Peszleg Dominika egyéniben a 30. helyen, csapatban a 8. helyen zárta a Triatlon Egyetemi-Főiskolai Világbajnokságot, amelyet idén a lengyelországi Gdanskban rendeztek meg. A másodéves Kommunikáció és médiatudomány szakos hallgató elmondta: ez az eredmény arra ösztönzi, hogy a következő versenyeken még jobban teljesítsen.
Peszleg Dominika egyetemünkre élsportolóként a nálunk működő kettős karrier program miatt jelentkezett. Tanulmányai mellett triatlon versenyzőként is helyt áll. A Duatlon Magyar Egyetemi-Főiskolai Bajnokságon 2. helyezést ért el, a triatlon Magyar Egyetemi-Főiskolai Bajnokságon pedig bajnoki címet szerzett a Kodolányi János Egyetem színeiben az elmúlt évben.
Dominika elmesélte tapasztalatait a gdanski versenyről. Már az első versenyszám, az úszás is nagy próbatételt jelentett a triatlonistának.
– Az egyéni versenyen sajnos a víz hőmérséklete épp a neoprén használatának határértékén volt, így nem viselhettünk neoprén ruhát. A hideg víz már a bemelegítés során is nagyon lemerevített és az úszás alatt végig fáztam, bármennyire próbáltam tartani a tempót. Ennek következtében csak a középmezőny végén tudtam kijönni a vízből, ami hátrányt jelentett számomra. A kerékpáron azonban minden erőmet összeszedve dolgoztam a bolyban, majdnem sikerült felzárkóznunk az előttünk lévő csoporthoz – mindössze 20 másodperc hiányzott hozzá. A futás során visszanyertem a tempómat és sikerült közel 20 versenyzőt megelőznöm. Büszke vagyok rá, hogy a versenyen a legjobb 5 km-es időmet futottam, de végül a 30. helyen zártam. Bár nem ez volt a kitűzött célom, látom a fejlődést és biztos vagyok benne, hogy a következő versenyen még jobban fogok teljesíteni. A csapatversenyben pedig a 8. helyen végeztünk, ami szintén szép eredmény.