Az Alkalmazott Kommunikáció Tanulmányok Tanszék nem csupán leendő vagy jelenlegi újságíróknak, vállalati kommunikációs szakembereknek nyújt tudományosan megalapozott, ugyanakkor főként gyakorlatias képzéseket, ennél jóval sokrétűbb a szervezet. A televíziós, rádiós, internetes, print és egyéb médiumok sajátosságától a showműsorok gyártásán át a forgatókönyv elkészítéséig számos fontos ismeretet elsajátítanak a hallgatók.
Aki a Kodolányinak erre a tanszékére jár, úgy fog távozni, hogy megérti a magyar helyesírás rendszerét, képes lesz tudományos munkák megírására és szakszövegek szerkesztésére, és operatőrként, vágóként, riporterként, szerkesztőként is megállja a helyét szükség esetén.
Az alapképzésen túl mesterképzést is indít a tanszék. A tanultak hasznosításával a friss diplomás a médiavállalkozás alapításának és működtetésének jogi és gazdasági hátterével is tisztában lesz.
Az üzleti kommunikációval kapcsolatos ismereteket bármelyik vállalatnál dolgozva azonnal kamatoztatni tudja.
A tanszék a legjobb szakemberek közül kért fel oktatókat. A tudományos világ nagyágyúin kívül az üzleti szféra és a közélet ismert arcai is tanítják a hallgatókat. A társadalmi és közéleti kommunikáció kiválóságai is megosztják tapasztalataikat.
A tanszék felügyeli a Kodolányi médiaközpontját, televíziós és rádiós stúdióit.
A szakmai gyakorlatokat ismert médiumok szerkesztőségeiben, vállalatok kommunikációs szervezetéhez csatlakozva vagy éppen influenszerektől tanulva is meg lehet valósítani.
A tanszék publikációs tevékenysége kimagasló, hiszen gyakorló írók, újságírók tanítanak itt. Rendszeresek a tanszéki rendezvények, események, pezsgő élet várja a hallgatókat a jövőben.
Tanszékvezető: Dr. Kiss Róbert Richard
Tanszéki előadó: Tóthné Varga Szilvia
Gondozott szakok: