4.


Annyira elfelejtünk mindent, elfelejtjük magunkat, a kis érzéseinket, másban meg aztán végképpen egy világért se ismerünk rá valami hozzánk hasonlóra. Szóval így.

A lányomat - tizenhat körül lehetett, folyton a fiúktól kellett félteni, a szomszédok vagy a kollégák figyelmeztettek állandóan, hogy ezzel látták Petrát összebújva, azzal meg csókolózni, és elégedett is voltam vele amiért - lám-lám - mégiscsak messze esik a fájától. Azaz az anyjától. Vagyis tőlem. Hála istennek nem fogják megalázni, kínozni, nyúzni a magukat kellető kis barátnők, és nem kell az életét ilyen kis sundán-bundán alakítani, hogy az illegálisnak annyival fontosabb szerepe van és olyan kiterjedésekre vezet az életében, hogy csak csodálkozom néha, mi tartja még a felszínt.

Aztán egyszer csak egyik napról a másikra megváltozott, onnantól meg tökéletesen értettem, érteni véltem, irigyeltem, szinte helyette éltem, noha nem lett volna szabad ezt sem.

Azt gondoltam, hogy a Baba keze van a dologban, a hirtelen fölvett szokásokban, amelyek csak véletlenül tűntek a szemembe, mint egy hanyagul ledobott véres bugyi a fürdőszobában. Az én kialakulatlan, önmagát kereső gyermekem kipróbálja a Baba féle mintát is, gondoltam. A lányom ismerte az összes barátnőmet, csak Rózáékhoz nem jártunk mert ők - együtt élő nők - esetleg túl korai kérdésekhez vezették volna. Így is megkérdezte, hogy miért nem költözik hozzánk Jutka néni, hiszen egyedül él, és úgy is minden nap nálunk van.

Akkor meghűlt az ereimben a vér: ez az amit nem lett volna szabad, gondoltam keserűen és Jutkával szépen visszarendeződtem a "normális" konspiratív keretek közé, amíg el nem hagyott. "Nem vagyok hajlandó így tovább" - sírta nekem levélben, - "mint egy bűnöző, és az életemet gyöngéd női jelenlét nélkül leélni. És neked sem kéne". Pedig a lányom szerette Jutkát, körülrajongta-hízelegte és állandóan hívogatta is hozzánk, esténként nem akarta elengedni, dehát én ettől is féltem. Tény, hogy ugyanígy viselkedett, ha az apja jött látogatóba: ledöntötte Gézát a heverőjére, hogy meg ne moccanjon, el ne szökjön, Géza meg el is aludt sokszor vele együtt, majd egy-egy óra szunyóka után frissen és vidáman elment az éjszakába. Ritkán tartottam vele egy-egy zártkörű mulatságra, sokáig sikerült lehetetlenné tennem mindenféle szórakozást súlyosan gyötrő lelkifurdalásokkal, hogy milyen anyja is vagyok szegény Petrának, pedig akkoriban szinte kiegyensúlyozottan éltünk. Főleg ahhoz képest, hogy néhány évvel később Kingát már egyenesen utálta Petra.

Visszaszokott arra, hogy velem alszik, különösen amikor Kinga későig fenn maradt nálunk. Persze ez Kingát is irritálta, idomári modorral reagált a gyerek szemtelenségére, és mind a ketten szapulták nekem a másikat. Életem mélypontja volt ez az időszak, ez a megalázó függés Kingától. Nem is érzelmileg ráadásul, hiszen hűvösen - én legalábbis úgy éreztem - és némi lenézéssel tudtam rágondolni: az erőltetettségére, a fantáziátlanságára. Ahogy viselte az ordító nadrágkosztümjeit, vagy a virágot ahogy hozta mindig díszcsomagolásban, dévaj tekintettel, és amint a kezembe nyomta, már szerét is ejtette úgy szorítani meg a karomat, hogy rájöhettem: ez a máskülönben annyira korlátolt elme "amúgy" már megint el tudna szórakoztatni, és bármire képes voltam, hogy szabaddá tegyem magam néhány órára.

Lehet, hogy sokáig nem is bírtam volna erőt venni magamon, ha Kinga nem fajul el túlélőgyakorlat-vezetői irányba. Már a nemmehetszsehovánál és a lekötözéses otthagyásnál tartottunk, amikor kezdtem rájönni, hogy ezek mégsem csak olyan játékos kis helyzetgyakorlatok. Túl fájdalmasak effektíve, túl indulatosak és hovatovább kezelhetetlenek, és ezt akkor sem engedhetem tovább ha immár alig rendelkezem magammal fizikailag. Nem valószínű hogy életellenes kísérletek nélkül megúszom ezt a szakítást, ha Baba nem segít.

Babára számíthattam, talán csak azért mert nem sokkal a lányom születése előtt faképnél hagyott. Akkor sejtelmem sem volt arról, hogy ez következik: egy szó egy jel nem utalt rá, hogy Baba már nem szeret, vagy pláne hogy mást, egészen addig amíg nem közölte. Összeomlottam volna, ha megengedhetem ezt a luxust, de így csak belül. Évekre egyedül maradtam és ha Babára gondoltam a gyomrom belefájdult, a látása meg hetekre felbolygatott. Azután találkoztunk gyakrabban, hogy én sem akartam volna már visszarendeződni, de maradt közöttünk mégis gyengédség és összetartozás, amit őbenne lehet hogy a lelkiismeret generált. Mindenesetre számíthattam rá, és ebben a szörnyű visszás helyzetben is segített, bár ezzel nem tett túl boldoggá mégsem.

Képtelen voltam döntésre, lépni meg végképp, csak tipródtam a tehetetlenségtől. Nem tűnhettem el Kinga elől, nem hagyhattam a lépcsőházban ha keresett, mert hajlamos volt bosszúból jelenetet rendezni a háziaknak, feszegetni az ajtót, dörömbölni vagy a postaládán cédulát hagyni kívülre ragasztva, hogy mindenki olvashassa: "Drágám vártalak! Kinga." Amire később ártatlanul rávágta, hogy semleges női levélke, aki ebből rosszra gondol az egy kerubot is megbúbolna. Rettegtem attól is, hogy elutazzunk egy-két hétre, mert mit is mondhatnék az iskolában, ahol Kinga kereshetne, bár ott eddig nem szokott, de ha eltűnnénk a lányommal, akkor biztosan megpróbálná és akkor végem.

Baba meglátogatott minket egy ilyen finishangulatú estén, a lányom a kisszobában bőgette a rádióját mi meg üldögéltünk az ebédlőasztalnál. Kinga csillogó szemekkel negédeskedett, az abroszra hamuzott és egyre közelített hozzám a parázzsal. Így fenyegetett és demonstrálta a hatalmát fölöttem Baba előtt, aki elképedten nézett felém néha és a disztingválásról beszélt Kingának. Kinga nem figyelt oda eléggé ezért nem tudott válaszolni Baba kérdésére hogy őbenne elkülönült-e már a szex a szerelemtől vagy soha nem is voltak egy polcon? Mert hogyha egyszer sikerült kivenni egymásból ezt a két dolgot, utána már többé nem lesznek egyek, és ki-ki csak a felét kaphatja. Kinga nyomult a csikkjeivel és Baba is tudta hogy neki szól ez az erőfitogtatás, de azért bátran otthagyott Kingával, csak másnap reggel állított be félnyolc előtt. Éppen elindultunk volna Petrával iskolába, ahol ő tanul én pedig tanítok, amikor megjött és azt mondta, hogy pakoljunk össze ezt-azt, és költözzünk pár napra hozzá. Aztán felhívatta velem az igazgatómat, hogy belázasodtunk, a gyerekkel együtt, helyettesítsenek néhány napig.

Sírni tudtam volna idegességemben, hogy most mi lesz, micsoda beláthatatlan szörnyű következmények amelyekről Babának sejtelme sem lehet. Még az sem teljesen kizárt, hogy nem is akartam egészen megszabadulni Kingától, még talán korai volt nekem, nem éreztem, hogy minden morzsája keserű a kölcsönös gyötretésnek, nem pedig játék vagy színlelés. Néha még szerettem volna egy-két alkalomra haladékot adni magamnak, többnyire miután elhatároztam, hogy ez volt az utolsó randevúm az őrült Ingával. Mert rendszeresen el szoktam ezt határozni természetesen, az első naptól fogva, hogy megengedtem magamnak egy kis titkos elhajlást vele, de tudtam, hogy azt kell tennem amit Baba mond. Szóltam a szomszédasszonynak, illetve szerencsére a férje volt otthon, hogy egy hétre elutazom gyerekestül, ő meg nem faggatózott, hanem előzékenyen bólogatott és jó pihenést kívánt, nem akarta tudni, hol érhet el ha jön a villanyszámlás vagy keres valaki, nem riasztott vissza azonnal az én megszokott kis kétségeim közé.

Kezdtem szerencsésnek érezni ezt a kezdetet attól is, hogy Petra annyira örült neki. Csak hitetlenkedett boldogan, hogy tényleg? és most de azonnal? és nyaralni és hová?, de teljesen nem tudta félreérteni a helyzetet. - ha ezt Inga megtudja kitér - jegyezte meg gonoszul, amire mi tettünk úgy Babával, mintha nem hallanánk. Azt képzeltük, hogy a gyerek nem "úgy" érti, de nehezen érthette máshogyan ebben a szituációban.

Főttem a saját levemben Babánál, a lányom remekül beérte az anyád pihen magyarázattal, különösen mert nem unatkozott. Baba így negyven után tevékenyebb volt, mint amikor együtt éltünk, annak ellenére hogy azóta nyugdíjazták. Én alig láttam őket egy-egy villanásnyi időre a lakásban, mert állandóan rohant valahová és vitte magával Petrát is. Reggel a csarnokba mentek pulykapüspököt venni a nagyszobában élő harminckilenc macska számára, kettőig egy állatmenhelyen tartottak ügyeletet, este opera volt vagy bridzsparti, mert Baba versenyszerűen kártyázott. Ez a sokoldalúság lenyűgözte Petrát, úgy akar élni mint Baba néni, vagy Paula néni, tette hozzá elgondolkodva mert Paulával rendszeresen találkoztak váltáskor a menhelyen és este a partikon. Petra bridzselni tanult, és a Baba kedvéért felvette a rokonkislányok felnőttes alkalmi ruháit az estékre, és kapott a füle mögé egy szippantásnyi parfümöt a Babáéból. - Ilyen szaga volt Usánka szénájának - mutatta nekem finom kis tarkóján a szénaillatot, amiről érthetetlen módon jutott eszébe néhai dobozlakó húsvéti nyulunk, aki fél évig bírta nálunk és rendkívül körülményes volt a szénájáról gondoskodni.

Petra úgy viselkedett mint egy hölgy, én pedig attól rettegtem, hogy rövid közlésemre, miszerint lezártam ügyletünket, hogyan fog reagálni Inga. Üldögéltem a kisszobában, szégyelltem magam időnként, máskor meg inkább hazarohantam volna és kevés híja volt felemelnem a telefont hívni egy taxit. Amikor idáig jutottam, mindig megjelentek az ajtóban néhányan a nagyszoba lakói közül, és bámulni kezdtek minden érdeklődés nélkül, inkább csak megvetően, egy hegyes orrú és szörnyen foltos kis állat meg örökké az ölembe ült. Észre kellett vennem, hogy fontosabb dolgok is vannak az én aggodalmaimnál, és akkor kipucoltam az előszobában sorakozó hat macskavécét, később egy morzsaporszívóval kitakarítgattam a szobájukban a polcokat.

A macskák polcokon laktak a nagyszobában, mind a saját fakkjában mint a lakótelepen, és éreztem, hogy utálnak ezért a zaklatásért, de amikor ki akartam engesztelni őket, és osztottam a konyhában egy kevés repetát a pulykapüspökből, akkor teljes hisztéria tört ki. Tépdesték a kezemből a húsos zacskót, rámugráltak és fújtak és karmoltak dühödten. Mire ledobtam a húsdarabokat és bemenekültem a kisszobába, véres karmolásokkal volt tele a kezem, az arcom, a nyakam, és még ruhán keresztül is égett a vállam és a combom, ahol jól meg tudtak kapaszkodni, amíg a cafatjukért vernyogtak a vadállatok.

Elhalványították az új sérülések a korábbiakat, amelyekkel Inga halmozott el kényszeresen, szinte eltűntek a kezem fejéről az égésnyomok is. - Hol van ez a Kinga a macskákhoz képest?! - vidult rajtam Baba amikor végre hazaértek, és kijöhettem a kisszobából. Szörnyülködve nézett, de azt mondta, hogy az én hibám, alighanem egy giliszta is megtámadna: ezt váltom ki a környezetemből, és vihogtak Petrával együtt. Hiába is magyaráztam el ezt később Babának, egyszerűen nem akarta megérteni, hogy vannak emberek akiknek hiába mondja azt, hogy elég volt köszönöm, mint mondjuk nekem annak idején. Hanem erre azt válaszolják, hogy de nekem nem, és keresni és követelni és keseríteni és zsarolni fognak, amíg csak kedvük tartja.

Veled ilyet lehet játszani? - kérdezte Baba - Te egyszerűen képtelen vagy befejezni, amit be akarsz fejezni? - Ordítottam, hogy de hát nem rajtam múlik, hanem Ingán és nem tehetek róla, hogy egy ilyen brutális lerázhatatlan őrültet kaptam ki. Érthetően félek attól, hogy lehetetlenné tesz a házban vagy a munkahelyemen, vagy egyszerűen csak felgyújtja a hajamat egy spricc öngyújtógázzal meg cigarettaparázzsal.

- Mit csinál? - kérdezte erre Baba emeltebb hangon, - nahát égő picsa húgom ezt majd te csinálod vele, ha meglátogatna otthonodban. És nem mórikálod magad bele a kígyó szájába, mint egy baromfi, hanem úgy teszel mintha tudnád, hogy mindennek van határa. És akkor lehet, hogy le se kell forráznod mint egy farkast, hanem csak úgy teljes díszben elsomfordál, legföljebb handabandázik.

Megalázottan és ostobán tipródtam néhány napig, de mire hazamentünk Petrával valóban összeszedtem magam. Úgy gondoltam, lesz ami lesz, és hamarabb eltűnt az életemből Inga, mint ahogy a lányomról lekoptak lassan a Babánál ráragadt manírok. Petra folyton kártyaszakirodalmat böngészett, áriarészleteket dúdolt, és nyomorúságos állatkákat hordott haza néhány hónapon keresztül.

Hét évvel később egyszer csak megint észleltem ezt a tünetegyüttest rajta, néha bejelentette, hogy bridzselni megy az egyik barátnőjével, és megint többet járt operába vagy a színházba. Ha kérdeztem, kivel megy, rendszerint homályosan barátnőkre hivatkozott, és picit zavartan is. Én meg örültem, hogy vége a tinédzseres nyegleségnek, végre ismét normális irányokba terelődött. Talán ez az "egyik barátnő" kedvezőbben befolyásolja, mint a korábbiak, vagy a fiúk, de egy estén egy egészen parányit elaggódtam, hogy mégis valami fülledtség lehet e mögött a hangsúlyozottan csak mellékesen említett barátnőzés mögött. Hirtelen kihegyesedtek a füleim és szimatolni kezdtem elszántan, csak azt nem tudtam, hogy lesújt vagy örülni fogok neki, ha kiderül: a lányom szerelmes egy lányba.

Láttam, hogy igen, alighanem és valóban: Petra pirult és öltözött, szinte adott magára, használta a festékeimet, kölcsönözte a ruháimat, és éjszakákra is elkérezkedett, mindig a barátnőjére hivatkozva. Erre semmiképpen sem mondhattam nemet, mert Petra húszéves volt és a kéretőzést inkább csak udvarias bejelentésnek kellett értelmeznem. Beleegyezési jogom volt, azt pedig végképpen nem tudhattam, hogy a barátnőjét említve az én gyerekem attól jön-e zavarba, amit ő érez a barátnője iránt, vagy attól a meg nem beszélt és el is ásott tudástól, amit rólam és az én barátnőimről óhatatlanul összeszedegetett gyerekkorában. Szóval nem kérdezhettem semmit ebben a helyzetben, csak izgultam érte és találgattam, mert az is lehetségesnek tűnt, hogy rossz nyomon járok, esetleg Petra becsap és csak alibibarátnője van. Noha soha nem tiltottam a fiúktól sem, de járhat lóversenyezni is, vagy vallási tévelybe alkalomadtán, honnan is tudhatnám ha nem akarja, hogy tudjam.

Egy reggel végre összeállt az egész: Petra hazaugrott a holmijáért, miután az éjszakát - beleegyezéssel - a barátnőjénél töltötte egy későbe nyúló parti után. Jókedvűen berobbant reggel a lakásba félnyolckor, hogy el ne késsen az előadásról. Felkapta a táskáját és sietve odahajolt hozzám egy búcsúpuszira, de úgy, hogy majdnem fellökött mert közben át is karolt, hogy a hátam mögül a fogasról levegye a kabátját. Olyan erős parfümillata volt, amilyen soha nem szokott lenni, hiszen csak dezodorokat használt, de ez parfüm volt, és Petra már elrohant, mire föl mertem ismerni az orromban maradt rafinált, száraz fűvér-illatot: a Baba kedvenc illatszerét.