A 2011. évi őszi TDK konferencia ideje:
Jelentkezési határidő:
Tréning a résztvevőknek: 2011. november 11. (péntek)
Jelentkezni a Budapesti Regionális Oktatási Központban Fodor Ildikó személyi titkár részére leadva (I. emelet 107. szoba), vagy a Tudományos Rektorhelyettesi Irodában (Székesfehérvár, Városmajor I. 6-7 szoba) lehet Glavanovics Andreánál.
A főiskola különös figyelmet szentel a kiemelkedő képességű hallgatók tehetségének kibontakoztatására: ösztönzi az általuk létrehozott munkák közönség előtti bemutatását és a versenyeken való részvételt, valamint gondoskodik arról, hogy minden tanulmányi és kutatási projekttel kapcsolatos pályázat a hallgatók tudomására jusson. A tehetséggondozás kettős célt szolgál: a kiemelkedő tehetségű hallgatóknak lehetőséget nyújt a képességeik kibontakoztatására, és felkészíti a továbbtanulni szándékozó hallgatókat a mesterszintű tanulmányokra.
A Kodolányi János Főiskola hallgatói eddig is szép eredményeket értek el az OTDK-konferenciákon. Szeretnénk, ha ezek a sikerek a jövőben is megismétlődnének, a főiskola ezért tőle telhetően minden segítséget megad a TDK- és OTDK-konferenciákon szereplő hallgatóknak. Az érdeklődők további felvilágosítást kaphatnak a Tudományos Titkárságon Glavanovics Andreától, dr. Szele Bálinttól és a tanszéki TDK-felelősöktől.
Mi a TDK?
A TDK betűszó a Tudományos DiákKör rövidítése. A TDK-zó hallgató az oktatott tananyag rutinszerű gyakorlásán túlmutató, tudományos igényű, témavezető által felügyelt munkát végez. A kutatás témáját az oktató (témavezető) és a hallgató közösen határozza meg. A témák és a vizsgálati módszerek szabadon választhatóak, nincs semmiféle kötött előírás azon felül, hogy a hallgató munkája mutasson túl a graduális képzésben oktatott tananyagon. A hallgató olyan témát választhat, amelyhez jobban ért, mint a többiek, amely különösen érdekli, amivel később is foglalkozni szeretne. Az egyéni érdeklődés, a ráfordított idő és a konzulenssel való együttes munka határozza meg, hogy a kutatott téma kidolgozásában milyen messzire jut valaki.
A TDK-konferencia
A TDK munka eredményeinek bemutatására a Kodolányi János Főiskola minden évben, rendszerint november közepén, úgynevezett házi TDK-konferenciát rendez, melyen a főiskola hallgatói bemutatják eredményeiket. A konferencián való részvétel feltétele előtt a végzett munkáról dolgozatot kell készíteni, melyet a főiskola oktatói bírálnak el. A dolgozat eredményeit a hallgatók ezután szóban is bemutatják. A dolgozatok és az előadások elbírálása után a hallgatók munkáját egy zsűri értékeli, amely általában I., II., és III. helyezéssel, valamint "dicsérettel" jutalmazza a legjobb előadókat. Minden résztevő oklevelet kap. A dolgozat beadását természetesen kutatómunka előzi meg, de egy jól sikerült nyári gyakorlat, esetleg külföldi részképzésben végzett munka alapján is összeállhat olyan anyag, amiből dolgozat születhet. A legsikeresebb (helyezést elérő vagy dicséretben részesült) dolgozatokkal a kétévente megrendezésre kerülő országos konferenciára (OTDK) is lehet nevezni.
A TDK-munka előnyei
TDK-részvételnek számos előnye van. Az egyik az erkölcsi és anyagi siker, amit a házi vagy az országos konferencián elért helyezés és az ezzel járó pénz- vagy tárgyjutalom jelent. A jó eredmény plusz pontot érhet a posztgraduális (egyetemi vagy doktori) képzésre való jelentkezésnél és sok esetben az elhelyezkedésnél is. Az OTDK-helyezettek közül választják ki a Pro Scientia Aranyéremre érdemes hallgatókat is, amely jelenleg a felsőoktatásban elérhető legmagasabb szintű elismerés. A szakkollégiumi munkáért plusz tanulmányi kreditpontok járnak. Mivel a TDK-munka sok esetben diplomatervben és diplomamunkában folytatódik, a TDK-munka tapasztalatait, a konzulens ill. a bíráló véleményét hasznosítani lehet a tényleges diplomamunkában. Sok TDK-dolgozat kisebb módosításokkal vagy akár módosítások nélkül is beadható diplomamunkaként. Ugyancsak nem elhanyagolható az a tapasztalat, amit az előadásra való felkészülés és maga az előadás jelent. Mivel egyre kevesebb esetben kell szóbeli vizsgát tenni, a szakmai tárgyú előadókészség gyakorlására, a jó előadás készítésének megtanulására kevés mód nyílik. Munkája során bárkivel előfordulhat, hogy előadást kell tartania, nagyobb közönség előtt kell beszélnie, a tudományos pályán elhelyezkedőknek pedig gyakran kell különféle szakmai konferenciákon előadniuk. Egy TDK konferencia ehhez is jó felkészülési ill. gyakorlási lehetőséget nyújt. A TDK-zás emellett nagyon jó lehetőséget nyújt a tudósokkal, tanárokkal való megismerkedésre is.
TDK-részvétel
Aki részt szeretne venni a TDK-konferencián, először témavezetőt keres magának, akivel megbeszéli a munka részleteit, majd elkészíti a TDK-dolgozatot, és a megadott időpontban benyújtja a Kodolányi János Főiskola Tudományos Titkárságára. A TDK-felelős és a titkárság munkatársa ezután felkéri a dolgozatok bírálóját a dolgozatok értékelésére. A bírálatot a hallgató megkapja, és annak észrevételeit a szóbeli előadás folyamán hasznosíthatja. Az előadások 10 vagy 15 percesek, az időtartamra nagyon kell figyelni! Az előadást érdemes előre begyakorolni, különben biztosan nem sikerül betartani az időkeretet.
Tudósok a TDK-ról
Ritoók Zsigmond akadémikus professzor szerint a TDK "egy önképzőkör, ami már a régi középiskolában is létezett. Ott természetesen nem vártak el tudományos eredményeket, de el kellett olvasni olyan szövegeket, melyeket a jeles tanulóknak sem volt kötelező. Itt mindez magasabb fokon zajlik. [...] Az OTDK egyetemi önképzőkör: vagyis nem csak arról van szó, hogy jobban elmélyedünk egy középiskolai témakörben, itt már a tudomány előszobájába lépünk be. Egyes dolgozatok pedig nem csupán az előszobába, hanem már a szobába is belépnek. A diákkör feladata megéreztetni a hallgatókkal a tudományos munka ízét és örömét. Az ügy szempontjából nem feltétlenül az a fontos, hogy az illető nyerjen vagy megdicsérjék. Sokkal lényegesebbnek érzem, hogy a hallgatónak étvágya támadjon, a szellemi gyomornedvek beindulása révén rájöjjön, hogy milyen érdekes dolog egy bizonyos témával elmélyülten foglalkozni. Lehet, hogy később sohasem lesz nagy tudós, de mégis viszi magával az élményt: a tudomány izgalmas."
Letölthető dokumentumok:
jelentkezési lap a házi TDK-konferenciákra
rezümé formai követelmények (javasoljuk, hogy töltse le a mintát és annak alapján készítse el a rezümét!)
dolgozat formai követelmények
írásbeli pontozólap
szóbeli pontozólap
Linkek:
Korábbi TDK-konferenciák helyezései
Az OTDT honlapja
A PSAT honlapja