Kodolányi János Főiskola
INFORMÁCIÓ: +36 80 203 769, felveteli@kodolanyi.huAkadálymentes verzió
CONTACT: +36 22 543 377, FAX: +36 22 543 391 international@kjf.hu
contact: +36 22 543 342, FAX: +36 22 543 391 international@kjf.hu
Kodolányi János FőiskolaKodolányi János Főiskola
Kodolányi János University of Applied Sciences
Kodolányi János University of Applied Sciences
Keresés

Hungarológiai Műhely

Bemutatkozás


A műhely 2008 elején kezdte meg működését a főiskolán, dr. Jankovics József, a nemzetközi hungarológia egyik legismertebb személyisége, az MTA Irodalomtudományi Intézetének igazgatóhelyettese vezetésével. A műhely munkájában azok a főiskolai oktatók vesznek részt, akik a legtágabb értelemben vett hungarológiai kutatásokkal foglalkoznak, külsős munkatársként Nagy József Zsigmond csatlakozik hozzájuk. A műhely tevékenységét Glavanovics Andrea a Kodolányi Európai Integrációs Kutató és Fejlesztő Intézet (KEIRDI) irodavezetőúje és dr. Ujváry Gábor intézetigazgató koordinálja.

2008-ban a műhely számos előadást, könyvbemutatót szervezett, és a következő konferenciák rendezésében működött közre:

  • 2008. május 9-10., Fürstenfeld: Österreich-ungarische Beziehungen auf dem Gebiet des Hochschulwesens und der Wissenschaft (16.-20. Jahrhundert). Osztrák-magyar felsőoktatási és tudományos kapcsolatok (16-20. század) (nemzetközi konferencia, az Osztrák-Magyar Akció Alapítvány támogatásával)
  • 2008. november 25. Székesfehérvár: A negyedik nemzedék „és ami utána következik". Szekfű Gyula és a magyar történetírás a 20. század első felében (országos konferencia, Székesfehérvár Megyei Jogú Város támogatásával)

A műhely az alábbi tágabb témákon belül tervezi kutatási programok megindítását, ezek nyomán konferenciák szervezését és kötetek megjelentetését:

  1. a magyar kulturális külpolitika, ezen belül elsősorban a külföldi magyar intézetek, tanszékek és lektorátusok története
  2. mások rólunk alkotott képének, illetve a magyarság önképének történeti és szinkron vizsgálata
  3. a „hungarikumok" történeti és szinkron vizsgálata az élet minden területén (ételektől kezdve a szokásokon át a nevezetes személyiségekig stb.)
  4. a magyar irodalom (tágabban: művészeti ágak) külföldi recepciója a német, az angolszász és a francia nyelvterületen (azért csak ezeket sorolom fel, mert jelenleg ilyen tanszékeink vannak - más nyelvtudás esetén bármilyen egyéb nyelvterület is szóba jöhet)
  5. az előző megfordítva
  6. a magyar tudomány eredményeinek recepciója ugyanezeken a nyelvterületeken, illetve ennek fordítottja
  7. a magyar étkezési és borászati kultúra hatása és nemzetközi kapcsolatai (történeti és szinkron vizsgálat)
  8. a magyar mint idegen nyelv oktatásának módszertani és egyéb problémái

Előadások


2009. május 12.

Hervainé dr. habil. Szabó Gyöngyvér: Nemzetmárka-magyarság-közdiplomácia

2009. április 30.

Pritz Pál: Sorskérdések és magyar külpolitika a 20. században

1805 decemberében - a Habsburg-házra oly katasztrofális kimenetelű austerlitzi ütközet után - Charles Maurice de Talleyrand tanácsokkal látta el győzedelmes urát, Bonaparte Napóleont. Intelmeiben nekünk is fontos hely jutott. A magyarok - írta - cserbenhagyhatják a Habsburgokat, mivel azonban a független állam alkotására túl gyengék, ezért az oroszok karjaiba vethetnék magukat. "Márpedig, ha az oroszok Magyarország urai, mindenhatók lennének Európával szemben."

1866-ban - már a kőniggrätzi győzelem birtokában - Otto von Bismarck így ír a párizsi nagykövetnek: "Ausztriával szemben jövendő helyzetünk biztosítása érdekében Magyarország nemzeti nemzeti követeléseinek biztosítását és a magyar alkotmány betartását fogjuk kérni." -

A 19. században tehát - azzal együtt is, hogy Magyarország nem volt független állam - a magyarság súlya az európai hatalmi viszonyok alakulása szempontjából számbavett tényező volt. Olyan tényező, amelyet a politikai elit bölcsessége az 1867. évi kiegyezésben, az annak nyomán kibontakozó hatalmas modernizációs folyamatban kamatoztatott.

A 20. században ellenben az egész nemzet súlya ledegradálódott, vezetői pedig számos alkalommal kerülnek megalázó helyzetbe.

1918 november elején a francia Franchet d'Espčrey lovaglócsizmában fölényeskedik Károlyi Mihállyal szemben. 1941 májusában a brit Sir Anthony Robert Eden a diplomácai viszony megszakítása miatt távozni kénytelen követünkön, Barcza Györgyön keresztül az egész országot oktatja ki hozzátehetjük, mélységesen méltánytalanul. 1964-ben nem csupán Kádár Jánost, de az egész országot alázza meg a szovjetorosz Leonyid Iljics Brezsnyev, amikor a magyar vezető Hruscsovnak szánt almaküldeményét a "címzett ismeretlen" indoklással parancsolja vissza Budapestre.

Röviden szólva tehát azt mondhatjuk, hogy Magyarország helye a XX. századi Európában óriási lecsúszást jelent az előző századhoz képest.

Az előadás prezentációja

2009 április 28.

Dr. Szele Bálint: Shakespeare-bemutatók Székesfehérváron

2009. április 23.

Monok István: A magyar téma Párizs 16-17. századi könyvkiadásában

Monok István 1999 óta az Országos SZéchenyi Könyvtár főigazgatója, emellett többek között a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság főtitkára is. Fő kutatási területe a könyv- és oktatástörténet, de foglalkozik egyebek mellett Magyarország 16-17. századi művelődéstörténetével is. A kilencvenes évek során egyik kiemelt kutatási területe az európai könyvkultúra és Magyarország kapcsolata volt.

Az előadás a könyvnyomtatás megjelenése utáni izgalmas időszakot tekintette át, az idő szűkössége miatt vázlatos formában. Azt az időszakot, amikor Európában a kulturális kontextust alapjaiban változtatták meg a nyomtatványok és a reformáció által kiváltott egyházszakadás. Magyarországon ez a Jagelló-kor időszaka, melyet a hazai történetírás sajnos ugyancsak alulértékel, figyelmen kívül hagyva a periódus pezsgő kulturális életét.

Erre az időszakra megerősödött hazánkban egy öntudattal bíró kulturális szervező réteg, melynek igénye és pénze is volt arra, hogy könyveket vásároljon, s így bekapcsolódjon az európai szellemiség áramlataiba. Mindemellett jelentős számban tanultak magyarok többek között Párizs egyetemein, humanista szellemben megreformált tudományos közegben. Ezek a hallgatók magukkal vitték a magyar kultúrát, könyveket, melyek igen népszerűvé váltak, és szép számú kiadást is megértek.

A népszerűségük többféle okkal is magyarázható, s minden esetben egészen eltérő. Ferences rendi szerzők beszédgyűjteményeit például azért adták ki sokszor, mert választ adtak a katolikus egyház azon problémájára, hogy miként lehet a mise során a gyülekezetet megszólítani, számukra érthető nyelvezetet és példázatokat alkalmazni. Egy másik szerző, Maximilianus Transylvanus jelen volt Kolumbusz Kristóf hazaérkezésekor, s a felfedező élményeiről írt kötete vált hallatlanul népszerűvé.

Magyarország közkedveltségéhez az is hozzájárult, hogy mítoszok keringtek a híres Bibliotheca Corviniana, Mátyás könyvtárának elveszett darabjairól, illetve igen sok olyan kódex és egyéb könyv volt az országban, melyeket sehol máshol nem lehetett fellelni.

2009. április 21.

Szakály Sándor: Egy közbiztonsági testület létrehozása és feladata a 19-20. század fordulóján

2009. április 2.

Dr. Kodó Krisztina: Határok nélkül

A huszonegyedik század embere egy olyan világban él, ahol a klasszikusan elkülönülő népek kultúrája egyre jobban keveredik az emigráns népek kultúrájával. A multikulturalizmus és a globalizáció már szinte általánossá váló kifejezések a mindennapi médiában és a hétköznapok világában. De mit is jelent ez pontosan? Milyen megnyilvánulási formái vannak? Hogyan hatnak ezek a folyamatosan alakuló változások az irodalomra?

Az előadás a fent nevezett kérdések vizsgálatával az angolszász világban kíván kitekinteni, de különös figyelmet szentel Kanada és Írország specifikus helyzetére, hiszen Kanada azon országok körébe tartozik, ahol a multikulturalizmus már az 1970-es évektől alkotmányosan rögzített jogkörrel rendelkezik. Írországban ez a fejlődési folyamat későbbre tehető, tehát a Kelta Tigris korszakára a kilencvenes évek kezdetétől körülbelül 2005-ig. De ez a fejlődési folyamat manapság már Magyarországot is elérte és ugyanazon jelek itt is megtalálhatók.

2009. március 31.

Bene Sándor: Irodalomtörténet és magyarságtudomány. A készülő új akadémiai irodalomtörténet koncepciójának kérdései

Az előadás kiindulópontja egy triviális állítás: minden irodalomtörténet az azt létrehozó, illetve majdan olvasó közösség önazonosságát teremti meg, legitimálja az időben visszafelé haladva, a kollektív nagyelbeszélés. Azaz: egyfajta narratív identitásdefiníció, és ha nemzeti (adott esetben magyar) irodalomtörténetről van szó, akkor magyar narratív identitásdefiníció.

Az előadás által vizsgált probléma: hogyan lehetséges a 21. század elején egy ilyen vállalkozást megvalósítani, amikor a hazai szellemi klíma és az értelmiségi közbeszéd toposzai éppen ennek ellenében hatnak? (A nemzeti / magyar keret a nacionalizmus és a kirekesztés gyanúját kelti, a „kollektív nagyelbeszélés" és általában az egységes narratíva lehetősége a posztmodern kritika szerint megszűnt, bármiféle identitást pedig kizárólag negatív módon lehet/szabad politikailag korrekt módon definiálni.)

Az előadó által kínált javaslat arra épül, hogy az irodalomtörténet műfajával szembeni hazai gyanakvás gyökerei a két háború közti magyarságtudományi vitákra nyúlnak vissza, a nemzeti irodalomtörténet kritikái a felszínen a Horváth János-i koncepció ellen fogalmazódnak meg, de valójában a Kisebbségbent jegyző Németh László ellen irányulnak. A közelmúltban megjelent három kötetes kézikönyv, a Magyar irodalom történetei (főszerk. Szegedy-Maszák Mihály, Gondolat, Bp., 2006) a Kisebbségben koncepciója ellen fellépő Babits-i, befogadó humanizmus irodalomtörténeti realizálása, halvány derrideánus árnyalattal korszerűsítve.

Az előadás során csupán utalások hangzottak el arra nézve, hogy Babits koncepciója valójában nem is áll oly messze Németh Lászlóétól, mint azt Babits követői vélik (a Babits-értelmezői hagyomány klasszikus vonulata lezárulóban van, ld. Vári György: Egy nevezetes vitáról, hetven év távlatából, Holmi, 2008, 84-95).

Az argumentáció fő vonala a Németh László-féle tipológia korlátait vizsgálva szintén a harmincas-negyvenes évek magyarságtudományi vitáihoz kanyarodott vissza, és a monologikus elképzelésekkel szemben Karácsony Sándor társaslélektani rendszerének dialogikus szemléletét ajánlotta az új irodalomtörténeti koncepció alapjául. Tudománytörténeti fejtegetés tárgya lenne, milyen párhuzamok mutathatók ki Karácsony dialogikus rendszerszemlélete és a későbbi társadalomtudományok „nyelvi fordulatát" megelőlegező és követő jelentős teljesítmények között, Wittgensteintől Austinon át Habermasig és a mai analitikus nyelvfilozófiáig.

Az előadás csupán a szűkebben vett irodalomtudomány problémáira koncentrált, következtetései az új irodalomtörténet régi irodalmi kötetének műhelyében fogalmazódtak meg. (Ld. Bene Sándor - Kecskeméti Gábor, Javaslatok egy új irodalomtörténet elvi alapvetéséhez és régi magyar irodalomtörténeti részének felépítéséhez, Helikon Irodalomtudományi Szemle, 2009, 2. sz., 201-225.)

A korábbi jelentős magyar irodalomtörténeti szintézisek (Horváth János kötetei, illetve a hatvanas években indult hat kötetes akadémiai kézikönyv, A magyar irodalom története) közös alapfeltevései (a fejlődéstörténeti vízió, a szépirodalom autonómmá válása, ) ma meginogni látszanak, a nemzeti (magyar nyelvű) narratív keret szűknek bizonyul. Az irodalom fogalma, csúcsán a nemzeti nyelvű fikciós szépirodalommal, szóródik, a kortárs irodalom egészen más mozgásirányokat mutat, a fikció és a reprezentáció határai reflektáltan átjárhatóak, a hagyományos műfaji hierarchiák dekonstruálódnak. Az irodalmi művek „irodalmiságáról" a Wittgenstein-féle családi hasonlóságnál (family resemblance) szorosabb definíció nemigen adható. A Heidegger-i és Gadamer-i tradíció erős distinkciói fikciós és nem fikciós, irodalmi és tudományos (filozófiai) szövegek között erősen vitathatók és vitatottak is; az „irodalmiság", illetve a klasszikus művek, az „eminens textusok" speciális ismeretelméleti státusa körül nem alakult ki egyértelmű konszenzus.

E jelenségek végső soron egyazon okra vezethetők vissza: mindkét említett szintézis, illetve szintéziskísérlet „benne állt" a Modernitásban - mára azonban nem a történelemnek lett vége (mint azt a „Spenót" marxista alapvetése prognosztizálta), hanem a Modernitás maga vált történeti tárggyá. Nem fogadjuk el tehát, hogy a Nagy Narratíva összeomlása felmentene bennünket a történeti elbeszélés feladata alól. Nem az elbeszélés lehetősége szűnt meg, csupán a felvilágosodás és a racionalizmus Nagy Elbeszélésének érvényessége. Ma az optimizmus helyét a kétely és kritika foglalja el, a konszenzus helyett a mindenkori „dissense" formái, az integráció felületi jelensége mögött az elkülönböződés szimptómái, a felvilágosodás diadalútja helyett a szenvedélyek eluralkodása lesznek, illetve lehetnek a narráció témái, fő motívumai. De ettől az még elbeszélés marad. Az egyetlen lehetséges és igaz történet metafizikai alapjába vetett hit a múlté - ám ez ismét csak nem ad felmentést az alól, hogy egy-egy értelmezői közösség a magáénak tudott és vállalt elbeszélést ne hozza létre. Nem a metafizikai bizonyosság megtalálása vagy újraalapozása a cél, hanem egy morális döntéshelyzet felismerése: fenn akarjuk-e tartani magunkat értelmezői közösségként vagy sem? Ha igen, akkor a konszenzussal kialakított, sajátunknak tudott elbeszélést akkor is el kell mondanunk, ha nem látjuk „tudományosan" (természettudományos értelemben) igazolhatónak annak minden premisszáját.

E premisszák közül a legfontosabb a fentebb említett dialogikus, kommunikatív szemléletből következik, és egyszerre tartjuk érvényesnek mind a magyarságtudomány egészét, mind a szűkebben vett irodalomtörténet-írást illetően is. Egy kultúra (s vele együtt az irodalmi hagyomány és irodalmi élet) nem attól egységes, hogy szereplői lényeges tartalmi, ideológiai vagy kánon-kérdésekben egyetértenek, hanem attól, hogy véleménykülönbségeik ellenére továbbra is egy hagyomány hovatartozásán, értelmezésének hangsúlyain vitáznak, vagyis: egyazon „irodalom-játék" részeseinek tekintik magukat. Ha ezt magunk, mint szerzők, szerkesztők elfogadjuk a konszenzus alapjának, akkor a megírandó Történet arról szól, mikor, milyen fázisokban tartott együvé, majd vált újra sok ágra szét a hagyomány, illetve: mikor mi biztosította, mi biztosítja a „játék" szabályait és kereteit, miből és hogyan ered a sokunk által mégiscsak érzékelt családi hasonlóság a magyar (magyarországi) irodalom alkotásai és alkotói (alkotói habitusai) között?

2009. március 17.

Dr. habil. Ujváry Gábor: A magyar kulturális külpolitika a 20. században

Magyarország megújul Magyarország megújul
Kövesse a főiskolát a közösségi oldalakon is: