Miért vannak még mindig háborúk a világban? Európa hogyan reagálhat sikeresen a konfliktusokra? címmel folytatódott a Kodolányi János Egyetem és a Titkok Háza közös szabadegyetemi sorozata Székesfehérváron. Még tavaly indult útjára a Magyarország a változó világban című program, melynek fővédnöke Vargha Tamás miniszterhelyettes.
A program elején Dr. Szabó Péter rektor és az országgyűlési képviselő köszöntötte a kerekasztal beszélgetés meghívott vendégét, Hervainé Dr. habil Szabó Gyöngyvér volt rektorhelyettest, aki Magyar Érdemrend Tisztikeresztet kapott március 15-e alkalmából.
A program Vargha Tamás bevezető előadásával kezdődött, amelynek során beszélt a 90-es években kitört délszláv háború kapcsán a nyugat-balkáni régióról, illetve annak fontosságáról hazánk számára. A térség manapság azért fontos, mert 2015 óta erre fut a déli migrációs útvonal. Érintette ugyanakkor a koszovói helyzetet, amely Balkán puskaporos hordója. Ennek kapcsán arról is szó esett, hogy NATO tagként a magyarok is kiveszik a részüket a békefenntartói feladatokból.
A több mint egy éve folyó orosz-ukrán háborúról azt mondta, az egész világ számára biztonságpolitikai kihívást jelent. Kiemelte, Magyarország ugyan nem szállít fegyvereket Ukrajnának és nem engedélyezi az ország területén keresztül történő direkt fegyverszállítást sem, de mivel NATO tagok vagyunk, ezért hozzá kell járuljunk a szövetség keleti megerősítéséhez. Arról is beszélt, hogy az orosz-ukrán háború tapasztalatai alapján milyen irányokat szükséges fejleszteni a honvédségen belül.
A kerekasztal beszélgetésen Hervainé Dr. habil Szabó Gyöngyvér elmondta, hogy az orosz-ukrán háború nem Ukrajnáról szól, hanem a két ország mögé felálló nagyhatalmakról, jelen esetben az USA és Kína közötti hatalmi harcról. Oroszország mindig is a nyugathoz szeretett volna tartozni, minden megmozdulása efelé irányult, most sincsen ez másként.
A következő szabadegyetemi előadásra – amelyet élőben és online is követhetnek az érdeklődők – áprilisban kerül sor Székesfehérváron.
Nézd meg a szabadegyetem 2022/2023 korábbi előadásait itt:
2022. december 20. - A civilizáció mai rendszere, működési struktúrái
2023. január 30. - Miért fontos a tudomány és a felsőoktatás a 21. században?
2023. március 16. - Miért vannak még mindig háborúk a világban?