2024. 08. 16.

Sokrétű együttműködés

Együttműködési megállapodást kötött a Kodolányi János Egyetem a Honvédelmi Minisztériummal Székesfehérváron. A megállapodás fő célja, hogy a már meglévő oktatási, kutatási területen megvalósuló együttműködést elmélyítse, tematikusan összehangolja, kiterjessze és intézményesítse. 

A megállapodást a Honvédelmi Minisztérium részéről Vargha Tamás miniszterhelyettes, a Kodolányi János Egyetem részéről Dr. Vizi László Tamás mb. rektor látta el kézjegyével.
Az együttműködés mindkét fél számára előnyös. A Honvédelmi Minisztérium célja a Magyar Honvédség (MH) társadalmi támogatottságának, a katonai pálya – különösen a szerződéses és az önkéntes tartalékos szolgálati jogviszony – ismertségének és népszerűségének növelése, az MH toborzási hatékonyságának további fejlesztése. A Kodolányi János Egyetem a hallgatói létszám, a hallgatói gyakorlati képzés színvonalának növelését várja az együttműködéstől, valamint azt, hogy a hadtörténeti specializáció, a gazdálkodási és menedzsment, valamint a diplomás ápoló képzés területén szorosabbá váljon a kapcsolat a Minisztériummal.
Több területet is érint az együttműködés. A toborzás mellett az Önkéntes Tartalékos Rendszer népszerűsítésére is kiterjed a közös munka ugyanúgy, ahogy az oktatás – úgymint Honvédelmi alapismeretek kurzus meghirdetése az Egyetemen –, a tudomány és kutatás, valamint a védelmi innovációs és kutatás-fejlesztés területére is.


« vissza

Helyszínek

Budapesti Nemzetközi Campus
1117 Budapest,
Prielle Kornélia u. 47-49.
Székesfehérvári Oktatási Központ
8000 Székesfehérvár,
Rákóczi u. 25.
Orosházi Oktatási Központ
5900 Orosháza,
Gyopárosi út 3/f.
info@kodolanyi.hu
+36 20 521 4870
Frissítve: 2024. 10. 11. 09:49
EFOP-4.2.1-16-2017-00004
EFOP-3.4.4-16-2017-00001 Calendula Terv