Elhunyt Prof. Dr. Tóth Mihály, a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola egykori főigazgatója, az Alba Regia Műszaki Kar egykori intézetigazgatója. Professzor úr bevonult Székesfehérvár önálló egyetemének, a Kodolányi János Egyetem történetének a nagy könyvébe. Hálával és szeretettel emlékezünk rá.
Professzor urat az Óbuda Egyetem is gyászolja, de gyászolja a Kodolányi János Egyetem is, mert pályája mindkét egyetemhez kötődik. Már 1992-ben, az intézményünk létrejöttekor kapcsolatba kerültünk vele, mint a Fejér megyében is érdekelt Kandó Kálmán Műszaki Főiskola vezetőjével. Kedves, nyílt személyisége már akkor is megragadott, így az alapítványi fenntartásban működő Kodolányi vezetőjeként nagy örömmel fogadtam, hogy elvállalta, fenntartó alapítványunk, az Önálló Főiskolai Közalapítvány kuratóriumi elnöki pozícióját az ezredforduló után.
Elnökként hatékonyan és szakértő módon támogatta fejlesztési törekvéseinket. Számos alkalommal volt lehetőségem együtt is dolgozni vele, így ő is hozzájárult ahhoz, hogy az intézmény egyetemmé tudott fejlődni.
Ez a tevékenység is hozzájárult ahhoz, hogy a Református Egyházban betöltött presbiteri funkciója nyomán megkaphatta a Szent István-díjat 2008-ban, amelyet kimagasló társadalmi tevékenységű és elkötelezetten keresztény értékeket valló személyek kaphatnak.
Hiányozni fog vidám, kiegyensúlyozott személye és az a hallatlan nagy tudás, melyet nemcsak az Óbuda Egyetemen tapasztalhattak meg tanítványai, hanem a tudományos ismertterjesztés területén a székesfehérvári érdeklődők is.
Dr. Szabó Péter
rektor