A hallgatók beszámolója alapján a nemzetközi térben megszerzett tanulmányi és munkahelyi tapasztalat nemcsak a további karrierjük szempontjából, de önbizalmuk növelésében és a felnőtté válás folyamatában is meghatározó, kihagyhatatlan lehetőség számukra.
2023-ban háromszor annyi első évfolyamossal és a második legtöbb EU-n kívüli mobilitás ösztöndíj lehetőséggel kezdte meg a tanévet a Kodolányi János Egyetem. Emellett az itt tanuló egyetemisták EU-n belüli országokra érkező igényeit továbbra is 100%-osan ki tudják szolgálni. Mind a két esetben a költségek időben történő, zökkenőmentes folyósítása mellett, biztonságban tud elindulni élete talán első önálló külföldi kalandjára a hallgató.
A hazai felsőoktatási intézmények között kiemelkedően sikeres a Kodolányi János Egyetem nemzetközi programja, mára a világ több mint 30 országában, közel 150 partneregyetemmel működnek együtt.
„Az elsők között, huszonöt éve indultak el az Erasmus pályázatok nálunk. A kezdetektől nagy energiákat fektettünk ebbe a programba, és napjainkig is fontos számunkra a folyamatos kapcsolatépítés, és az igényekhez való rugalmas alkalmazkodás. Volt rá példa, hogy kifejezetten egy hallgató kérésére vettük fel a kapcsolatot egy új partnerrel. Emellett az oktatóink személyes kapcsolatai mentén is építjük folyamatosan a partnerlistánkat, amelyek különböző mélységű kapcsolódásokat eredményeznek. A japán Kanazawa Seiryo Egyetem például annyira nyitott az irányunkban, hogy az Erasmus pályázati helyek kiegészítésére külön ösztöndíjalapot is létrehoztak, hogy minél több kodolányis hallgató ismerhesse meg az országukat.
…a pályakezdés előtt vagy elején álló fiatalok személyiségét, magabiztosságát is fejleszti…
Fontos tudni, hogy nemcsak a képzési időszak alatt, hanem közvetlenül utána is tudunk lehetőséget biztosítani a külföldi mobilitásra, szakmai gyakorlat teljesítésére. Emellett az intézmény szervezésében egy új típusú programban az ún. BIP–ben (blended intensive programme) lehetőség van csoportosan, rövid távú szakmai tanulmányutak megvalósítására is. Úgy gondolom, hogy az így megszerzett nemzetközi tapasztalat mérföldkő lehet a karrierépítésben, és – ami legalább ennyire fontos – a pályakezdés előtt vagy elején álló fiatalok személyiségét, magabiztosságát is fejleszti. Rengeteg pozitív személyes tapasztalatról tudnék beszámolni. A közelmúltból például egy turizmus-vendéglátás szakos hallgatónk történetét, aki Kaposvárról indult, Székesfehérvárra jelentkezett a Kodolányira. Egy gasztronómia kurzuson találkoztunk, látszott, hogy nyitott és szívesen beszélget külföldi hallgatókkal. Beszélgettünk a lehetőségekről és végül egy portugál partneregyetemünket választotta. Ez 180 fokos fordulat volt számára, és azóta sincs megállás, jelenleg Németországban van szakmai gyakorlaton” – meséli Dr. Hoffmann Orsolya, nemzetközi és továbbképzési rektorhelyettes, aki azt is elmondta, hogy az elmúlt évek kiutaztatási statisztikái alapján a beérkezett és a feltételeknek megfelelt ERASMUS+ pályázatok 100%-a pozitív elbírálásban részesült a Kodolányi János Egyetemen.
…az első lépéseket mindig nehéz megtenni…
„Ennek ellenére az a tapasztalat, hogy az első lépéseket mindig nehéz megtenni, és szükség van arra, hogy mások pozitív tapasztalatait megosztva motiváljuk a hallgatóinkat, akik sokszor egyszerűen önbizalomhiány miatt nem mernek pályázni. Ezt a célt szolgálja az úgynevezett ’nemzetköziesítés itthon’ programunk is, melynek során ösztönözzük a hozzánk érkezett Erasmus diákok és a magyar hallgatóink közötti interakciót, hogy a beszélgetések és a közös tanulás során szinte észrevétlenül alakuljon ki az érdeklődésük a külföldi mobilitás iránt.”
Az elmúlt évek tendenciáit illetően a legnépszerűbb célpontok Európában például Spanyolország, Olaszország és Portugália, itt nagy vonzerőt jelent a mediterrán életérzés; de oda-vissza remekül működik Németország és Hollandia, ami annyit jelent, hogy sok hallgató érkezik is hozzánk ezekből az országokból. Emellett kifejezetten népszerűek vagyunk a török, a japán és a mexikói egyetemisták körében. A közelmúltban ugyanakkor csökkent a skandináv országokból és Lengyelországból jelentkezők száma, valamint a háborús helyzet visszavetette az ukrán, a belorusz és az oroszországi kapcsolatokat is.
Nemzetközi környezet a budapesti kampuszon is!
A mobilitás program természetesen mind a két irányban működik, így a világ különböző országaiból érkező hallgatókkal együtt tanulnak azok a magyar diákok, akik a KJE angol nyelvű bachelor vagy master programjainak valamelyikére járnak. Emellett a különböző team- és projektmunkák során a különböző kultúrákból érkező fiatalok együtt is dolgozhatnak, így közelebbi ismeretségek, barátságok is születnek ez alatt az időszak alatt.
Nemzetközi hallgatók a Kodolányiról:
Életre szóló élmény volt Jenei Rita turizmus-vendég szakos hallgató számára is:
Egy nem mindennapi történet. USA-ban élő hallgató Japánban folytatja tanulmányait: https://www.kodolanyi.hu/aktualis/hirek/1701
Bővebb információ itt:
https://www.kodolanyi.hu/egyetemi-elet/nemzetkozi_lehetosegek
vagy az erasmus@kodolanyi.hu email-címen.
#Együttvalóraváltjuk
#Diplomakarnyújtásnyira
https://www.facebook.com/kodolanyi/
https://www.instagram.com/kodolanyiegyetem/