2023. 06. 06.

Megújította együttműködését a Kodolányi és a Hegyvidék TV

Június 2-án egy stratégiai megállapodás keretében megújította együttműködését a Kodolányi János Egyetem és a Hegyvidék TV. A korábbi partneri viszony és a közös munka eredményeként eddig is számos színvonalas műsor került adásba, például a nyílt napokról készült tudósítások vagy az új felvételi rendszert bemutató riport. 

A megállapodást a Hegyvidék TV-től Mottl-Buonsante Ágnes ügyvezető írta alá, az egyetem részéről pedig Dr. Szabó Péter rektor hitelesítette, aki azt is elmondta, miért előnyös ez az együttműködés az intézmény és a hallgatók számára: “A Kodolányi úgynevezett kooperatív struktúrában dolgozik, így minden alapszakon van kiemelkedő céges stratégiai partner. A hallgatók ennek a megállapodásnak köszönhetően pedig a Hegyvidék TV-t is választhatják gyakorlati helyszínnek, ahol az egyetemen megszerzett ismereteket rögtön át tudják vinni a gyakorlatba és tapasztalatot is szerezhetnek, így már a diplomaszerzés évében azonnal be tudnak majd állni dolgozni.”

Ezt emelte ki Mottl-Buonsante Ágnes is, aki bővebben ismertette a gyakornokok lehetőségeit: “A hallgatók a gyakorlatuk alatt megismerhetik a televíziós műsorkészítés minden fázisát. Ők vezetik majd a műsorokat, ők készítik a riportot és ők fogják megvágni is. A helyet és a szakmai hátteret pedig a Hegyvidék Televízió munkatársai fogják biztosítani; a műsorvezető, a riporter, az operatőr és a vágó.” A hallgatókkal való közös munka számukra és a televízió számára is egy vérfrissítés lesz, ugyanis az egyetem tanulói új színt visznek majd a műsorokba, hiszen azokat olyan témákban készíthetik el, ami őket érdekli, és a saját látásmódjuk szerint tudják kivitelezni.

Naár Barbara

https://www.youtube.com/watch?v=gNHMgGxPznQ

Forrás: Hegyvidék TV


« vissza

KJE felvételi tájékoztató

Töltsd le a KJE aktuális felvételi kiadványát!

PDF-ben letöltöm

Helyszínek

Budapesti Nemzetközi Campus
1139 Budapest,
Frangepán utca 50-56.
Székesfehérvári Oktatási Központ
8000 Székesfehérvár,
Rákóczi u. 25.
Orosházi Oktatási Központ
5900 Orosháza,
Gyopárosi út 3/f.
info@kodolanyi.hu
+36 20 521 4870
Frissítve: 2023. 10. 04. 14:41
EFOP-4.2.1-16-2017-00004
EFOP-3.4.4-16-2017-00001 Calendula Terv