06 80 203 769
   06 22 543 324
    felveteli@kodolanyi.hu
      

  

Albert Péter


A kommunikáció, a média szó hallatán sokaknak azonnal a népszerűség és a siker jut eszébe. A felsőoktatási intézmények média képzései iránt évek óta nem apad az érdeklődés, fiatalok ezrei jelentkeznek a közkedvelt szakra, hogy televíziós, rádiós, vagy éppen nyomtatott sajtóban dolgozó újságírók lehessenek a diploma megszerzését követően. Ám akadnak olyanok is, akik nem a „frontvonalra" vágynak, hanem a média területének kevésbé látványos, de érdekes munkaterületeit választják. Sokan nem is gondolják, hogy milyen sok pályakezdő szakember talál munkát magának a kommunikáció terebélyes hátországában. Közülük az egyik Albert Péter sajtóreferens, akit munkahelyén, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium Kommunikációs Osztályán kerestem meg.

- Angol nyelvtanár-kommunikáció szakon szereztél diplomát 2004-ben a Kodolányi János Főiskolán Székesfehérváron. Mi történt az azóta eltelt esztendőkben, milyen út vezetett a minisztériumig?

- Egy picit göröngyös volt a pályakezdésem, nem rögtön a főiskola után kerültem ide. Egy évet otthon töltöttem, Békéscsabán. Angolt tanítottam, közben beiratkoztam egy egyetemi kiegészítő képzésre, ahol a kommunikáció szakos főiskolai diplomámhoz szereztem meg az egyetemi kiegészítést. Az egyetemi tanulmányaim idején történt, hogy beadtam jelentkezésemet egy álláspályázatra, és így jutottam el ebbe a munkakörbe. Előbb még a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban dolgoztam, majd a tárca szétválása után kerültem ide kollégáimmal a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium Kommunikációs Osztályára.

- Annak idején, érettségi után a Kodolányi főiskolára jelentkeztél, annak ellenére, hogy meglehetősen nagy a távolság Békéscsaba és Székesfehérvár között. Mért döntöttél úgy, hogy Székesfehérvárra jössz tanulni?

- Elsősorban azt döntöttem el, hogy a kommunikáció területén szeretnék továbbtanulni. Székesfehérváron lehetőség volt arra, hogy ezt párosítsam egy másik szakkal is, ez volt az angol. Már akkor is meggyőző volt számomra, hogy a főiskolán nagyon sok gyakorlati képzésre van lehetőség, és az elméleti képzések színvonalát is magasnak ítélték az általam megkérdezettek. 2000-ben az érettségi után felvételt nyertem, és rögtön a 2000-2001-es tanévben megkezdtem a fehérvári négy évet. A helyrajzi kérdés annyiból valóban kihívást jelentett, hogy messze kerültem a családomtól. Egy tizennyolc éves fiatalnak elkerülni otthonról nem biztos, hogy könnyű, de egyébként támogatandó döntés, mert életre neveli a fiatalokat.

- Milyen lehetőségeket nyújtott neked a főiskola, ami segítette, hogy a diplomád mellé a használható gyakorlati tudást is megszerezd?

- A gyakorlati tudás elsősorban a kommunikáció szakhoz kötődik, ott is elsősorban a Vörösmarty Rádióban végzett gyakornoki munka volt az, ami ezt biztosította. Természetesen nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a kommunikáció szakon minden félévben voltak egy-két hetes tévés, lapszerkesztési, újságírói és egyéb gyakorlatok is. Ezekhez jött még a szigorúan megkövetelt nyári gyakorlat. Az angol szakirányon az iskolalátogatások, a hospitálás jelentette a szakmai tapasztalatszerzést. Sokat számított az is, hogy számos elismert, a gyakorlati életben mozgó tanárunk volt mind a kommunikáció szakon, mind az angol szakterületen. Én elsősorban a főiskola Vörösmarty Rádiója által nyújtott gyakorlati tapasztalatokról tudok beszélni, hiszen három évig volt lehetőségem gyakornokként dolgozni a rádiónál. Szerencsém volt olyan tekintetben is, hogy egy akkor induló diákműsor készítői csapatának lehettem tagja, és mindent kipróbálhattunk, megtanulhattunk a társaimmal. Jó visszaemlékezni arra, hogy könnyen befogadtak bennünket a rádió belső munkatársai. Alighanem látták bennünk, hogy akarunk tanulni. Ennek is köszönhettük, hogy gyakorlati tanácsokkal segítettek bennünket, és amiben csak lehetett szabad kezet kaptunk tőlük.

- Annak idején Láz-adó volt a műsorotok címe, és Kirády Attila vezetésével nagyon sokféle jó műsort csináltatok. Mire emlékszel szívesen vissza, vannak-e jó sztorik, érdekes interjúk, amelyeket - mint első munkáidat- nem felejtettél el?

- Egyik érdekes és felejthetetlen interjúmat talán másodévesként készítettem, amely azzal a további haszonnal is járt, hogy ekkor találkoztam először a közigazgatási kommunikációval. Akkoriban az oktatási tárcánál dolgozott Sió László - talán államtitkári beosztásban - és vele sikerült interjút készíteni. Ez az anyag kicsit betekintést engedett abba, hogy miként működik a közigazgatási kommunikáció a „barikád" - akkor még túlsó -oldalán. De ugyanilyen nagy élmény volt, amikor először mikrofon mögé ülhettem. Most visszagondolva nagyon érdekes, hogy mindenkin már diákként is látszódott, hogy később mivel szeretne foglalkozni. Akit a sport érdekelt, az a sportműsorokban tevékenykedett, akit a hírek vonzottak, az a hírműsort csinálta, és bedolgozhatott a Vörösmarty Rádió napi rendszerességgel jelentkező Aktuális című hírműsorába. Akit a szerkesztés érdekelt, azzal ismerkedett, aki interjúkat szeretett készíteni, azt csinálta. De a tartalmi munka mellett mindenki megtanulta azt is, hogy rendszerben és határidőre kell dolgozni, az írott és íratlan szabályokat betartva. Úgy vélem, ez az időszak olyan hasznos tapasztalatokkal vértezett fel bennünket, amiket később jól hasznosíthattunk. Jó visszaemlékezni erre az időszakra.

- Amikor 2004-ben kezedbe vehetted az angol nyelvtanár-kommunikáció szakos diplomádat, nem sikerült azonnal állást találnod. Kommunikációs szakemberként szerettél volna elhelyezkedni, ez azonban nem sikerült azonnal.

- Igen, visszamentem Békéscsabára, ahol lényegesen szűkebbek a lehetőségek, mint az ország nyugati felén vagy éppen a fővárosban. Attól függetlenül, hogy az ember nagyon szeretne ott élni, ott van a családja, a barátai, be kell látni, hogy kevés a lehetőség. A diploma kézhezvétele után egy évet töltöttem otthon angoltanítással. Fájó szívvel kellett tudomásul vennem, hogy amennyiben a kommunikáció területén szeretnék dolgozni, el kell jönnöm otthonról. Megkerestem azt a lehetőséget, ami kimozdíthatott Békéscsabáról. Akkor úgy gondoltam, hogy újra tanulnom kell, és a főiskolai kommunikáció szakos diploma mellé egyetemi kiegészítőn kezdtem tanulni Budapesten. Itt azért rögtön látszódott, hogy a lehetőségek tágabbak, mint otthon, mert a tanulás mellett el tudtam helyezkedni egy rendezvényszervező cégnél, és fordítási munkáim is adódtak. Aztán úgy alakult, hogy végleg Budapesten ragadtam, hiszen sikerült állást találnom itt a minisztériumban, illetve jogelődjénél.

- Nézzük meg ezt egy kicsit részletesebben. Hogyan találtad meg ezt a munkalehetőséget?

- Igazából véletlenszerűen akadt kezembe az a közlöny, amelyben meghirdették ezt az állást. Tehát majdhogynem jókor voltam, jó helyen. Innentől a szabályok szerint történt minden, az önéletrajz és a pályázati anyagok beadása után behívtak egy szóbeli interjúra, próbafeladatokat kaptam, majd egy pénteki délutánon értesítettek arról, hogy amennyiben akarom, enyém lehet a meghirdetett álláshely. 2007 októberének végén bekerültem a gazdasági tárca Kommunikációs Főosztályára, mint sajtóreferens, majd a minisztérium átalakulása után a jogutódnál maradhattam. Azóta folyamatosan itt vagyok.

- Emlékszel-e arra, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban milyen volt az első munkanapod? Egyáltalán milyen csapatba kerültél bele?

- Kicsit érdekesen alakult, hiszen egy kisebb kommunikációs félreértés miatt nem számítottak rá, hogy azon a bizonyos első napon bemegyek dolgozni, így nagyobbrészt csak kerülgettek a kollégák. Igazából ugyanaz történt az első munkanapon, mint annak idején a főiskolán a Vörösmarty Rádióban töltött első napomon. Odacsapódtam a kollégák mellé és figyeltem a munkájukat. Néhány nap múlva már kaptam kisebb feladatokat, melyeket felügyelet mellett kellett megoldanom, majd érkeztek sorban az egyre nagyobb kihívást jelentő tennivalók. Egy összeszokott csapat tagjává lettem, de szerencsére mindenki nagyon segítőkész volt, mind a vezetőség, mind pedig a sajtó- és kommunikációs referens kollégák. Egy inspiráló csapatba kerültem be, rutinos szakemberek mellé. Fogalmazhatok úgy is, hogy fel kell kötnie az alsóneműt annak, aki velük lépést akar tartani.

- Beszéljünk egy kicsit a napi munkádról. Hogyan telik egy munkanap?

- Általában reggel nyolc órától kezdünk. Először átnézzük a megjelent híreket, s a fontosabbak alapján összeállítjuk a minisztériumi felsővezetők számára a napi hírválogatást. A sajtófigyelés egyébként napközben is folyamatos tevékenységünk. A munkaidő nagy részében az újságírói megkeresésekre gyűjtjük össze a szakmai főosztályokról a kiküldendő válaszok szakmai alapanyagait, sajtóközleményeket fogalmazunk, információgyűjtés céljából értekezletekre járunk. Sokszor szervezzük a minisztériumi felsővezetők - miniszter, államtitkár, szakállamtitkárok - sajtótájékoztatóit, írunk beszédeket számukra. Időnként kommunikációs terveket készítünk. A munkánk része az is, hogy a vezetőket ünnepségekre, konferenciákra, sajtónyilvános eseményekre kísérjük.

- Mennyire fontos, hogy folyamatosan képezd magad, belemélyedj egy-egy projektbe, szakterületbe?

- Igazából a munkának egy része egyben tanulás is. Természetesen vannak kötelező előírások, ilyen például a köztisztviselői törvényből fakadó közigazgatási alapvizsga letétele, amit mindenkinek egy év munkaviszony után meg kell csinálnia. Három éven belül le kell tenni a közigazgatási szakvizsgát, ezek a kötelező továbbképzések. Emellett, amint lehetőség van rá, a vezetőség beiskolázza a kollégákat. Én most éppen egy speciálisan a közigazgatási kommunikációba bevezető képzésre járok, ami sok olyan hasznos kis apróságot ismertet meg az emberrel, amire érdemes odafigyelni a közigazgatási kommunikációban.

- Egyébként, ha visszagondolsz a kodolányis esztendőkre, hogyan látod, mit tudsz hasznosítani a megtanultakból a mostani munkád során?

- Televíziós szakirányon végeztem, tehát igazából a mostani munkámban az ott megszerzett elméleti tudást nem nagyon tudom alkalmazni. Ellenben nagyon sok olyan gyakorlati tudást szereztem meg a főiskolás évek alatt, amit most jól tudok hasznosítani. A rádióban végzett munka során például megtanultam rendszerezni a tennivalókat, megtanultam határidőre dolgozni. Az ember óhatatlanul is rá volt kényszerítve, hogy a gondolatait világosan, érthetően írja le. A jelenlegi munkám során is sokszor előfordul, hogy nem feltétlenül virtuóz nyelvhasználatra van szükség, hanem arra, hogy a gondolatokat, információkat világosan és érthetően fogalmazza meg az ember.

- Nagyon fiatalon kerültél jó beosztásba. Hogyan tervezed a további életedet, milyen terveid vannak? Nyilván tervezel továbblépést, de hogyan?

- Azt mondják, hogy a köztisztviselői lét egy életre szól, és benne vannak az előrelépési lehetőségek. Én úgy gondolom, és a családomtól is azt látom, hogy előrelépni minden munkaterületen, minden szakterületen lehet, csak dolgozni kell hozzá. Ezzel úgy érzem - remélem a kollégáim is így látják - nincsen gond a részemről. Idővel itt is kerülhetek nagyobb felelősséggel járó pozícióba. Természetesen az sem kizárt, hogy egy idő után megpróbálkozom megállni a helyem a versenyszférában is. A jelenlegi munkám nagyon jó alapnak bizonyul arra, hogy innen - adott esetben - akármelyik irányba továbblépjek.

- A minisztériumi munkáról sokan azt gondolják, hogy az ott dolgozók belekeverednek a politikába is. Mennyire tudod távol tartani magad ettől?

- Nem szabad elfelejteni, hogy mi nem egy pártot képviselünk a minisztérium kommunikációs osztályán, hanem egy szakmai szervezetet. Ezt igyekszünk tudatosítani az újságírókban, és a pártok képviselőiben is. Mi alapvetően egy szakmai szervezet kommunikációját igyekszünk ellátni. Lehet, hogy vannak olyan kollégák is, akik politikai ambíciókat táplálnak, én azonban sosem éreztem magamhoz közelállónak a politikát. Természetesen magyar állampolgárként én is élek a szavazati jogommal, de egyébként nem politizálok.

- A minisztérium szakmai területeit mennyire kell ismerned, hiszen itt közlekedésről, hírközlésről és energiaügyekről van szó.

- Úgy vagyunk beosztva a sajtóreferens kollégákkal, hogy mindenki egy-egy szakterületért felel, és a sajátjában mindegyikünk jobban elmélyed. Természetesen valamennyi szakterületről vannak hasznosítható ismereteink, hiszen nap, mint nap halljuk, hogy a közlekedési ügyekben éppen mi zajlik, vagy az energetika és a hírközlés területén milyen események történnek. Kicsit nehéz, de igazából bele kell törődnünk abba, hogy nem lehetünk szakértői az adott területnek, mert hiszen mi a „kommunikáció csinálásához" értünk. Ellenben az a dolgunk, hogy a megfelelő helyekről összegyűjtsük az információkat. Szerencsére a minisztérium szakemberei belátják, hogy nélkülünk a munkájuk kevesebb nyilvánosságot, kevesebb figyelmet kapna, ezért segítik a munkánkat. Egyébként nagyon igyekszünk úgy végezni a munkánkat, hogy minél kevésbé legyünk a szakemberek terhére. Rengeteg anyagunk van archiválva is, amelyeket adott esetben felhasználhatunk. Az emberre azért idővel sok ismeret ráragad. Néha fel sem tűnik, hogy időnként energetikai zsargonban beszélünk, vagy éppen "közlekedési agyjárással" gondolkozunk. De igazából nem lehetünk szakértői egyik területnek sem. Erre megvannak a minisztériumban a jól képzett szakemberek.

- Sokszor szóba került a beszélgetés során Békéscsaba, és a családtól való elszakadásról is beszélgettünk. Milyen gyakran tudsz hazautazni, s egyáltalán mit csinálsz, ha nem dolgozol?

- Minden munkaterületre igaz az, hogy a munkahét általában nem negyven munkaórából áll. Természetesen ez nálunk is így van, de ettől függetlenül mindig sikerül időt szakítani arra - ha nem is minden héten -, hogy hazamenjek Békéscsabára. Ott éltem le az első tizennyolc évemet, ott van a család, ott vannak az ismerősök, a barátok. Húgom is visszament, miután a múlt évben végzett a Kodolányin. A szabadidőmben megpróbálok kikapcsolódni. Szívesen megyek moziba, nézek tévét vagy olvasok, de egy kiadós alvásra is szeretek időt szakítani hétvégente. Bár a munkától nem szakadok el teljesen a pihenőnapokon sem, figyelem a híreket, átfutom a hírportálokat. Ha nem is ülök egész nap a gép mellett, de azért reggel és este rápillantok a friss hírekre. Ez azonban nem jelent nehézséget, valahogy már az életem részévé vált, talán már a kodolányis évek alatt.

Virágh Ildikó


Kodolányi János Egyetem
Orosháza


Kodolányi János Egyetem
Budapesti Oktatási Központ


Kodolányi János Egyetem
Székesfehérvár


Copyright © Kodolányi János Egyetem
Főtámogatónk: