Lehetetlen megmondani, melyek lesznek a sikerszakmák 20 év múlva, olyan gyorsan változik a világ. Ez volt a lényege annak az előadásnak, melyben Domokos Tamás, a Kodolányi János Egyetem elnöke beszélt a jövő oktatásáról. Az egyetemi szakember érdekes példákat is hozott arra, hogy mennyire kifürkészhetetlen a jövő: lehet hogy műhús szakértő vagy mesterségesintelligencia-koordinátor lesz a jövő szakmája.
Senki nem tudja, hiszen 20 évvel ezelőtt sem tudtuk, hogy most hova fejlődik az internet és a világ. Domokos Tamás egy olyan vonathoz hasonlította az egyetemi létet, amelyről bármikor le lehet szállni valamelyik állomáson vagy akár másik vonatra is átszállítunk, így akik még nem tudták eldönteni, hogy mit kezdjenek magukkal, egyáltalán nem kell, hogy túlzottan aggódjanak - hangsúlyozta a Kodolányi Egyetem elnöke.
Nyílt napokon mutatta be a Kodolányi János Egyetem Fehérváron és Budapesten az egyetemi képzéseit, melynek Székesfehérvárott, Orosházán és Budapesten is vannak campusai. A Budapesti rendezvényen több, mint háromszázan vettek részt és akiket megkérdeztünk, azok fergetegesen jól érezték magukat.
"Nem is gondoltam, hogy ilyen is lehet egy egyetemi nyílt nap" - mondta az a középiskolás, aki apukája kíséretében érkezett Budapestre. Neki az tetszett a legjobban, hogy kipróbálhatta magát, mint riporter, egy igazi stúdióban. A fehérvári eseményre érkező vendégek közül volt, aki a gazdálkodástudomány, volt, aki a történelem iránt érdeklődött, de itt is sokan terveztek azzal, hogy majd kommunikációt tanulnak a későbbiekben.
Az intézményben lehetőség van megismerni a szerkesztés alapjaitól kezdve egészen az alapszintű filmezésen át a mesterséges intelligencia felhasználásáig nagyon sok mindent - mondta kérdésünkre Dr. Kiss Róbert Richard. Természetesen az ismert Prima Primissima-díjas turisztikai szakújságíró területéből, a turisztikai kommunikációból is kaphatnak ízelítőt azok, akik alapszakon vagy mesterszakon itt tanulnak.
Nagyon sok intézménnyel szerződött az egyetem, hogy a gyakorlati képzés ne pusztán formaság, hanem valós tapasztalatszerzés legyen - hangsúlyozta az egyik kék ruhás, Kodolányis pulóvert viselő fiatal segítő. Az eseményeken ugyanis rengetegen részt vettek a már aktív hallgatók közül, akik bátorították a leendő jelentkezőket. A Kodolányi János Egyetem különböző képzéseire a felvi.hu oldalán lehet jelentkezni. A Kodolányi 3 kara közül ki kell választani valamelyiket, és alatta találhatóak a szakok, amelyek közül a neki tetszőre jelentkezhet majd a leendő diák.
Forrás: nyolcezer.hu