06 80 203 769 (ingyenesen hívható)
    felveteli@kodolanyi.hu
      

  

Kontos Márta


Kontos MártaAz Oktatási és Kulturális Minisztériumba lépve már nagyon kíváncsi voltam arra az egykori kodolányis diákra, aki hét éve dolgozik a miniszteri kabinetben. Nemzetközi kapcsolatok szakon szerzett diplomájával először a kabinetvezető asszisztenseként végezte feladatait, majd a tárca vezetőjének nemzetközi titkáraként folytatta munkáját. Szigorú tekintetű tisztviselőt vártam, aztán megismerkedtem egy roppant barátságos, fiatal nővel. Mialatt a minisztérium büféjében elfogyasztottuk a - szerinte kizárólag ott kapható, legfinomabb - mákos rétest, régi ismerősként beszélgettünk. A lépcsőn felfelé az jutott eszembe, örülhetnek azok a diplomaták, politikusok, akik vele kerülnek kapcsolatba a munka során. De a főnöke is szerencsés, mert olyan munkatárssal hozta össze az élet, aki a legkiválóbb emberi kvalitásokkal bír. Kontos Márta harmincegy évesen, a Kodolányi János Főiskolán szerzett nemzetközi kapcsolatok diplomával - szerintem - remek munkaerő. A minisztérium második emeletén, a miniszteri tárgyalóban ülünk le beszélgetni, ahol Márta kicsit feszeng.

 

- Mielőtt még beszélnék a feladataimról, szeretném elmondani, hogy nem nagyzolásból jöttünk ebbe a tárgyalóba, csak egy kolléganőmmel osztozom az irodán, és itt tudtunk nyugodt helyet találni. 2003 óta dolgozom Hiller István kabinetjében, negyedik éve vagyok felelős a miniszter úr nemzetközi ügyeinek intézéséért. Ez egyrészt a belföldi, illetve a külföldi programok, tárgyalások szervezését jelenti, valamint a nagykövetségekkel való kapcsolattartást. Magyarországnak, illetve a tárcának van tizenkilenc külföldön működő kulturális intézete, és vannak szakdiplomaták, akik további hét országban látják el a tárca képviseletét. A velük történő kapcsolattartás és mind, ami ezzel jár: telefonálások, e-mailezések, dokumentálás is a feladataim közé tartozik. Így tudnám röviden összefoglalni.

- Milyen a napi kapcsolatod a főnököddel, miből áll?

- Elég önállóan dolgozom, ez elvárás is a részéről. A munkakapcsolatunkat általában az jellemzi, hogy ha egy esemény vagy egy hír kapcsán azonnali feladatom van, akkor küld nekem egy sms-t, és abból tudom, hogy mi a dolgom.

- Hihetetlennek tűnik, de igaz, hogy a beszélgetés közben is megtörtént, amiről beszéltél: jött egy sms a minisztertől. Rápillantottál a telefonra, egy pillanatra elakadt a hangod, de folytattuk az interjút.

- Igen, megtorpant a beszélgetés egy pillanatra, mert azon kezdett el járni párhuzamosan az eszem, hogy mi lesz a válaszom az sms-re. De bízom benne, rendben lesz, ha a választ akkor küldöm, amikor véget ér a beszélgetés kettőnk között.

- Lehet arról valamit tudni, hogy ez éppen most milyen feladat?

- Semmi különös, csak egy olyan kérdés, aminek kapcsán azt ígértem, hogy napokon belül kapunk választ rá. Most sürgetőleg tette fel a kérdést, hogy eltelt ez a néhány nap, és nem oldódott meg a szóban forgó dolog.

- Hogyan éled meg a munkád során, hogy a miniszter közvetlen munkatársa vagy?

- 2003 júliusában kezdtem a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában dolgozni, a kabinetfőnök, Petrák Béla asszisztenseként. Akkor még Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának hívták, most pedig összevont Oktatási és Kulturális Minisztérium van. A feladatok általában nem tűrnek halasztást, gyakoriak a telefonok, sms-ek, amin én nem lepődöm meg. A családom néha igen, amikor a szombati ebéd közben vagy késő este hív a főnököm, és én természetesen fölveszem a telefont. Nekem ez természetes, készenlétben kell lennem mindig és mindenkor. Egyébként azzal is számolok, hogy egy miniszteri kabinetben dolgozó munkatárs munkája meddig tart, mármint években kifejezve. A miniszter közvetlen munkatársának szegődtem, s bár nagyon szeretem a munkámat, tudom, hogy ennek véges a határideje.

- Számolsz tehát azzal, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztériumban addig dolgozol, amíg Hiller István a miniszter.

- Idén júliusban lesz hét éve, hogy itt dolgozom. Az is gyakran eszembe jut, hogy nem sok miniszter mondhatja el magáról, hogy ennyi éven keresztül miniszterként dolgozott, én pedig ugyanígy, a munkatársaként. Ez ritka dolog. Hálás vagyok a sorsnak, hogy így alakult. Azonban ahogyan korábban nem terveztem, hogy a közigazgatásban fogok dolgozni - egy szerencsés véletlen folytán kerültem ide -, úgy nem lehet tudni, hogy 2010-ben mi vár rám. Nyitott vagyok mindenféle új dologra, megfordult a fejemben, hogy az üzleti szférában dolgozzak, de korai lenne ezekről nyilatkozni, mert még komoly munka áll előttünk.

- Úgy fogalmaztál, hogy egy szerencsés véletlennek köszönhetően kerültél 2003-ban a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumába. Hogyan történt?

- Akkor egy gyógyszeripari vállalatnál dolgoztam, ahol egy kollégám megtudta, hogy nemzetközi kapcsolatok szakos hallgató vagyok. Elmondta, hogy a gyerekkori barátja lett az új miniszter - Hiller István - kabinetfőnöke, aki asszisztenst keres maga mellé. Elmentem hozzá egy beszélgetésre. Tehát a szerencse is közrejátszott abban, hogy kaptam egy ilyen lehetőséget. Ugyanakkor az is igaz, hogy többen voltunk az állásinterjún, és engem választott ki a kabinetfőnök.

- Hogyan emlékszel vissza azokra az évekre, amikor elkezdtél itt dolgozni? Mennyire volt nehéz fölvenni a tempót a minisztériumban?

- Előtte többféle cégnél dolgoztam; brókercégnél, informatikai cégnél, építőipari vállalatnál és a már említett gyógyszeripari cégnél. Furcsa volt a közigazgatásba belecsöppeni. Azóta sem vallom azt, hogy én egy klasszikus közszolga lennék. Persze értem, hogy szükség van az aktákra, de azt gondolom, megkönnyítené a munkát, ha a hivatalos ügyeket, feladatokat e-mailen keresztül is teljesíteni lehetne.

- Levelező tagozaton végezted el a Kodolányi János Főiskola nemzetközi kapcsolatok szakát, ez azért más, mintha nap mint nap ott lettél volna.  Mégis milyen volt az a négy esztendő, miben segített a későbbiekben az ott megszerzett ismeret?

- Nagyon felkészült tanárok tanítottak bennünket, kiváló alapokkal indultunk a diploma után. Külön érdekessége volt a képzésnek, hogy nagykövetek, gyakorló diplomaták is tartottak előadásokat, amelyekből rengeteget tanultunk. Kiemelném Náthon István tanár urat vagy Liszkai Ivánt, aki sajnos azóta autóbalesetben elhunyt. Nagyon emlékezetesek számomra azok az egyetemes történelem előadások, amit Vizi László tanár úrtól hallhattunk. A vizsgáztatási módszerei még emlékezetesebbek. Nekem az ő módszere új volt.

- Merthogy milyen volt?

- A legelső egyetemes történelem szigorlatra emlékszem, amikor egy bálterem méretű teremben nyolcfős, kör alakú asztalok voltak, és azzal kezdődött a vizsga, hogy kabátot, táskát a terem legtávolabbi pontjában kellett elhelyezni. Amikor mindenki helyet foglalt, a tanár úr fölállított minden harmadik embert az asztaltól és átültette, aztán minden másodikat is, és akkor egy szál tollal nekiállhattunk vizsgázni. Vizi tanár úr iszonyatosan magas színvonalat nyújtott előadáson, így természetes volt, hogy hasonlóképpen kért számon.

- Miért választottad a Kodolányi János Főiskolát?

- 1999-ben felvételt nyertem a Veszprémi Egyetem angol nyelvtanári szakára, amit fél év után otthagytam. Mondhatnék dolgokat, hogy miért, de inkább úgy fogalmazok, hogy ezt kellett tennem, és jó döntésnek bizonyult. Előtte idegenvezetőként végeztem, majd hogy „megnyugtassam" szüleimet, külkereskedelmi üzletkötői képesítést is szereztem. Amikor már dolgozik az ember, nem szívesen választja, hogy nappali tagozatosként tanuljon újra. Nem akaródzik a megkeresett fizetését nélkülözni, ezért én is úgy döntöttem, hogy levelező tagozaton fogok tanulni. Csak a nemzetközi kapcsolatok szak jöhetett számomra szóba.

- Mit tudtál arról, hogy mit foglal magába a nemzetközi kapcsolatok tanulmány?

- Mindig érdekelt a nemzetközi politika, külpolitika, biztonságpolitika, ezért is választottam a kül- és biztonságpolitika szakirányt. Számomra előnyt jelentett, hogy abban a környezetben kezdhettem dolgozni, amelyről tanultam, tehát már tanulmányaim kezdetén gyakorlati tapasztalatot szereztem.

- Levelező tagozatosként milyen emlékeid vannak a főiskoláról? Milyen lehetőségeitek voltak gyakorlat szempontjából a tanulmányok kiegészítésére?

- Ha jól emlékszem, 2004 februárjában elsősorban nappalisoknak szerveztek a Kodolányi nemzetközi kapcsolatok szakán tanuló diákok egy EU-s tanulmányutat. Strasbourg, Brüsszel és Luxemburg volt az úti cél. Egyik csoporttársammal, Farkas Adriennel - aki azóta is jó barátnőm - elmentünk mi is. Nagyon hasznos volt megismerni azokat az intézményeket testközelből, azoknak az intézményeknek a képviselőivel találkozni, akikről tanultunk.

- Milyen hozadéka volt az egyhetes tanulmányútnak egy diák számára?

- Jártunk Brüsszelben és Strasbourgban is az Európai Parlamentben, a brüsszeli állandó képviseleten és nagykövetségen. Az egyik nagy élményem, hogy találkozhattam a luxemburgi miniszterelnökkel. Aznap nemzeti ünnep volt Luxemburgban, és ezért üres volt az egész parlament. Luxemburg - méretét tekintve - kicsi ország, a parlamenti ülésterem is harmad akkora, mint a magyar parlament ülésterme. Elfoglalhattuk a képviselői székeket, majd a miniszterelnök tanácsadóival és politológusokkal beszélgethettünk. Magyarország akkor még éppen nem volt tagja az Európai Uniónak, ilyen szempontból is érdekes volt számunkra a beszélgetés. A második órában csatlakozott a miniszterelnök is. Jean-Claude Juncker példaértékű politikus, fantasztikus üzletember, sokszor látom őt híradásokban, vagy olvasok róla. Akkoriban fölmerült az ő neve is az Európai Bizottság elnökeként, én pedig több kérdést is feltettem neki, megkérdeztem tőle például: változott-e a véleménye, hiszen korábban azt nyilatkozta, hogy nem akar elnök lenni. Tetszett neki a felkészültségem, és később két tanácsadója is gratulált, hogy jó benyomást tettem a miniszterelnökre.

- Ennek kapcsán az jutott eszembe, hogy mennyire fontos, hogy a főiskolai hallgató, a fiatal nyitott, tájékozott, bátor legyen. Mennyiben számít a ti pályátokon mindez?

- Nálam a nyitottság természetes, mert vidéken egy kisvárosban nőttem fel. Túrkevén nem kérdés, hogy őszinte legyen az ember. Itt most különböző nációjú emberekkel találkozom nap mint nap, a nyitottság, a baráti hangnem, a tájékozottság és természetesen a nyelvismeret elengedhetetlen. Jóllehet számos fontos eseményen ott vagyok a miniszter úrral, de tisztában kell lennem a szerepemmel, feladatommal. A barátságosság nem jelenthet egyet a barátkozással, az őszinteség a tolakodással. Még egy zűrös nap sem billenthet ki egy pillanatra sem. Elmondom egyik közelmúltbeli mozgalmas napunk menetrendjét. Reggel nyolc órára jött a finn oktatási miniszter asszony tárgyalni, kilenc órakor szaladtunk át a Magyar Tudományos Akadémiára a miniszter úrral, ahol a World Science Forum meghívottjaival találkozott. A World Science Forumon vett részt az ománi kulturális miniszter asszony, akivel délben átjöttünk tárgyalni a minisztériumba, majd még aznap a miniszter úr elutazott Egyiptomba, ahol egy magyar régészeti kiállítást nyitott meg. Gyakran vannak ilyen intenzív napok, amikor - úgy érzem - sokat tudok tenni a munka eredményességéért, de természetesen a háttérből.

- Hogyan látod a mai fiatalok helyzetét, hogyan látod a jelenlegi oktatási rendszert? Itt a minisztériumban például hogyan látjátok a Bologna-rendszert, mennyire váltja be a hozzá fűzött reményeket?

- Nem vagyok politikus, nem is akarok politikai véleményt mondani, inkább csak a saját meglátásomra szeretnék hagyatkozni, és hangsúlyozom, hogy ez az én véleményem. Örülök, hogy én még a négyéves képzésben vehettem részt, mert jó volt. Nem tudom, hogyan válik be a Bologna-rendszer. Szerintem Magyarországon még nagyon a kezdeteknél tartunk ahhoz, hogy meg lehessen ítélni, hogyan alakul a három plusz két éves képzés. Nyilván össznépileg mindenki jót akar Európában. Szerintem bátran el kell indulni egy olyan úton, ami jónak látszik. De ha kiderül, hogy nem jó, akkor a változtatáshoz is bátornak kell lenni.

- Mire lesz elég az alapdiploma, mi lesz azokkal, akik nem mennek mesterképzésre tovább? Úgy fogalmaztál, örülsz annak, hogy a régi rendszerben tanulhattál még.

- Abban az időben négy évig jártál főiskolára, öt évig egyetemre. Úgy gondolom, minél többet van az ember az iskolapadban, az előnyére válik. A három év nekem rövidnek tűnik. Négy év után is nehéz volt megírni a szakdolgozatot, főleg hogy csak az utolsó félévben szakosodtunk. Nem tudom például, hogy milyen színvonalú szakdolgozatok születnek három év után. Nyilvánvalóan, aki többre vágyik, az folytatja mesterszakon. Nem akarom belekeverni a szakképzést dolgát, de nekem is van két szakmám a diploma mellett, szerintem érdemes azon is elgondolkodni, hogy az ember szakmát is tanuljon. A régi öregek mondták: kislányom-kisfiam, legyen egy olyan szakmád, amivel bárhol a világban meg tudsz élni. Szerintem, ez megfontolandó lehet bárki életében.

- Hogyan tervezed a jövődet, és itt most nem csak a munkára gondolok. Ha, mondjuk, tíz év múlva megadatik, hogy beszélgessünk, akkor milyen lesz az életed?

- Ami a legfontosabb, nagyon bízom benne, hogy lesz egy nagy családom, ami mondjuk két, de inkább három gyereket jelent. Ezt tartanám a legfontosabbnak, ugyanis a magánéletemet az utóbbi időben elhanyagoltam. A munkára fogtam egy ideig, de rájöttem, hogy magamnak is köszönhetem. Ezen mindenféleképpen változtatni akarok. A munkát tekintve ugyancsak változások várhatóak, hiszen választások lesznek, s az eredmények függvényében alakul a munkám. Gondolkodom azon, hogy visszamegyek az üzleti szférába, de van ennél merészebb ötletem is, hogy esetleg egy vállalkozást alapítok. Tehát nem feltétlenül alkalmazottként akarok dolgozni, de ez tényleg négy-öt éves terv.

- Milyen vállalkozást tervezel magadnak?

- A formája még nem biztos. Jelenleg business coach képzésen veszek részt, ami még egy nagyon új terület nálunk. Az Egyesült Államokban régebb óta, úgy tizenöt-húsz éve művelhetik ezt a szakmát. Lényegében a coach döntéshozók, vállalatvezetők vagy középvezetők döntéseit támogatja, és rávezeti őket, hogyan változtassanak nézőpontjukon, ha a korábbi gondolkodásmód nem hozta az elvárt eredményt. Ez nagyon izgat, nagyon vonz.

- Így a beszélgetés végén arra kérlek, hogy említs néhány érdekes történetet, amelyek előfordultak a minisztériumi munkád során.

- Nagyon sok érdekes és közismert emberrel találkoztam, mint például Törőcsik Mari, Eszenyi Enikő, Alföldi Róbert. Volt szerencsém találkozni Rost Andrea világhírű operaénekesnővel is, aki élőben még gyönyörűbb, még törékenyebb és nagyon kedves, de még hosszasan sorolhatnám a neveket. A nem túl távoli múltból egy meghatározó dolog jutott az eszembe. Az Ab Ovo Könyvkiadó meghívására Magyarországra látogatott Elliot Aronson világhírű szociálpszichológus, és a szerzőtársa, Carol Tavris. Egy munka részeként kapcsolatba kerültem a kiadóval, és ezt követően megszerveztünk egy találkozót a professzorok és miniszter úr között. Hihetetlenül kedves és nyitott volt mindkettőjük. Teljesen személyes jellegű lesz, amit elmesélek. Jött egy kérés, hogy tudnék-e segíteni, mert Aronson professzor szeretné megmutatni Tavris professzor asszonynak az Operaházat. Természetesen segítettem. Később - a miniszter úrral való tárgyalás után -, álltunk a liftnél, és a professzor úr elmondta, hogy neki a Figaro házassága a kedvenc operája, szívesen megnézné, ha pont játszanák. Megígértem, hogy utánanézek. Kérdeztem tőle, hogy ketten mennének-e, vagy a budapesti kísérőjüknek, Vámos Annának is vegyünk jegyet.  Ekkor odafordult hozzám a professzor úr, és megkérdezte, hogy volna-e kedvem nekem is elmenni velük. Annyira meghatott ez a dolog, ki vagyok én, hogy elhívjon a világhírű Aronson professzor az Operába. Egyébként elmondta, hogy a felesége magyar származású, és azt is bemutatta, hogy körülbelül húsz „hasznos" szót tud magyarul, mint például: édes angyalom. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy mindez és még sok más különleges találkozás megadatott számomra az elmúlt években.

Virágh Ildikó

 


Kodolányi János Egyetem
Orosháza


Kodolányi János Egyetem
Budapesti Oktatási Központ


Kodolányi János Egyetem
Székesfehérvár


Copyright © Kodolányi János Egyetem
Támogatónk: