A Kodolányi János Főiskola idén is otthont adott a Reklám7 székesfehérvári rendezvényének 2011. május 4-én főépületének előadójában.
A Reklám7 nyitó előadását Dr. Puster János, a Kodolányi János Főiskola docense tartotta „ A sarki fűszeres és a reklám" címmel. Előadásából többek között az is kiderült, hogy miként lehet növelni a kis üzletek forgalmát különböző színek felhasználásával a reklámokon. Az előadó ugyanakkor hangsúlyozta, hogy fenntartásokkal kell kezelni a reklámokat: a legcélszerűbb megoldás, ha bevásárlás előtt például eszünk és listát írunk, hiszen így 30 százalékkal csökkenthetők a kiadások.
Réz András filmesztéta Reklámelméletek halála című előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy a reklámok hagyományos formái elveszítették mostanra az erejüket. Ezzel szemben létezik olyan fajta reklám, amely hatékonyabb: a web 2-es alkalmazásban megbújó reklám, melyeket például személyesen kapunk egy közösségi hálón keresztül - tette hozzá a reklámszakember.
Merre tart a lapkiadás? Átalakul a sajtópiac? - Berkes Bálint, a Pannon Lapok Társasága értékesítési vezetőjének prezentációjából a hallgatók ezekre a kérdésekre is választ kaphattak. A szakember szerint bár a gazdasági válság sok mindent megváltoztatott a médiapiacon, a nyomtatott sajtótermékek piaca még így is jelentős.
A rendezvényen Hargittai László filmrendező a montázs és a trükkök expresszivitásának reklámfilmekben betöltött szerepéről és hatásáról beszélt. Előadását az elmúlt évek reklámfilmjeivel illusztrálta, bemutatva, hogy a humor, az érzelmekre hatás, a túlzás az, ami hatékonnyá teszi azokat.
A nap két záró programjában Dr. Végh Katalin a Kodolányi János Főiskola docense a reklámok táplálkozási szokásainkra gyakorolt hatásait taglalta az érdeklődőknek, míg Dr. Rátz Tamara a Turizmus Tanszék vezetője az országimázs építésébe avatta be a hallgatóságot.