2011. 05. 16.

„Vétkesek és áldozatok a 19-21. század hazai és nemzetközi konfliktusaiban"

„Vétkesek és áldozatok a 19-21. század hazai és nemzetközi konfliktusaiban" címmel rendezett tudományos konferenciát a Kodolányi János Főiskola Társadalomtudományi Tanszéke 2011. április 21-én, a főiskola Budapesti Oktatási Központjában.

A Társadalomtudományi Tanszék mellett részt vett a konferencia szervezésében a KJF Történeti Műhelye, az MTA VEAB Gazdaság-, Jog- és Társadalomtudományi Szakbizottsága, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Magyar Történelmi Társulat és Székesfehérvár Város Levéltára. A konferencia védnökei Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára és Dr. h. c. Szabó Péter Ph.D, a Kodolányi János Főiskola rektora voltak.

A program témájában és tematikájában szervesen illeszkedett a Nemzetközi tanulmányok BA szak tantárgyaihoz és ismeretköreihez. Ennek megfelelően az előadók történelmi, nemzetközi jogi, katonapolitikai és nemzetközi politikai aspektusokból járták körül a hazai és külföldi konfliktusokat.

A konferencián előadást tartott többek között Hermann Róbert, Szakály Sándor, Rostoványi Zsolt professzorok, Kónya István a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője, Lattmann Tamás nemzetközi jogász, Schandl László, az afganisztáni első katona-egészségügyi kontingens parancsnoka. A KJF Társadalomtudományi Tanszék részéről Lőrinczné Bencze Edit, Sallai János, Szilágyi Péter és Vizi László Tamás.

A konferencia előadásainak szerkesztett változatából a Társadalomtudományi Tanszék konferenciakötetet készít, amely várhatóan 2011 őszén jelenik meg.


« vissza

Helyszínek

Budapesti Nemzetközi Campus
1117 Budapest,
Prielle Kornélia u. 47-49.
Székesfehérvári Oktatási Központ
8000 Székesfehérvár,
Rákóczi u. 25.
Orosházi Oktatási Központ
5900 Orosháza,
Gyopárosi út 3/f.
info@kodolanyi.hu
+36 20 521 4870
Frissítve: 2025. 03. 27. 09:34
EFOP-4.2.1-16-2017-00004
EFOP-3.4.4-16-2017-00001 Calendula Terv