2020. 11. 24.

Bankszektor a pandémia tükrében - Naprakész tudás a Kodolányin!

Becsei András, a Magyar Bankszövetség alelnöke, az OTP Bank Budapesti Régiójának ügyvezető igazgatója és az OTP Jelzálogbank vezérigazgatója egyetemünk közel 350 diákjának tartott online előadást. A kooperatív és gyakorlati képzési struktúrába illeszkedően a piac legaktuálisabb trendjeiről ezúttal is első kézből értesülhettek a hallgatóink.

Innovatív projekt hetünk keretében Becsei András, a bankszektor elismert szakembere a bankszféra digitalizációs kihívásairól és innovációs törekvéseiről tartott előadást. Ismertette a Magyar Bankszövetség digitalizációs javaslatait, amelyek segítségével a gördülékeny online ügyintézés feltételrendszerét szeretnék megteremteni.

 Becsei András előadásában kiemelte, hogy a járványhelyzet szinte pillanatok alatt átalakította az ügyfelek bankolási szokásait, a korábbiaknál jóval többen kezdték el használni a gyors és kényelmes online csatornákat. „Magyarországon a járványidőszak első heteinek intenzív készpénzhasználatát követően már egyértelműen az internetes vásárlások domináltak. A digitális tranzakciókra való áttérés már korábban is folyamatosan növekvő tendencia volt világszinten is, ezt a vírushelyzet felgyorsította” – fejtette ki a szakember.

 Becsei András digitális fordulatnak nevezte a folyamatot, amit ma még számos tényező nehezít hazánkban, de ezen nagy erőkkel dolgoznak a szektor munkatársai együttműködésben a jogalkotókkal. A digitális szolgáltatások igénybevételének további növekedése várható a jövőben is, a személyes ügyintézések aránya tovább csökken majd, és ezeknél is a tanácsadói típusú találkozások lesznek a meghatározóak. A változás a bankoktól is folyamatos innovációt és megújulást igényel. A Bankszövetség alelnöke felvázolta a hallgatóknak, hogy milyen lesz a jövő bankja, amely akár a jövő munkahelye is lehet a ma diákjai számára: nagyrészt készpénzmentesen fog működni, a folyamatok és eszközök digitalizáltak lesznek, a személyes ügyfélkiszolgálás fókuszába pedig a tanácsadói tevékenység fog kerülni. Az előadást követően a diákoknak lehetőségük volt kérdéseket is feltenni.


« vissza

KJE felvételi tájékoztató

Töltsd le, vagy rendeld meg a KJE aktuális felvételi kiadványát ingyen!

On-line megrendelem PDF-ben letöltöm

Helyszínek

Orosházi Oktatási Központ
5900 Orosháza,
Gyopárosi út 3/f.
Budapesti Oktatási Központ
1139 Budapest,
Frangepán utca 50-56.
Székesfehérvári Oktatási Központ
8000 Székesfehérvár,
Fürdő utca 1.
info@kodolanyi.hu
+36 22 543 400
EFOP-4.2.1-16-2017-00004
EFOP-3.4.4-16-2017-00001 Calendula Terv