2021. 10. 28.

Tudomány napi konferencia

2003-ban a Magyar Tudományos Akadémia közreműködésével november 3-át a Magyar Tudomány Ünnepének nyilvánították. Ez alkalomból a Jól-léti Társadalom Intézet november 5-én tudományos konferenciát szervez. Az eseményen egyetemünk öt tanszékének oktatói saját kutatási területükön bölcsész és társadalomtudományi témakörökben adnak elő.

A Magyar Tudomány Ünnepe idei mottója: „Tudomány: iránytű az élhető jövőhöz”, amelynek fő üzenete, hogy csak a tudományos tények és összefüggések ismeretében vállalkozhatunk a környezetünkben zajló folyamatok megértésére, és azok várható következményeinek felmérésére, befolyásolására; felhívja a figyelmet továbbá a közérthető és élményalapú ismeretátadás szerepére az álhírek visszaszorításában, valamint motiválni kívánja a fiatal generációkat eredeti gondolatok létrehozására.

Ehhez a rendezvényfolyamhoz csatlakozik idén a Docler Holdinghoz tartozó Kodolányi János Egyetem is. A november 5-i alkalom a Jól-léti Társadalom Intézet programsorozatának második része. Az első konferenciára októberben a Kodolányi tematikus hetén került sor, a továbbiakat tavaszra, a második szemeszterre tervezzük.

Az érdeklődők hat előadást követhetnek végig online formában, erre a linkre kattintva.

A konferenciát Dr. Szatmári Péter, tudományos és fejlesztési rektorhelyettes nyitja meg tíz órakor.

Az esemény Dr. Strédl Terézia egyetemi docens „Stressz és a segítő szakma”című előadásával kezdődik, majd Dr. Csurgai-Horváth József főiskolai tanár („A civil hálózatok helyi kiépülése”) és Dr. Malatyinszki Szilárd adjunktus („A humánerőforrás fejlesztésének eszközei a települések kezében”) ad elő.

Ezt követően, Dr. Szele Bálint egyetemi docens „Interkulturalitás a nyelvoktatásban”, majd Dr. Kodó Krisztina Angol Nyelv és Irodalom Tanszékvezető „A kanadai indián humor perspektívái és paradigmái” prezentációja hangzik el.

A konferenciát Dr. Prantner Zoltán egyetemi docens „Magyarország és az Arab-félsziget az 1960-as években” című értekezése zárja.

Ilyen eseménysorozat, még nem volt a Kodolányi történetében. Elsődleges szempontja a sokszínűség prezentálása, valamint kiváló alkalom arra, hogy a hallgatók érdeklődésének kielégítése mellett, az oktatók is bepillantást nyerjenek egymás kutatásaiba.

A Magyar Tudomány Ünnepéről a Magyar Tudományos Akadémia már 1997 óta megemlékezik, hivatalosan azonban 2003 óta ünnepeljük minden év november 3-án, azon a napon, amikor 1825-ben gróf Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét felajánlotta a Magyar Tudós Társaság megalapítására, és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását. A Magyar Tudomány Ünnepén Magyarország számos városában, sőt, a határokon túl is, többhetes rendezvénysorozatokat tartanak. A különböző előadások, kiállítások, bemutatók, filmvetítések, tudományos fórumok minden évben egy-egy vezérgondolat jegyében zajlanak.

Program:

10.00 - 10.05

Köszöntő: Dr. Szatmári Péter tudományos és fejlesztési rektorhelyettes

Előadások:

10.15 – 10.35

Dr. Kodó Krisztina: A kanadai indián humor perspektívái és paradigmái

10.35 – 10.55

Dr. Csurgai-Horváth József: A civil hálózatok helyi kiépülése

10.55 – 11.15

Dr. Malatyinszki Szilárd: A humánerőforrás fejlesztésének eszközei a települések kezében

11.15 – 11.35

Dr. Szele Bálint: Interkulturalitás a nyelvoktatásban

11.35 –11.55

Dr. Strédl Terézia: Stressz és a segítő szakma

11.55 –12.15

Dr. Prantner Zoltán: Magyarország és az Arab-félsziget az 1960-as években

Online hozzáférés:

Microsoft Teams meeting

Join on your computer or mobile app

Csatlakozás erre a linkre kattintva

https://www.kodolanyi.hu/ 

https://www.facebook.com/kodolanyi/

https://www.instagram.com/kodolanyiegyetem/

#Együttvalóraváltjuk

#Diplomakarnyújtásnyira



« vissza

KJE felvételi tájékoztató

Töltsd le, vagy rendeld meg a KJE aktuális felvételi kiadványát ingyen!

On-line megrendelem PDF-ben letöltöm

Helyszínek

Budapesti Nemzetközi Campus
1139 Budapest,
Frangepán utca 50-56.
Székesfehérvári Oktatási Központ
8000 Székesfehérvár,
Fürdő utca 1.
Orosházi Oktatási Központ
5900 Orosháza,
Gyopárosi út 3/f.
info@kodolanyi.hu
+36 22 543 400
EFOP-4.2.1-16-2017-00004
EFOP-3.4.4-16-2017-00001 Calendula Terv