06 80 203 769 (ingyenesen hívható)
    felveteli@kodolanyi.hu
      

  

Kirády Attila


Kirády Attilát, a TV2 kreatív producerét az egyik stúdióban találom meg, ahol éppen egy népszerű délutáni műsor felvételét figyeli. A helyszín több, mint érdekes a kívülállónak; a pszichológusnak beillő műsorvezető igazságot próbál tenni anya és lánya között, fegyelmezetten terelgeti a parttalan vitát. A véget nem érőnek tűnő szócsatából hol egyikük, hol másikuk kerül ki diadalmas mosollyal. A közönség tapsol, ha kell, s legalább két tucatnyian teszik a dolgukat, hogy mindazt, ami most történik, szórakoztató műsor formájában élvezhessék majd a tévénézők. A felvétel helyszínéről a vezérlőbe megyünk, ahol tizenöt-húsz monitoron figyelhetem a stúdióban folyó eseményeket. Attilát a producernek kijáró tisztelettel köszöntik, aztán az egy csapathoz tartozás hangulatában beszélgetnek, találgatják, hogyan oldódik meg a probléma anya és lánya között a stúdióban. Nem várjuk meg a felvétel végét, így örök talány marad számomra, bekövetkezett-e a katarzis.

Attilával az irodájában ülünk le beszélgetni, ahol azt firtatom, hogy milyen teendői vannak egy kereskedelmi televíziónál a kreatív producernek. Itt a Róna utcai székházban több százan teszik a dolgukat, hogy a képernyőre nap mint nap magas nézettséget elérő produkciók kerüljenek. Gyanítom, hogy ebben nagy szerepe van a kreatív producernek is. Lássuk tehát, mit csinál, és hogyan jutott el mostani pozíciójáig Kirády Attila.

- Ahogy most a kérdést feltetted, komolyan elkezdtem gondolkozni, hogy mit is kell csinálnia egy kreatív producernek. Hirtelen nem tudtam választ adni magamnak se, mert annyi mindent. A kreatív producer dolga alapvetően az, hogy részt vegyen a műsorok kitalálásában, tehát abban, hogy milyen műsorok készüljenek el a TV2-ben, hogy segítse azoknak a gyártó cégeknek a működését, akik a műsorokat létrehozzák, s végül van egy végső kontrolláló szerepe is, vagyis az elkészült műsorok minőségét, a csatornán való jogi és egyéb szempontból való megjelenését kell felügyelnie. Egy-két mondatban talán így lehet összefoglalni a feladatomat.

- Kodolányi János Főiskolát elvégezve lépcsőről lépcsőre haladva építetted a karrieredet. Először beszéljünk a kezdetekről. Te úgy jelentkeztél kommunikáció szakra a kilencvenes évek legelején, hogy előtte már három tanéven keresztül az Állatorvos-tudományi Egyetemen tanultál. Miért gondoltad, hogy váltanod kell, és miért pont így?

- Az igazság az, hogy én gyerekkorom óta szerettem volna újságírással foglalkozni, viszont a szüleim nagyon szerették volna, ha valami normális szakmát találok. Ez lett volna az állatorvosi pálya, amit egyébként meg is szerettem közben. Nagyon sokat dolgoztam az egyetemen, de azért bennem volt az, hogy jobb lenne valami mást csinálni. Harmadik év végén olvastam a Heti Világazdaságban egy hirdetést, miszerint a Kodolányi János Főiskola kommunikáció szakot indít. Gondoltam, itt a lehetőség, elmegyek. Nem szóltam senkinek, csak jelentkeztem a nyári pótfelvételire. Ez volt egyébként a fehérvári főiskolán az első kommunikáció szakos évfolyam. Felvételiztem, sikerült. Iszonyatos jó három évet töltöttem a főiskolán. Nagyon megszerettem a várost. Sokat mondtam akkor a barátaimnak, hogy már jobban érzem magam fehérvárinak, mint budapestinek. Egyre inkább bekapcsolódtam a helyi közéletbe is főként a rádiózás miatt.

- Ezek szerint megszeretted Fehérvárt. Említetted, hogy Te azonnal elkezdtél rádiózni is. Hogy is volt ez?

- A felvételi után Győrffy Miklós, a Kommunikáció Tanszék vezetője összehívott minket az udvaron egy beszélgetésre. Elmondta, hogy nemsokára újra fogjuk indítani a Vörösmarty Rádiót a Kodolányi János Főiskolán. Ennek mindenki örült, bár senki nem tudta, hogy mit jelent. Soha nem felejtem el, ahogy magyarázta: hatvan kilométeres körzetben lehet majd fogni a rádiót, tehát ha szerencsénk van, akkor a Balatonnál nyaraló szüleink is hallgathatnak bennünket. Ez mindenkinek nagyon tetszett, gondoltuk, próbáljuk meg. Rögtön fel is osztottuk a feladatokat, s mivel senki nem értett semmihez, így szívesen elvállaltunk bármit. Már túl voltunk azon, hogy kik lesznek a szerkesztők, hogyan állnak fel a stábok, ki fog majd a technikával foglalkozni, már csak műsorvezetők hiányoztak. Megkérdezte Győrffy tanár úr, hogy ki szeretne műsort vezetni. Senki nem merte feltenni a kezét, mert ez tűnt a legfélelmetesebbnek, de közben mindenkit nagyon izgatott a feladat. Végül félszegen feltettem a kezem, és mivel más jelentkező nem volt, rögtön meg is választottak. Nagyon-nagyon megszerettem a rádiózást, rengeteg műsort csináltunk, reggeltől-estig a stúdióban töltöttük az időt. Akik a főiskola ideje alatt rádióztak - maradtunk végül tíz-tizenöten kemény mag -, végül mind sikeresen el tudtak indulni a saját pályájukon. Mindent megtanultak a médiáról, nem csak a rádiózásról, hanem általában arról, hogyan kell műsort készíteni.

- Emlékszel-e a csoporttársaidra, akikkel együtt gyakornokoskodtatok a Vörösmarty Rádióban? Mennyire tartod azt az időszakot fontosnak, hangsúlyosnak a pályád alakulásában?

- Talán ez volt a legfontosabb. Nekem gyakorlatilag a rádió volt az első munkahelyem a médiában. Utána kezdtem el az írott sajtóval foglalkozni, aztán a tévézéssel. Ha hirtelen kell neveket mondanom; például Pető Gyuri, aki az RTL Klub műsorvezetője lett, vagy Cserhalmi Kinga, aki szintén évfolyamtársunk volt, és később az Interaktív Kft-nek, a TV2 saját gyártó cégének kreatív főszerkesztőjeként dolgozott - nagyon sok műsor, többek között a Megasztár kötődik a nevéhez -, vagy az alattunk kettővel járó Pusztay Andris, akit az MTV programigazgatójának választottak. De említhetném Azurák Csabát is, aki jelenleg a TV2 egyik legnépszerűbb műsorvezetője. Amikor elkezdtem tanítani a Kodolányin, mindig elmondtam a hallgatóknak, hogy az a diploma, amit itt szereznek, fontos, de ahhoz, hogy el tudjanak helyezkedni, használják ki a gyakorlatszerzés összes lehetőségét is. Mert az embereket nem csak annak alapján válogatják a különböző munkahelyeken, hogy van-e diplomájuk, hanem fontos az is, hogy szereztek-e valamilyen gyakorlatot, rendelkeznek-e felhasználható képességgel. Ezt a főiskolán meg lehetett szerezni.

- 1997-ben vetted át a diplomádat a Kodolányi János Főiskolán. Hogyan alakult ezután a pályád, illetve a pályakezdésed?

- Maradtam a főiskolán, tanársegédként bekapcsolódtam a kommunikáció tanszék munkájába, és egészen 2007-ig - majdnem tíz évig - tanítottam az intézményben. Kezdetben a kommunikáció tanszéken, ahol többek között rádiózási alapismereteket, televíziós gyakorlatot, később műfajelmélet gyakorlatot tartottam, később pszichológiát is oktattam a társadalomtudományi tanszéken. Eközben az írott sajtóban is elkezdtem dolgozni a Színes Vasárnap című hetilapnál, később a Népszavánál. Voltam újságíró, szerkesztő, felelős szerkesztő, majd a TV2-höz kerültem.

- A kommunikáció szakon tanítottál különféle szakmai tantárgyakat, később pedig mindez kiegészült a pszichológiával. Hogy is van ez?

- Elsőként elvégeztem a kommunikációs egyetemi kiegészítő szakot a Szegedi Egyetemen, majd felvettek a pszichológia szakra. Miután ezt is elvégeztem, akkor kezdtem a kommunikáció mellett pszichológiát is tanítani a Kodolányin.

- Soha többé nem jött vissza az életedbe az állatorvosi egyetemmel kapcsolatos eredeti elképzelésed például olyan formában, hogy beépítetted témaként műsorba, vagy cikkeket, könyveket írtál volna?

- Korábban visszajártam Állatorvosi Egyetem sebészeti klinikájára - vannak még barátaim ott -, ahol nagyon sok műtétnél asszisztáltam. Amikor megcsap a műtő jellegzetes illata, átfut rajtam, hogy jó lenne ezt is csinálni, de ahhoz már se energiám, se lehetőségem, se időm, hogy befejezzem. Már nem is akarnám. De azt gondolom, hogy mindent, amit az ember megtanul az élete során, tudja hasznosítani valahol. Az, hogy beleástam magam a természettudományokba, később jól jött sok helyen.

- Folytattad a tanulást, miután a pszichológia szakon is diplomát szereztél. Beiratkoztál a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) doktori iskolájába. Miért?

- Ma már feltétel az egyetemen, főiskolán való tanításhoz, hogy meg kell szerezni a doktori (PhD) fokozatot. Engem a pszichológia területén belül egy speciális rész foglalkoztatott: a mesterséges intelligencián alapuló számítógépes szakértői rendszerek felhasználhatósága a rendőri, katonai alkalmassági vizsgálatokon. Így kerültem a ZMNE doktori iskolájába, ahol katonapszichológia szakirányon most fejeztem be a tanulmányaimat.

- Ennek köszönhetően most a Rendőrtiszti Főiskolán tanítasz. Mit?

- A Rendőrtiszti Főiskola Pedagógiai és Pszichológiai tanszékén pszichológiát tanítok. Egy teljesen más világ, mint amit korábban megszoktam a civil egyetemeken. De nagyon-nagyon érdekes, és nagyon szeretek ott tanítani.

- A tanulmányaid kapcsán előre szaladtunk időben, de most visszakanyarodnék addig, amikor a TV2-höz kerültél. Hogyan történt?

- A Népszavánál dolgoztam 2000-ben, amikor Cserhalmi Kinga, aki a főiskola után rögtön a TV2-höz került gyakornoknak, majd a Tényeknél és a Naplónál lett szerkesztő-riporter, szólt, hogy indítanak egy új reggeli műsort. Olyan szerkesztőket kerestek, akik otthonosan mozogtak a politika világában, a kereskedelmi televízióban. Aztán a Sváby András - Kereszty Gábor páros is megkeresett, tetszett a feladat, eljöttem. Bár a műsor koncepciója módosult, a műsorvezetőket -Pánczél Andi, Bombera Kriszta, Csisztu Zsuzsa, Jaksity Kata és Demcsák Zsuzsa - nagyon megszerettem. Kezdetben nagyon távoli volt tőlem ez a fajta, csevegős reggeli műsor, mert azt hittem, hogy politikai háttérműsort fogunk készíteni. De aztán megszerettem a műsort is. A televíziózásban a reggeli műsorok szerkesztése, illetve az élő adás lebonyolítása -általában két-három óra élő adás -a legnehezebb műfaj szerkesztői szempontból. Mert, ha nem érkezik meg egy vendég, vagy ha a bent levő olyan dolgokat mond, amire a műsorvezető nem tud reagálni, akkor nagyon sok múlik a szerkesztő felkészültségén, döntéshozatali képességén. Az első adáson azt hittem, hogy mentővel visznek el a három óra elteltével. Először beült Sváby és Kereszty is, segítettek nekem, majd aztán mondták, hogy a következő nap nem kell segítség, csináljam egyedül. A második adásnapon - Demcsák Zsuzsi volt az adásban - nem érkezett meg két vagy három vendég. Nem felejtem el soha a pillanatot, amikor a rendező hátranézett rám, és megkérdezte, mi legyen. Akkor végigfutott előttem az életem elég gyorsan, hogy most akkor mégis mit csináljak. De valahogy végül megoldottam a helyzetet. Kereszty Gábor, aki a TV2 vezérigazgatója volt akkoriban, azt mondta nekem egyszer, olyan ez, mint az autóvezetésben előforduló vészhelyzet: ha előzünk egy kocsisort az úton és hirtelen szembe jön egy másik kocsi, kétféleképpen reagálhatunk habitusuknak megfelelően: valaki rálép a fékre, ide-oda rángatja a kormányt, beleborul az árokba, a másik pedig nyugodt marad, egy nagyon finom mozdulattal arrébb húzza a kormányt, és kikerüli a szembejövőt. Tehát az a kérdés, hogy krízishelyzetben észnél tud-e lenni az ember.

- Mondd meg őszintén, soha nem vágytál arra, hogy képernyős legyél?

- Amikor az ember elkezdi a tévés pályát, néha úgy érzi, hogy oda kéne kerülnie. Bennem is felmerült. De már az első évben rájöttem arra, hogy képernyősnek lenni a legnagyobb gyötrelem a világon. Amikor az ember ott van, minden rendben van, de abban a pillanatban, amikor lekerül, vagy nem akkor van ott, amikor ő szeretne, vagy nem abban a műsorban szerepel, amire vágyik, akkor az a legnagyobb fájdalom. Sokkal jobb eldönteni a háttérben, hogy ki legyen ott, minthogy én álljak oda, és felettem döntsenek. Nem, ilyen vágyam nincsen.

- Megkerülted a kérdést, hogy tulajdonképpen hogyan lettél kreatív producer.

- A reggeli műsor után engem neveztek ki az akkor induló Jakupcsek Show főszerkesztőjének. Az egy teljesen más típusú műsor volt. Színvonalas, fogyasztható műsort kellett készítenünk a délutáni idősávban. Ez sikerült is. A Jakupcsek Show két éven keresztül abszolút piacvezető volt a saját műsorsávjában. Aztán a hírszerkesztőséghez kerültem, ahol az esti műsornak lettem a felelős szerkesztője. Nagyjából négy éve átalakult a csatorna struktúrája, megalakult a Kreatív Igazgatóság, ahol producer lettem.

- Azt mondják, hogy a sikeres férfiak mögött egy biztos hátország van. Neked sincs okod panaszra, hiszen boldog házasságban élsz, és gyönyörű ötesztendős iker fiaid vannak.

- Igen, a feleségem színésznő, Benkő Nóra. Egyébként ő is belekóstolt a televíziózásba évekkel ezelőtt, amikor egy reggeli műsorba műsorvezetőt kerestek. Ez még a fiúk születése előtt történt, s nagyon rövid idő alatt kellett eldöntenie, hogy vállalja-e. Nagyon élvezte, bár némileg nehézséget jelentett, hogy én voltam a szerkesztője a műsornak. Nóra egyébként továbbra is a csatornánál van, csak a szülés után kicsit visszalépett a rendszeres munkától, és a színházi elfoglaltságai is kötik. Most a Babavilág című műsort vezeti Liptai Claudiával. Ez egy heti műsor, ami bőven belefér az idejébe, és szereti is.

- Sok mindenről beszélgettünk, de arról még nem, hogy milyen apa vagy.

- Szerintem nagyon jó, bár egyáltalán nem vagyok a fürdetős apuka típus. Az a helyzet, hogy fürdetéskor egyáltalán nem vagyok otthon, mert akkor általában dolgunk van itt bent. Viszont reggel én viszem őket az oviba, és hétvégéken nagyon sokat vagyunk együtt. Focizunk és kirándulunk; elmegyünk mindenhova, ahova tudunk. Tehát nagyon szoros a kapcsolatunk. Én már a házasságunk elején szerettem volna gyerekeket, és mindig lányokat. Amikor megtudtuk, hogy ikreink lesznek, örültünk neki nagyon, s azonnal elkezdtünk gondolkodni lányneveken. Aztán az első komolyabb vizsgálaton kiderítették, hogy fiú az egyik. Akkor az egyik lánynevet lecseréltük, és úgy gondoltuk, hogy ez a végleges állapot. Nem sokkal később kiderült, hogy fiú a másik is. Kezdhettük a névkeresést elölről. Amikor megszülettek, és megláttam őket, az életem legszebb élménye volt. Jézusom, hogy ezek az enyémek. S bár nagyon lányokat vártunk már imádom, hogy fiúk lettek. Most hogy együtt futunk, focizunk, járunk meccsre, kirándulunk, furcsa lenne, ha valaki nyávogna hátulról, hogy „légyszi" fésüld meg a babámat. A feleségem azt mondja, azért bevállalna egy kislányt, persze, én is. De ez a férfi banda nagyon közel áll hozzám. Mi nagyon szigorú, fegyelmezett légkörben nőttünk fel az öcsémmel, és én úgy éreztem korábban, hogy csak lányokkal lehet a babáskodós, sokkal érzékenyebb viszonyt fenntartani. Közben rájöttem arra, hogy ez is emberfüggő, tehát, hogy a fiúkhoz is lehet érzékenyen viszonyulni. Sőt azt veszem észre, hogy ebben a korban a fiúk sokkal érzékenyebbek. Lehet, hogy később is így van ez, csak jól titkolják. Ha azt kérdezed, mi számít a legfontosabb dolognak az életemben, azt válaszolom: hogy ők megvannak, hogy családom van, hogy így együtt tudunk működni. Ez mindennél többet ér nekem.

Virágh Ildikó


Kodolányi János Egyetem
Orosháza


Kodolányi János Egyetem
Budapesti Oktatási Központ


Kodolányi János Egyetem
Székesfehérvár