Névadónkról

"Az igazság az, hogy bár látszólag meddő volt az életem, eredménytelen és sikertelen a munkám, mégiscsak ezért volt érdemes élni; és ha újra elkezdhetném, lépésről lépésre ugyanezt az utat járnám végig... ugyanezt a munkát kezdeném el, és ha talán okosabban, hajlékonyabban, engedékenyebben, de semmiképpen sem lényegét megváltoztatva venném fel az élet által elém dobott kesztyűket..."

(Kodolányi János)

A Nyugat első nemzedékének nyomában, az első világháborút követő években, a Nyugat második nemzedékének nevezett költők mellett eredeti hangú, jelentékeny új prózaírók lépnek fel. Ezen írók egyike egyetemünk névadója, Kodolányi János.

1899. március 13-án született Telkin, ahol édesapja uradalmi főerdész volt. 1903-ban a család Pécsváradra költözött, az elemi iskola négy osztályát itt végezte.

Szülei elváltak, s miután apja újranősült, a család Vajszlóra költözött. Az ormánsági falu élményvilága nagy hatással volt későbbi munkásságára. 1910-15-ben a pécsi főreáliskolában tanult, az ötödik osztályt megismételte. 1916-19 között a székesfehérvári főreáliskola diákja és az önképzőkör tagja volt. Ő szerkesztette a "Diák-toll" című lapot. 1921-ben pedig a pécsi Krónika közölte verseit.

Feleségül vette Csőszi Matildot, két gyermekük született. Visszaköltöztek Vajszlóra, ahol nehéz anyagi körülmények között éltek. "Életkörülményei úgy hozták, hogy egy olyan vidéken - az Ormánságban - ismerte meg tüzetesen a falusi élet gondjait, ahol egyrészt még nagymértékben fennállottak a feudális gazdasági-társadalmi viszonyok, ahol nagyon sok ősi hagyomány még elevenen élt a nép körében, ahol talán a legjobban ritkította a lakosságot az egyke, másrészt ahol szemlélhető veszedelem volt a német előretörés. Itt tehát ősi magyar babonák és elnémetesedés kettős veszedelme között, földesúri elnyomatás alatt gyermektelenséggel pusztította magát a falu. Ezt a tragédiát látta, és ennek orvoslási módjait kereste. A népet akarta szolgálni, és ezért megtagadta azt a középosztályt, amelyből származott. Megküzdött a nélkülözésekkel. Kereste a kibontakozás lehetőségét." 

Pályáját lírikusként kezdte, korai elbeszéléseiben az ormánsági népéletet ábrázolta. Érdeklődése később a középkor felé fordult, egymás után írta történelmi regényeit. Elbeszéléseinek témáit színpadi művekben is feldolgozta. Gyermekkori élményeit is felelevenítő írásai mellett tanulmányait, cikkeit is kötetbe rendezte. Többször járt Finnországban, jelentősek finn fordításai. Több műve idegen nyelven is megjelent.

1932-44 között az Írók Gazdasági Egyesülete kezdeményezője, első titkára, főtitkára, majd később társelnöke lett. 1934-ben lett a Magyarország, ill. a Válasz c. lap munkatársa.

1937-ben munkásságáért Baumgarten-díjat kapott. 1941-ben a Pécsi Janus Pannonius Irodalmi Társaság társelnökévé választották, és a Sorsunk című lapnál dolgozott. 1943-ban ő tartotta a szárszói konferencia bevezető előadását. A világháború alatt írt cikkeiben, beszédeiben Kodolányi elhatárolódott a németbarát fasizmustól. Az 1943-as Zárt tárgyalás című tanulmánygyűjteményében egyaránt elutasította a polgári-liberális, a nemzeti-szocialista és a kommunista álláspontot. A háború idején kiállt az üldözött zsidók mellett, ahol tudott, segített rajtuk.

A háborút Budapesten vészelte át. 1949-55 között nem jelentek meg írásai. Ebben az időszakban igen nehéz körülmények között élt Balatonakarattyán, számos műve itt keletkezett.

A második világháború után méltatlanul kirekesztették a közéletből, csak cikkeket írhatott a Független Újságba és a Válaszba. Íróként 1954-ben rehabilitálták, 1955-ben tért vissza az irodalmi életbe, újra publikálhatott, ekkor jelent meg válogatott elbeszéléseinek gyűjteménye (Éltek, ahogy tudtak, 1955), és tagja lett az Írószövetségnek. 1956. október végén, november elején távollétében beválasztották a Petőfi Párt Szellemi Irányító Testületébe és az Írószövetség elnökségeként funkcionáló Forradalmi Bizottságába. 1957-ben indult meg életműkiadása.

Budapesten halt meg 1969. augusztus 10-én. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott.