Idegenvezető tanfolyam OKJ 54 812 01 1000 00 00
Az idegenvezető az országba érkező külföldi turistákat, valamint a belföldi túrákon (országjáráson, kiránduláson, városnézésen, szakmai programokon) résztvevő vendégeket megismerteti az ország idegenforgalmi, kulturális, történelmi, művészeti, néprajzi, zenei és földrajzi értékeivel, nevezetességeivel magyar, illetve idegen nyelven. Gondoskodik a csoport részére megrendelt szolgáltatások biztosításáról, valamint magyar csoportok külföldre kísérése során csoportkísérői teendőket lát el és tolmácsol.
Miért érdemes a Kodolányi János Főiskolát választani?
- Immáron 15 éve folytatott turisztikai alapképzésben szerzett tapasztataink, alapján mondhatjuk, hogy az ország egyik legjelentősebb turisztikai képzőintézménye vagyunk.
- Idegenvezetők képzésével is a kezdetek óta foglalkozunk, tanárainak szakmai és módszertani felkészültsége magas színvonalú.
- Gondosan mérlegeltük a mai igényeket: magas színvonalú ugyanakkor rugalmas képzés, kevés utazás, hatékony otthoni tanulás, szabad időbeosztásban; és ennek megfelelően dolgoztuk ki képzésünket internet alapú távoktatási formában. Ez azt jelenti, hogy az elméleti tudnivalók nagy része az interneten távoktató rendszerünkben rendelkezésre áll, mindenki otthonról tanulhat, de a tanári segítséget a kommunikációs eszközök (levelező lista, fórum) segítségével folyamatosan biztosítjuk. A szombatokra eső személyes konzultációkon a vizsgákra készítünk fel. Az elméleti rész után intenzív gyakorlat következik, ahol a fő hangsúly a buszos városnézésen és az idegen nyelvű vezetésen van.
- Oktatóink között turisztikai szakemberek és gyakorló idegenvezetők találhatók.
- Nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati képzésre valamint az idegen nyelvű vezetésre, angol és német nyelven kívűl más nyelveken is vállaljuk a felkészítést.
- A képzési programot az új OKJ elvárásainak megfelelően dolgoztuk ki.
Tervezett kezdési időpont: 2012. október
A képzés óraszáma:
Önálló otthoni felkészülés on-line tutorálással kb. 500 óra.
130 kontaktóra Budapesten (szombati napokon)
- elméleti modulokból személyes konzultációk 5 alkalom (5X10 óra)
- városvezetési gyakorlat Budapesten (magyar és idegen nyelven) 8 alkalom (8X10 óra)
A képzés nyelve magyar. Az egyes követelménymodul-elemek oktatása magyar, angol és német nyelven folyik, más nyelvek esetében nyelvenként oktatót biztosítunk az idegen nyelvű tananyag elemekhez és a gyakorlati vizsgára való felkészüléshez.
Tervezett vizsga időpont: az indítás időpontjának függvényében
KJF hallgatók kedvezménye: hallgatóinknak a képzési díj összegéből 30.000,- Ft kedvezményt adunk.
Beiratkozás feltétele: érettségi és legalább középfokú "A" típ. nyelvvizsga-bizonyítvány
Vizsgára bocsátás feltétele: sikeres modulzáró vizsgák, középfokú "C" típ. nyelvvizsga-bizonyítvány
A képzés moduljai:
- Adminisztráció végzése 1447-06
- Kommunikációs tevékenység gyakorlása 1448-06
- Idegenvezetői adminisztrálás 1449-06
- Idegenvezetés gyakorlata 1450-06
- Idegenforgalom elmélet 1451-06 (Országismeret, Vendéglátás ismeret)
Megszerezhető bizonyítvány: államilag elismert alap-szakképesítést tanúsító bizonyítvány
A szakképesítéssel betölthető foglalkozás/munkakör: Idegenvezető (FEOR: 3642)
A jelentkezési lap mellé csatolni kell az iskolai bizonyítvány, valamint a nyelvvizsga-bizonyítvány másolatát.
A jelentkezést követően a tanfolyam indításával kapcsolatban írásos információt küldünk.
Minimális létszám: 10 fő
Maximális létszám: 20 fő
A képzés ára:
120.000,- Ft + 35.000,- Ft (vizsgadíj). A képzési díjat négy részletben lehet befizetni. Nem angol vagy német nyelvű vizsgázó esetén az idegen nyelven történő vizsgáztatás díja személyenként 20.000,- Ft, amely tartalmazza a modulzáró vizsga, valamint az OKJ vizsga idegen nyelvű vizsgarészeinek értékelését.
Várható kezdési időpont:
- 2012. október, Budapest

Hallgatói vélemények, referenciák:
Miért a Kodolányi...? - Derecskey Imre
"Az idegenvezetés mint megtanulható szakma? Ráadásul távoktatásban? (Csak a Kodolányi ajánlja ezt a képzést ilyen formában.) Hmm. Érdekes lehet... Meg kellene próbálni! De vannak aggályaim:
- Képes vagyok végigtanulni az elméletet?
- El tudom sajátítani a gyakorlatban szükséges fortélyokat, trükköket, ügyességet?
- Lesz erőm és időm végigcsinálni az OKJ-s vizsgát?
Kedves érdeklődő, nézz ránk: -itt vagyunk mi 26-an, akik ezekre a kérdésekre IGEN-nel válaszoltunk magunknak 2008. őszén. Voltak kétségeink, de belevágtunk. És megtanultuk, hogy
- milyen is az a távoktatás: kényelmesen, egyéni tempóban, egy jól felkészült, segítőkész tanári csapattal a háttérben minden szükséges elméletet elsajátítani;
- hogyan lehet a legésszerűbbre rövidített tanulmányi idő alatt jó eredményt elérni;
- hogyan kell felkészülni az új alapokra helyezett OKJ vizsgára;
- hogyan lehet ellesni és magas szinten megtanulni a lehető legtöbb apró fogást az idegenvezetés gyakorlatából.
Hogy mindez sikerüljön, annak feltétele az átgondolt oktatásszervezés, a jól képzett, szakmáját ismerő tanári csapat, melynek jelenlétét állandóan éreztük; és a való életnek - az idegenvezetői realitásnak - a megidézése a tanterem falai között.
Persze, mi sem hittük, hogy az idegenvezetés "csak" beszédkészség kérdése. Mégsem gondoltuk volna, hogy ennyi izgalmas, titokzatos, előttünk eddig rejtve maradt tudás, ismeret hiányzik még belőlünk. Azt pedig végképp nehezen hittük el, hogy mindent, amire szükségünk van, meg lehet tanulni (ilyen rövid idő alatt). Az elméleti és gyakorlati oktatás egymást kiegészítő, egységes tudást alapozott meg bennünk.
De mit sem ér az ész a szív nélkül. Gyakorló buszos körútjaink végén a korábbiaknál mélyebb érzelmeket fedeztünk fel magunkban az ország, a város, és lakói iránt. Ma már jó ismerősként köszöntünk számtalan utcát, teret, épületet, melyhez korábban semmilyen gondolat, érzés nem kötött. Gyakorlatvezető tanárunk gondoskodott arról, hogy ezt szombatonként újra meg újra átélhessük. Szelíd módszere eredményeként mi, az ország minden tájáról összesereglett "diákok", a vizsgáztató tanárokkal együtt izgulhattuk végig az újfajta OKJ-s vizsga premierjét, majd sikerét. Remélem, sokáig életben marad még a csoporttársunk által indított közösségi portál, élénken emlékezetünkben tartva egymást, és mindazt, amit ez alatt az egy év alatt sikerült magunkba fogadnunk!"
2009. május 17.
Tóth Gábor, www.idegenvezetes.tothpinceszet.hu
Gondos mérlegelés után 2006 elején vettem fel a kapcsolatot a Kodolányi János Főiskolával azzal a céllal, hogy OKJ végzettséget adó idegenvezető képzésükre jelentkezzem. A tanfolyam elvégzése óta családi vállalkozásunk tevékenységi köre, így eredményessége is örvendetesen megnövekedett.
A képzés e-learning formában zajlott, a tananyag a hallgatók számára elektronikus úton volt hozzáférhető. Nagyra értékeltem, hogy egyéni tempóban, a tananyagon kívül sok érdekes információval kiegészített webes felületen tanulhattam, tudásomat ellenőrző feladatlapokkal ellenőrizhettem és kérdés esetén tanáraimmal on-line módon tarthattam a kapcsolatot.
Ki kell emelni a tanfolyam szervezőinek szakmai felkészültsége mellett azt a pozitív hozzáállást, rugalmasságot, problémamegoldó készséget és segítségnyújtást, amely a tanfolyam során folyamatosan érezhető. Mély benyomást tett rám, hogy a képzés során végig azt éreztem, hogy az előadóknak ugyan olyan szívügye a tanítás, mint nekem a tanulás.
A Kodolányi János Főiskola tevékenységével teljes mértékben elégedett vagyok és ajánlom mindazoknak, akik megbízható, korrekt és magas színvonalú oktatásban kívánnak részesülni.
Kőszeg, 2007. április 2.
Kondra Laura:
2007 szeptemberében egy lelkes csapat tagja lettem. Milyen csapat? Miért lelkes? És hogyan lettem a tagja? Talán ezek azok a kérdések, amelyek az első mondatom olvasása után felmerülhet az olvasóban. Ez a csapat nem volt más, mint a leendő idegenvezetők csapata.
A Kodolányi János Főiskola szervezésében 2007 szeptemberében indult az idegenvezető-képzés, távoktatási programmal. Ez a lehetőség sok embert vonzott, nekem is felcsillant a szemem, mikor tudomást szereztem erről a tanfolyamról. De ezzel nem voltam egyedül, mert az ország minden pontjáról jelentkeztek az idegenvezető palánták. Ez a program lehetővé tette az elméleti anyag otthoni elsajátítását, s ez hatalmas segítséget nyújtott azoknak, akik vidékről jöttek. Vegyük csak az én példámat. Nyíregyházi vagyok, s amikor értesültem erről a tanfolyamról, gondolkodás nélkül jelentkeztem, mert tudtam, hogy ennél jobb lehetőségem nem lesz. Az ambíció és a cél, hogy én idegenvezetést tanuljak, még jobban erősödött ez által. A képzés első felében elméleti oktatás kaptunk, 3-4 hetenként egy-egy személyes konzultációval segítve a felkészülést. Ez bővebben annyit jelent, hogy a leckékre bontott tananyagot egy internetes program segítségével vehettük át, és ami még könnyebbé tette a felkészülést, hogy a leckék végén önellenőrző tesztek kitöltésével bizonyosodhattunk meg arról, hogy mennyire volt hatékony az anyag elsajátítása.
Az elméleti oktatás után következett a gyakorlat. Ezt már mindenki izgatottan várta, hiszen a tanfolyam ezen része engedett bekukkantást a valódi idegenvezető életbe. A képzés itt már aktívabbá vált. Heti egyszer gyakorlati szeminárium keretében próbáltuk elsajátítani a szakmát. Hogy is zajlottak ezek a gyakorlati órák? Én kifejezetten jónak tartottam, hogy az egész napot átölelő program mindig a tanteremben kezdődött, az aznapi "túra" részletes, térképes, kivetítős szemléltetésével, átbeszélésével. Így amikor az autóbuszra ültünk, tudtuk az útvonalat és a megállóhelyeket. Persze mindez otthoni felkészülést is igényelt. Minden gyakorlati szemináriumra részletes bontásban kaptunk egy városrészt, egy útvonalat, amit egyéni szorgalmas gyűjtőmunka és némi kutatás segítségével kidolgoztunk, majd a következő buszos kirándulásunkon felváltva előadtuk magyar, illetve idegen nyelven. A tananyag - ha nevezhetem így - mindig bővült, mindig egy picivel többet kellett tudnunk a komplex városnéző túrából. Megtanultuk hogyan használjuk a mikrofont, hogyan szólítsuk meg a csoportunkat, buszos idegenvezetés közben hogyan irányítsuk a mellettünk ülő sofőrt, mi az, amit feltétlenül meg kell említenünk, hogyan gazdálkodjuk az időnkkel, hogyan töltsük ki a piros lámpánál töltött üres perceket, vagy például hogyan vigyázzunk a csoportunkra szabadtéri vezetés alkalmával, és még sorolhatnám. Ezek mind-mind olyan dolgok, amiket semmilyen tananyagból nem lehet megtanulni, ehhez rutin kell. Nem csak a buszos, hanem a szabadtéri vezetést is gyakoroltuk. Nagy különbség a kettő között például a hangerő. Megtanultuk hogyan használjuk a saját hangunkat nemcsak a mikrofonban, hanem a szabadban, egy téren, vagy éppen egy zárt helyiségben. A teljes városnéző túrát számtalanszor végigjártuk, ezáltal mindenkinek lehetősége volt arra, hogy a túra minden pontján gyakorolhasson. Ahhoz, hogy mindezt vidáman csináljuk, nem volt elég a tökéletesen összeállított tematika, ehhez lelkesedés, egy vidám csoport, segítőkész csoporttársak és természetesen egy jó oktató, egy tapasztalt, vérbeli idegenvezető kellett, aki nemcsak a kötelező tananyagot segített elsajátítani, hanem váratlan helyzetek kezelésére, trükkökre is megtanított. A mi vezetőnk Tamási Krisztina volt. Nagyon sokat köszönhetünk neki szakmailag és emberileg egyaránt.
Természetesen nem ment mindenkinek elsőre olyan jól a vezetés, nem vagyunk egyformák, mindenkinek kell a rutin, de a csoporttársak egymást motiváló magatartása és Krisztina segítőkészsége, rugalmassága mindenkit átlendített az esetleges kezdeti bátortalanságon, nehézségeken. Mindehhez az is kellett, hogy a légkör és a hangulat szabad és vidám legyen. Mi nem éreztük azt, hogy tanulunk, mi minden szombaton kirándultunk, és mosolyogva, vidáman elsajátítottuk a szakma alapjait. A tanfolyam elvégzésével képzett idegenvezető lettem, de emellett élményeket és kedves barátokat szereztem, nemcsak a csoporttársak, hanem a gyakorlatvezető tanár személyében is.