Közeleg a felvételi hajrá, a döntésben pedig egyre nagyobb szerepet játszanak a személyes tapasztalatok, élmények. A Kodolányi János Főiskola éppen ezért, hogy megkönnyítse a döntést, részt vesz az Educatio kiállításon, valamint szombaton a kiállítással egy időben nyílt napot is tart a fővárosban.
Az elmúlt évekhez hasonlóan főiskolánk idén is részt vesz hazánk legnagyobb oktatási seregszemléjén az Educatio 2011 szakkiállításon, melyre 2011. január 21-22. között kerül sor a Papp László Budapest Sportarénában (XIV., Stefánia út 2.). A rendezvény minden látogató számára ingyenes és mindkét napon 9 és 17 óra között látogatható.
A Kodolányi János Főiskola bölcsészettudomány, pedagógia, gazdálkodástudomány, művészeti- és társadalomtudomány területén elérhető 9 alapképzési, 3 mester- és 4 felsőfokú szakképzési szakjáról és a felvételi esélyekről minden információt begyűjthetsz F28-as standunkon. Az oktatási börzén ügyfélszolgálatunk felkészült munkatársai „technikai" jellegű kérdésekben lesznek segítségedre, míg hallgatóink a pezsgő főiskolai diákélet rejtelmeibe avatnak be Téged.
Érdemes lesz programodba beiktatni a rendezvényt, hiszen ügyességi játékunk résztvevői között értékes nyereményeket sorsolunk ki, a fődíj egy Malév repülőjegy. A kiállítás után azonban irány a budapesti nyílt napunk 2011. január 22-én, szombaton 10 órától, hogy személyesen, bemutatóórákon keresztül is meggyőződhess mindarról, amit a kiállításon megosztottunk Veled.
A Malév és a Kodolányi János Főiskola nyrreményjátékszabályzata elérhető itt.