Hőnyiné Dr. Stephanides Éva címzetes főigazgató, professor emerita a Kodolányi János Egyetem megalapítása óta az intézményben tanított, vezette az angol tanszéket egészen nyugdíjazásáig. Saját bevallása szerint a kollégái jó főnöknek tartották, a hallgatók pedig rettentően szigorúnak, viszont igazságosnak. Tanszékvezetőként fontosnak tartotta, hogy ne csak tudásátadás történjen a tanárok és a hallgatók között, hanem családias légkört teremtett a tanszéken.  Éva a Kodolányi János Egyetem ajánlására Magyar Érdemrend Tisztikeresztet vehetett át március 15-e alkalmából Budapesten.

– Ön a főiskola megszületése óta része az intézménynek. Hogyan emlékszik a kezdetekre?

– Ha jól emlékszem, 1991-ben megjelent nálam két fiatalember – az egyikük Szabó Péter volt –, akik a József Attila Gimnázium tanárai voltak, hogy egy főiskolát szeretnének alapítani. Arra kértek fel, hogy tervezzem meg az angol szak felépítését, tanmenetét, és végül a korábban elkészített német tanmenetet is átdolgoztam, így indult el a 2 szak engedélyeztetése, ami 1992 tavaszán meg is történt, a Parlament fogadta el, mint első alapítványi magánfőiskolát.

Abban az évben már volt egy előkészítő, 0. évfolyamunk, az angol tanszék valamennyi oktatóját én szerveztem be vagy hívtam meg, és eredetileg a legtöbben óraadók voltak, hiszen a többségük – ugyanúgy, ahogyan én – az ELTE angol tanszékéről jött. Ekkor került Szász Ferenc a német szak tanszékvezetői székébe, és nem sokkal ezután érkezett Kovács László is egészen fiatalon, kezdőként. A két szakon 167 hallgatónk volt összesen, és az volt a nagyszerű az első évben, hogy nem számított az óraszám, tehát ha úgy találtuk, hogy nem eléggé erős a nyelvtudásuk, akkor egyszerűen adtunk még plusz nyelv- és stílusgyakorlatot ahhoz, hogy szintre tudjuk hozni a hallgatókat. Ehhez egy nagyon kellemes, komoly kis csapat jött össze.

Amit érdemes még kiemelni, az az, hogy vállaltuk az orosz nyelvtanárok átképzését. Nekem ebben már nagy tapasztalatom volt az ELTE-n, mert ott is én vezettem az orosztanárok átképzését angolra. Nagyszerű gárda jött össze a fehérvári, a környező és a dunántúli iskolákból. Az volt az érdekessége, hogy megegyeztünk az általános- és középiskolákkal, hogy szabadon hagynak két napot az átképzendő tanároknak, tehát nem pénteken-szombaton tartottuk az órákat, hanem kedden és csütörtökön, és így az előadásokat a nappalisokkal együtt kapták, a szemináriumokat pedig külön csoportban, de nappalis óraszámban. Ezt az első két évben tudtuk megtenni, amikor 1-1 csoport volt csak, aztán amikor bővült a létszám, áttértünk a levelező tagozatosok megszokott péntek-szombati oktatására.

Ezután minden évben létrejött egy újabb szak a főiskolán. Kezdődött a Győrffy Miklós által vezetett kommunikációs szakkal, ezt követte a francia szak, majd a turizmus és vendéglátás és a gazdálkodási szak. Amikor 1995-ben főigazgató lettem, arra emlékszem, hogy a harmadik év végére körülbelül 10.000 hallgatónk volt, ez a szám azóta lecsökkent egy normális szintre.

–  Az angol tanszék mindig is erős volt a Kodolányin, ez minek köszönhető?

– A ’90-es évek elején mindenki angolul akart tanulni, hiszen addig a kötelező az orosz nyelv volt az iskolákban. Sajnos az, hogy valami kötelező, rontja a gyerekek lelkesedését az adott nyelv iránt. Itt viszont boldogan választották a diákok azt, hogy angolul tanulhatnak. Nagyon jó gárda jött össze a tanszéken, a honorárium is meglehetősen kecsegtető volt, ennek következtében válogatni lehetett a tanárok közül, és én elég kemény voltam ahhoz, hogy ha valakire panasz volt vagy valami nem stimmelt, akkor akár év közben is elváltunk egymástól.

A hallgatók hozzáállása pozitív volt, az orosztanár átképzés is könnyen ment, mert kezdetben már úgy érkeztek ide a tanárok, hogy valamennyire tudtak angolul, nem a nulláról kellett kezdeni. Amellett sem mehetünk el, hogy az angol világnyelv, és a környező országokban is a német mellett angolul is beszélnek, tehát egyértelműen népszerű volt ez a nyelv. Nagyon erős volt a tanárképzésünk, kiváló módszertanosaink voltak. A tanulóink mindkét iskolatípusban voltak gyakorlaton, menniük kellett az általános iskola felső tagozatába és gimnáziumba is. Megkaptuk az engedélyt a minisztériumtól – igaz, hogy hosszas utánajárás eredményeként –, hogy annak ellenére, hogy főiskola voltunk, az egyszakos képzésnek köszönhetően a végzett hallgatóink érettségiztethettek. Ez a lehetőség később – amikor kétszakossá vált az angol szak –, megszűnt. Úgy tudom, hogy a nálunk végzettek egészen jól el tudtak helyezkedni, még ha nem is mindenki tanárként.

– Ezek szerint jó döntés volt, hogy az angol tanszékkel indult el a főiskola a ’90-es évek elején?

– Igen, ez egy abszolút jó döntés volt. Persze utánunk a többi tanszék, például a kommunikáció és médiatudomány, vagy a turizmus és vendéglátás szakok is nagyot futottak akkoriban, rengeteg hallgatónk volt, ahogy már említettem.

– Viszonylag friss hír, hogy az angol tanszéken három szak is nemzetközi akkreditációt kapott, hallott erről?

– Igen, a napokban olvastam az akkreditációs anyagot, mert a jelenlegi tanszékvezető elküldte nekem. Nagyon örültem, hogy megint valamiben ki tudtunk ugrani, olyat produkálni, amit kevesen tettek meg eddig. Remélem, hogy ezzel a szakok népszerűsége is emelkedni fog a felvételizők körében.