Ugrás a tartalomra

Kodolányi Gimnázium

Egy hely, ahol mindenki másban tehetséges!

A Kodolányi János Gimnázium a Kodolányi Egyetem által fenntartott magán köznevelési intézmény. Iskolánk ideális környezetben, zöldövezetben, folyamatosan szépülő épületben működik.

Iskolánk alapelve a minőségi alapokon nyugvó, egyéni képességeket fejlesztő tanulócentrikus oktatás. Kiemelt irányelvünk a gyermekközpontú oktató- nevelő munka. Ennek szellemében valljuk, hogy mindenki tehetséges valamiben. Fontos feladatunknak érezzük ezen tehetségek gondozását, hogy minden tanulónk a maga területén találja meg életcélját, hivatását.

Napjaink változó világában az oktatói- nevelői munkának is folytonos megújulásra van szüksége ahhoz, hogy diákjaink korszerű, használható tudással felvértezve kerüljenek ki intézményünkből, ezért innovatív, igényes, haladó szellemű pedagógiai munkát végzünk a Kodolányi Pedagógiai Rendszer (KOPER) részeként.

Egyetemünk iskoláiban nagy hangsúlyt fektetünk a nyelvoktatásra (angol, német, francia), hogy az iskolánkból kikerülők biztos és jól alkalmazható nyelvtudással rendelkezzenek.

A 4 és 5 évfolyamos képzéseinkre olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akik sikeresen fejezték be az általános iskolát, és terveikben a továbbtanulás szerepel. Elsősorban azokra számítunk, akik a későbbiekben diplomát szeretnének szerezni, reméljük minél többen a Kodolányi Egyetemen. Az elmúlt években kiemelkedő volt a felsőfokú intézményekbe felvett végzős tanulóink aránya, ami bizonyítja tanáraink és tanulóink jó felkészültségét.

A 8 osztályos gimnáziumi képzésünk hatékonyan és célzottan az érettségire és a felsőoktatásra készíti fel tanulóinkat. Ezen a tagozaton diákjaink 10 éves koruktól kezdve 18 éves korukig egy intézményen belül – újabb felvételi eljárás nélkül -, fokozatosan emelkedő követelményeknek megfelelve tanulnak és fejlődhetnek. Tanulóink az átlagosnál mélyebb tudásanyagot szerezhetnek.

Iskolánkban köznevelési típusú sportiskolai osztály is elérhető, ide azokat a sportegyesületekben leigazolt élsportolókat várjuk akik a sportpályafutásuk mellett gimnáziumi érettségit kívánnak szerezni és tanulmányaikat akár a Kodolányi Egyetem sportmentor programjában is folytathatják érettségi után.

Az intézmény vezetője: Csöngei Gabriella igazgató

Az intézmény honlapja itt érhető el közvetlenül.