2023. 09. 19.

A megfeleléskényszer szorításában

Napjainkban egyre több gyermeket és kamaszt érint a megfelelési kényszer. Ennek oka a szülők által felállított, sokszor irreális elvárások, amelyek teljesítéséhez egy élet is kevés, nemhogy pár év. Sajnos ezen a helyzeten az sem javít, hogy az iskolákban is magas elvárásoknak kell megfelelni a diákoknak, így hatalmas stressznek és szorongásnak vannak kitéve már egészen fiatal korban.

 

Részletesebben megvizsgálva a körülményeket egyik fél sincs könnyű helyzetben, de mégis a gyermek jön ki a szituációból a legrosszabban. Ha a szülő oldaláról nézzük a dolgot, alapesetben csak a legjobbat szeretné a gyermekének, jobb életet szán neki, mint amilyen az övé. Sajnálatos módon a szülők nem gondolnak abban bele, hogy ha nem figyelnek oda, bizony ezzel többet árthatnak a gyereknek, mint segítenek. Míg ők azt szeretnék, hogy a gyermekük minél sikeresebb legyen az életben és a lehető leghamarabb érjen el hatalmas sikereket, addig a valóságban csak a vállukra tesznek hatalmas terheket, amelyeket nem bírnak el. A szülő felőli elvárások: mint például, beíratja már kiskorban a gyermekét sportegyesületbe, hogy élsportoló legyen; vagy megköveteli, hogy 1-2 nyelvvizsgája legyen 14-16 éves korára; legyen mindenből kitűnő; járjon tanulmányi versenyekre; menjen egyetemre; legyen mesterdiplomája; járjon dolgozni; iratkozzon be különféle szakkörökre… és még sorolhatnám azt a számtalan követelést, amelyet gyermekek ezrei hallgatnak az életük során napi rendszerességgel. Óriási megfelelési kényszert alakítanak ki bennük a szülők már fiatal korban. Ezek a dolgok hatalmas súlyt jelentenek számukra, és már tizenévesen elkezdenek szorongani, gyomorgörccsel tölteni a mindennapjaikat, stresszelve, félve amiatt, hogy miképpen fogják tudni teljesíteni ezeket az elvárásokat.

A szülői részről sok válfaja van ennek a jelenségnek. Míg valaki tényleg csak a legjobbat szeretné a gyermekének, és csak jó életet szeretne neki, ahol nem kell nélkülöznie, több munkahelyen dolgoznia, el tudja tartani családját anélkül, hogy aggódnia kéne, hogy tud-e kenyeret venni a boltban hó végén. Ebben az esetben még valamilyen szinten érthetőek a követelések, de a szülőknek is végig kellene gondolniuk ezeket, hogy milyen elvárásokat állítanak fel a gyermek számára és hogy azok egyáltalán teljesíthetőek-e. Sok esetben ezzel nagyobb kárt okoznak hosszútávon, minden jó szándékuk ellenére is.

Van a szülői hozzáállásnak egy másik része is, ami sajnálatos módon sokkal toxikusabb és ártóbb sok esetben, mint az előző.

Míg előző „típust” vizsgálva a követelések után a gyermekek részesülnek valamilyen verbális dicséretben vagy esetleg ajándékban a szülő részéről. Az ilyen helyzetben lévő gyerekeknek a szülők mondják, hogy büszkék rájuk, hogy ügyesek, sőt előfordul az is, hogy egy rövidtávú cél elérése után azért tudnak pihenni és feltöltődni. Sajnos ez nem minden alkalommal fordul elő, itt is vannak kivételek, de azért ez egy hajszállnyival jobb szituáció.

A toxikusabb szülő oldaláról ezek az elvárások nem azért vannak felállítva a gyermek számára, mert, hogy ő jót akar neki, hanem amiatt, hogy a saját egóját tudja növelni azzal, hogy az ő gyermeke mennyi mindenre képes, mindegy milyen áron. A mai világban a szülők között szinte egy verseny alakult már ki, hogy kinek a gyermeke tehetségesebb, és kié ért el nagyobb eredménytminél fiatalabb korban. Ez csak azért van, hogy a szülő tudjon ’menőzni’ és fényezni az egóját a gyermekével. Egy csomó bejegyzést tesz közzé a különféle közösségimédia-platformon, hogy milyen sikereket ért el a gyermeke, és örömmel tölti el a tudat, ha más szülő gyermekénél az övé jobb, és esetleg mások irigykednek rá. Itt a legtöbb esetben szegény gyermek nem kap dicséretet, se ajándékot, de még csak pár kedves szót sem. Itt nincs olyan, hogy tökéletes, ha 90%, akkor legyen 100%, ha megvan a 100%, legyen 200%; nincs olyan szint, amely megfelelne: a határ a csillagos ég. Amint teljesítve van, az egyik követelés után jön a másik, nincs megállás. Olyan a gyerekek helyzete, mintha egy videójátékban lennének: amint teljesíti az egyik szintet, egyből jön a másik, nincs megállás. Ebben az esetben a gyermek nem más csak eszköz, olyan, mint egy kirakati bábú, amelyet a szülő csak mutogat a külvilág felé, és csak a saját egojának a fényezésére használ. Természetesen itt is vannak kivételek, amikor a gyermeket érik dicséretek, kap pár kedves szót egy követelés elérése után.

Minden esetben vannak kivételek, nem minden szülő ilyen, és nem az összes gyermek szenved ettől, viszont egyre gyakoribb jelenség.

Ezeknek a hatalmas követeléseknek rengeteg káros hatása van a gyermekre: szorongás, állandó stressz, félelem, szomorúság; szinte el van tőlük véve a gyermekkoruk és a fiatalságuk. Idejekorán kiégnek, motiválatlanok lesznek, rosszabb esetben különféle mentális betegségek is kialakulhatnak. Sajnálatos módon ez nemcsak az iskolában való teljesítményre és viselkedésre hat ki, hanem az élet számos területére is. Az érintett megfelelési kényszerrel és perfekcionizmussal fog küzdeni a baráti körében és a párkapcsolatában valamint a munkahelyén, és nem utolsó sorban önmagával szemben is. Nem szabad elfelejteni, hogy azok, akik ilyen környezetben nőttek fel, nagy eséllyel válnak döntésképtelenné. Miután mindig minden megvolt neki mondva – hol tanuljon, mit, legyen nyelvvizsgája, diplomája, jogosítványa és még lehetne sorolni–, sosem rendelkezett önálló gondolattal, nem hozhatott önálló döntést, amelynek következményei vannak. Így amint kikerül a nagybetűs életbe, borzalmas nagy hátrányban lesz. Nem tud önálló döntést meghozni, nem lesz önbizalma, sem természetes egoja.

Mint mindennek az életben, ennek is megvan az ellentéte. Amikor a szülő semmit nem vár el, és ha a gyermek el is ér valami sikert, teljesen hidegen hagyja, egyáltalán nem érdekli. Ez is ugyanolyan káros hatással van a gyermekekre, mint az előzőek.

Szülőnek lenni nehéz, ez tény, de gyermeknek sem könnyű lenni a mai világban. Természetesen vannak kivételek a szülőknél, akik megtalálták az arany középutat a gyermeknevelésben.

Ezeknek az élethelyzeteknek a megélése emberfüggő, van, aki könnyebben, van, aki nehezebben viseli. Ennek ellenére, ha tudunk tenni ellene, és meg tudjuk akadályozni ezt a jelenséget, akkor igenis tegyünk ellene mindkét oldalon, beszélgessünk, kommunikáljunk, kérjünk tanácsot, esetleg segítséget. Egyik sem szégyen, ha az egészségről van szó, legyen az fizikai vagy mentális.

Végső soron azokhoz szeretnék szólni, akiket érint bármelyik szituáció. Egyet sose felejts el: nem vagy egyedül ezzel! Mások is átélték, épp átélik a te helyzetedet; ne ess kétségbe, van kiút. Elképzelhetetlennek hangzik, de amikor realizálod, hogy ez az egyetlen egy életed van, az idő múlásával megtanulod elengedni ezeket, és elkezded élni a saját életed, nem a szüleidét.

Sosem volt egyszerű, de nem szabad feladni, mindennek megvan az oka, és a végén mindig minden jóra fordul, ha te is akarod.

Egy olyan családban felnőni, ahol a szülők magas elvárásokat állítanak eléd, sosem könnyű.

Tehetetlennek érzed magad, frusztráltnak és szinte összeroppansz a teher miatt. Egyszerű azt mondani, hogy „Hát szólj nekik vissza, állj ki magadért! Ne legyél már ilyen gyáva!” vagy „Ha ennyitől már hisztizel, mi lesz veled, ha felnősz? Akkor vannak igazi problémák, ne legyél már ennyire szánalmas!”… Aki nem él benne, nem tudja milyen. Mindenek elött szögezzük le, hogy mentális problémái vagy úgy általánosságban problémái bárkinek lehetnek életkortól függetlenül. Az életkor és a probléma között nincs semmiféle összefüggés. Másodszor pedig, aki nem ilyen környezetben él annak nincs rálátása milyen is ez valójában. Az állandó félelem és szorongás, hogy megfeleljünk, a folytonos gyomorideg és hasfájás a stressz miatt, ha valami nem úgy sikerül, mint az elvártak.

Míg mások hétvégén és szünetekben pihennek és szórakoznak, te addig reggeltől estig tanulsz. Míg a kortársaid nyáron együtt moziznak vagy nyaralnak, te tanulsz, mert nincs olyan, hogy pihenés vagy szórakozás. Csak a tanulás mindig, megállás nélkül. Ezeket csak azok érthetik, akik ebben élnek, kívülállóként nehéz megérteni ezt az élethelyzetet, épp ezért ne vedd magadra, ha valaki egy kevésbé megértő megjegyzést tesz neked evvel kapcsolatban.

Nyilvánvalóan egyszerű azt mondani, hogy „szólj vissza’ vagy „védd meg magad”, de ez messze nem ilyen könnyű. Egy ilyen visszaszólás veszekedésekhez, büntetésekhez, sőt sok esetben még fizikai bántalmazáshoz is vezethetnek. Az ilyen szülőket a legtöbb esetben nem érdekli a gyermekük boldogsága, mentális és fizikai egészsége.

Szépen lassan el kell engedni a füled mellet, amit mondanak. Nehéz, de idővel sikerülni fog. Próbálj meg megfelelni, de ha nem megy, akkor engedd el. Ne stresszeld magad ezen, ne akarj görcsösen megfelelni egy irreleváns elvárásnak. Tudom, könnyűnek hangzik, de hidd el, idővel egyszerűbb lesz.

Ha megtanulod elengedni a szavaikat a füled mellett, akkor minden jobb lesz. Azok a bántó szavak, amiket kapsz tőlük, nem egy szerető, törődő szülőtől származnak, nem építő jellegűek csak bántóak és eltipróak. A bántó szavakra meg nem kell hallgatni, figyelembe se kell venni. Te tudod, mennyit készülsz, tanulsz, dolgozol az eredményeidért, ha megtetted azt, amit abban a helyzetben tudtál

(minden külső és belső ingert beleértve), akkor elégedett lehetsz.

Sosem vagy egyedül, vannak sorstársaid, barátaid, akik ugyanazt élik át és melletted vannak. Egyszer vége lesz, és minden jóra fordul, a szerzett tapasztalatok meg jobb emberré tesznek és példát állítanak eléd, hogy hogyan ne viselkedj másokkal a jövőben.

Törd meg a kört és legyél jobb ember, ne kövesd a példát, mutasd meg a világnak, hogy mennyire erős és csodálatos vagy!

 

Séra Nóra Ildikó

diáknagykövet, nemzetközi tanulmányok szakos hallgató

 

 


« vissza

Helyszínek

Budapesti Nemzetközi Campus
1117 Budapest,
Prielle Kornélia u. 47-49.
Székesfehérvári Oktatási Központ
8000 Székesfehérvár,
Rákóczi u. 25.
Orosházi Oktatási Központ
5900 Orosháza,
Gyopárosi út 3/f.
info@kodolanyi.hu
+36 20 521 4870
Frissítve: 2024. 07. 12. 15:26
EFOP-4.2.1-16-2017-00004
EFOP-3.4.4-16-2017-00001 Calendula Terv