06 80 203 769
   06 22 543 324
    felveteli@kodolanyi.hu
      

  

Lakos Nóra


Lakos NóraA Kodolányi János Főiskolán végzett hallgatók számtalan úton jutnak el a sikerekig. Van, aki a művészetet választotta, és a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakára nyert felvételt a főiskola elvégzését követően. A választás helyességét igazolja, hogy ma már jól ismert név a hazai filmszakmában, alkotásait számon tartják, pedig még csak a szárnyait bontogatja. A filmjei - Coming soon (2006), Hanna (2007), Otthon (2009) - megállíthatatlanul sikerre ítélték alkotójukat. Valahol olvastam arról, hogyan is születik a siker. Először megfogalmazódik egy gondolat az ember fejében, ami nem hagyja addig, amíg a cselekvés útjára nem lép. A filmkészítés gondolata régen megfogalmazódott Lakos Nórában, hiszen már főiskolásként, 2000-ben a Balázs Béla Stúdió és Kodolányi János Főiskola közös forgatókönyvpályázatán első díjat nyert. S a díjak azóta is jönnek szépen, sorban.

Lakos Nóra 1999-ben diplomázott Székesfehérváron, a kommunikáció szakos oklevelével először természetesen az újságírást próbálta ki, majd újabb többéves tanulást követően a diplomafilmjét készíti ezekben a hónapokban. Először a filmjeiről beszélgettünk.

 

- Filmrendező szakra járok, ebben a tanévben fejezem be. Minden évben csináltam egy kisjátékfilmet, a Coming Soon volt az első, ami egy szülésről szóló kísérleti film. Egy lány történetét meséli el, ahogyan szül, és egy varázslatos cseresznyéskertben játszódik a történet. A különböző kultúrkörök születésmotívumai, születéstörténetei jelennek meg a filmben. A film jó visszhangot kapott az egyetemen és a hazai fesztiválokon, még egy díjat is nyertünk vele. A második kisjátékfilmemet ezt követően forgattuk, Hanna címmel, ami egy szerelmi történet, egy Karinthy Frigyes-novella adaptációja.

- Az első filmed forgatókönyvét te magad írtad. A Hannában Karinthy Frigyes Reménytelen szerelem című novelláját filmesítetted meg. Miért választottad az adaptáció lehetőségét?

- Kifejezetten a rendezési munkára szerettem volna koncentrálni, hogy minél kevesebb időt kelljen tölteni a forgatókönyv-fejlesztéssel. Végül mégis elég sok mindent megváltoztattunk, inkább inspirációs alapként szolgált a novella. Szabó Ivánnal, egy forgatókönyvíró hallgatótársammal ketten dolgoztunk a forgatókönyvön.

- Egyetemistaként hogyan lehet ezeket a filmeket megcsinálni? Honnan van anyagi támogatás, és honnan vannak a szereplők például?

- Magyarországon nagyon jó hagyomány, hogy a legnagyobb színészek - akár Jászai Mari-díjasok - eljönnek pro bono vizsgafilmekben játszani. Cserébe akkor is hívjuk majd őket, ha egyszer nagy filmrendezők leszünk, és sok pénzünk lesz filmet csinálni. A finanszírozás pedig úgy zajlik, hogy az egyetemen keresztül lehet pályázni különböző helyekre, és általában adnak valamennyi pénzt vizsgafilmekre. Már régóta vita tárgya, hogy legyen egy egységes keret, amit szétosztanak, vagy pedig külön-külön pályázzunk. Egyelőre ez az utóbbi van.

- Úgy fest, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező szakos hallgatóinak egy kicsit az üzlethez és a szervezési munkákhoz is kell érteniük.

- A mi osztályunk úgy állt fel, hogy operatőr, gyártásvezető és rendező szakos hallgatók tanultak együtt, ami azért jó, mert rögtön stábokban tudtunk dolgozni. A gyártásvezetők dolga, hogy megszervezzék az egészet. Biztosítsák a technikai hátteret, intézzék az összes szervezési dolgot, illetve akár szponzorokat szerezzenek, de persze a rendezők is sokat szerveznek. A másik nagyon kedvező dolog, hogy professzionális filmkészítők, filmgyártó cégek beszállnak és segítenek támogatóként vagy koproducerként.

- Hogyan találod meg a hazai és a külföldi potenciális partnereket a filmkészítéshez?

- A filmművészetin az utolsó években van lehetőség különböző ösztöndíjakkal külföldi egyetemekre menni, és külföldön forgatni. Így voltam tavaly egy hónapig Brüsszelben, ahol dokumentumfilmet készítettünk arab és belga hallgatókkal közösen. Utána nyár végén Szarajevóban jártam egy filmfesztiválon, amelyet kifejezetten kelet-európai fiatal filmkészítőknek szerveztek. Ezek jó lehetőségek nemzetközi filmes kapcsolatépítésre. Érdemes koprodukcióban gondolkozni, mert az európai országok többsége kis piacot tud csak egyedül elérni, és a gyártásra is több pénzt lehet szerezni, ha nemzetközi csapat áll össze. Most például két olyan projekten dolgozom, ami koprodukcióban készülhet. Az egyik egy dokumentumfilm, a másik pedig egy kisjátékfilm. Az egyikben egy német producerrel dolgozom együtt, a másik esetében pedig egy horvát és egy szlovén lánnyal. Szarajevóban ismerkedtem meg velük, azóta megkerestek egy forgatókönyvvel, és nekem csak rendezni kell a filmet. November végén adtuk be a pályázatot, remélem, meg fogjuk rá kapni a szükséges pénzt. Március-április körül tervezzük a forgatást Szarajevóban.

- Mi a film  története?

- A történet abból az élményből táplálkozik, amit Szarajevó ad az odalátogatónak. Ez egy igazi balkáni város, ahol az emberek egészen másként élnek, más az életritmusuk, mint a nyugat-európaiaknak. A történet pedig az, hogy egy Berlinben élő lány hazamegy eltemetni az anyukáját, akinek az volt az utolsó kívánsága, hogy a hamvai kerüljenek vissza Boszniába. A kulturális ellentéteket is megpróbáljuk bemutatni a filmen keresztül. Egyébként egy Berlinben élő szlovén színésznővel dolgozunk együtt.

- Milyen címet adtál a filmnek?

- Rubato, ami egy zenei kifejezés, és arra utal, hogy egy hangot, egy ritmust hogyan lehet nyújtani, illetve hogyan lehet lazábban kezelni a zene szerkezetét. A főhős ugyanis diplomavizsgája előtt áll a berlini zeneegyetemen, és teljes alkotói krízisben van az édesanyja halála miatt. Rengeteg olyan balkáni zenei elem jelenik meg, ami inspirálja. Azért lett a cím Rubato, mert elég erősen jelen van a zene is a filmben.

- Van egy másik film is, aminek a forgatására készülsz.

- Igen, az is nagyon izgalmas. Életemben először volt lehetőségem, hogy professzionális keretek között, úgynevezett pitchingen vehessek részt, ami egy filmterv öt-tíz perces prezentációja olyan producereknek, akiket egyáltalán nem ismerünk. Tíz német producernek kellett prezentálnom a dokumentumfilm tervét. A film a magyar bajuszról szól, és egy bulvár cikk ihletett, amiben arról olvastam, hogy a Bajusz és Szakáll Európa Bajnokságon a magyar bajusz kategóriát rendszeresen német versenyző nyeri. A Magyar Bajusz Társaság tagjai elhatározták, hogy az idei Európa Bajnokságon véget vetnek a német uralomnak a magyar bajusz kategóriában. A hazai és a külföldi versenyt fogjuk végigkísérni, és a magyar bajusz történetén keresztül megismerünk egy tizenhat tagú bajuszos férfitársaságot. A magyar bajszosok mellett megjelennek a német csapatok is, kíváncsiak vagyunk, hogy a két nemzet bajuszkultúrája mennyiben tér el egymástól. A téma adja, hogy német producert is bevonjunk a munkába. Így koprodukcióban készül a film, és kifejezetten külföldi alapokra pályázunk, illetve német televíziókat is szeretnénk bevonni a támogatásba.

- Ezt a filmet mikor láthatjuk és hol? Nem utolsó sorban pedig, mi a címe?

- Most még csak munkacíme van - Hungarian style -, ami a bajusz kategóriára utal, illetve az egész magyarságra, amit erőteljesen képviselnek ezek a bajuszos férfiak. Egyelőre beválasztották a Robert Bosch nevű német alapítvány pályázatában a legjobb öt nemzetközi projektbe, így most tavasszal több körben Berlinben, Stuttgartban és Wiesbadenben kell prezentálnunk a tervet Gregor Strieber német producerrel. Amennyiben megnyerjük a támogatást, azzal az Arte televíziós csatorna programjába is bekerül a film. Emellett fesztiválokon és hazai csatornákon szeretnénk terjeszteni.

- Ezek a tervbe vett filmek, ugyanakkor az Otthonnak már elkezdődött a filmes útja. Mit lehet erről tudni?

- Az Otthon című kisjátékfilm azon az élményen alapul, hogy milyen is az ország, ahol élünk. Az utóbbi időben rengeteg tüntetés volt Budapesten. Engem nem a politikai része érdekelt, hanem az, hogy a tüntetések helyszínén élő emberek mindennapi élete hogyan változik meg a sorozatos utcai harcok hatására. Sok ismerősöm került fura helyzetbe ilyesmi miatt, például az unokatestvérem a Kodály Köröndön lakik, és a kisbabájával nem tudott hazamenni egyszer, mert lezárták a teret egy tüntetés miatt. A lakást bérli, és mivel nem az a cím van a személyi igazolványában, a rendőr nem engedte be. Ehhez hasonló helyzet jelenik meg a filmben a férfi főszereplővel, aki csak leugrik egy doboz gyufáért, de hazamenni már nem tud. Egész éjszaka lidérces kalandokba keveredik tüntetőkkel, rendőrökkel, és végül egy média-félreértés áldozatává válik. Ebben a filmben humorosan próbáltam egyfajta társadalom- és médiakritikát megfogalmazni a tüntetések kapcsán. A filmet a Magyar Filmszemle versenyprogramjába beválogatták, és bemutatták Moszkvában is egy nemzetközi filmfesztiválon. Ez utóbbinál írtak a fesztiválújságban egy kritikát. Nagyon érdekes volt, mert a cikk írója számára pozitív dologként jelent meg a tüntetés, azt jelezte neki, hogy bezzeg a magyarok ki mernek menni az utcára, hogy elmondják a véleményüket. Nyilván még számtalan értelmezéssel találkozom majd.

- Egyébként a rendezőt mennyire zavarja a félreértelmezés?

- Ez inkább azt jelezte, hogy különböző kultúrákban, különböző országokban bizonyos jelenetek mást jelentenek. Egyébként, szerintem, az igazán érdekes filmekben mindig benne van a többféle értelmezés lehetősége, és ezeket izgalmas dolog követni.

- Úgy alakult az életed, hogy azt csinálod, amit szeretsz, ami a vágyaid közé tartozott annak idején. Milyen volt az út, ami idáig vezetett?

- Amikor befejeztem a Kodolányit, napilapoztam két-három évig, ami elég kemény,  favágó munka volt. Egy idő után azt éreztem, hogy közvetítek eseményekről, bemutatok dolgokat, viszont nem „csinálok" dolgokat. Miután megszültem a kislányomat, Mirát, elhatároztam, hogy váltok, és elkezdek filmezni. Már a Kodolányi főiskolán is izgatott a filmek világa. Jelentkeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetemre rendezői szakra, ahova egyébként öt embert vesznek fel egy évben, úgyhogy nagy csoda volt számomra, hogy bekerültem. Nagyon érdekes volt újra diákéletet élnem, mégpedig úgy, hogy közben anyuka is vagyok és dolgozom is. A filmegyetemmel párhuzamosan egy kommunikációval foglalkozó havilapnak, a Kreatívnak írtam, illetve most már online videó sorozatokat készítek nekik.  Így a professzionális munkáim között részben megmaradt a médiavonal is.

- Ha visszagondolsz, mennyire számított jó alapozásnak, jó ugródeszkának a kommunikáció szakos tanulmány?

- A Kodolányi főiskolán alapoztam meg a mostani eredményeket. Ott tanultam meg újságot írni, televíziózni, rádiózni, ott ismerkedtem meg a filmkészítéssel is. Van még valami: a tájékozottság fontosságának szemléletét is a Kodolányiról hozom. Azt tapasztalom - akár a filmművészeti egyetemen -, hogy a mi generációnk elfordul a politikától, elfordul a társadalmi kérdésektől, úgy érzi, nincsen köze hozzá. Szerintem ez baj, annak ellenére, hogy érthető. A filmkészítés szempontjából is fontos, hogy tisztában legyünk a világ, az ország legfontosabb társadalompolitikai kérdéseivel. Én megszoktam, hogy olvasok újságot, alapvetően tájékozott vagyok, mind a hazai, mind a külföldi eseményekben. Az is előny, hogy ismerem a médiát, illetve tudom, hogyan működik. Például az Otthon részben ebből táplálkozik, legalábbis a médiakritikai felhangja, ez is annak köszönhető, hogy belülről is ismerem a média működését, és tudom, milyen félreértések történnek időnként.

- Budapesten nevelkedtél, ott jártál középiskolába, aztán mégiscsak Székesfehérvárt választottad annak idején. Miért, és milyenek voltak a diákéveid?

- Miután leérettségiztem, elmentem fél évre Londonba, ahol dolgoztam és angolt tanultam. Amikor visszajöttem, éppen a pótfelvételire lehetett jelentkezni, és úgy döntöttem, élek a lehetőséggel. Leginkább amiatt, mert anyukám nagyon aggódott értem, hogy  soha nem lesz diplomám. Ô preferálta a Kodolányi főiskolát, mert akkor is Győrffy Miklós volt a tanszékvezető, és mivel édesanyám ismeri, bízott abban, hogy a nevével fémjelzett képzés jó. Először fura élmény volt, hogy egy másik városba járok főiskolára, de aztán teljesen megszoktam. Nagyon élveztem azokat az éveket, iszonyatosan jó volt oda járni. Már önmagában az, hogy az ember kilép az épületből, és ott van a tó.  Mindenki kedves abban a városban, fölszállok a buszra és természetes, hogy a buszsofőr köszön, én pedig visszaköszönök. Valahogy emberibb az élet, mint a fővárosban. Emellett rádióztam a Vörösmarty Rádióban, ami hihetetlen nagy élmény volt. Emlékszem, a tiszai árvízről is tudósítottunk. Egy igazi lelkes csapat állt össze, akikkel minden ötletünket megvalósítottuk. Aztán ott láttam először kisjátékfilmeket, például Iványi Marcell Szél című filmjét, ami Cannes-ban nyert. Annak a mintájára készítettem is egy filmet, szóval ezek izgalmas dolgok voltak.

- Feleslegesen aggódott édesanyád, hiszen lassanként három diplomád lesz, Szegeden elvégezted a kommunikáció egyetemi kiegészítő szakot is. Nem lehet könnyű Lévai Katalin lányának lenni, mivel ő a maga számára is nagyon magasra teszi a mércét. Egyébként itt a lakásotokban minden azt jelzi, hogy kisgyermek is él a családban. Hogyan egyezteted össze az egyetemet, a filmezést, külföldi utakat a gyerekneveléssel?

- Nekem az a szerencsém, hogy nagyon jó családom van. Sokat segít anyu, annak ellenére, hogy hihetetlenül elfoglalt, valójában egy „hiperaktív nőszemély". Igazi barátságban vannak a lányommal, és nyugodtan mondhatom, hogy szuper nagymamaként is. A páromra is mindig számíthatok, iszonyatosan imádja a lányunkat, és szerintem sokkal intenzívebben vesz részt a gyereknevelésben már a születés első pillanatától kezdve, mint általában a magyar férfiak. Van egy bébiszitterünk is, tehát igazából sok mindenki segít a mindennapi dolgokban.  De van olyan, hogy a filmezés és a gyereknevelés összeér. Például a múlt héten volt egy vetítése az Otthon című játékfilmemnek a Menta Teraszon, ahol megnyertem az egyik nyereményutat Lappföldre, az igazi Mikuláshoz. Így a lányommal a következő hétvégén meglátogatjuk a Mikulást. Amikor Brüsszelben forgattam, oda is kijött egy hétre hozzám a lányom és a párom. Igyekszem úgy alakítani a dolgaimat, hogy sokat legyünk együtt. Emellett iszonyatos pontosan meg kell tanulni szervezni és tervezni, ami egyébként a filmkészítésnél is ugyanannyira fontos, mint az életben. Most van egy nagy tervem, ami félig-meddig filmes, és a lányom is részese lehet. Februártól szeretnénk indítani egy improvizációs iskolát kisgyerekeknek, és oda viszem Mirát is.

- Hogyan tervezed a jövőt, milyen álmaid, céljaid vannak, amelyek megvalósításra várnak?

- Most kivételesen pontosan tudom, pedig idáig ez nem volt jellemző rám. Mindenképpen szeretnék forgatni egy nagyjátékfilmet, úgyhogy a következő két-három évben főleg ezen fogok dolgozni. Emellett természetesen csinálok kisfilmeket, dokumentumfilmeket, online videókat. A másik nagy célom, amit meg akarok valósítani, az egy saját cég megalapítása, hogy ne függjek mindig másoktól. Jövő év elejétől pedig - ahogyan már említettem - elindítunk egy improvizációs játékos, fejlesztő programot gyerekeknek a Magyarországon élő amerikai színész barátommal, Andrew Heflerrel és feleségével, Borda Eszterrel. Andrew egyébként a Beugró című műsor színészeinek is a trénere. Emellett szeretnénk egy hiánypótló filmszínészképzés workshopot is elindítani kifejezetten külföldiek számára, amire egy uniós pályázaton keresztül próbálunk anyagi forrást nyerni. Ha ezek mind megvalósulnak, azt hiszem, hogy elég sok dolgom lesz a következő tíz évben.

Virágh Ildikó

 


Kodolányi János Egyetem
Orosháza


Kodolányi János Egyetem
Budapesti Oktatási Központ


Kodolányi János Egyetem
Székesfehérvár


Copyright © Kodolányi János Egyetem
Főtámogatónk: