TÖPRENGÉSEK A 31. MAGYAR
FILMSZEMLE UTÁN

A filmszemle múltja, jelene, és jövője

1965 óta rendeznek hazánkba nemzeti filmszemléket. Eleinte minden évben, majd kétévenként került sor a seregszemlére. Az induláskor a gyönyörű pannón őszről híres Pécs adott otthont a szemlének, természetesen ősszel. Egy idő után hol Pécsett, hol Budapesten került sor a szemle megrendezésére. Az évszak is változott, már nem ősszel, hanem tél végén találkoztak a magyar film hazai és külföldi szerelmesei. Az 1980-as évtizedtől Budapest vált a végleges helyszínné.

Az induláskor, mint az elnevezés is jelezte, a játékfilmek számára rendezték a szemlét. Bár rögtön az első alkalommal az egyik díjat egy dokumentumfilm kapta (Kovács András: Nehéz emberek, 1965). Bár az elnevezés egyfajta szabályozottságra utal, de a díjakban ez nem tükröződött. Ez a tény többek között azt jelezte, ha a játékfilmgyárban készítettek egy alkotást, akkor a műfajától függetlenül díj esélyes lehetett, ha más stúdióban készült, akkor még a versenyben sem szerepelhetett. A Balázs Béla Stúdió alkotásai (játékfilmek, dokumentumfilmek, kísérleti filmek), vagy a dokumentumfilmgyárban készített művek évek alatt érték el, hogy egyenlő eséllyel induljanak a játékfilm stúdiókban (pontosabban a MAFILM stúdióiban) készült alkotásokkal a filmszemléken. Évek múltak el, míg a játékfilmstúdiók egyeduralmát megtörték, szétfeszítették az egyéb stúdiók, és a találkozó elnevezését is megváltoztatták. Így tíz éve már nem játékfilmszemle, hanem filmszemle lett az évente megrendezésre kerülő mustra elnevezése. Az évtizedek folyamán változott a díjakat kiosztó zsűrik összetétele is. Az első rendezvényeken a társadalmi zsűri, és a közönség adott ki díjakat. Az induláskor néhány évtizedig a szemle vetítéseivel párhuzamosan a magyar film éves termelésének szociológiai, esztétikai, szociálpszichológiai elemzése tudományos szakmai tanácskozásokon zajlott. A közönségtalálkozókon a nézők találkozhattak a játékfilmek alkotóival, kérdéseket tehettek fel nekik. Egy idő után a szakmai tanácskozások a zsűrik nyilvános értékelésévé vált. A korábbi szakmai tanácskozásokra mintha a szakmának, és a kultúrpolitika képviselőinek nem lett volna igénye. A zsűrik száma is gyarapodott. A társadalmi zsűri mellé szakmai zsűrit is rendeltek, mintegy jelezve, hogy a társadalmi zsűri ítéletei nem minden esetben elfogadhatóak a szakma számára. A közönségdíj megszűnt. Voltak kezdeményezések arra is, hogy a filmklubok szemlére járó tagjai díjjal jutalmazzák az általuk legjobbnak tartott alkotásokat. Az 1980-as évtizedben a filmszemle a politika által dobozsorsra ítélt alkotások számára nyilvánosságot teremtett azzal, hogy versenyen kívül bemutatták ezeket a filmeket. Nem hivatalos programokon, a betiltott filmek bemutatása óriási érdeklődés mellett zajlott (pl. Ember Judit: Pócspetri 1986, Angyal Ádám: Dunaszaurusz 1989, stb.). A dobozfilmek bemutatásával a filmszemle olyan fórummá változott, ahol a kultúrpolitika és a filmszakma színfalak mögötti vitáinak, egyet nem értésének a kiszivárogtatása folyt. Korlátozott nyilvánosságot teremtve a politika elvárásoknak fittyet hányó filmeseknek és alkotásaiknak.

Mára a szakmai zsűri intézménye nem létezik, a szakmai tanácskozások nem a társadalomtudományok értékelésének adnak helyet, hanem a szakma különböző csoportjai hívnak össze fórumokat, hogy ezen megfogalmazhassák problémáikat. Az idén már másodszor működött a főiskolások és az egyetemisták zsűrije, ami a közönségdíj egy sajátos formája, hisz az értelmiségnek készülők szavaznak meg díjakat. Néhány évig a Pesti Műsor azt a filmet jutalmazta „közönség díjjal”, melyet az elkövetkező év sikerének gondolt. Ez néha bejött, vagyis ez a díjat „jósolt díjnak” is nevezhetnénk. A díjjal mintegy azt kívánták jelezni, hogy a magyar film és a közönség megromlott viszonyáért a magyar művészfilm a felelős, a filmszemlén ezeket a művészfilmeket díjazzák, a Pesti Műsor pedig a szórakoztató magyar filmet kívánta támogatni. Ennél pontosabb az, ahogy ma már a váltott jegyek alapján osztják ki a közönség díjat. Az idén egy más módszerrel felmért közönségdíjat is kiadtak. A szemlén a nézők szavazólapokon jelezték, hogy az általuk megtekintett filmet rossznak, jónak, vagy nagyon jónak tartják-e. Újdonság, hogy az ORTT, amely évek óta beszáll a magyar filmek gyártásába is, idén nagyon magas összegű díját adott ki (egy újabb zsűrit működtetve, mely külföldi szakemberekből állt).  

A filmszemle szerencsére kontinuusan működik. A többévtizedes története alatt mind tartalmában, mind formájában nagyon sokat változott. A szó modern értelmében akkor válhatna intézménnyé, ha a megvalósulna az a terv, hogy igazgatói posztjára pályázatot írnának ki. A korábbi esetlegességek, kiszolgáltatottságok az önálló intézménnyé válással kiküszöbölhetőek lennének. Változóban van a filmszemle, de 35 éve nem változott abban, hogy a zsűrik döntésével, a döntések mögött kiolvasható attitűdökkel a filmek megtekintése után a filmszemle résztvevői vitatkoznak. Vallom többekkel együtt, hogy a filmszemlére szükség van. Még akkor is, ha a filmek viszonylagos összemérése zajlik egy-egy évben. Ha az idei legjobbnak ítélt film nem éri el a tavalyi három díjesélyes film színvonalát. A filmszemlét az alakuló, változó szakma bemutatkozási, találkozási, megmérettetési lehetőséget teremtő, biztosító intézményévé kellene átalakítani. Olyan szabályokat alkotni, melyek a pillanatnyilag létező ellentmondásokat kiküszöbölnék. Azokkal értek egyet, akik fontosnak tartanák, hogy szabályozzák azt, mikortól válik egy alkotás a magyar filmszemlére benevezhető magyar filmmé. A dokumentumfilmek közé a televíziós műsorokat csak akkor nevezhessék be, ha külön kategóriába sorolják. Azt is végig kellene gondolni, hogy a más hazai szemléken szereplő, díjat nyerő alkotásoknak a filmszemlén vajon szabad-e versenyben szerepelnie. A magyar alkotások egy része az amatőr, és a nem amatőr szemléket egyaránt végigjárják. Az egyiken csak bemutatkozásra kapnak lehetőséget, másutt díjat nyernek. Nem emelné-e a filmszemle rangját, ha az átfedéseket megszüntetnék. 

 

A klasszikus, és a modern / populáris magyar filmnyelv

A filmszemle történetének rövid ismertetését azért éreztem szükségesnek, hogy a kontinuitást és a diszkontinuitást, ami évente a filmszemle megrendezésével lezajlik. Mindig problémát jelent, hogy díjak odaítélésével viszonylagos értékelés zajlik, hisz az adott év terméséből választanak a zsűrik tagjai. Évek folyamatai érnek be és válnak felismerhetővé, ami egy adott pillanatban nem megfelelő döntést is eredményezhet. Nem volt ez másképp idén sem. Érzésem mára vált felismerhetővé, hogy nem a művészfilm és a szórakoztató film, vagy tömegfilm elkülönítésével tudunk magyarázni bizonyos magyar filmben évek óta érzékelhető változási tendenciákat, hanem a stílus, a filmnyelv különbségeinek a megfogalmazásával. Egyre markánsabban felismerhető az, hogy a magyar filmen belül elkülöníthető egy klasszikus filmnyelven, és egy populáris filmnyelven fogalmazó csoport. A kísérleti, az avantgarde filmeket sem a klasszikus filmek között találjuk, hanem a populáris magyar filmek között.              

A szemlére három kategóriában lehet benevezni: játékfilm, rövidfilm és kísérleti film, valamint a nem fikciós film (ebbe sorolták a dokumentumfilmeket, a portréfilmeket, a televíziós műsorokat, és a tudományos ismeretterjesztő filmeket) kategóriákban. Évek óta gyakorlatilag a fikciós és a nem fikciós filmek kategóriája létezik. Ezen belül, továbbra is a hagyományos kategóriákban gondolkodva, van hosszú és rövidfilm.  A játékfilm, a dokumentumfilm műfajok évek óta egy dologban közös jellegzetességeket mutatnak: a klasszikus, és a modern, vagy pontosabban populáris filmnyelv élesen elkülönül egymástól. A klasszikus és a populáris filmnyelv használatát a rendezői, filmalkotói generációváltás következményének is tarthatnák, de ennek a konkrét filmek idén is ellentmondanak. A 31. Filmszemle megosztott fődíját a Kel fel Jancsi ! című film kapta (rendező: Fonyó Gergely). Az elsőfilmes rendező a klasszikus filmnyelvet használja. Ugyanakkor nem volt a szemlén populárisabb alkotás, mint az ANYÁD! A szúnyogok, című film, melynek a szerzője az örökifjú Jancsó Miklós (alkotótársai: az ugyancsak örökifjú Hernádi Gyula, és a tőlük korban ugyan fiatalabb, de már nem a fiatalok generációjához tartotó Grünwalsky Ferenc).

Klasszikus alkotások

Az általam klasszikusnak nevezett alkotások jelentős hányadában (játékfilmet és dokumentumfilmet együtt kezeljük) a történet elmondása és a hősöket jellemző vizuális világ, a helyszínek, az emberi életterek hangulatának a hitelessé formálása volt a cél. Nincs ezekben a filmekben semmi a korábbiakban megszokottól való eltérés. Kiegyensúlyozottság, mívességre törekvés jellemzi őket.

A klasszikus játékfilmek között külön csoportot alkotnak azok a játékfilmek, melyek alapanyaga ismert irodalmi mű volt (pl. Egressy Zoltán: Portugál, Mészöly Miklós: Film, Záváda Pál: Jadviga párnája stb.).  A klasszikus filmnyelven fogalmazó játékfilmek közül kettőt külön kiemelnék. Mindkettőt azért tartottam a többi ugyancsak szép, míves alkotással szemben különlegesnek, mert a filmművészeti hagyományokat a filmek alkotói az irodalmi alapanyaggal összegyúrva különleges, egyéni stílust teremtettek.

Lukáts Andor: Portugál című filmjének alapjául szolgáló darab már régóta látható a Kamrában, a Katona Színház kamara színházában. A darab másként él a színpad nélküli színházban, és másként a filmvásznon. A filmen (is) Lukáts Andornak sikerült időtlenné varázsolnia a történetet, és a francia lírai realizmus és az olasz neorealizmus képi világát, filmnyelvét sajátosan idézve egy nagyon szűk térben mozgó keleteurópai, európai, vagy akár délamerikai (hisz ehhez hasonló hangulatok Bunuel mexikói filmjeiben is megfogalmazódtak) kisebbségi létben szorított ember csoport kapcsolatait, egyszer önsorsrontó, máskor megtartó erejét bemutatni.

Szabó István: A napfény íze című alkotása a klasszikus családregények epikumát menti át filmvászonra. Ehhez a bergmani mesélési mód, vizuális világ társul. Mindezen hatások ellenére sajátosan szabóistván-i epikus film született. A filmben a család, mint az egyén a társadalom történéseit meghatározó csoport válik főszereplővé. Ha az egyén a családon belüli értékeket nem veszi át, ellentmondva nekik, másként alakítja az életét, ezzel kulturális örökségét tagadja meg, és elveszti az identitását. Az epikusan hömpölygő történet túlmutat a konkrét zsidó család történetén. Hisz a XX. századi polgár „pingpong életét” kíséri figyelemmel, mondván nem a nagypolitika, hanem a biztos lét és kultúra, a belső ösztönök vezérlő ereje számít, ami természetesen nemcsak pozitív tettekre serkent, de a hibákkal szembenézni csak akkor lehet, ha nem a kívülről vezéreltség a meghatározó.

Szépnek, tehetséges alkotók művének tartottam, az általam eme csoportba tartozó filmeket, melyek közül néhányat cím szerint is szeretnék felsorolni: Jadviga párnája (rendező: Deák Krisztina), Glamour (rendező: Gödrös Frigyes), A mi szerelmünk (rendező: Pacskovszky József), Film (rendező: Surányi András), Kisvilma (rendező: Mászáros Márta). 

A klasszikus dokumentumfilmek sorsokat mutatnak be, karizmatikus személyiségekkel ismertetik meg nézőiket, vagy egy sajátos stílusú művész mondja el az általa érdekesnek tartott történetet.

Erre idén az egyik legszebb példa Ember Judit: A misszió című filmje. A rendezőnő az általa kitalált stílusban mondja el évek óta a történeteit. A filmjeit beavatási szertartásként éljük meg. A filmjeinek a nézői, jelen esetben azon emberek sorsát, vagy sorsának egy korszakát ismerhetik meg, akik Romániában Nagy Imrét és körét őrizték. Az emlékek elmondása, a jelen körülmények vizuális megjelenítése sajátos egységet alkotva a nézőre bízza az analizálást, az értelmezést. Mintegy felnőttként kezelve a befogadót, lehetőséget ad neki a látottak intellektuális feldolgozására.

Erdélyi János-Zsigmond Dezső (Az évszázad árvize) árvízről szóló tudósítása szívszorító és ugyanakkor optimizmusra okot adó történet. Ballada egy közösség helytállásáról, a természeti csapás szörnyűségégről, reménytelenségéről. Furcsának hathat, hogy egy tragédiáról készült dokumentumfilmmel kapcsolatban a vizuális világ szépsége jusson az elemzőnek eszébe. Mégis fontosnak tartom leszögezni, hogy néha a németalföldi festői világot, néha a XIX. századi akadémizmusét idézik a film képei kompozícióikban, színeikben. A konkrét történésen túlmutatva az emberi helytállásban való hitet hangsúlyozzák a szerzők.

Salamon András (Jonuc és a koldusmaffia) több évig forgatott filmje egy nagyon tehetséges, de a sorsa által nagyon meghatározott életutat bejáró fiú története.   

Ugyancsak klasszikus, és a dokumentumfilm esetében is az ötlet fontosságát bizonyítja Füredi Zoltán: Szia nagyi, jól vagyunk! című remek kis etűdje. A mongol és a magyar kultúra, találkozásáról, egymásrahatásáról ilyen könnyed hangvételben még nem sikerült ilyen sokat elmondani. Itt is szeretnék felsorolni néhány kiváló alkotást, melyek mívesek, tartalmukban és formájukban különlegeset nyújtottak. Martinidesz László - M.Karácsonyi Violetta: Blanka,  Forgács Péter: Angelos film, Magyar Attila: 53:0, Almási Tamás: Szerelem első hallásra, Zelki János: Csak egy kis emlék, Kisfaludy András: Veszélyes vidék. 

Populáris alkotások

Játékfilmeket, dokumentumfilmeket, és kísérleti filmeket is soroltam ebbe a csoportba. Sokféle szemlélet jelenik meg az idesorolható alkotásokban. A filmszemle történetében az amatőralkotók hosszú ideig nem vehettek részt a versenyben, ma már a filmszemle jelentős csoportját képezik. Az amatőralkotók közül elsőként Szőke Andrást fogadta el a szakma, aki mindmáig megtartotta amatőr stílusát, gondolkodásmódját és a magyar film jelentős alkotói közé emelkedett (idei opusza: Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetel). Eseményszámba mennek minden filmes hagyományt, szabályt felrúgó alkotásai, nem kevésbé „polgárpukkasztó”, művészi gesztusai. Ilyen szempontból érdekes az idén szereplő filmje, mely a honfoglalás körüli mítoszokat rombolja le, sajátosan értelmezve a regéinket, mondáinkat, ezeken belül a csúsztatásainkat, önáltatásainkat.

Még 10 év sem telt el az olyan kultuszfilmek után, mint a „Ponyvaregény” (rendező: Quentin Tarantino),  vagy a „Transpotting” (rendező: Boyle) várható volt, hogy a magyar Ponyvapotting (rendező: Gayer Zoltán, Molnár Péter) is elkészül. Két fiatal elsőfilmes rendező megpróbálja az amerikai és az angol titkokból merítve magyar megfelelőt létrehozni. Hisz perifériás emberek itt is élnek, fel- és kiismerhetetlenség itt is létezik. Nem kevés azoknak a száma, akik hasonló életformát élnek, hasonló életstílusban élnek, hasonló életértékek szerint alakítják az életüket. A remek stílus utánzatban a budapesti (pszeudo)értelmiség életformájának, életritmusának kitűnő rajzát adják a szerzők, a dokumentum és a fikció sokszor érthetetlen keveredését és érzékeltetve. Humora, ritmusa, vizuális világa eredeti ötleteket tartalmaz. 

Mundruczó Kornél: Nincsen nekem vágyam semmi világa a hétköznapi ember számára elzárt, félelmet és a titokzatos kiváltotta borzongást kiváltó szubkultúra. A biszexuálisok, a homoszexuálisok szubkultúráját bemutató filmben a sajátos törvények, szabályok, értékek szerint élők világába vezet be. Empatikusan mesél a vágyaikat megvalósítani akaró, a testükkel pénzt keresők világáról. A témaválasztása, a formanyelve egyaránt a populáris filmnyelven fogalmazó filmek csoportjába emeli az elsőfilmes (és nagyon sok díjat kapott) rendező alkotását.

A csoport leérettebb, legszínvonalasabb alkotásának Jancsó Miklós: ANYÁD! A szúnyogok című filmjét tartom. A kiváló dramaturgiával, a két „bohóc” (avagy Stan és Pan) narrációjával végigkisért történet az 1990-es évek Magyarországáról, egy örökifjú, de az élettől már búcsúzni (is) akaró művész sorsáról szól a film. Ugyanakkor kiváló szórakoztató alkotás, amelyben a populáris filmre jellemző (dramaturgia, humor, nyelvi humor, szexualitás stb.) sémák, mítoszok is megtalálhatóak. Jancsó Miklós előző évben bemutatott filmje Nekem lámpást adott az Úr, Pesten már azt mutatta, hogy a populáris filmnyelv csak forma, amellyel bármit el lehet mondani életről, halálról, a XX. század végi értelmiségi lét jellemzőiről, és hiányáról. Idén mintha a sorozatot folytatta volna Jancsó Miklós, és tovább mélyítette a rossz(?) élethangulataink bemutatását. Mindezt olyan humorral ábrázolva, melyben a jókedvű és rosszkedvű ökörködések együtt jelennek meg.

A humor, az irónia szinte a rövidfilmek, bizonyos áldokumentumfilmek alapeleme volt. Xantus János: A Morel fiú című alkotása a reklámok, a szappanoperák stílusában szól a „gyarmattá” vált fogyasztató üzleteinkről, melyben eladó és vásárló egyaránt kiszolgáltatottá vált, és átalakítják standard árúvá.   

A Ponyvapotting dokumentum és fikció határait összekeverő, megszűntető elbeszélésmód jellemzi a Stefanovics Angéla, Kálmánychelyi

Zoltán, Végh Zsolt szerzőhármas alkotásait is (Pesti mese: Óz a nagy varázsló, Úristen a menny.hu).Kiváló humorral mondják el abszurd történeteiket, mely a létünk alacsony szintjéből, kibogozhatatlan ellentmondásaiból adódnak (egy Rákóczi téri kislány meséje nem szólhat másról, mint a Rákóczi térről. A világunk kismerhetetlenségéről, ahol minden eladó, a mennyország kulcsa is).

A szemlén láthattunk arra is példát, amikor egy fiatal elsőfilmes, a klasszikus filmnyelv és a populáris filmnyelv összeegyeztetésére tesz kisérletet (Szalay Péter: Téltemetés). Érdekes, mondhatni kiforrott populáris alkotás volt Domokos János: A gyár, Szolnoki József: Pannon Halom.

 

A 31. Magyar Filmszemle tényei, adatai

Az idei filmszemlén összesen 250 alkotás került bemutatásra. Ebből versenyben 82, versenyen kívül 168. A játékfilmek közül 24 versenyben, 6 versenyen kívül szerepelt. A kísérleti- és a kisjátékfilmek kategóriájában a verseny filmek száma 27 volt, a versenyen kívülieké 30. A nem fikciós filmek kategóriában 31 verseny film szerepelt, és versenyen kívül 132. Egy évtized telt el a filmgyártás struktúra váltása óta, már a produceri szerep meghatározó jellege is megjelent. Szerencsére mégis az alkotókat, a kiváló rendezőket, a kiváló színészeket, a kiváló operatőröket, stb. ünnepeljük a filmszemléken. Nélkülük a még oly kiváló producerek sem tudnának a klasszikus, vagy a populáris alkotások között olyanok filmek létrehozását elősegíteni, melyek nemcsak az idén megnézhetők, hanem 10 év múlva is vonzzák a közönséget. Ugyanis a filmek nemcsak a szemlékre, a díjak elnyerésére készülnek, hanem a jövő számára is. Ebben való hitünket nem szabadna elfelejteni.

Díjak

I. A filmszemle zsűrije által kiadott díjak

 

Játékfilmek, kísérleti, kisjáték filmek

Fődíj: Glamour (rendező: Gödrös Frigyes)

Kelj fel Jancsi (Fonyó Gergely)

Rendezői díj: Jancsó Miklós: ANYÁD! A szúnyogok

Zsűri különdíja a hiteles látványvilág megteremtéséért:

Jadviga párnája (Deák Krisztina)  

El Nino (Klöpfler Tibor)

Elsőfilmes díj: Nincsen nekem vágyam semmi (Mundruczó Kornél)

Kísérleti film díj: Pannon Halom (Szolnoki József)

Megosztott kisjátékfilm díj: Aranymadár (Szaladják István)

Uristen a menny.hu (Stefanovich Angéla, Kálmánchelyi Zoltán, Végh Zsolt)

Operatőri díj: Nagy András (Balra a nap nyugszik)

Forgatókönyvírói díj: Tar Sándor (Egyszer élünk)

Legjobb női alakítás díja: Temessy Hédi (Film)

Legjobb férfi alakítás díja: Darvas Iván (Film, Morel fiú)

A zsűri színészi különdíja: Szarvas József (Egyszer élünk, Életbevágó)

Tóth Ildikó (Jadviga párnája, El Nino)

Hangmérnöki díj: Kovács György (Glamour, Egyszer élünk)

Vágói díj: Szentandrási Éva (A mi szerelmünk)

 

Nem fikciós filmek

Fődíj: Szerelem első hallásra (Almási Tamás)

Rendezői díj: Szekeres Csaba (Rom és virág)

Operatőri díj: Körtési Béla (S immár itt vagyok)

Rendezői kategória díj: Salamon András (Jonuc és a koldusmaffia)

Oklevél: Kőszegi Edit, Szuhay Péter (Történetek a boldogulásról)

II.        Egyéb zsűrik díjai

 

ORTT nemzetközi zsűrijének díja: Glamour (Gödrös Frigyes)

FIPRESCI díja: A napfény íze (Szabó István)

Magyar Mozgókép Rendezők Céhe: Nincsen nekem vágyam semmi

(Mundruczó Kornél)

 

Magyar Dokumentumfilm Rendezők Díja: Kőszegi Edit

 

Egyetemisták, főiskolások zsűrijének díjai:

            Játékfilm: Helyfoglalás, avagy a Mogyorók bejövetele (Szőke András)

            Dokumentumfilm: Jonuc és a koldusmaffia (Salamon András)

            Elsőfilmes: Nincs nekem vágyam semmi (Mundruczó Kornél)

            Kisjátékfilm: Zárás (Kenyeres Bálint)

            Kodolányi János Főiskola különdíja: Ponyvapotting (Gayer Zoltán,

            Molnár Péter)