki mennyire rátermett, és ki mennyire akarja megtanulni. A kommunikáció most divatszakma, túl sokan jelentkeznek erre a szakra a hazai felsőoktatási intézményekbe. Sajnos legtöbbjüknek nincs határozott elképzelése, pályaképe, leginkább a szakma csillogó külsőségei ragadják meg őket. Azoknak ajánlom, akikben van elég elszántság és szorgalom.

Virágh Ildikó


Kodolányi János Egyetem
Orosháza


Kodolányi János Egyetem
Budapesti Oktatási Központ


Kodolányi János Egyetem
Székesfehérvár


Copyright © Kodolányi János Egyetem
Főtámogatónk: