ARCHÍVUM


| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |

Előzetes a közgyűlésről
| 2010-04-28 22:58 |
Mintegy két hónapos szünet után április 29-én, csütörtökön reggel nyolc órától ülésezik Székesfehérvár képviselőtestülete. A márciusi ülést az országgyűlési választások miatt halasztották el. Nyílt ülésen kilencvenöt, míg zárt ülésen huszonöt napirendi pont kerül a grémium elé. A 120 napirendi pont között szó lesz a Kalandpark és a Makettváros közbeszerzéséről, a Hiemer-ház felújításának folytatásáról is. Napirenden szerepel több utca átnevezése, a székesfehérvári Hiemer-ház dísztermének elnevezése is. Több, pályázathoz kapcsolódó közbeszerzési eljárások indítása mellett, a képviselők döntenek a Belváros forgalmi rendjéről és a fizető parkolási rendszerről szóló rendelet módosításáról, az önkormányzati tulajdonú helyiségek bérleti díjáról. Néhány városi ingatlant érintő döntés is várható, köztük az Ybl Miklós Általános Iskola épületének hasznosításáról is. A csütörtöki közgyűlésen tárgyalnak még a képviselők az Alba Regia Sportcsarnok bővítésének tervezési költségeihez szükséges összegről és az ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok kivitelezésének II. ütem megvalósítására vonatkozó egyszerű közbeszerzési eljárás indításáról is és szó lesz a Speciális Fejlesztő Bölcsőde felújításáról. Ugyancsak közbeszerzést ír ki a város a HPV elleni oltóanyag kedvezményes biztosítására. Oktatási intézményeket érintő napirendi pont lesz a szeptembertől induló általános iskolai 1. évfolyamos osztályok számának meghatározása. Tárgyalnak majd a városatyák egy Székesfehérvárra tervezett Mikszáth Kálmán emlékmű elhelyezéséről. A Vörösmarty Rádióban a közgyűlésről szóló összefoglalót 18 óra 10 perctől hallhatják, Városházi Krónika című magazinműsorban.
 
Fórum a napenergia-hasznosításról
| 2010-04-28 16:08 |
A napenergia-hasznosítás módszereit ismertették a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Székesfehérváron megtartott országos rendezvényén, szerdán. A Napenergia Klaszter célja, hogy hozzájáruljon a napenergia-hasznosítás mértékének minél gyorsabb növeléséhez hazánkban. A klaszter tagjai megvitatták az elmúlt 1,5-2 év problémáit, lehetőségeit. A leendő klaszter tagok jelentkezni tudnak a www.napenergiaklaszter.hu internetes weboldalon és a Közép-Pannon Nonprofit Kft. e-mail címén, az info@kprf.hu-n - tájékoztatta rádiónkat Hegedűs Viktor a Közép-Pannon Terület és Gazdaságfejlesztési Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
 
Szakmai program a civilekért
| 2010-04-28 16:04 |
A Civil Centrum Alapítvány szakmai programot indított Fehérvári Civil Műhely címmel. Az alapítvány célja, hogy a városban működő nonprofit civil szervezetek átlátható, stabil, hiteles és fenntartható működéssel tudják képviselni célcsoportjukat, ezzel is segítve a lakosság életét - tájékoztatott Farnady Judit elnök.
 
Idén is lesz szúnyogirtás
| 2010-04-28 16:03 |
Várhatóan május végén lesz az első szúnyogirtás Székesfehérváron-tájékoztatott Bozai István. A Székesfehérvár Városgondnokság Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, mintegy 6 millió forintba kerül az idei évben a szúnyogirtás a megyeszékhelyen.
 
Fejlesztések Székesfehérváron
| 2010-04-27 15:53 |
A csütörtöki közgyűlés elé kerülő városfejlesztéssel foglalkozó napirendi pontokról tartott sajtótájékoztatót Szigli István a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke kedden, Székesfehérváron. a nagy beruházások között beszámolt a Királyi Séta projekt valamint a Fő utca és a Hiemer - ház felújításáról és szó volt a Kalandpark, a Rózsaliget és a Makettváros kivitelezésének megvalósításáról is. A sajtótájékoztatón Szigli István elmondta azt is, hogy a jövőben a képviselők tárgyalnak majd az Iszkai és a Körösi út környékének belterületbe vonásának lehetőségéről
 
Római kor Gorsiumban
| 2010-04-27 14:26 |
„Élje át az ókori rómaiak hétköznapjait” szlogen jegyében rendezik meg az idei Floralia ünnepséget május 1-én és 2-án Tác - Gorsiumban. Nádorfi Gabriella régész elmondta, idén is megszervezik a látványos felvonulást korhű öltözékben, kézműves és múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak kicsiknek és nagyoknak, lesz gladiátor-bemutató, misztériumjáték. A szakembere hozzátette, a feltárások három éve szünetelnek Gorsiumban, ugyanis eddig nem állt rendelkezésre olyan pályázati forrás, amelyből folytatni tudnák a Fitz Jenő régész által, közel fél évszázada elkezdett munkát.
 
Bolondballagás csütörtökön délelőtt a Belvárosban
| 2010-04-27 14:21 |
Harminckilenc osztály jelentkezett és vesz részt az idei bolondballagáson, amelyet április 29-én, csütörtökön reggel 8 és fél tíz között rendeznek a Városház téren, Székesfehérváron. Móricz Zsuzsanna a Polgármesteri Hivatal Humán Szolgáltatási Főosztály vezetője elmondta, a Kulturális és Turisztikai Bizottság 252 ezer forintot biztosít a program megszervezésére. A városi középiskolásokat pénteken, április 30-án, a központi ballagáson búcsúztatja Székesfehérvár polgármestere. Az ünnepség 15 órakor kezdődik a Városház téren. A város 20 középiskolájából 18 vesz részt a központi ünnepségen – tájékoztatott Móricz Zsuzsanna a Polgármesteri Hivatal Humán Szolgáltatási Főosztály vezetője. A városi központi ballagási ünnepséghez kapcsolódóan a Belváros több pontján (Szabadságharcos u., Ady Endre u., Jókai u., Oskola u., Arany J. u., Kossuth u., Petőfi S. u., Szent István tér, Budai u.) 14.00 és 16.00 óra között forgalomkorlátozásra kell számítani.
 
Majális a ligetben
| 2010-04-26 17:10 |
A Zichy-ligetben rendezik meg az idei Majálist. A programok között szerepel a Fehérvári Ifjúsági Fúvószenekar nyitókoncertje, színpadra lép a World Dance Írtán-csoport, lesz bábszínház, este pedig utcabál zárja a programokat május elsején. A családokat kézműves játszóházak, gólyalábasok, haditorna-bemutató és népművészeti vásár várja szombaton Székesfehérváron – tájékozatott Kiss Dorottya, az eseményt az önkormányzat megbízásából szervező A Szabadművelődés Háza igazgatója.
 
Fesztiválok éve 2010.
| 2010-04-26 17:09 |
Jelentős növekedés tapasztalható a Közép-dunántúli Régió turisztikai mutatóiban a KSH legfrissebb adatai szerint. A belföldi vendégek számának alakulásában ugrásszerű növekedés történt az év első két hónapjában elsősorban az üzleti turizmusnak köszönhetően. Horváth András , a Közép- Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke elmondta csaknem 9 százalék ponttal emelkedett az összes vendégszám a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, így csak a Budapest- Középdunavidék Régió előzte meg a Királyi Régiót. 2010. a fesztiválok éve a Közép-Dunántúlon – tájékoztatott Bodrogai László, a Magyar Turizmus Zrt. Közép-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóságának vezetője. Elmondta, 66 kiemelt és 25 nagyrendezvény lesz régiónkban, amely mintegy 40 – 50 ezer látogatót vonz.
 
A Fidesz KDNP jelöltje szerzett mandátumot
| 2010-04-25 22:15 |
Érvényes és eredményes volt a szavazás Fejér megye 1-es számú egyéni választókerületében az országgyűlési képviselő választás második fordulójában. Az adatok 97,77 % százalékos feldolgozottsága szerint 17.816 érvényes szavazatot számláltak a bizottságok. Dr. Cser Palkovics András a Fidesz KDNP jelöltje 10.861 szavazatot kapott, Knizse Gyula az MSZP képviselő jelöltje 5304 szavazatot tudhat magáénak, míg Dr Kummer Ákosra, a Jobbik jelöltjére 1651-en szavaztak - tájékoztatta rádiónkat Laczi Zoltán, a Helyi Választási Iroda helyettes vezetője.
100%-os eredményről április 30-án, pénteken tudunk beszámolni. Parlamenti mandátumot Dr. Cser Palkovics András a Fidesz KDNP jelöltje nyert el.
 
| vissza |