A „hangok birodalma", ahogy a rádiót gyakran emlegetik, az évek során jelentős fejlődést ismert: a kezdeti „varázsdoboz" erős tömegkommunikációs eszközzé nőtte ki magát. A rádió az első világháborút követően vált tömegmédiummá. A háborúban tönkrement országok kormányai fontos befolyásolási és stratégiai eszközt láttak benne, ezért irányítását kezükben tartották. Európában a korai műsorszórás minden országban a távközlés állami monopóliumára épült. Az első rádióállomások állami felügyeleti vállalkozások voltak, és az állam szigorúan szabályozta a műsortovábbítás feltételeit. A volt szocialista országokban ezek a tömegkommunikációs eszközök, amelyek ma már közszolgálati szerepet töltenek be, évtizedeken át a pártpropagandát szolgálták.
A közszolgálati rádiók mellett ma már léteznek közrádiók, amelyek egy-egy közalapítvány vagy köztulajdonban lévő intézmény céljait szolgálják, közösségi rádiók, amelyek nemzetiségek, etnikai, városi, területi csoportok médiumai, önkormányzati rádiók, és nem utolsósorban léteznek kereskedelmi rádiók, amelyek általában gazdasági vállalkozásként alakulnak meg, és közszolgálati funkciókat csak olyan mértékben vállalnak, amennyiben ezek megtérülnek.
A rádió, mint tömegkommunikációs eszköz rengeteg pozitív ismeretet ad, a hallgatók adat- és tényismeretét rendkívüli módon fokozza, temérdek művészi élvezetet és megismerést nyújt. Nemcsak közlő eszköz tehát, hanem életszépítő is. Benne az ember társat, partnert talál.

Bukarestben, 1925 márciusában, egy olyan „hírlap" volt születőben, amelyet nem nyomtattak, amelyet nem olvastak, de mégis voltak előfizetői. A román rádió létrejöttéről van szó. Megalakult a Rádiótelefon Baráti Társaság, a Román Fizika Társaság támogatásával. Az úttörők között találjuk Dragomir Hurmuzescu professzort, a román rádiózás atyját, aki hamar felismerte a rádiózás jövőjét: „A rádiófónia a legkorszerűbb és a legcsodálatosabb alkalmazása a fizikának. Az emberi szó nagy távolságra való juttatása az elektromos hullámok segítségével, óriási eredmény."
Az első próbaadásokat 1926-ban sugározták Bukarestben. A technikai felszerelést a londoni Marconi cég biztosította. 1928. november 1-én az első adásnap 17.00 órától 19.00-ig tartott. Idézet Dragomir Hurmuzescu beköszönő szavaiból : "Senki se higgye azt, hogy a rádiófónia csupán szórakozás. Jelentős társadalmi erő, jelentősebb mint a színház, mert nagy távolságban terjeszti a kultúrát, egyesíti a lelkeket, az egész világhoz szól, és a világról beszél. Eljut a legeldugottabb tanyai házba is. Rövid időn belül egy nép, egy nemzet fejlettségi fokának mérőeszköze lesz."
A rádió megszületésénél olyan neves művészek bábáskodtak, mint Nicolae Iorga történész, Tudor Arghezi költő, Liviu Rebreanu író. A rádió gyors elterjedését két adat bizonyítja a legszemléletesebben: míg 1927. január 1-én kétezer rádiókészüléket jegyeztek be Romániában, három évvel később már hatvanezer előfizetőről tanúskodnak a statisztikák.


A területi rádióstúdiók megjelenése és a magyar nyelvű adások alakulása


A bukaresti országos adóállomás után a román rádiózás megvalósulását a területi rádióstúdiók megszületése jelentette. A területi és helyi stúdióknak külön főigazgatóságuk van: Iasi-i, temesvári, kolozsvári, marosvásárhelyi, Craiova-i, Constanta-i központokkal. A területi stúdiók nemzetiségi műsorai az általuk sugárzott összóra közel 25%-át teszik ki: hetente 78 óra magyar, 23 óra német, 7 óra szerb, valamint 30 percben szlovák, török, orosz, örmény, lipován és aromán nyelven szólnak a hallgatósághoz.
A rangidős a Iasi-i stúdió, amely Rádió Moldva néven jött létre, és 1941. november 2-án szólalt meg először az éterben. A Románia Firenzéjének nevezett városban, ma 16 órás román nyelvű műsort sugároznak, és tervezik ukrán és orosz nyelvű adások beindítását is. A másik területi stúdió, amely szintén csak román nyelven közvetít műsort - a craiovai, napi 16 óra adásidővel. Constantán két stúdió működik: a közszolgálati Radio Constanta és a Radio Vacanta, vagyis Vakációs Rádió, amely évtizedek óta, nyáron több nyelven sugároz műsorokat a Fekete-tenger partján üdülők szórakoztatására.
A területi stúdiók műsoridejét a Román Rádió vezetősége döntötte el, annak függvényében, hogy hogyan szerveződtek a központi adó műsorai. A kisebbségi adások műsoridejének meghatározásában, 1968-ban radikális változás következett be. Addig, a bukaresti, a kolozsvári és a marosvásárhelyi stúdiók magyar adásait az adóállomások különböző órákban sugározták, és nagyon sokszor ezek a közvetítések párhuzamosan történtek. Ennek elkerülése végett született meg a három stúdió adásainak egységesítési határozata, amelynek alapján a már említett három rádióstúdió által előállított hétórás adás folyamatosan, egymás után következett, két blokkban: egy reggel és egy délután. Így a különböző magyar nyelvű rádiók külön-külön, de együttesen is nagy adásidőben sugároztak, nem fedték egymást, és a romániai magyarság ugyanazon a frekvencián férhetett hozzá ezekhez a műsorokhoz. A lehetséges hallgatók száma elérte a másfél, két milliót.

A kolozsvári rádióstúdió

A Kolozsvári Rádió születési dátuma 1954. március 15. Akkor még a „kincsesváros" Rákóczi úti földszintes épülete adott otthont a rádiónak, mai székhelye az összes területi stúdióépületek közül a legmodernebb és a legszebb. A kolozsvári területi stúdió elsőként küldte üzenetét az éterbe román és magyar nyelven, az akkori 261 és 330 méteres hullámhosszokon. Nyolc megyét szolgál ki, adótornya 909 kW erősségű; műsorideje 14 óra, ebből 10 román, 4 óra magyar nyelvű. Az állandó műsoradó központ léte Kolozsváron egy elég széles földrajzi terület tükrözésére hivatott, amely magába foglalta Fehér, Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Máramaros, Szilágy, Szatmár és Szeben megyéket. (Megj.: kezdetben a földrajzi terület csak hét megyére terjedt ki, Szeben megye csak a hetvenes évektől tartozik a Kolozsvári Rádió területéhez.)
A területi rádiók megszületését, köztük a kolozsváriét is, erősen befolyásolta a nemzetiségi kérdés. Az akkori politikai rendszer ezzel azt akarta elérni, hogy a nemzeti kisebbségek, ne hallgassák a budapesti adót. 1954-es indulásától 1985-ös felszámolásáig nem létezett külön magyar szerkesztőség. De annak alapján, hogy a nyelv egy közösség legfontosabb jellemzője, identitásának meghatározója, a kolozsvári stúdió lehetőséget nyújtott a magyar nyelv és kultúra terjesztésére. A magyar adások főleg magyar etnikai környezetben készültek, ennek tükrözése volt ugyanis létüknek fő meghatározója.
A kolozsvári stúdió kezdettől fogva pártrádióként működött, ami azt jelentette, hogy a párt közvetlen ellenőrzése alatt álló propagandaintézmény volt. A műsorok szerkezete mindvégig tükrözte ezt a befolyást. Az ellenőrzés folyamata a Kolozsvári Rádió esetében kétféleképpen nyilvánult meg: egy belső ellenjegy formájában, amely az igazgató, a szerkesztőségi titkár feladata volt, és amely magában még nem határozta meg egy műsor adásba kerülését, valamint egy külső ellenjegy formájában, amelyet a bukaresti Sajtóigazgatóság munkatársai végeztek. Nyilvánvalóan nem engedtek adásba olyan anyagokat, amelyek a politikai és ideológiai rendszerrel ellentétes álláspontokat tartalmaztak. Állandó ellenőrzés alatt volt ugyanakkor a nemzetiségi kérdés is, a rádió nem közvetíthette ennek sajátos jegyeit. Élő adásba csak hírek és zeneszámok mehettek. Minden többi műsor többszörösen ellenőrzött hangszalagról került adásba.
1954. március 15-én 16.00 órakor kezdett el hivatalosan sugározni a Kolozsvári Rádió román és magyar nyelven egy-egy órát. Az „Itt Kolozsvár" bejelentéssel született meg az első magyar nyelven is sugárzó romániai vidéki rádióstúdió. A felszámolás előtti években a román adásidő egy óra harminc perccel haladta meg a magyart. A nemzeti kisebbségek nyelvén szerkesztett műsorok idejének csökkentése valószínűleg az egyre szigorodó politikai és ideológiai rendszernek tudható be.
Néhány műsorról röviden: Az irodalom nyomában című, a kortárs romániai magyar irodalmat érvényesítette a rádió hullámhosszán. A műsorban olyan ismert irodalmi személyiségek szólaltak meg, mint: Kányádi Sándor, Nagy István, Bartalis János, Szemlér Ferenc, Kós Károly, Lászlóffy Aladár, Tamás Gáspár.
Kovács Ferenc kezdeményezte azt a rovatot, amely a román-magyar kapcsolatok mélyítését szolgálta. A Barátság iskolájában együtt „tanult" többek között Jósika Miklós és Gheorghe Lazar, Octavian Goga és Ady Endre, Emil Isac és Kuncz Aladár.
Szabó T. Attila professzor szerkesztette a Nyelvőr című rovatot, amely főleg nyelvhelyességi kérdésekről szólt, a magyar nyelv kisebbségi környezetben való romlásáról, szókincsének elszegényedéséről és az idegen kifejezések átvételéről. A műsort betiltották, azzal a kérdéssel indokolva meg eljárásukat, hogy ki ellen kell védeni a nyelvet?!
Kemény János a marosvécsi Helikon találkozókról, Kós Károly az Erdélyi Helikon folyóirat és az Erdélyi Szépmíves Céh eredményeiről beszélt. Bartalis János majdnem száz versét mondta el a mikrofon előtt, Asztalos István huszonkét elbeszélését, karcolatát olvasta fel. Muzsnay Magda értékes hangfelvételeket készített Németh Lászlóval, Tamási Áronnal, megszólaltatta Beke Györgyöt, Bajor Andort, Harag Györgyöt, Sütő Andrást, Balogh Edgárt és másokat.
A Rádiószínház a stúdió egyik legrégibb műsorának tekinthető, sajátos fejlődése egybeesik a rádió fejlődésével. A kezdeti években a Rádiószínház a színpadon lejátszott művek rövidített, egyórás montázsszerű változata volt, amelyeket kísérő szöveggel láttak el. A kolozsvári szerkesztőség minden premieren jelen volt, s számos hangfelvételt készített. Ezek közül nagyon sok a mai napig sincs feldolgozva.
Arany János Toldi trilógiájának dramatizált változata volt az első igazi rádiójáték 1955-ben. Lászlóffy Aladár legnagyobb sikere az 1976-ban bemutatott Ady Endre kolozsvári heteiről szóló művének volt, amelyben utoljára szólalt meg Kovács György színművész.
Az értékőrzés céljából született meg az Aranyszalagtár, a hangok múzeuma, felbecsülhetetlen értékű szellemi alap. A szalagon megörökített hangok kéziratokkal egyenértékű dokumentumok, „magnoscriptumok", ahogy azokat egy régi rádiós nevezte el.
Az Aranyszalagtár évről évre értékesebb anyagokkal gyarapodott, míg 1985-ben bekövetkezett a drasztikus fordulat, amikor is a rádiót beszüntették. A szalagokat, a berendezéssel együtt Jilavára szállították.

A marosvásárhelyi rádióstúdió

„Itt Marosvásárhely, Románia az 1197, az 1323 és az 1593 KHz frekvencián…"
Született a tavaszt hozó hónap második napján, 1958. március 2-án. A „nagyobbik", kolozsvári testvér után négy év múlva szólalt meg a Marosvásárhelyi Rádió (akkor, a 330-202. méteres hullámhosszon). A szünetjel, amely a Szeresd népedet szövegre hallgat, Kozma Mátyás marosvásárhelyi zeneszerző és orgonaművész szerzeményének egy töredéke, ő is szólaltatja meg cselesztán. Ez volt a rádió Ars-poeticája, és ez ma is.
Milyen volt az akkori történelmi háttér?
Az 1956-os magyarországi események után a román párt és kormány egyrészt engedményeket tett, másrészt kegyetlen volt. Létezett ugyan a Magyar Autonóm Tartomány, megalakult a Székely Népi Együttes, de az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet diákjai közül sokat kizártak, nem beszélve a kolozsvári Bolyai Tudomány Egyetem filológia karán tanuló diákokról, akik közül többet is börtönbe vetettek, mert 1956. november 1-jén kimentek a Házsongárdi temetőbe megkoszorúzni a Nagyok sírját. Figyelmet elterelő hadmozdulatnak számított, annak „köszönhető" a Marosvásárhelyi Rádió létrejötte. Az emberek ne a Szabad Európa Rádió magyar és román nyelvű műsorait hallgassák, hanem a hazai állomások „információit".
A Marosvásárhelyi Rádió első műsora a Székelyföld, március 2-án szólalt meg. „Az első hangok kiröppentek a végtelenbe, s az éter hullámai elvitték a föld minden részébe. Talán felfogják Novaja Zenlján, Capetownban vagy Borneóban, a jeges sarkvidék hórengetegében, s a Szahara pálmákkal szegélyezett oázisain. A távoli világrészek lakói előtt az új hang semmit sem jelenthetett, annál többet nekünk." (Jászberényi Emese, 1998, Szól a rádió…)
Mint minden stúdió a Marosvásárhelyi Rádió is legfontosabb feladatának az informálást és a szórakoztatást tartotta, és emellett a másságnak, a sajátosságnak a feltérképezését, ami lényegesen megkülönbözteti az egyik vidéket a másiktól.
A rádió hatáskörébe tartozott és tartozik a Székelyföld, (Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely) ahol a székelyek élnek ízes beszédükkel, színes népművészetükkel, több száz éves iskoláikkal és túlnyomórészt katolikus hitükkel. A másik terület a Mezőség: sártengerével, szegényes házaival, sajátos nyelvezetével. Sütő András szerint itt az eső sosem szemerkél, csepereg - itt mindig esik…
Segesvár, Brassó, Szeben és környéke az a tájegység, ahol több tízezer szász élt, és akiknek szokásait a velük együtt élő magyarok átvették. A gyímesi csángókhoz, de még a moldvai csángók szülőföldjére is eljutott a Marosvásárhelyi Rádió hangja. Az itt élő emberek népviselete, eredeti dallamvilága, a moldvai csángók Ó-magyar Mária siralomhoz hasonló „megkövesedett" nyelvezete hamar felkeltette a riporterek érdeklődését. Így érthető, hogy a rádió megalakulásától kezdve azt a célt tűzte maga elé, hogy ezeket a kincseket megismertesse és megőrizze
Külső munkatársként jelentkeztek az ország legismertebb írói és publicistái: Beke György, Bodor Pál, Huszár Sándor, Szász János, Marton Lili, stb., mellettük a Marosvásárhelyen megjelenő Igaz Szó és az Új Élet című folyóiratok szerkesztői: Sütő András, Székely János, Szépréti Lilla, Bartis Ferenc, Elekes Ferenc.
A marosvásárhelyi zeneszerzőket is igen hamar megnyerte a rádió: Zoltán Aladár, Kozma Mátyás, Kozma Géza, Csíky Boldizsár, Birtalan József, Szabó Csaba is azt vallották, amit Sütő András: „hozzuk a dalt az erdőből, és elvermeljük melegebb napokra."
A Marosvásárhelyi Rádió adásideje:
1958. márciusában 15 percet sugárzott románul és 30-at magyar nyelven, 1958. áprilisában 30 perc román, 60 perc magyar, 1967. április 16-tól - 90 perc román és 120 perc magyar nyelvű.
A hírszerkesztők legnehezebb időszaka az volt, amikor a román és a magyar híradásokat szóról-szóra egyformán kellett elkészíteni. Az úgynevezett „minutákat" (hivatalos jelentések, egypercesek), a Bukaresti Rádió déli adásaiból vették fel és fordították le magyar nyelvre rövidített változatban. Szomorú időszak volt az, amikor nem nevezhették meg magyarul az adáskörzet helyneveit. Azaz nem dicsőszentmártoni és marosvásárhelyi, hanem Tirnaveni-i, Targu-Mures-i.…
Idővel összekovácsolódott a román és a magyar nyelvű szerkesztőség, jóban-rosszban számíthattak egymásra. Volt olyan eset is, amikor a magyarul jól beszélő román kollegák magyarul adtak át hírt a magyar szerkesztőknek.
Levelek ezrei őrzik ma is azokat a hálateli sorokat, amelyekkel a hallgatók megköszönték a rádió munkatársainak, hogy úgymond az „Isten háta mögött" is felkeresték őket, és érdeklődtek ügyes-bajos dolgaik iránt. Az 1970-es árvíz idején az elszigetelt emberek és a segíteni kész társadalom között egyetlen kapocs a rádió volt. Nemegyszer történt meg, hogy a csónakban dolgozó riporter hivatása teljesítése közben mentéssel is foglalkozott. .
A területi stúdiók közül a marosvásárhelyi volt az egyetlen, amely az ország különböző városaiban és falvaiban vidám, szórakoztató élőműsorokat mutatott be közismert színészek és énekesek közreműködésével. Ditró volt az utolsó ilyen jellegű műsor színhelye. 1984. december 20-át mutatott a naptár, előtte három napig fűtötték a Művelődési Otthont, hogy a 10 fokos „melegben" lemehessen a műsor. Akkor még nem lehetett sejteni, hogy három év múlva a Marosvásárhelyi Rádió fölött is kimondják az ítéletet.

A Bukaresti Rádió magyar adása

A bukaresti Román Rádióban már 1939-ben naponta kétszer mondtak híreket magyar nyelven. A II. világháború után, 1947-től a Bukaresti Rádiónak közel három órás magyar nyelvű műsora volt, amelyben főként híreket mondtak, de nem hiányzott belőle a gazdasági és az ifjúsági műsor sem. 1985. január 12-én, amikor elhallgattatták a területi stúdiókat, csak a Bukaresti Rádió félórás magyar nyelvű műsorát tartották meg, természetesen azt is csak „kirakatnak". 1989 decembere után egy órára „kerekedett" az adásidő.

A Temesvári Rádió magyar adása

1955. május 5-én szólalt meg először a Temesvári Rádió. Kezdetben román, majd a városban élő nemzetiségek nyelvén is, kivéve a magyart. A Temesvári Rádió 1989. december 23-tól sugároz magyar nyelvű műsort, naponta 1 órás időtartammal. Potenciális hallgatóinak száma Romániában 500 ezer, Szerbiában 300 ezer, Magyarországon félmillió. A város mindig többnemzetiségű volt (román, magyar, szerb, német, jiddis). Egy század eleji adat szerint, a nem magyar ajkú lakosság 58%-a beszélte a magyar nyelvet. Ez a nemzetközi szellem lengte be a várost, a nyugati világ közelsége alakította az emberek szemléletét és nem véletlen, hogy 1989 decemberében a temesváriak indították el a nagy változások korát. A Temesvári Rádió magyar adásának egyik legfontosabb rendeltetése, hogy tájékoztassa hallgatóit a bánsági magyarság közéleti eseményeiről
A Temesvári Rádió megrázó felvételeket őriz az 50-es évekbeli romániai koncepciós perekről, valamint a politikai foglyok szenvedésiről. A Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjével kitüntetett pater Godo Mihállyal a Szent Anna Katolikus Öregotthonban 1994 nyarán készült interjú. A jezsuita atya a Rimnicu-Sarat-i börtön egyszemélyes hírügynöksége volt. A vörös pokol címmel elhangzott műsorban ezekről az évekről kapunk korképet. Az atya köhögéssel és kopogással kommunikált a szomszédos cellák lakóival; elmondása szerint, egy este hat szót lehetett közölni ezzel a módszerrel. „Morseval dolgoztam. Leköhögtem az e-t, az i-t és az o-t. A duplát nem tudtam, mert bronchitisem volt. Az orvos tudott a betegségemről, így nem is sejtették, hogy kitoltam velük…" A nyilatkozat döbbenetes, egy rendkívül bátor és optimista ember hitének tanúságtétele. Példa erre az a történet, amelyet maga Godo Mihály mesélt el:
„…és akkor tudja, az a borzasztó hideg, s az a borzasztó éhség…csontig hatolt. Tudja, mint amikor belekarmol egy sasmadár az ember szívébe, úgy fájt… ez bizony kimerítette a szívemet… egy éjjel majdnem meghaltam. Eszembe jutott akkor egy jezsuita mondás: ha a szíveddel van baj ne búsulj, röhögj! Hát, ha ez a mentség… másképp elpusztulok. És kérem fogtam magam, és elhatároztam, hogy röhögni fogok egy órát, minden nap. 11-kor megy a Iasi-i gyors felfelé, s délben adják az ebédet. Az pont egy óra… Az első nap nyolcan szaladtak be a cellába, azt hitték megőrültem… A gyógymód bejött. Két héten belül olyan lett a szívem, mint Herculesé. Azóta gyógyítok. Ha valahol tud egy szívbeteget, küldje hozzám. Nézze csak, megvásároltam az összes vicckönyvet és gyűjteményt… tudja milyen stramm dolgok ezek?"

A román és a magyar nyelvű területi rádióstúdiók megszüntetése és újraindítása

A Kolozsvári Rádió

A Kolozsvári Rádiót 1985-ben szüntették meg. Ekkor az Aranyszalagtár 214 értékes felvételét vitték el Jilavára, Románia leghírhedtebb börtönébe. Ezen kívül elszállítottak még 840 színházi felvételt, 3714 irodalmi műsort, 1308 zenés összeállítást, 753 politikai-társadalmi és 1078 kulturális műsort tartalmazó szalagot. A 7907 szalagnak mintegy egyharmada esett áldozatul a költöztetésnek. Nagyon sok értékes szalag megsemmisült, illetve elveszett. Erre a szomorú sorsra jutott Kemény Zsigmond Özvegy és leánya (24 rész) című regényének rádióváltozata, amelynek előszavát Sütő András írta, aki hosszú éveken át állt harcban a pusztakamarási előkelőségekkel azért, hogy Kemény Zsigmond sírját és emlékét kellőképpen ápolják. Ugyancsak az enyészeté lett a Kolozsváron élő Lászlóffy Csaba költő, Ady Endre Kolozsváron címmel írt rádiójátéka, amelynek irodalomtörténeti értéke mellett az is figyelemre méltó, hogy Kovács György, Erdély legendás hírű színésze ebben a rádiójátékban szólalt meg hallgatóság, közönség előtt utoljára. Nem maradt fenn Móricz Zsigmond Erdély Trilógiája (52 rész) és Nyírő József A zsibói bölény (30 rész) című műve sem.
A diktatúra éveiben nem kis bátorság kellett ezeket a műveket megszólaltatni. Elkészült Kós Károly Az országépítő című regényének rádióváltozata is, de ez hallgatásra ítéltetett, mert akkoriban nem volt „üdvös" Kós Károly nevét emlegetni. Az elkészült felvételt csak 1990 után tűzhették műsorra.
Jilaván a szalagokat egy zárt pincehelyiségbe tették, amely klímája folytán segítette fennmaradásukat. (Eredetileg azért esett a választás Jilavára, mert a megsemmisítési programot elindító politikai erők úgy gondolták, hogy az ottani iszaptenger a szalagok biztos „halálát" jelenti majd.) A megsemmisüléshez hozzájárult az is, hogy az elhallgattatás éveiben a Bukaresti Rádió tartományi stúdiókért felelős cenzora végighallgatta és szisztematikusan „irtotta" az Aranyszalagtár hangfelvételeit.
Megszületésétől megszüntetéséig a kolozsvári rádióstúdió harminc évet, kilenc hónapot és huszonnyolc napot volt jelen az éterben. 1985. január 12-én következett be a stúdió felszámolása, a Rádió - Televízió akkori igazgatója Petre Constantin telefonértesítése nyomán, amely elrendelte az adások azonnali megszüntetését, még aznap 14 óra 30 perctől. A stúdió technikai szolgálata ekkor megállította a központi órát, ily módon örökítve meg a szomorú pillanatot. A felszámolás nemcsak a Kolozsvári Rádió, hanem a többi területi stúdió esetében is bekövetkezett. Iasiban, Marosvásárhelyen, Craiován, Temesváron egy olyan megsemmisítési kampány kezdődött el, amely ezen stúdiók létének minden nyomát el akarta törölni.
1989 decemberében a politikai rendszer változása lehetővé tette a területi rádiók újraindítását is. Amikor a kolozsvári stúdió újra kezdte tevékenységét, a sokat érő hangfelvételek visszakerültek. A Kolozsvári Rádió ma a tájékoztatás, az informálás, a kultúraközvetítés, a nevelés és szórakozatás új tapasztalatát éli át, vagyis: a közszolgálatiságot.

A Marosvásárhelyi Rádió

1985. január 12. szombat 13 óra 22 perc: a vezérlőteremben lévő technikust telefonon értesítik, hogy azonnal szakítsa meg a kapcsolatot Temesvárral, ahol éppen a német nyelvű műsort közvetítették. Marosvásárhely 13 órakor fejezte be adását. Az aznap délutáni Kaleidoszkóp szalagon rögzített, (rádiós nyelven: „konzervadás") volt. Délután kettőkor derült ki, hogy megszüntették a rádiót. Mínusz 35 fokos hideg volt. Nem csak a levegő fagyott meg…
A telefonok hajnalig égtek. A leghosszabb vasárnap következett. Senki sem akarta elhinni a valós tényt: a rádiót elhallgattatták. Hétfőn reggel kiderült az is, hogy az összes területi stúdiót megszüntették, azokat is amelyek csak román nyelven sugároztak. A szerkesztők első gondolata az volt, hogy mi lesz a szalagokkal, a több tízezer beszélt és zenei anyaggal?! A válasz hamar megérkezett, mégpedig egy hatalmas autó formájában, amelyre föl kellett tenni az összes szalagot, és irány Jilava. A Bukarestből érkező végrehajtó ember rádiós volt, számára világos volt, hogy mi vár a szalagokra, de csak azt tudta tenni, hogy késleltette a kocsi indulását. A szerkesztők egy része - Nagy Miklós Kund, Jászberényi Emese, Cornel Pogaceanu és Ion Curtifan a Megyei Könyvtárhoz kaptak kinevezést - megpróbálták a lehetetlent is, a legértékesebb szalagok átmásolását, hogy legalább ennyit mentsenek meg a hírmondónak, a történelemnek. Akkor mindenki azt hitte, hogy ezek az anyagok mindvégig börtönben maradnak, életfogytiglanra ítélve.
Ki gondolta volna, hogy 1989. december 22-én újra megszólalhat a rádió?
Mivel a rádió megszűnéséről a hallgatóság nem kapott tájékoztatást, a falvak emberei a legközelebbi javítóműhelybe vitték készülékeiket, mert csakis arra gondoltak, hogy a rádiójuk romlott el.
Határtalan volt az öröm, amellyel a hallgatók a Marosvásárhelyi Rádió újraindulását fogadták. Jilavából kisebb-nagyobb hiánnyal visszakerültek a szalagok, de az irodák még üresek voltak. Mindössze egy adáskabinnal és egy polcon felejtett kb. 100 doboznyi zeneszámmal kezdtek új életet. Azokban a napokban hajnaltól késő estig sugározták műsoraikat, felváltva románul és magyarul. Mindenről lehetett beszélni, végre nem volt cenzúra, végre szabad volt a szó. Pedig nehéz percek következtek… 1990 márciusa, a 19-20-i eseményekkel. Objektív és hiteles beszámolókkal kellett jelentkezni. Ez már történelem volt.
Ma a Marosvásárhelyi Rádió előkelő helyet foglal el a Román Rádiótársaság közszolgálati rádióinak nagy családjában. A rádióstúdió három szerkesztősége (magyar, román és német nyelvű) önálló életet él, semmiféle külső nyomás nem befolyásolhatja a műsorok tartalmát. A napi 14 órás adásidőből 8-at román, 5-öt magyar és 1-et német nyelven sugároz, egy fél órás cigány nyelvű műsora is van, amely egyedülálló a romániai rádiózás történetében. Hetente 54 óra román, 37 óra magyar és 6 és fél óra német adása van.


A területi rádióstúdiók magyar nyelvű műsorainak hallgatottsága

Az egyes rádióadók hallgatóinak aránya


· A hallgatott rádiók közül a leggyakrabban a Magyar Rádió - vélhetően a Kossuth - fordul elő a legnagyobb arányban.
· Az erdélyi magyarok főleg délelőtt hallgatják a rádiót. Ezzel úgy tűnik, hogy eltérnek az összromániai modális szokástól: a lakosság többsége ugyanis délután és késő este rádiózik.
· Az erdélyi magyarság döntő mértékben az anyanyelvén rádiózik.
· Az erdélyi magyar rádióközönség több mint fele hallgatja a Román Rádió valamelyik területi stúdiójának magyar adását; ezeknek pedig mintegy 80 százaléka legalább két ilyen stúdió műsorát hallgatja.
· Napjainkban a kívánságmuzsikának vagy zenés üzeneteknek nevezett műsortípus iránti érdeklődés kiemelkedő, valószínűsíthetően azért, mert ez amolyan „betöltetlen piaci résre" talál részben a többi rádió, részben a közönség sajátos jellegzetességei folytán.
· A közönség körében többen igényelnek könnyűzenét, mint beszédet.


A magyar nyelvű kereskedelmi rádiózás kezdetei Romániában


A 90-es években kezdődött a kereskedelmi rádiózás Romániában. Azóta számos kisebb adó jelent meg és tűnt el a rádiózás palettájáról. Az életképesek megerősödtek, de a közszolgálati műsorszórás a mai napig megőrizte vezető szerepét.
A helyi URH állomások a lakosság etnikai arányaitól függően egynyelvű magyar vagy román, illetve kétnyelvű műsorokat sugároznak. Egynyelvű adások Udvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön hallhatók, a többi városban vagy felváltva magyar és román, vagy egy adáson belül két műsorvezetővel, magyar és román az adás nyelve. A helyi adók egy része hálózatban működik, egy néven, de különféle helyi műsorokkal. A Transylvania Rádió sugároz Szatmárnémetiben, Zilahon, Nagyváradon, Besztercén, a MIX FM hallható Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön, Son Rádió működik Segesváron és Szovátán. 1999. szeptemberében indultak el többségi magyarországi tulajdonosokkal a marosvásárhelyi Sztár és az udvarhelyi Ga Ga Rádiók. Közszolgálati jelleget is felvállaló adásokat sugároz a kézdivásárhelyi Siculus Rádió, és a nagybányai Galaxia Rádió.

A kereskedelmi rádióadók nagy száma azt bizonyítja, hogy feltörekvőben van ez az ágazat Romániában. Ennek ellenére sem állíthatjuk, hogy népszerűbbek lennének a közszolgálati műsorszolgáltatásnál. Vidéken, elsősorban a magyarlakta településeken az emberek megszokták a „jól bevált" műsorszórókat. Nem, vagy csak nehezen szakítanak a hagyományokkal, nem igénylik a kereskedelmi rádiózást. Kevesebben is hallgatják az URH adókat. A fiatalok azok, akik könnyebben befogadják az újat és nem csak érzelmi alapon.
Összességében elmondható, hogy a romániai magyar rádiózásban a közszolgálati műsorszolgáltatás az úr. „Elkövetői" és „fogyasztói" egyaránt vallják, hogy ereje ma is töretlen, jövőjét pedig már Kosztolányi is megfogalmazta: „Barna mahagónidoboz, bűvös szekrény, ékszertartó, zengő kalit, kincseskamra, néha lomtára, papírkosára, szemetesládája, sőt köpőcsészéje mindenféle hangnak, mely a föld és ég között lármáz. Fogom vele az egész világot. Rádióm azonban még hatalmasabb. Az engem fog, aki szintén egy világ vagyok, fog és nem ereszt."
„Ülj a rádió elé és forgasd lassan a tárcsát, a hangok tolonganak minden kis vonal között, milliméterek milliméterjein. És minduntalan fölhangzik a fütty, a csúnya hangú rigó füttye, aki a rádióban lakik. Új fütty és új hang. Ó, ezek az eltévedt hangok a térben, amelyeket alig megtalálunk, már újra elveszítünk, mintegy emlékeink. Ezek az elszabadult hangok, mintegy kiszállva messze színházai kupolája alól, mintegy elsuhant lelkek különös halhatatlanságban, mintegy térbeli örökkévalóságban repülnek némán. És csak egy-egy pillanatra csöngve bele itt-ott egy önfeledt fülbe, mint egy rég holt költő éneke."
Babits Mihály soraiból az örökkévalóság szót emelném ki. A rádió népeket kapcsol össze, kultúrákat és szokásokat. Egy nagy család a rádió, a rádiózás maga, s aki hírnöke lesz e nemes feladatnak, annak tudnia kell, hogy mi az a szakmai alázat, s mi az szolgálni a hallgatót.