KJE felvételi tájékoztató

Töltsd le, vagy rendeld meg a KJE aktuális felvételi kiadványát ingyen!

On-line megrendelem PDF-ben letöltöm
2010. 05. 18.

Nívódíj a Kodolányi János Főiskolának

„Nemzetközi együttműködési kultúráért" nívódíjat nyert a Kodolányi János Főiskola Erasmus programja. A Nívódíj a főiskola Egész életen át tartó tanulás program támogatásával megvalósuló, kiemelkedő színvonalú európai együttműködését ismeri el. A Nívódíjat április 29-én vette át Horváti Éva, a Kodolányi János Főiskola Nemzetközi Intézetének igazgatója a Tempus Közalapítvány Művészeti nevelés az iskolában és az iskolán túl c. konferencián Budapesten.

A Tempus Közalapítvány idén immár második alkalommal díjazza az Európai Bizottság Egész életen át tartó tanulás programjában kiemelkedőt alkotó oktatási intézményeket. A Nívódíj célja az, hogy elismerje a projektekben végzett kiemelkedő munkát és felhívja a figyelmet a minőség jelentőségére.

A Nívódíjra irányuló bírálatban a felsőoktatási kategóriában az intézmények Erasmus mobilitási záróbeszámolói vettek részt. A legjobb beszámolók értékelése alapján külsős szakértők tettek javaslatot a Nívódíjak odaítélésére, majd a díjazottakról a Tempus Közalapítvány Kuratóriuma döntött. E folyamat végén a Kodolányi János Főiskola került ki nyertesen a Pécsi Tudományegyetem beszámolójával együtt.

A Kodolányi János Főiskola már régóta törekszik arra, hogy diákjai valódi nemzetközi környezetben végezzék tanulmányaikat. A KJF a magyar felsőoktatási intézmények közül elsőként létesített oktatási központot külföldön, Ausztriában, és emellett világszerte működő partnerségi kapcsolatokat épített ki. A KJF jelenleg 32 ország 117 partnerintézményével áll kapcsolatban, a kiterjedt intézményi kapcsolatrendszernek köszönhetően az elmúlt öt évben 378 hallgató tanult külföldön és 325 vendéghallgatót fogadott a főiskola.

„A Kodolányi János Főiskola kiemelt figyelmet fordít az Erasmus program adta lehetőségekre. A főiskola csoportos mobilitást szervezett a munkatársak számára, aminek eredményeképpen több nemzetközi együttműködés is lendületet kapott: sikerült beindítani a speciális igényű hallgatói szakmai gyakorlatot a szociális munka és művelődésszervezés területén, illetve egyeztetések folynak a jövőbeli virtuális mobilitás kereteiről. Rendkívül sikeres kezdeményezés a Nemzetközi Intézet által a külföldi hallgatók és vendégoktatók bevonásával megvalósuló ösztöndíjbörze, mely jelentősen növeli a diákok mobilitási kedvét." - szerepelt a Tempus Közalapítvány hivatalos indoklásában.

A most elnyert nívódíj már a harmadik elismerése a Kodolányi külkapcsolati tevékenységének. A főiskola Nemzetközi Intézete 2006-os hallgatói és oktatási mobilitási tevékenységéért átvehette az E-Quality Európai Minőségi Díjat, 2007-ben pedig az Erasmus videópályázat EuroMedia díját is elnyerte.


« vissza

Helyszínek

Orosházi Oktatási Központ
5900 Orosháza,
Gyopárosi út 3/f.
Budapesti Oktatási Központ
1139 Budapest,
Frangepán u. 50-56.
Székesfehérvári Oktatási Központ
8000 Székesfehérvár,
Fürdő utca 1.
felveteli@kodolanyi.hu
+36 22 543 324
+36 80 203 769
EFOP-4.2.1-16-2017-00004
EFOP-3.4.4-16-2017-00001 Calendula Terv
Főtámogatónk: