2023. 06. 07.

Nálunk Te vagy az első!

Július 12-ig még átgondolhatjátok és módosíthatjátok a 2023-as általános felvételi eljárásban a jelentkezésetek sorrendjét. A Kodolányi János Egyetemre a legutóbbi felvételi eljárásban dupla annyian jelentkeztek, mint tavaly. A jelenlegi és korábbi hallgatók a rugalmasságot, a jó hangulatot és az oktatás színvonalát tartják az intézmény fő erősségeinek. 

Figyelem! Ha egyszer véglegesíted a változtatást, visszavonásra már nem lesz lehetőséged, ezért javasoljuk, hogy többször is ellenőrizd le, amit beírtál! 

3 + 1 ÉRV, AMIÉRT A KJE-t ÍRD ELSŐ HELYRE:

1. NÁLUNK NEM CSAK EGY NEPTUN KÓD VAGY

Magyarország elsők között alapított magánegyetemén – a 30 éves múltra visszatekintő Kodolányin – partnerként tekintünk rád.
Odafigyelünk hallgatóinkra, segítséget biztosítunk egyéni céljaik elérésre, arra törekszünk, hogy a diploma megszerzéséig vezető út élményekkel, a közösségben eltöltött feledhetetlen pillanatokkal legyen kikövezve.
Hiszünk benne, hogy egy inspiráló, barátságos, stresszmentes közegre és a gyakorlatba könnyen átvezethető tudásra egyaránt szükség van ahhoz, hogy motivált, gondolkodó, emberi és piaci szempontból egyaránt értékes diplomásokat adhassunk a világnak.
Nálunk minden lehetőség adott ahhoz, hogy ’EGYÜTTVALÓRAVÁLTSUK’!

2. FIGYELÜNK RÁD: KISCSOPORTOS ÓRÁK ÉS MENTOROK

A Kodolányi oktatói személyre szabott mentorprogram keretében támogatnak.
A személyes kapcsolattartás alapfeltétel nálunk. A dedikált mentorok, egyfajta osztályfőnökként mindenben a segítségedre lesznek, akkor is, ha az itt töltött évek alatt már dolgozol, esetleg élsportoló vagy.
Szerintünk az egyetem feladata nem csupán az, hogy a diplomáig elkísérjen, hanem az, hogy felkészítsen az életre, és megtartó közösségként akár a későbbiekben is része legyen a mindennapjaidnak. Ezt a célt szolgálja karriertámogatásunk, illetve azok a céges együttműködések, amelyek már az egyetemi évek alatt munkalehetőséget kínálnak hallgatóinknak.

3. AKTÍV HALLGATÓI ÉLET

A hallgatói önkormányzat tagjai mindent megtesznek annak érdekében, hogy szaktól és évfolyamtól függetlenül az egyetemi polgárok mindig jól érezzék magukat.
Tematikus heteket szervezünk, ahol közvetlenül megismerheted a választott szakterületed piaci képviselőit, beszélgethetsz a szektor neves képviselőivel.
Szakmai webináriumokat tartunk, online és jelenléti workshopokat rendezünk.
Évente többször is szórakozni invitáljuk a hallgatókat. Kiemelt eseményeink az ORIGO napok nevet viselő gólyatábor, a gólyabál, a szemeszternyitó, a szezonális halloweeni és karácsonyi bulik, a kollektív filmestek, a sítábor, valamint a sportnapok.

+ 1 ÉRV: A JÖVŐD BIZTONSÁGA

Dr. Szabó Péter, az egyetem rektora szerint a „Leghitelesebben mégis a 33 ezer diplomásunk nyomán született eredmények igazolnak minket. A volt kodolányisokból kétszer többen lettek sikeres vállalkozók, mint a hazai felsőoktatás más intézményeinek átlaga, és a nálunk végzett hallgatók átlag felett sikeresek a nemzetközi munkaerőpiacon is (forrás: ITM adatbázis).”

Legyél részese te is a 30 éves Kodolányi János Egyetem baráti közösségének, ahol egyedülálló oktatási módszer segítségével, rugalmas feltételek mellett végezheted el tanulmányaidat!
3 helyszínen, 12 alap- és 5 mesterszakkal, szakirányú továbbképzésekkel, továbbá akkreditált általános- valamint gazdasági nyelvvizsga lehetőségekkel várunk!

Bepillantanál mindennapjainkba? Informálódnál?
Belekóstolnál a hamisítatlan egyetemista életérzésbe?

Kattints honlapunkra, közösségi oldalainkra!
https://www.facebook.com/kodolanyi/
https://www.instagram.com/kodolanyiegyetem/

HASZNOS INFORMÁCIÓK

– Kizárólag a már korábban megjelölt intézmények és képzések, valamint azok finanszírozási formája variálható, új hozzáadására nincs lehetőség.
– A határidőhöz – JÚLIUS 12-éhoz közeledve – a felvi.hu felülete fokozottan terheltté válik, ami miatt lassulhat a feldolgozási, ügymeneti idő, ezért azt tanácsoljuk mindenkinek: ne hagyja a véglegesítést az utolsó pillanatra.
– A változtatást a felvi.hu-n belül, a „Sorrendmódosítás” menüben lehet megtenni. Itt a felbukkanó nyilakkal alakítható a pályázott iskolák és a szakok sorrendje. A mentés gombbal küldhető el a kérelem, de ne senki döntsön elhamarkodottan: ezt követően már nem lehet variálni.
– A dokumentumpótláshoz hasonlóan itt is jóváhagyási idővel kell számolni. A folyamat, a „Kérelmek” menüpontban nyomon követhető.
– Egészen az adminisztrációs eljárás végéig a rendszer a régi sorrendet fogja alapértelmezettként mutatni a profilban, pánikra azonban semmi ok, ez a megjelenítés automatikusan igazodik az új beállításaitokhoz, ahogy megtörtént a jóváhagyás.
– A jelentkezés visszavonása nem számít bele ebbe az egy alkalomba. Amennyiben úgy dönt valaki, hogy egy adott szakot egyáltalán nem jelöl meg, kitörölheti. Újat viszont nem írhat a helyére!

NEM KÖTELEZETTSÉG, CSAK EGY LEHETŐSÉG

– Az egyetemek megjelölt sorrendje alapján oda nyersz majd felvételt, ahová elég pontszámod lesz.
– Az intézményeken felül még lehetőséged van a választott képzés formáján is változtatni. Például a duális képzést az első helyre tenni, vagy ha államilag finanszírozott szakra jelentkeztél, most beadhatsz még költségtérítéses opciót is.
– A sorrendmódosítás nem előírás, nem az eljárás elengedhetetlen eleme, hanem egy egyéni önbírálat, szubjektív vélemény, preferencia alapján történő állásfoglalás. Ezt a lépést nem minden esetben ajánlott megtenni.
– Természetesen elképzelhető eset, hogy meggondoltad magad azzal kapcsolatban, hogy melyik egyetemre vagy melyik képzésre szeretnél menni továbbtanulni. Ennek okai nagyon különbözőek lehetnek.

+ Nyílt napon, EDUCATIO kiállításon vagy személyes keretek között szerzett pozitív vagy negatív tapasztalat.
+ A felvételi követelményekből számított pontszám értékének változása, például egy jól sikerült bizonyítvány vagy egy elrontott érettségi vizsga miatt.
+ Elhalasztott külföldi továbbtanulás, ha inkább élnél az ERASMUS lehetőségével.

Ami nagyon fontos, hogy a döntést TE hozd meg. Azt az intézményt jelöld meg elsőként, ahová a legszívesebben járnál. Hallgasd meg szüleid, barátaid, tanáraid tapasztalatait és tanácsait, de a saját igényeid szerint dönts.
Vedd a kezedbe a saját jövődet, és ha úgy érzed módosítanod kell, tedd meg!
Mi most adunk neked egy kis segítséget, hogy a Kodolányival kapcsolatban ne legyél bizonytalan.

MIKOR TUDOD MEG, HOGY FELVETTEK?

A felvételi ponthatárokat várhatóan 2023. július 26-án hirdetik ki, ami azt jelenti, hogy aznap kiderül, felvettek-e valamelyik egyetemre. Ezután augusztus elején mindenkinek elküldenek egy úgynevezett besorolási döntésről szóló határozatot, amelyben megállapítják, melyik szak esetében értétek el a szükséges ponthatárt.

Sok sikert kívánunk! Hozd meg a számodra legjobb döntést!

#Együttvalóraváltjuk
#Diplomakarnyújtásnyira
#Felvételi2022



« vissza

Helyszínek

Budapesti Nemzetközi Campus
1117 Budapest,
Prielle Kornélia u. 47-49.
Székesfehérvári Oktatási Központ
8000 Székesfehérvár,
Rákóczi u. 25.
Orosházi Oktatási Központ
5900 Orosháza,
Gyopárosi út 3/f.
info@kodolanyi.hu
+36 20 521 4870
Frissítve: 2024. 02. 23. 19:34
EFOP-4.2.1-16-2017-00004
EFOP-3.4.4-16-2017-00001 Calendula Terv