2023. 03. 13.

Bővül a szabadon választható kurzusok száma

Új, szabadon választható kurzust indít ősztől az Egyetem. „A civil szervezetek szerepe és lehetőségei Magyarországon. Miért érdemes fiatalon is civil közösségekben tevékenykedni?” című képzésre bárki jelentkezhet a 2023/2024-es tanév őszi félévében. 

A részletekről Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes államtitkára, Dr. Szabó Péter, a Kodolányi János Egyetem rektora, Dr. Kovács László oktatási rektorhelyettes és Dr. Zugor Zsuzsanna pénzügyi-számviteli igazgatóhelyettes egyeztetett Székesfehérváron.
A kurzus fő célja, hogy minél jobban megismerjék a hallgatók a civil szférát, adott esetben kedvet kapjanak arra, hogy ők maguk is valamilyen társadalmi hasznot nyújtó szervezetet alapítsanak vagy csatlakozzanak ilyenhez, esetleg munkát vállaljanak egyesületekben, alapítványokban. Dr. Szabó Péter rektor elmondta: „Nagyon izgalmas a program, remélem, hogy ennek hatására a szemináriumban résztvevő diákok egy kicsit fellendítik a Kodolányi nappali tagozatos hallgatóinak társadalmi aktivitását. A felsőoktatás pedagógiai modellünk fontos része a társadalmi felelősségvállalás, ami egy értelmiségi embernek tudatos szerepe kell, hogy legyen. Éppen ezért sok pozitív elemét látom ennek a programnak és örülök, hogy csatlakozthattunk.”
A tanfolyamot 2 évvel ezelőtt indította el a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen. Azóta még két felsőoktatási intézményben érhető el a program, a Miskolci Egyetemen és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, amihez idén tavasszal a Kodolányi János Egyetem is csatlakozik.
A bemutatkozó előadásra a Tematikus Hét keretében kerül sor március végén, Székesfehérváron. 


« vissza

KJE felvételi tájékoztató

Töltsd le a KJE aktuális felvételi kiadványát!

PDF-ben letöltöm

Helyszínek

Budapesti Nemzetközi Campus
1139 Budapest,
Frangepán utca 50-56.
Székesfehérvári Oktatási Központ
8000 Székesfehérvár,
Fürdő utca 1.
Orosházi Oktatási Központ
5900 Orosháza,
Gyopárosi út 3/f.
info@kodolanyi.hu
+36 20 521 4870
Frissítve: 2023. 05. 31. 14:14
EFOP-4.2.1-16-2017-00004
EFOP-3.4.4-16-2017-00001 Calendula Terv