2022. 09. 15.

Amerikából Japánba: Virág világkörüli kalandja

Interjú Tenyi Varga Virág nemzetközi tanulmányok mesterképzési szakos hallgatónkkal, aki jelenleg az Egyesült Államokban él, és a Kodolányi Erasmus+ programjának keretében hamarosan Japánban folytatja tanulmányait. Olvasd el, és kövesd Virág útját. Hamarosan Japánból is bejelentkezik hozzánk.

A Nemzetközi Tanulmányok alapképzés képesítésedet is a Kodolányin szerezted?

Igen, a Kodolányin végeztem 2004-ben az első nemzetközi kapcsolatok szakon. Akkor még nem túl sok egyetemnek vagy főiskolának volt hasonló szakja, főleg, ahol dolgozni is lehetett mellette. Illetve még viszonylag kevés főiskola állt át a kreditrendszerre és a négyéves képzésre. A politológia érdekelt akkoriban, illetve az EU közös politikái. Éppen egy közel hároméves Brüsszeli tartózkodásból tértem haza, és ez nyilván hatással volt az akkori érdeklődési körömre. Mára ez már kicsit megváltozott, inkább a geopolitikára és az indo-csendes-óceáni térségre koncentrálok.
A japán kultúra már gyerekkorom óta foglalkoztat, a nagymamám igazi ikebana rajongó volt, illetve később a kalligráfia iránt is elkezdtem érdeklődni. Talán amit legjobban értékelek a Kodolányiban, az a rugalmasság. Mivel több tízezer kilométerre élek Magyarországtól, az hogy online tudjam hallgatni az előadásokat úgy, hogy közben érdemileg is bele tudok szólni a beszélgetésekbe a legfontosabb volt számomra. Nagy dolog számomra, hogy az egyetem fenntartotta ezt a lehetőséget, akkor is amikor már a hallgatók egy része visszatért a tanterembe.

Miért a KJE mesterképzését választottad?
Itt Arizonában gondoltam, hogy beiratkozom egy mesterképzésre, de a csillagászati tandíjak mindig gondolkodásra késztettek. Aztán amikor a pandémia beköszöntött, és mindenki az online oktatásra tért át, akkor megnövekedtek a lehetőségek. Igazából körülbelül három nap alatt döntöttem, pótfelvételibe éppen belefértem, és puff el is kezdtem a tanévet.

Miért döntöttél anno a nemzetközi tanulmányok szak mellett?
Ez igazából nem volt soha kérdés, mindenképp utazni és menni akartam a világban. Ez ma sem változott.

Mivel foglalkozol? Az egyetemen/főiskolán nálunk megszerezett tudást tudod rögtön alkalmazni a mindennapjaidban, munkádban is?
Igazából ami jó volt az alapdiploma megszerzése alatt, így később visszagondolva, hogy a miközben egy nemzetközi cégnél dolgoztam, közben az elméleti tudásomat is tudtam továbbfejleszteni. Ez szerintem egy rendkívül jó kombináció volt. Tizenkét évig egy divatcégnél dolgoztam, külkereskedelemmel illetve termékmenedzsmenttel a kelet-európai és az dél-nyugat és közép-ázsiai régióban. Óriás területet fedett le a „kelet-európai” központ, aminek következtében közel 40 országból voltak partnereink. A 2000-es években a régió hatalmas fejlődésen ment keresztül, ezért igazából szerencsés is voltam, hogy pont ekkor kerültem a céghez. Evvel a céggel mentem Hollandiába is.

Milyen célból érkeztél az Amerikai Egyesült Államokba? Mióta élsz az USA-ban? Mesélj az ottani életedről pár szót.
Az Államokba Hollandiából költöztem azután, hogy férjhez mentem. Nem volt egyszerű a beszokás, elég nagy volt a változás a nagyvárosok után. Először Tucson-ba költöztünk majd Phoenix egyik kertvárosi részébe. Ezeket a városrészeket főleg a jóléti családközpontú élet jellemzi. Tizenkét év alatt rengeteget nőtt a város, de még így is nagyon különbözik a nagyvárosi élettől. Ezenfelül a sivatagi klíma főleg nyáron elég nehezen viselhető. A munkakeresés nem volt egyszerű, nem igazán értékelték akár a tapasztalatomat vagy a végzettségemet. A franciatudásomnak köszönhetően egy nemzetközi iskolában kezdtem tanítani. Nagyon megszerettem a tanítást, közben szereztem itt egy tanári oklevelet, de az elmúlt pár évben már nagyon hiányzott a mozgalmasabb élet. Éreztem, hogy valahogy tovább kell fejlesztenem magam, volt egy-két lehetőség amit anno kihagytam, és ezek a kezdtek kísérteni. Ezért is döntöttem úgy, hogy szeretnék újra a nemzetközi berkekben foglalatoskodni. Az itt eltöltött idő segített abban, hogy más szemszögből lássam a világban a történéseket.

A közeljövőben Európa és Amerika után, egy harmadik kontinensre költözöl több, mint 10800 kilométerre a jelenlegi otthonodtól. Milyen motiváció visz Japánba?
Főleg a diplomamunkámmal kapcsolatban segít majd az ott eltöltött idő. Mivel ezen vonalon is szeretnék továbbmenni, ezért a japán nyelvtudásra elsajátítása mindenképp szükséges.

Egyedül utazol?
Ez még egyelőre kicsit bizonytalan, de mindenképp szeretném, ha a lányom elkísérne vagy utánam jönne. Egy ilyen lehetőség igazából egyedülálló lenne neki.

Mennyi időre utazol Ázsiába?
Egyenlőre egy szemeszterre, de remélem, ez meg tudom majd hosszabbítani egy évre. Persze közben a diplomamunkámat is meg kell védenem.

Magyarország, az USA és Japán kultúrája, társadalmi normatívarendszere merőben eltér egymástól. Hogyan tudsz integrálódni egyikhez-másikhoz? Melyiket érzed a legközelebb magadhoz? Hol vagy igazán, „otthon”?
Otthon az Magyarország, de mindig is több országban szerettem volna élni, igazából szeretek mindent kipróbálni.

Hogyan áthidalhatóak a nyelvi különbségek? Könnyen boldogulsz idegen-nyelvi környezetben?
Általában igen, de azért avval tisztában vagyok, hogy a Japán nyelv miatti különbséget nehezebb lesz áthidalni.

Mesélj az előkészületekről, az út technikai részleteiről.
Szerencsére a Japán egyetemen nagyon segítőkészek voltak, úgyhogy ebből a szempontból elég simán ment eddig minden. De persze erről a későbbiekben többet tudok majd mesélni…

#Együttvalóraváltjuk 

#Diplomakarnyújtásnyira 

https://www.kodolanyi.hu/

https://www.facebook.com/kodolanyi/

https://www.instagram.com/kodolanyiegyetem/


« vissza

KJE felvételi tájékoztató

Töltsd le a KJE aktuális felvételi kiadványát!

PDF-ben letöltöm

Helyszínek

Budapesti Nemzetközi Campus
1139 Budapest,
Frangepán utca 50-56.
Székesfehérvári Oktatási Központ
8000 Székesfehérvár,
Fürdő utca 1.
Orosházi Oktatási Központ
5900 Orosháza,
Gyopárosi út 3/f.
info@kodolanyi.hu
+36 20 521 5184
Frissítve: 2022. 09. 23. 14:53
EFOP-4.2.1-16-2017-00004
EFOP-3.4.4-16-2017-00001 Calendula Terv