A Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zónában érintett felsőoktatási intézményekkel – köztük a Kodolányi János Egyetemmel – kötött együttműködési megállapodást Bányai Gábor, a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna Komplex Fejlesztéséért felelős kormánybiztosa. Egyetemünk részéről Domokos Tamás elnök írta alá a megállapodást.
Hivatalos formába öntötte Bányai Gábor kormánybiztos és a régióban érdekeltséggel rendelkező hét felsőoktatási intézmény az együttműködését, amely egymás munkájának támogatását jelenti a régió fejlődése érdekében. A kormánybiztos köszöntőjében kiemelte, egy terület fejlődése attól is jelentős mértékben függ, hogy mennyire tudják helyben kiképezni, és emellett helyben tartani a jövő szakembereit. E két szempont alapján a két fél adott, a felsőoktatás magas szintű oktatással a szakértő munkaerőt képzi, valamint tudományos és kutatási tevékenységével pedig az innováció révén járul hozzá a fejlődéshez. Ahhoz pedig, hogy ez a képzett munkaerő és ez a tudás helyben maradjon, a területfejlesztés teszi hozzá a maga részét.
Az együttműködés elvi keretein túl a kormánybiztos néhány konkrétumra is kitért. Az egyik, ezeknek a partneri megállapodásoknak a szerepe a fejlesztések előkészítésében, hiszen – ahogy mondta – a fejlesztési forrásokat kész tervekkel kell várni a hatékony pályázás érdekében. A kormánybiztos ebben is együttműködéséről biztosította az intézményeket. Bányai Gábor elmondta, hogy a partnerség fontos szempontja a párbeszéd, amelyre ez a mostani együttműködés, most már formális keretek közt is hivatott. Így olyan, a zóna szempontjából fontos tudást, tapasztalatot és javaslatokat is adhatnak hozzá közösen az országos fejlesztéspolitikához, amely nagyban segíti a régió előre menetelét.
Az aláíráson részt vevő hét felsőoktatási intézmény a Kodolányi János Egyetem, az Eötvös József Főiskola, a Gál Ferenc Egyetem, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Neumann János Egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem.