2024. 03. 14.

Háromkarúvá válik az egyetem

Első alkalommal rendezte meg egyetemnünk a névadója, Kodolányi János születésének 125. évfordulóján a Kodolányi Napot Székesfehérváron. A Dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár által megnyitott délelőtti programon sikeres kodolányisokkal láthattak beszélgetéseket az érdeklődők, délután a Szenátus és a Fenntartó Tanács közös, ünnepi ülése következett a Vármegyeházán, amelyen fontos bejelentések hangoztak el.

Kodolányi János, az egyetem névadója 1899. március 13-án, 125 éve született, ennek tiszteletére az egyetem fenntartója március 13-át hagyományteremtő szándákkal Kodolányi Nappá, az Egyetem hivatalos ünnepévé nyilvánította. A program 10 órakor kezdődött az egyetem Rákóczi utcai épületében, ahol Németh Gergő, a TáncolKODÓ Együttes tagja nyitotta meg táncával az eseményt. Dr. Vizi László Tamás megbízott rektor köszöntője után Dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár beszéde következett. Őt követte Bakonyi István, József Attila díjas irodalomtörténész, aki jubileumi megemlékezésében megidézte az írót a közönségnek, majd elbeszélgetett a színpadon Kodolányi Jánossal, a költő unokájával. A délben folytatódó programon sikeres kodolányisokkal zajlott interaktív beszélgetés Dr. Matuszné Virágh Ildikó, az Alkalmazott Kommunikáció Tanulmányok Tanszék kommunikáció tanárának moderálásával.
Mindeközben az egyetem aulában kamarakiállítás fogadta a látogatókat Kodolányi Borbála fazekas, Kodolányi János dédunokája munkáiból, modern és hagyományos formák igazolták, hogy Borbála mestere szakmájának.
A pályaválasztás előtt álló diákok, hallgatók élményprogramok közül is válogathattak a földszinti termekben. El lehetett merülni az interaktív és virtuális világban: humanoid robot, stellárium, szabadulószoba, kísérletek, robotkarok, Tesla gömbök, mikroszkópok és VR csodák várták a kíváncsiakat.
15 órától az évforduló tiszteletére a megújuló Kodolányi János Egyetem két legfontosabb testülete, az akadémiai feladatokért felelős Szenátus és a hosszú távú stratégiáért felelő Fenntartó Tanács összevont, sajtónyilvános ünnepi ülést tartott a Vármegyeháza Dísztermében. Az eseményen ünnepi köszöntőt mondott Dr. Tanárki Gábor, a Fejér Vármegyei Kormányhivatal főispánja. Az ülésen professor emerita címet vehetett át Hervainé Dr. Szabó Gyöngyvér nyugalmazott rektorhelyettes és rector emerita címet Hőnyiné Dr. Stephanides Éva címzetes főigazgató. Az ünnepi ülésen többek közt stratégiai megállapodás aláírására került sor az egyetem és a Fejér Megyei Kormányhivatal között valamint, együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá az egyetem és a Dél-Alföldi Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ az orosházi képzések bővítésére. Domokos Tamás, az Egyetem Fenntartó Tanácsának elnöke bejelentette, hogy a Kodolányi János Egyetem a folyamatosan növekvő hallgatói létszáma és a gazdasági-társadalmi igényeknek való megfelelés érdekében, a modernizáció jegyében háromkarú alkalmazott tudományegyetemmé válik. A Kodolányi János Egyetem a Gazdaságtudományi, a Humántudományi és az Újmédia és Kreatívipari Kar megalapításával szintet lép, ezzel párhuzamosan az egyetem arculata is megújult.
A Kodolányi Nap programja az esti órákban folytatódott, 19 órától a Museum Cafeban. KODOpen Art Műhely címmel kulturális zenei estre vártak mindenkit. A programot Mits Gergely, a Kodolányi János Egyetem Modern Zenei Tanszék tanszékvezetője nyitotta meg, a fiatalokat Mészáros Attila alpolgármester (volt kodolányis hallgató) köszöntette. Az első KODOpen Art Műhelyen Orsovai Reni énekes, dalszerző közreműködésével jam est várta a volt és jelenlegi hallgatókat.


« vissza

Helyszínek

Budapesti Nemzetközi Campus
1117 Budapest,
Prielle Kornélia u. 47-49.
Székesfehérvári Oktatási Központ
8000 Székesfehérvár,
Rákóczi u. 25.
Orosházi Oktatási Központ
5900 Orosháza,
Gyopárosi út 3/f.
info@kodolanyi.hu
+36 20 521 4870
Frissítve: 2024. 04. 12. 09:32
EFOP-4.2.1-16-2017-00004
EFOP-3.4.4-16-2017-00001 Calendula Terv