2023. 09. 05.

Életre szóló élmény volt a Világjátékok

Hatalmas élményként tekint vissza a kínai Csengtuban megrendezett Egyetemi Világjátékokra Ágh György, a Kodolányi volt hallgatója. György a magyar vízilabda válogatott centereként ezüstérmet szerzett a megmérettetésen. Bár a csapat teljesítményében benne volt az aranyérem lehetősége is, jó érzésekkel gondol vissza a Világjátékokra a sportoló.

A július 28 – augusztus 8. között zajlott multisporteseményt Kína negyedik legnagyobb városában, Csengtuban rendezték meg. A szervezés kiváló volt: „Eddig kétszer halasztották el a Világjátékokat a Covid-19 miatt, így volt ideje felkészülni a szervezőknek az eseményre, ami meg is látszott rajta” – meséli Ágh György válogatott vízilabdázó. Szinte úgy érezte magát, mintha az olimpián lenne. György vitte másodmagával a magyar zászlót a nyitóünnepségen, amit hatalmas élményként könyvelt el.
„Nem mondanám, hogy könnyű volt a vízilabda torna – értékelte a csapat teljesítményét György. – Az aranyérem volt a fő célunk, azért utaztunk ki, és kimondva kimondatlanul is olasz-magyar döntőre készültünk, ami meg is valósult. Sajnos a döntőben nem tudtuk azt a teljesítményt nyújtani, amivel megnyerhettük volna az aranyérmet. A csapat jól összekovácsolódott a végső megmérettetésre, de nem voltunk bátrak a sordöntő pillanatokban, hiányoztak a blokkok és szerencsénk sem volt.” György másodmagával töltötte be a center pozíciót, ez volt a legerősebb része a csapatnak: „Mi voltunk a legmagasabban jegyzett játékosok, nekünk már voltak nemzetközi tapasztalataink is, nekem az európa-bajnoki 2. helyezésem révén. Azt gondolom, a mi teljesítményünkre nem lehetett panasz.”
Györgynek volt ideje arra a tizenhat napos kint lét alatt, hogy 1-2 napon Csengtuban is körül nézzen. „Rendkívül szívélyesek és kedvesek voltak az emberek velünk, szinte sztársportolókként tekintettek ránk, amiben nekem még nem volt részem. Volt olyan, hogy fél óra csak azzal telt, hogy autogramot osztogattunk és fényképezkedtünk. Nagyon jó érzés volt. A város rendkívül tiszta volt és nem európai léptékű, ott az 50 emeletes épületek mindennaposak.”
Bár tavaly megkapta diplomáját Ágh György kommunikáció- és médiatudomány szakon a Kodolányin, elfogadták jelentkezését az Egyetemi Világjátékokra. Jó emlékeket őriz intézményünkről. „A sportmentori programban vettem részt, a 2 mentorom nélkül lehetetlen lett volna teljesítenem a diplomához szükséges feltételeket az évek során. A tanáraim nagyon megértőek voltak, hiszen az idő nagy részében nem voltam jelen az egyetemen. Ettől függetlenül, amikor benn voltam, jó élményekkel gazdagodtam és életre szóló barátságokat is kötöttem.”
György legnagyobb álma az olimpiai szereplés. „Az Európa-bajnokságon megtapasztalhattam, milyen egy nagyobb léptékű verseny, ezért nap, mint nap mindent megteszek azért, hogy visszakerüljek a vízilabda válogatottba. Szeretném kihozni ebből a sportágból a lehető legtöbbet, szeretnék sikeres lenni benne.”
A következő hónapokban a Magyar Kupára koncentrál György a csapatával, a Szolnoki Dózsával. 2024 januárjában és februárjában pedig Világbajnokság és Európa-bajnokság is lesz a vízilabda sportban, az egyikre mindenképpen szeretne kijutni a center.


« vissza

Helyszínek

Budapesti Nemzetközi Campus
1117 Budapest,
Prielle Kornélia u. 47-49.
Székesfehérvári Oktatási Központ
8000 Székesfehérvár,
Rákóczi u. 25.
Orosházi Oktatási Központ
5900 Orosháza,
Gyopárosi út 3/f.
info@kodolanyi.hu
+36 20 521 4870
Frissítve: 2024. 03. 04. 11:50
EFOP-4.2.1-16-2017-00004
EFOP-3.4.4-16-2017-00001 Calendula Terv