„…bármikor szükségem van jó zenészre egy projekthez, általában először a volt diáktársaimat kezdem el felhívni.” 

Mennyire csatolt be téged az egyetem a zenei szakma világába?

Nagyon is. A Kodolányi kiváló közeg volt ahhoz, hogy megismerjek zenésztársakat, akiken keresztül aztán még több szakmai kapcsolatra tudtam szert tenni. A magas szintű zenei képzés mellett nagyon fontos, hogy az egyetemen egy olyan kapcsolati tőkét kaptam, amivel be tudtam kerülni a zenei körforgásba. Pély Barna, az egyik főtárgy tanárom sokat segített ebben, de a mai aktív fiatal zenészek közül is sok mindenkivel a Kodolányin ismerkedtem meg. Innen indult például a Mörk zenekar is.

Kaptál fellépési lehetőségeket is tanulmányaid alatt?

Igen. Akkoriban minden kedden volt Kodolányi Open Stage, ami egy kis koncerttel egybekötött jam session volt, és ezen bárki részt vehetett a tanszékről. Mivel nekem az egyetemmel párhuzamosan indult el a zenekarom, mi már tanulmányaink végére mondhatni aktívak lettünk. Sok kezdeti ajánlást, és segítséget kaptunk az iskola tanáraitól. Mits Gergő tanszékvezető segítségével játszottunk először egy Székesfehérvári rendezvényen, az akkor még kezdetleges Blahalouisiana-val, de a tavaly előtti jazz-napokra is ő ajánlott be minket.

Az a legjobb ebben, hogy egy olyan közegben tanulhattunk, ahol bármikor lehetett szakmai tanácsot, segítséget kérni, és ha bármikor szükségem van jó zenészre egy projekthez, általában először a volt diáktársaimat kezdem el felhívni. Nem mindenkinek lett saját zenekara, viszont a legtöbbjük profi session zenész lett.

Mire emlékszel a legszívesebben vissza a Kodolányin töltött évekből?

Két főtárgy tanáromra (Mikecz Kornél klasszikus hangképzés és Pély Barna jazz-ének), mert maximálisan rugalmasan álltak az ének tanulásomhoz. Hagyták, hogy rátaláljak a saját hangomra, a saját stílusomra, és annak a kibontakoztatásában támogattak egész végig; amellett, hogy persze a követelményeknek is eleget tegyek.

A legszebb emlékeim a zenekaromhoz kötődnek, hiszen számomra az összefonódott az egyetemmel. Rögtön a második ott töltött héten a kollégium nyolcadik emeletének folyosóján Jancsó Gábor mellém ült, elkezdtünk beszélgetni. Elmesélte, hogy van egy zenekara, ahova énekest keresnek; nekem pedig fogalmam sem volt arról, hogy mit szeretnék, de éreztem, hogy ez jó lesz. Este már a próbákról egyeztettünk és tulajdonképpen a következő héten, azaz 2011 őszén megalakult a Blahalouisiana. Később csatlakozott Pénzes Máté is a billentyűs posztra, aki szintén velünk járt a szakra. Persze nem mindenki akkora mázlista, hogy ilyen könnyen belebotlik azokba az emberekbe, akikkel aztán ilyen szoros zenei szövetséget köt; de a Kodolányiban az volt a legjobb, hogy sosem éreztem iskolának, egy olyan közvetlen alkotói közeg volt, ahová szerettem tartozni, még akkor is, ha nem én voltam a legpedánsabb diák.