Demeter
Zsófia
Szent
István városa önmagára eszmélt/1/
Székesfehérvár ünnepi éve 1938-ban
A
2008-as év számos Szent István királyhoz kapcsolódó
évforduló megünneplésére ad alkalmat. Halálának
970. évfordulója 2008. augusztus 15-ike, Nagyboldogasszony
Főünnepe. A halála előtti napon, augusztus
14-én ajánlotta fel a hagyomány szerint országát
Szűz Máriának. A korona felajánlása számos
művészeti alkotásban megjelenik. Fontos számunkra,
hiszen megyénk címerképe is ezt a jelenetet
ábrázolja: ez jelenik meg zászlónkon, a megyeháza
homlokzatán, még levélpapírunkon is. Ez a
nap Székesfehérvár fogadalmi napja.
A magyar ünnepkörben sokáig Szent István
halálának napján, augusztus 15-ikén emlékeztek meg első
királyunkról. Ezen ünnepkör kapcsán gyülekeztek
az András gyepen rendszeresen az országnagyok
Székesfehérváron: ezek voltak a törvénylátó
napok, az országgyűlések. A leghíresebb, mindenki
által ismert ilyen alkalom 1222-ben az Aranybulla
kiadásával végződött. Emlékeként állította
Székesfehérvár az Aranybulla emlékművet.
Első királyunk kanonizálása, szentté avatása
prépostsági templomában, a Mennybe Felvett
Szűz Mária Egyházban augusztus 20-ikán történt
1083-ban. Ma ennek évfordulójaként emlékezünk
Szent István királyra.
1938-ban a nagy király halálának 900. évfordulóját
nemzetünk és egész Európa nagy pompával ünnepelte.
Sok fény vetült a szent városára és megyéjére,
Székesfehérvárra és Fejér megyére. A megyeszékhelyet
erre az évre tudatosan előkészített program
keretében modern nagyvárossá fejlesztették,
belvárosának mai képe jórészt ekkor alakult
ki. Erre az alkalomra ásatásokat folytattak
a prépostsági templom területén és kialakították
a kedves, nyugodt hangulatú romkertet. Az
ásatások alkalmával talált embertani leleteket
közös sírba helyezték. A köznapi kifejezéssel
„királysírnak” nevezett közös sírhelyet 1938.
augusztus 13-án Shvoy Lajos megyés püspök
szentelte be.
Nem csoda ezek után, hogy idén, 2008-ban a
szent király halálának 970., és a romkert
felavatásának 70. évfordulóján különös ünnepség
sorozattal emlékeztünk.
Fejér megye múzeuma, a Szent István Király
Múzeum, illetve a Nemzeti Emlékhely Alapítvány
Kuratóriuma augusztus 13-ika és augusztus
20-ika között kinyitotta a közös sírt, hogy
mindenki tiszteletét tehesse a Szent István
szarkofág, illetve a közös sírba temetettek
emléke előtt. Természetesen nagy örömmel mutattuk
be a folyó ásatások újabb eredményeit: a prépostsági
templom nyugati, tavaly átadott részét, és
a most feltárt prépostsági kerengő egy szakaszát
is.
Augusztus 14-én a híres lelőhelyen feltárt
embertani leletek tudományos feldolgozásáról
adtunk számot. A Hiemer-házban mutattuk be
az Éry Kinga antropológus által szerkesztett
„A székesfehérvári királyi bazilika embertani
leletei” című tudományos művet. A kötet szerzői
és a tudományos kutatás jeles képviselői mellett
a bemutatón örvendetesen nagy számú érdeklődő
előtt a munkát Tóth Endre ismertette. A bemutatót
megtisztelte jelenlétével az egyházmegye,
a megye és a város vezetése is, ezzel is jelezvén
a Nemzeti Emlékhely tudományos eredményeinek
jelentőségét.
Augusztus 18-án a Városháza udvarán tartottunk
rövid filmvetítéssel egybekötött megemlékezést
az 1938-as Fehérváron tartott országgyűlés
70. évfordulóján. Ezen a napon és ezen a helyszínen
iktatták törvénybe (1938. évi XXIV. törvénycikk)
Szent István király érdemét, illetve azt,
hogy augusztus 20-ika piros betűs ünnep legyen.
Az országgyűlésre érkező vendégek a fehérváriakkal
együtt ugyanezen a napon avatták fel hivatalosan
is a Romkertet és ekkor leplezték le Sidló
Ferenc alkotását, Szent István szobrát a Megyeháza
előtt. A szobrot a nemzet ajándékaként bízták
az itteni polgárok, 70 évvel ezelőtti elődeink
gondjaira.
A bevezetőből látható, hogy milyen fontos
volt a szent királlyal kapcsolatos évforduló
1938-ban. Nem véletlenül választottam az írás
címéül Pallay József mondatát: „Szent István
városa önmagára eszmélt.”
Az ünnepi év előkészítéseként a városban nagy
rendezési folyamat kezdődött, melynek élén
Kocsis Iván és Schmidl Ferenc építészek álltak,
hozzá Hóman Bálint, székesfehérvári nemzetgyűlési
képviselő, miniszter révén állami fejlesztési
pénzeket kaptak. Egyáltalán a város vezetése,
a modern jobboldal összefogásával most jó
kormányzati támogatással dolgozhatott. Városfejlesztő
programját a nemzeti célokhoz kapcsolta. Nem
csupán az országalapító szent királyhoz, hanem
ahhoz a szerephez is, amelyet a város a Nemzeti
Hadsereg fővezérletének székhelyeként 1919
őszén betöltött. Ezzel sikerült feledtetni
a legitimista bélyeget, s ennek látványos
következményei lettek.
Horthy kormányzó 1936-ban rendelkezett arról,
hogy a Szent István év központi ünnepségeit
Esztergomban, Budapesten és Székesfehérváron
rendezzék. Hosszas törvényhozási előkészítés
után sikerült elérni, hogy az országgyűlés
két háza együttes kihelyezett ülést tartson
Székesfehérváron/2/
(1938. augusztus 18.), illetve azt, hogy a
város az országos program egyik színhelye
legyen. Horthy kormányzó, és az állami, egyházi
és katonai vezetés 1938-ban három nagy országos
jelentőségű eseményen járt Fehérváron (vitézavatás:
1938. május 22; a Szent Jobb látogatása és
Prohászka püspök újratemetése: 1938. június
1.; és az országgyűlés).
Ma is fontos emlékezni erre a korra, az egyikre,
amely felmutatott valamit a régi dicsőségből,
valamit, amit a saját hasznára is tudott fordítani,
amiből erőt meríthetett. Fontos volt, és fontos
lett ez az 1930-as években is. Adatközlőm,
dr. Kulcsár Jánosné nagyon szépen fogalmazta
meg 1938 eufóriáját. „Ez a konok, ezer hibával
megvert Székesfehérvár és népe, oly egy akarattal
állott a szent ügy szolgálatába, hogy még
bokros teendőit is félretéve szolgálta annak
fényesebbé tételét. Senki nem tudott úgy elmenni
a Romkert mellett, hogy meg ne állt volna
egy percre és kihúzva derekát büszkén nézte,
hogy ezek a kövek látták és befogadták nagy
királyainkat.”
Molnár Tibor (1904-1990) a város egykori
főmérnöke még 83. életévében is azt vallotta:
Minden utcában otthon vagyok, ahogy ez volt
egy vele készült interjú címe is. Egy másik hírlapi
hozzászólásában, 1987-ben arra intette olvasóit,
hogy „szeressük jól Székesfehérvárt!” Ő is
az emlékekből indult ki, melyek ehhez a városhoz
kötik. A Fejér Megyei Hírlap 1978-ban készített
vele interjút, amelyben így vall emlékeiről:
„Szerencsésnek tudhatom magam, most a tanúságtételnél,
hogy csaknem nyolc évtizedes emlékeim vannak
a városról, még abból az időből, amikor a
Hosszúsétatéren valóban sétáltak, a Sóstón
fürödni lehetett, a Városház-téren, a Széna-téren
még piac volt, a tömegközlekedés a fiakkerek
és szekerek közt gyalog járt, a csatornák
egy része még befödetlen.”/3/
Molnár mérnök úr nem csupán mérnöki munkájával,
életművével, hanem papírra vetett visszaemlékezéseinek
és gondosan rendezett fényképeinek gazdag
tárházával ma is vezetőnk az emlékek idézésében.
Valaha
országnapokat, az Úr 1938. évében azonban
országévet tartott itt a szent király /4/
A
Szent István év székesfehérvári megnyitására
1938. január 17-én, egy szeles hétfői napon
került sor. Minden felekezet a saját templomából
harangzúgás közepette érkezett délután 5 órára
a városi törvényhatóság díszközgyűlésére a
Városháza újonnan kialakított nagytermébe.
Minden szem a méltóságteljes pompát csodálta,
azt ami ma is elcsendesíti még az ide belépőt.
Széchényi Viktor főispán, Csitáry Emil polgármester,
Kaltenecker Viktor felsőházi követ beszéde
után Hóman miniszter tartott előadást, magát
a „város legkisebb polgáraként” említve/5/
. Beszédének központi gondolatát saját szavaival
idézem: „Szent István alakja nem egy eszme,
törekvés, vágy, hanem az egyetemes magyar
gondolat és haladás a Kelet és Nyugat határán
mindegyre nehéz próbát álló örök magyar halhatatlan
szimbólumaként él a lelkiismeretünkben.”/6/
A polgármester emelkedett beszédében utalt
arra, hogy Szent István tisztelete indította
összefogásra a város lakóit: „Ezt a páratlan
összefogásból adódó, teljes egyhangúsággal
vállalt munkát és annak gyümölcseit tesszük
le a mai napon az Ő szent emléke előtt.” /7/
A díszközgyűlés utáni banketten Shvoy Lajos
megyés püspök amerikai útján szerzett tapasztalataira
is utalt: „Amikor a nagy angol nemzetiség
tengerében magyar bányásztelepekre, teljesen
elszigetelten álló magyarlakta telepekre mentem,
itt megtaláltam Szent István szobra körül
a magyar hívőket.”/8/
A bankett megrendezését előre hirdették, az
idegenforgalmi irodában (a Zichy házi kapu
alatt a Kossuth utcában) 2 pengő 50 fillérért
lehetett egy terítéket megvásárolni. A társas
vacsorán a polgármester vendégeként voltak
jelen a városháza átépítésében részt vevő
mesterek és a munkacsoportok egy-egy képviselője.
Az új közgyűlési termet a nagy érdeklődésre
való tekintettel február minden vasárnapján
délelőtt megnyitották, s azt a városi polgárság
megtekinthette.
Az ünnepi évet megnyitván, március 11-én az
idegenforgalmi újságírók, április 24-én a
Magyarországi Nőegyletek Országos Szövetségének,
április 28—május 10. között az óvónők, május
1-jén a testnevelés tanárok és a városi mérnökök,
május 7-én a siketnémák és vakok egyesületei,
május 8-án a tankerületi főigazgatók, május
9-én a középfokú iskolák igazgatói, 15-én
a Magyar Statisztikai Társaság és a budapesti
Kereskedelmi és Iparkamara tanácskozására
került sor.
Közben sportversenyeket és hangversenyeket
tartottak, május 15-én pl. az Éneklő Ifjúság
hangversenyét a Reálgimnázium (most Szent
István Mezőgazdasági Középiskola) udvarán,
az összkarban éneklő 1300 fehérvári diákot
Bárdos Lajos, akkor már főiskolai tanár vezényelte,
az egész ünnepi hangversenyt Szemere Gyula
rendezte.
…hirdesse
a város török hódoltság alóli felszabadulásának
nagy örömét /9/
A
két és fél évszázadon át elfelejtett évforduló,
a török megszállás alóli felszabadulás (1688.
május 19.) emlékünnepe volt a Szent István
év tavaszi eseményeinek egyik csomópontja.
A címadó idézet Csitáry polgármester ünnepi
beszédéből való, amelyet 1938. május 19-én
mondott.
Az ünnep előestéjén egész pompájában ragyogott
a város új ékessége, a színes díszkivilágítás,
szólt a katonazenekarok zenés takarodója két
útvonalon is: külön utakon járt a helyőrségi
zenekar és a Fiúnevelő zenekara.
Május 19-én a délelőtti ünnepi istentiszteletek
után este hatkor került sor a Medgyessy Ferenc
által készített domborműves kút leleplezésére.
A dombormű évszáma — 1543-1688 — a török megszállás
idejére, de felirata — Szent István állja
itt mindig a vártát — az ünnepi évre utal.
Az avató beszédet Csitáry polgármester mondta,
majd a fehér lepel harangzúgás közepette hullott
le az emlékműről. A polgármester és az utána
következő beszéd írója, dr. Balassa Brúnó
(1896-1979) tankerületi főigazgató is szólt
azokról a férfiakról, – Szent Imre hercegről,
Kálmáncsai Domonkosról, Varkocs Györgyről,
Wathay Ferencről, és a világháborús mártírokról,
– akiknek újonnan felállított szobrát, illetve
emlékművét is ezen alkalomból avatták fel
(Lux Elek, Erdei Dezső, Ohmann Béla és Pásztor
János alkotásai). Az ünnepséget követő díszmenetben
részt vettek az iskolák, a leventék, a cserkészek.
a frontharcosok, a lövészek, az íjasok, valamint
természetesen a katonák is.
Három estén át (március 19-21.) különös történelmi
játék szórakoztatta a fehérváriakat. Nem volt
ez itt új, mert már 1933-ban, a polgármester
által kezdeményezett Szent István héten is
előadtak valami hasonlót. Akkor a Szent István
Gyalogezred mutatta be Pomezsánszky Melitton
főhadnagy rendezésében a történelmi felvonulást
és hadi játékot olyan sikerrel, hogy egy hét
múlva meg kellett ismételni. Felmerült az
igény a Székesfehérvári Szemle hasábjain,
hogy az 1933-ban előadott honfoglalás kori
és kalandozás kori jeleneteket (Botond, Lehel
kürtje története) folytatni kellene, s így
lehetne feldolgozni a magyar történelmet.
1938-ban a Horthy téren (ma III. Béla király
tér) voltak a cserkészek és leventék tábortüze
fényénél az előadások. A hatásos tűzzel, fénnyel
és árnyjátékkal kombinált történelmi jeleneteket
Reviczky Jenő őrnagy, dr. Révész Amadé ciszterci
rendi tanár és Kovács J. Elek tanár írta,
az egész estét Szebenyi Gusztáv rendezte.
A jelenetek a város török kézre jutását, a
török kori életet és a vár visszavívását elevenítették
meg.
Dr.
Baróth Ernő emlékszik arra, hogy milyen nagy
hatást gyakorolt rájuk, akkori kisgimnazistákra
a történelmi játék müezzinjének remek basszusa.
Ezt a szerepet akkor Warvasovszky Tihamér,
szeretett tanáruk alakította, aki később is
jól kamatoztatta tehetségét, Torockói néven
operaénekes lett.
Dr. Kulcsár Jánosné szerint Szebenyi Gusztáv
még a sukorói falu népét is megmozgatta. „Készséggel
vállalták a történelmi menekülés újra felidézését.
A nézőközönség megdöbbenve hallotta a Királysor
felől érkező, szekereket húzó lovak patkó
csattogását és a Széna térre érve ámulva láthatták
a török elől menekülő embereket, olyan korhű
rendezésben, a jajgató asszonyok köré septiben
felhalmozott dunyhák, vindők, hordók, menteni
való javakat és lábas jószágokat terelő embereket,
mint vonulnak Fehérvár védett falai mögé.
Megható jelenet volt a kocsik között egy tízéves
forma legényke, aki puli kutyájával terelgette
pár szál birkáját. Talán még a puli is érezte,
hogy most a sukorói magyarság szomorú tragédiájának
lehet a részese.”
A
mi régi Szent Istvánunk koronája semmi a pallosa
nélkül /10/
1938.
május 22-én ragyogó napsütéses vasárnap virradt
városunkra. Ez volt a jubileumi év első országos
jelentőségű székesfehérvári eseménye. A Margit-szigeten
szokásos vitézavatásra most Szent István városában
készülődtek, közelebbről családi bazilikájában,
temetkezőhelyén. Ez volt az első hivatalos
ünnepség, melynek helyszíne a frissen feltárt
és kialakított Romkert volt. A Vitézi Rend
országos ünnepsége 1938-ban már „egész kis
hadsereg”-et érintett. Nem véletlenül jegyezte
meg a tudósító: „régen láttak ilyen sereglést
ezek a vén kövek.” /11/
A nagy érdeklődéssel, helyben pedig nagy izgalommal
várt vitézavatásra messze földről érkeztek
vendégek. Az utólagos felmérés szerint a vendégek
többsége csak erre a napra érkezett, de 2800-an
itt is éjszakáztak. Egyikük leírta a város
hangulatát: „Ott voltam az ősi városban már
szombaton este. Nyüzsgő izgalmat találtam:
a szállókban egyetlen szobát sem lehetett
kapni, magánszállásról kellett gondoskodni.
Az éttermeket a zsúfolásig lepte el az előkelő
katonai közönség. Ahol vacsoráztam számlálni
lehetett a tábornokokat. A házakat már zászlók
lepték el, a várost a másnap izgalma nem hagyta
aludni.” /12/
Az események leírását is élvezetes olvasni.
Látja az ember a májusi szélben lobogó színes
zászlókat, a zsendülő, harsogó zöld füvet,
az iskolások nyári ünneplőjét, a vendég asszonyságok
tavaszi toalettjének színeit, s látja, illetve
érzi az ünnepi város tisztaságát. Én mindig
érzem ilyenkor a frissen ácsolt fa illatát
is, hiszen apósom sokszor mesélt arról, hogy
őt a győri utászszázadbeli katonai gyakorlat
után vezényelték a tribünök építésére, és
itt találkozott az ünnepen családjával, akik
hivatalos meghívottként érkeztek unokatestvére,
ifj. Lukács Pál avatására. A két hatalmas
tribün munkálatairól a hírlapok is beszámoltak:
az egyiket a hajmáskéri utászzászlóalj, a
másikat a BESZKÁRT műszaki osztálya állította
fel. A kertészeti munkákat Morbitzer Jenő,
a főváros kertészeti igazgatója vezette.
Schmidl Ferenc irányította a helyszínek: a
Romkert, a bevonulási útvonal (Vasútállomás—Deák
Ferenc. utca—Zita királyné útja—Várkörút)
és a vasútállomás ünnepi díszítését: hozzá
2000 méter nemzetiszínű kárpitot használtak
fel. A vasútállomás közönségét a délszaki
növények zöldje és a bíborszőnyegek pompája
kápráztatta. Szarka Géza és Láng István így
írta le a díszítést: „Az árbocokra felrepültek
a 7 méter hosszú egybojtos, csúcsban végződő,
nemzeti és városi lobogók. A Várkörút összehajló
fái miatt alig látszik a zászló-sorfal: itt
tehát az úttest felett kifeszített, vízszintes
lobogók adják a ritmust. Minden zászló és
minden címer tövében — végig az útvonalon
— cserfalombos sisakkal egy-egy fegyveres
katona áll. És ezt a nagyvonalú feszes ünnepi
díszt gyönyörűen oldja fel a legdrágább magyar
füzér: a sorfalat álló magyar ifjúság.” /13/
A kormányzói pár és kísérete a Turán különvonaton
10 órakor érkezett meg, Temessy Milán, vegyesdandár-parancsnok,
Széchényi Viktor, Ecsedy Havranek József és
Csitáry Emil köszöntötte. Az utat a bábolnai
ménes hófehér lipicai négyes fogatain külön-külön
tették meg a Romkertig. A kormányzóné lovai
út közben megbokrosodtak a nagy tömegtől.
A lovak rakoncátlankodása miatti kényszerpihenő
volt az oka annak, hogy a sebességtől amúgy
is irtózó Hothyné késve érkezett az ünnepségre,
utólagos bevonulását és férje tiszteletteljes
felemelkedését jól mutatja Pattantyús-Ábrahám
filmje. A jelenet azonban nem maradhatott
fehérvári adoma nélkül, hiszen az eseményeket
tömegek szemlélték a Zita királyné úton. Az
adomát, célozva Károly király visszatérési
kísérleteire, dr. Baróth Ernő mesélte: „Mondták
is, hogy na! Zita királyné mocorog!” A fogat
kényszerű megállásáról Kovács Nagy Antalné
is beszámolt, eközben tudta jól megfigyelni
a ruhákat.
A bevonulás kapcsán Noll Ilona mondta el a
következő kedves gyerekszáj történetet: „Fehérváron
nagynénémnél laktam a Szabó-palotában. Ennek
a földszintjén volt a gőzmosodájuk, a Szűcs
mosoda. 1938-ban két kicsi gyerekük volt.
A vitézavatásra érkező vendégek fogadására
mi nem mentünk sehová, hiszen tudtuk, hogy
a ház előtt fognak elvonulni, gondoltuk, majd
itt megnézzük. A gyerekek nem tudtak talán
a dologról, meg túl kicsik is voltak, mert
amikor Horthy kormányzó a négyes fogaton közeledett,
az egyik gyerek lélekszakadva rohant előre:
– Édesanyám, tessék jönni, mert itt a király!”
Többen
voltak kétezernél is tán
Jó magyarok a vitézi listán /14/
Imrédy
Béla miniszterelnök, az első számú vitézjelölt,
Teleki Pál kultuszminiszter és több más miniszteriális
úr fogadta a vendégeket a Romkertnél. A kormányzót
Temessy Milán altábornagy, dandárparancsnok,
a kormányzónét Hóman Bálint kísérte. A díszemelvényen
foglalt helyet Haász István tábori püspök
és Soltész Elemér protestáns tábori püspök.
Tőlük balra a díszmagyarba öltözött hölgyek
várták a kormányzónét. Az országnagyok között
megjelent József főherceg, tábornagy és fia,
József Ferenc főherceg, s a vendégek között
ott volt Kozma Miklós, Batthyány Gyula és
még sokan mások.
Az út másik oldalán álló tribünön az avatandók
családtagjai foglaltak helyet. A Romkert melletti
úttesten várakozott az 1903 avatandó.
A kormányzó érkezésekor engedték útra a várakozó
postagalambok első csapatát a beosztott híradósok
egy háttérben álló teherautóról. A galambok
a lábukon levő gyűrűben Csitáry polgármester
hártyapapírra írott üzenetét vitték, melyet
a posta ünnepi bélyegzővel látott el. Az üzenet
a magyar városok vezetőihez szólt a vitézavatás
napján és órájában keltezve. A galambok egyúttal
a galambászverseny résztvevői is, felbocsátásuk
tájegységenként történt. Először a kelet-magyarországiak,
az ünnepség kezdetét jelző harsonajelnél a
déliek, az avatás megkezdésekor a dunántúliak,
az eskütételkor pedig az ország minden részéről
összegyűjtött fehér postagalambok szárnyaltak
fel. Különös érzés ma Pattantyús-Ábrahám archív
filmjén ezt a hajdanvolt szárnyalást megfigyelni!
Az ünnepséget a két tábori püspök imája nyitotta
meg, majd a kormányzó emelkedett szólásra.
A katonásan rövid beszéd után Színay Béla
vitézi törzskapitány ismertette az avatandók
adatait (az azóta elhunytakét is), majd Lipcsey
Márton ny. tábornok, vitézi törzskapitány
hagyományos üdvözlete következett: „Tisztelet
adassék az igaz Istennek, akit a mi őseink
Hadúrnak neveznek!”/15/
. Igmándy Hegyessy Géza ny. testőrtábornok
olvasta fel a vitézi eskü szövegét, majd következett
az avatási szertartás. A mindvégig halkan
játszó katonazene hangjaira (először a Boldogasszony
anyánk-kezdetű egyházi éneket játszották)
váltották egymást az avatandók tízes sorai:
az első Imrédy Béla, a kilencedik Aba Novák
Vilmos festőművész, a romkerti mauzóleum falfestményeinek
későbbi alkotója. A kormányzó hosszabban elbeszélgetett
Iharos József székesfehérvári nyugalmazott
rendőr hadirokkanttal, akit ketten támogattak.
Az avatás szertartását egy idő után Hellebronth
Antal, főkapitány-helyettes vette át. Az avatás
után a Romkert oldalában az egységek díszmenete
haladt el. A díszmenetben a Ludovika Akadémia
és a jutasi altisztképző egysége után az avatott
vitézek, a frontharcosok, a levente- és a
lövész díszszakasz után a fehérvári ciszterci
gimnazisták, az Ybl Miklós állami gimnazisták
és a Felsőkereskedelmi szakasza következett,
majd a cserkészek díszmenete zárta a sort.
Igazi harcos ünnep volt ez, mindazon kellékkel,
külsőségekkel, fegyelemmel, katonás kiállással,
ami a kard, vagy címadó idézetünkre visszautalva,
— amit Zrínyi Miklós, a Török áfium ellen
való orvosság című művében fogalmazott meg
— a pallos ünnepéhez illett. Hiszen 1938-ra
„mintha Szent István koronájához a pallost
is megtaláltuk volna.” /16/
A szertartás vége felé a kormányzóné Széchényi
Viktornéval a Székesegyházba a 11 órai misére
távozott. Horthy kormányzó az ásatásokat tekintette
meg Hóman Bálint vezetésével, majd a vitézi
székház alapkőletétele következett. A Fejér-,
Veszprém-, Esztergom-, Komárom és Moson megyei
vitézek székházának építéséhez Székesfehérvár
és Fejér megye adományával járult hozzá. Alapkövének
letétele után a kormányzó a polgármesteri
irodában pihent, tiszteletére a polgármester
fogadást rendezett, majd délután kettőkor
a vitézi áldomásra hajtatott a Lövöldébe.
Imrédy Béla, a legrangosabb felavatott vitéz
mondott pohárköszöntőt a díszebéden. A Lövöldében
a tornacsarnokban 300 személyre terítettek.
A többi vitéz a kertben költötte el az ebédet,
miközben a fehérvári Éneklő Ifjúság ezertagú
kórusa énekelt. Így emlékezett minderre Csitáry
polgármester: „A Városháza emeleti előcsarnokában
a budapesti Gundel vendéglős nagyszabású tízórait
szervírozott, amire az ideérkezett vitézek
és más előkelőségek voltak hivatalosak. Ugyanakkor
a kis tanácsteremben, ahol pihenése után a
kormányzó is megjelent, a jelenlévő miniszterek
és fontosabb közhatóságok vezetői (pl. a kúria
elnöke, a számvevőszék elnöke, a közigazgatási
bíróság elnöke stb.) részére tálaltuk fel
a Gundel vendéglős által összeállított tízórait.
Ezután a püspökhöz kísértem át a kormányzót,
majd a város által megszerzett „Polgári Lövölde”
kertjében rendezett vitézi áldomásra mentünk,
előzőleg azonban elhelyeztük a vitézi székház
alapkövét, ahol én ismertettem meg vele a
székház terveit. A vitézi áldomáson nagyon
megbecsültek, mert a kormányzó mellett helyet
foglaló és az ünnepi köszöntőt mondó miniszterelnökkel
szemben jelölték ki helyemet, tehát sok hellyel
megelőztem az aktív minisztereket” ./17/
A szépen megrendezett ünnepség sikerét a kormányzó
köszönete is megerősítette: a köszönőlevelet
Poós Rezső ezredes, a vitézi szék székesfehérvári
és Fejér megyei kapitánya adta át a polgármesternek,
a főispánnak és az alispánnak.
Jegyezzük itt meg, hogy az emlegetett, Schmidl
Ferenc tervei szerint hamarosan felépült Vitézi
Székház nagytermét is egy Aba Novák Vilmos
által készített falfestmény díszítette. Az
ekkor ünnepélyesen előkészített alapkövet
és alapító iratot a vitézi székházba való
beépítésig a múzeumban őrizték. 1940-ben,
a vitézi rend 20 éves fennállása alkalmából
Schmidl Ferenc ezen munkájáért a Magyar Érdemrend
lovagkeresztjét kapta. A Vitézi Székház épületében
működött a Hét vezér étterem, amelynek belső
berendezését is Schmidl tervezte. Ő rendelte
meg Kitlinger Kálmántól a hét vezér fémből
készült szobrát. Ezt az épületet díszítette
A magyar vitéz szobra, amely később a ciszterci
rendház falára, majd az Ady Endre utca saroképületére
került.
A május 22-ei eseményekről a Magyar Rádió
helyszíni közvetítésen számolt be. A vitézavatásról
Budinszky Sándor, a vitézi székház alapkövének
letételéről Baróti Géza közvetített, akinek
ez volt a bemutatkozása a Magyar Rádióban.
Szerencsére a vitézavatással kapcsolatosan
kedves segítőimnek saját emlékeit is összegyűjthettem.
Dr. Tóth Ferenc és dr. Láng Jenő, mint várományosok
álltak az avatandók sorában. Dr. Láng Jenő
így emlékezett: „Engem édesapám után várományosként
1938-ban Székesfehérváron avattak vitézzé.
Az avatandók természetesen katonás rendben
járultak az avatáshoz. Külön csoportban álltak
a saját jogon avatandó tisztek és altisztek,
majd a tiszti várományosok és a legénységi
várományosok. Az avatást követően a Romkert
oldalában volt a díszmenet, ahol a fontharcosok
és a leventék is felvonultak. Utána a Lövöldekertben
volt az ünnepi ebéd. Ez már kötetlen volt,
nekünk várományosoknak a fák alatt terítettek.
Délután már a tanügyi kiállításra voltam beosztva
teremőrnek”. Clara Mora, született Pattantyús-Ábrahám
Klára emlékezete szerint egyik unokatestvérüket
is itt avatták, ezért persze az egész család
itt volt. Ez az egyik magyarázat arra, hogy
miért filmezett olyan szívesen ezen az eseményen
Pattantyús-Ábrahám Emánuel. A felvételeket
azután az egész család nagyon nagy örömmel
nézte az otthoni vetítésen. „A vitézavatásra
érkező Horthynét mi fogadtuk a vasútállomáson.
Én még meg is sértődtem, hogy miért nem én
adom át a kormányzónénak a rózsacsokrot. De
meg kellett azzal békülnöm, hogy Szarka Piroska
adta át, mert az ő apja vitéz volt.” említette
2000. évi fehérvári látogatásakor a Floridában
élő Clara Mora. Dr. Ármos István a következő
történelmi leckével emlékezett: „A megyei
szervek nem nagyon voltak benne a 38-as szervezőmunkában.
Én ekkor fiatal megyei tisztviselő voltam,
így a vitézavatást otthonról, a Koronczay-házból
néztem. Érdekesek ennek az egyetlen háznak
a címei. Rákóczi út 7, Bazilika tér 5; Szabadság
tér 1, Koronázó tér 1. Ez mind ugyanannak
a háznak a címe. Egy egész történelemlecke”.
A valamikor szemben álló Eisenbarth-háznak
is megvan a maga története. Dr. Eisenbarth
Tamás ezt egyszerűen így foglalta össze: „Én
Szent István koporsója fölött születtem. A
régi hálószobában, pontosan a mai mauzóleum
fölött születtem. Az udvarunk a várfal alatt
volt. A park mai védett tiszafája az udvarunkban
állt.”
Ugyanezen a délutánon a kormányzóné a püspöknél
elköltött ebéd után a Széna térre tervezett
Úrinők Otthona alapkőletételén és a Tanügyi
kiállítás megnyitásán vett részt. Az ország
legnagyobb tankerülete által szervezett Fehérvári
iskolahét keretében rendezték a tanügyi kiállítást,
s ezzel nyílt meg az új Szent István Központi
Elemi Iskola, a Széna Téri Iskola. Az első
24 tantermes fehérvári iskola a Széna téren
306 ezer pengős költségvetésből létesült,
itt adták át a Hóman Bálint minisztersége
alatt épült ezredik tantermet.
Az
Eucharisztia ünnepéhez kapcsolódó események
Mintha
be sem fejeztük volna a krónikát és annak
idején az ünneplést! Azon a napon, amikor
Fehérváron a vitézek letették esküjüket elkezdődött
a fővárosban a XXXIV. Eucharisztikus Kongresszus
előkészítő nagygyűlése, maga a kongresszus
tartott egészen május 29-éig, majd másnap
a Szent Jobb körmenet után kezdte meg az ereklye
országjárását. A kongresszusra érkezett Eugenio
Pacelli bíboros, államtitkár 1939-től XII.
Pius néven pápa, kíséretében volt Giovanni
Battista Montini, a későbbi VI. Pál pápa is,
valamint velük együtt 14 kardinális, 37 érsek
és 196 püspök.
A pápai küldöttség május 23-án a trieszti
gyorssal érkezett Nagykanizsára, ahol külön
mozdonyt csatoltak a szalonkocsi elé, mely
8 óra 45 perckor érkezett Székesfehérvárra.
Pacelli bíboros, pápai legátust a fővárosba,
a kongresszusra utaztában Székesfehérváron
hivatalosan fogadták. Latin nyelvű beszéddel
Shvoy Lajos megyéspüspök és Teleki Pál kultuszminiszter
üdvözölte. A nagy emberek mellett tanítóképzős
lány állt, aki virágcsokorral köszöntötte
a pápa követét. A kislányt akkor Potyondi
Eszternek hívták, ma Mihályi Gyulánénak ismerjük.
A pápai küldöttség fogadására a székesfehérvári
vasútállomást a pápai állam színeibe öltöztették,
a zenekar a pápai himnuszt játszotta. A bíboros
latinul felelt az üdvözlésre, majd magyarul
is szólt a várakozókhoz: „Éljen az eucharisztikus
kongresszus! Éljen Krisztus király! Éljen
a katolikus Magyarország!” Az „imához” kürtjelre
a várakozók térdre ereszkedve fogadták az
áldást. Van, aki még ma is emlékezik arra,
hogy a sínek mellé teregetett murva mennyire
kellemetlen térdeplő. Pacelli kardinális pápává
választása után Serédi hercegprímás e magyarul
elmondott néhány mondat és a kongresszuson
való részvétel miatt mondhatta: „bizonyos
értelemben magyar pápát nyertünk.” /18/
Eugenio Pacelli vonata a kongresszusról hazautaztában,
május 31-én is megállt városunkban, ekkor
Serédi hercegrímás a határig kísérte, majd
visszautazott Fehérvárra, hogy másnap itt
fogadja az ereklyét. A kongresszus hivatalos
programjában három fehérvári előadó szerepelt:
Shvoy püspök, Marschall Ráfáel ciszterci tanár
és Czikéné Lovich Ilona költő. A helyi hírlapok
útján a Szent Zita Leánykör kérte a háziasszonyokat,
hogy május 29-én szabadságolják cselédeiket,
s küldjék el őket a kör helyiségébe, hogy
számukra utazást szervezzenek a budapesti
körmenetre. Székesfehérvárról május 26-án
is két különvonat indult Budapestre.
A katolikus egyház hivatalosan a Szent István
évet a Szent Jobb feltalálása ünnepén, május
30-án a budapesti ünnepséggel kezdte. A Szent
Jobb országjárása különleges eseményhez illő
érdeklődést és tiszteletet keltett. Különlegesek
voltak a külsőségek is. Az ereklyét szállító
ún. Aranyvonat erre a célra épített díszkocsiját
Urbányi Vilmos és Márton Lajos tervezte, a
kocsi 19 ezer pengőbe került, az aranyvonat
vontatási költsége pedig 7070 pengőre rúgott.
A „termeskocsi” közepén üvegből készült részben
szállították az ereklyét, melyet őre, Mészáros
János, érseki általános helytartó kísért,
a koronaőrség és a testőrség biztosított.
1938.
június elseje Székesfehérváron
1938.
június 1-jén, szerdai napon a Szent Jobb országjáró
útja során az Aranyvonaton második állomására,
Székesfehérvárra érkezett. A Déli pályaudvarról
induló vonatot egész útján áhítatos hívek
várták: „Az állomásokon tömött sorokban álltak
az emberek a férfiak levett kalappal, az asszonyok
térdre hullva köszöntötték a Szent Jobbot.”/19/
A Székesfehérvári egyházmegye küldöttsége
a határon, Kelenföldön szállt fel a vonatra.
Az ereklyét a fehérvári pályaudvaron emberáradat
fogadta: a bevonulási útvonalon kb. 20 ezer,
a Boldogasszony téren 40 ezer ember várta.
Az egykorú leírások különösen kiemelik a vidékenként
népviseletbe öltözött falusiak nagy számát,
hiszen nyári dologidő volt és a naptár szerint
hétköznap. Csak Székesfehérváron és a résztvevők
szívében volt ünnep ez a derűs nap. Székesfehérváron
bizonyosan nem mozgott még eddig ennyi idegen
egy időben, a város most lakosainak legalább
másfélszeresét fogadta! A tömeg hálás szívvel
várta az ereklyék találkozását, vagy ahogyan
Láng István fogalmazott: „A Szent Jobbot,
mely országot tartott meg, a Szent Koponyát,
mely nemzetet teremtett.” /20/
Az ünnep jelentőségének megfelelően folytak
az előkészületek is. A szerdai napra általános
munkaszünetet rendeltek el, az üzletek is
csak kora reggel és kora délután tarthattak
nyitva, a szerdai hetivásárt csütörtökre halasztották.
A vásár elhalasztását már jó előre testületileg
kérelmezték a kereskedők, amint azt is, hogy
a vasárnapra eső nagy ünnepségek idején boltjukat
nyitva tarthassák. Előbbi kérésüket elfogadta,
az utóbbit viszont elutasította a polgármester.
Ünnepi alkalmi bélyegzést szervezett a posta.
Az iparosoknak székházukban hirdettek gyülekezőt,
természetesen sötét ünneplő ruhában, a menetben
a 800 iparos, 36 régi céhzászló alatt, 16
céhládával vonult. Az Aranyvonat fogadását
vasárnap és hétfőn is elpróbálták.
A fogadóbizottság József főherceg, Mikecz
Ödön igazságügy-miniszter, Hóman Bálint, Széchényi
Viktor, Csitáry Emil, Sónyi Hugó gyalogsági
tábornok, a honvédség főparancsnoka, Temesy
Milán. Fél 9-kor visszaérkezett Serédi Jusztinián,
aki a kongresszusról elutazó Pacelli bíborost
kísérte a határig, és megérkezett Angelo Rotta
címzetes érsek, budapesti apostoli nuncius.
A pályaudvar bejáratánál a magyar és a német
rádió közvetített.
Az Aranyvonat 9 óra 10 perckor érkezett. Tetején
a hatalmas koronával díszített harmadik vagon
hozta lehajtható üveges oldala mögött az ereklyét.
Fehérköpenyes testőrök sorfala előtt nyolc
pap hozta le az ereklyét a lépcsőn és helyezte
a nyolc arabs paripa által vontatott díszkocsira.
A nyergesek hátán egy-egy zöld díszruhás,
prémkucsmás lovas, a fogat előtt Pettkó-Szandtner
Tibor méneskari alezredes, az ereklye kocsija
mögött Mészáros ereklyeőr kocsija. A menet
élén a lovas rendőr díszszakasz, harsonások,
majd a bábolnai lovas leventezenekar haladt.
Az ereklyekocsit a nemesi lovas bandérium
fogta közre, elöl József Ferenc főherceggel.
A bandérium után a négyes fogatok, az élen
József főhercegé. Parádés kocsisaik libériáin
a Habsburg-, Zichy-, Eszterházy-, Széchényi-,
Károlyi-, Cziráky-, Hadik-, Nádasdy-, Jankovich-,
Hunyady-, Merán-, Pappenheim- és a Wimpffen
címerek ékeskedtek.
A menet a vasútállomástól a Deák utcán át
a Budai útra, a Vörösmarty térre, majd a Boldogasszony
térre tartott (mai Piac tér). E tér végén
magasodott a fehérrel és sárgával (a pápai
állam színeivel) díszített kétemeletes oltár,
tetején 5 méteres kereszttel. Az oltár jótékonyan
takarta az Arany Pontyhoz címzett fogadót,
hiszen annak háttal állt.
9 óra 20 perckor az Ottokár harang szava jelezte,
hogy a püspöki palotából elindult a főpapi
menet: elöl a székeskáptalan tagjai, Angelo
Rotta, a külföldi főpapok, Serédi hercegprímás
(bíboruszályát ketten vitték), Hanauer István
váci püspök, Kriston Endre címzetes püspök,
egri nagyprépost, Kelemen Krizosztom pannonhalmi
főapát, Haász István tábori püspök és több
egyházi előkelőség. 9 óra 30 perckor megérkezett
a főpapi menettel a koponyaereklye a Székesegyházból.
9 óra 40 perckor a harsonajel a Szent Jobb
érkezését tudatta. A várva-várt ereklyét a
hívek az Ah, hol vagy magyarok … kezdetű régi
egyházi énekkel fogadták. Mindkét ereklyét
magas emelvényre helyezték, őrzésüket a rohamsisakos,
cserfaleveles katonai díszőrség biztosította.
Az oltárnál Angelo Rotta mondta el Szent Istvánhoz
a könyörgést, majd csendes misét pontifikált.
A szentmise alatt a budapesti MÁV zenekar
és két helybeli gimnázium énekkara hangszórókon
vezette a népénekeket. Ezután Shvoy püspök
mondta el a felajánló imát. A Himnusz után
megindult a körmenet a Romkertbe. Szent István
szarkofágjához: az ereklyék előtt Rotta nuncius
és Serédi bíboros. A Szent Jobbot és a koponyaereklyét
a koporsóra helyezték. Az ereklyék előtt mintegy
két órán keresztül vonult el a tisztelgők
serege. „És ment a nép a romokhoz. Főurak
és egyszerű parasztok, bíborba öltözött főpapok
és kis ministránsok, nagyasszonyok és napégette
kezű munkáslányok, hogy lássák a találkozást.”/21/
13 órakor az ereklyéket a díszszázad a Székesegyházba
kísérte.
„Ez a menet olyan szép és olyan impozáns volt
— írta Fodor László — hogy teljes hűségben
emberi toll képtelen azt papírra vetni. Az
árvalányhajas cserkészek, a magyar ruhás lányok,
a babos kendős, sötét pruszlékos különböző
községbeli leánycsoportok, a Karácsony pusztai
legények magyar ruhás csoportja árvalányhajból
font koszorúja tetején a magyar címer, a székesfehérvári
iparosság, az egyes iparágak külön-külön céhládával,
iparuk jelvényeivel, egytől-egyig minden csoport
feledhetetlen.” /22/
Ez
a temetés már nem is fájó búcsú, hanem diadalmenet
/23/
Az
1927-ben elhunyt székesfehérvári püspök, Prohászka
Ottokár hamvait 1938. május 30-án exhumálták
és este átszállították a Székesegyházba.
A délelőtt folyamán bontották fel a sírt.
Így emlékezett az eseményre Csitáry polgármester:
„A Szent Jobb látogatását megelőző napon bontottuk
fel néhai Prohászka Ottokár megyés püspök
hosszútemetői sírját és koporsóját. Ekkor
volt az első találkozásom a halál utáni „hulla
felszedési” állapottal. Amikor a koporsót
felnyitották őszintén szólva, valamiféle csodát
vártunk, de azután látni kellett, hogy az
enyészet szörnyű hatalma itt is megkezdte
megszokott munkáját.” /24/
Este negyed nyolckor emelték vállukra a város
vezetői a koporsót. A komor szertartás a szép
májusi estén igazi ünnepi hangulatban, a Szent
Jobb ünnepségre készülők ezreinek kezében
tartott fáklyák és gyertyák fényénél zajlott
le. A gyászmenetet az egész útvonalon, a Szentháromság
temető kriptájától a Palotai utcán, a Nádor
utcán, a Károly király téren (a mai Fő utca
és a Városház tér) át a Székesegyházig ünnepien
kivilágított és virággal, illetve szőnyegekkel
díszített nyitott ablakú házak fogadták. Ahogy
az est leszállt, fáklyák és gyertyák erdeje
világított. Mégsem ez az esti kép ragadja
meg az olvasót a tudósításokban, hanem a hangok.
A temetői kripta csilingelő lélekharagja búcsúztatja,
a Bazilika legmélyebb hangú, Ottokár-harangja
pedig várja a nagy halottat, a ravatalra borított
lepel és a végső síremlék felirata szerint
„Magyarország apostolát és tanítóját”. A piros-fehér-zöld
selyemleplet a Katolikus Nőszövetség készítette.
A hívek az úton a rózsafüzért mondták.
Az egykorú tudósítás meghatott szavakkal írt
az eseményről: „Amint a Palotai utca közepéről
visszatekintünk a nyílegyenes úton haladó
impozáns menetre és látjuk az emberek ezreit,
önkéntelenül is visszaemlékezik a halandó
a nagy püspök életére, mert ez a pompa, ez
az igazi díszkíséret eleveníti fel esztendők
után igazán azt a nagy szeretetet és tiszteletet,
amellyel életében Prohászka Ottokárt elhalmozták.”
/25/
A ravatalt másnap a bazilikában, június 1-jén
a Szent Jobb ünnepség alatt pedig a Szent
Anna kápolnában látogathatták meg a hívők.
Délután a nagy püspök koporsóját a közszemlére
kitett Szent Jobb és a Szent István koponyaereklye
előtti térről, a romkertből temették. Innen
a délután 4 órakor kezdődő gyászszertartás
és beszentelés után hosszú gyászmenettel vitték
a közadakozásból épült Prohászka-emléktemplomba,
végső nyughelyére. Erre a temetési menetre
vonatkoznak Plavits M. Fremiota nővér címként
idézett, lelkesült szavai. A Prohászka emléktemplom
Fábián Gáspár tervei szerint közadakozásból
épült, első kapavágását 1929. október 3-án
végezték, alapkövét november 18-án helyezték
el. Építéséről, mint szemtanú számolt be Molnár
Tibor, aki fiatal szakemberként a templomépítés
miatt került vissza Székesfehérvárra. Az építés
folyamatáról több fénykép is rendelkezésünkre
áll.
Shvoy püspök végezte a beszentelést fényes
asszisztenciával, a gyászmenetben Angelo Rotta
pápai nuncius és Serédi Jusztinián hercegprímás
is részt vett.
Gyászzenét a MÁV zenészek és dalosok szolgáltattak,
a zenekart dr. Burcsik Sándor, az énekkart
Országh Tivadar vezényelte. A menetben levente
zenekarok is zenéltek, az egyházmegye küldöttei
helységenként, táblák alatt, saját viseletükben
vonultak. A főpapok a hatlovas gyászkocsi
előtt haladtak, utána a Prohászka-család,
a miniszterek (Hóman Bálint és Mikecz Ödön),
Kornis Gyula, a képviselőház elnöke és a helyi
előkelők (Széchényi Viktor, Csitáry Emil,
Havranek József, Temessy Milán stb.).
Serédi hercegprímás és Glattfelder Gyula csanádi
püspök fejezte be a gyászszertartást a templom
előcsarnokában, majd a koporsót az Orbán Antal
szobrász által készített síremlékben helyezték
el.
A nagy püspök temetése után a tömeg még mindig
a helyén maradt, hiszen előttük haladt el
a romkertből a Szent Jobb ereklye menete a
vasútállomás felé. Az aranyvonat este 7 órakor
robogott el Székesfehérvárról. Csupán a történet
teljessége kedvéért említem itt meg, hogy
a Szent Jobb országjárása 1939-ben folytatódott,
s április 29-én, Veszprém felé haladtában
az Aranyvonat ismét megállt Székesfehérváron.
Ekkor újra felolvasták az előző évi látogatás
alkalmával Shvoy püspök által elmondott felajánlási
imát.
„Körülbelül 800 tollforgó lebeg a sorfalat
álló növendékek Bocskay sapkáján. Máskor valóságos
erdő, most egészen elveszünk abban a néptengerben,
amely fogyni nem akaró zárt sorokban vonul
el előttünk…” – írta Plavits M. Fremiota nővér
a Ferenc József Nőnevelő Intézet földrajz-természetrajz
tanára a temetésről az iskola értesítőjében/26/
. Bizony, nem volt egyszerű feladat ennek
az ünnepnek a megszervezése! Csitáry polgármester
így írt erről: „A Szent Jobb és a (Székesfehérváron
őrzött) koponya ereklye összetalálkozásának
örömére rendezett nagyszabású megyei hódoló
ünnepségen, amelyen közel 50 ezer ember vett
részt, a vármegyei arisztokrácia élén József
királyi herceg, tábornagy háziezredünk egykori
legendás parancsnoka is megjelent, és én adtam
neki szállást otthonomban, hogy át tudjon
öltözködni. Ez könnyen megtörténhetett, mert
családommal a szőlőhegyi villánkban nyaraltunk.”
/27/
Mint láttuk, az előkelőségek elhelyezése is
gondot okozott. A megyei arisztokrácia a főispán,
a főpapok és kíséretük a püspök vendégei voltak.
A pápai nuncius és Lichtenstein herceg és
felesége, Erzsébet Amália hercegnő az ünnepségek
szünetében megtekintette a megszépült várost
és a városházát. Lichtenstein akkori uralkodó
hercegének sokat mondhatott ez a látvány,
hiszen 1902 és 1910 között, mint ulánus kapitány,
székesfehérvári lakos volt.
A sok vendég elhelyezése és útbaigazítása
a vidéki erőkkel megerősített rendőrség feladata
volt, s ennek meg is felelt, hiszen „a kolosszális
tömegek dacára semmi zavaró momentum nem állott
elő.”/28/
A rendőrség állományának Széchényi főispán
mondott köszönetet az ünnepségek után „abból
az alkalomból, hogy a június elsejei ünnepségek
a legpéldásabb rendben, kitűnően vezetve és
tapintatosan irányítva lefolytak.”/29/
A 36 tagú mentős készültségnek azonban 800
esetben akadt munkája, egy személyt kellett
kórházba szállítani. Sokkal prózaibb szervezési
gondokról is beszámolt Láng Hugó: ”Édesapám,
Láng István forgatókönyve igen vaskos kötet
volt. Tartalmazott az útvonal biztosításától
kezdve minden apró részletet, egészen addig,
hogy ki fog rendet csinálni a lovasbandériumok
elvonulása után?” Itt persze nem a lovasok
jelentették a gondot!
Ebédelési lehetőséget azok vehettek igénybe,
akik a jegyüket előre megváltották, ezen a
napon a vendéglők az ő számukra főztek, csak
ebédjeggyel lehetett fizetni. A többiek a
mellékutcákban felállított lacikonyháknál
ehettek.
Héjj Valéria így emlékezett az édesapja Arany
Pontyhoz címzett vendéglőjében eltöltött ünnepre:
„A rendező bizottság előtte végiglátogatta
és osztályokba sorolta a vendéglőket. A mi
kis vendéglőnk a kisebb városok küldöttségeit
fogadta, ide voltak beosztva Budafok, Martonvásár,
Csongrád, Szentes és Karcag küldöttei. Komoly
feladat volt nálunk leültetni, és kulturáltan
kiszolgálni ezt a 150-200 embert. A Szent
Jobb-ünnepség előtt már egész héten folyt
a munka nálunk is és a téren is, hiszen, a
nagy szabadtéri oltár a házunk előtt állt.
Külön gondot okozott a szervezőknek, hogy
a vendéglő épület, amely a város tulajdona
volt — elég rossz állapotban volt. Ezt a kívülről
ütött-kopott épületet és a mi firmatáblánkat,
amely a ház tetején volt, el kellett takarni.
Elénk épült tehát az oltár, így mi az egész
Szent Jobb-ünnepséget 1938. június 1-jén,
az üzlet ajtajából, az oltár mögül néztük,
a misét persze így csak hallgattuk. Hallani
mindent hallottunk, hiszen hangszórók erősítették
a hangot. Nálunk benn ekkor nem lehetett senki,
mert az ünnepségek idejére a vendéglőket be
kellett zárni, és ezt szigorúan ellenőrizték.
Az ebédet egy Pacsayné nevű szakácsnő főzte
ki, aki nagy családi vendégségeinken is főzött.
A menü egyszerű, de finom volt, marhahúsleves,
borjúpaprikás nokedlival, salátával és töpörtyűs
pogácsa. Tehát a híresen jó ételeinket adtuk
a nagy ünnepen is, megelégedésre.” /30/
Leventék,
dalosok, sportolók és katonák 1938 nyarának
székesfehérvári rendezvényein
Június
5-én és 6-án került sor a nagy országos levente
ünnepre, melyen hét törvényhatósági jogú város
és 21 megye 1200 leventéje versengett az egyes
kategóriák díjaiért. Pattantyús-Ábrahám filmjén
roskadozik a díjakat bemutató asztal a különféle
serlegektől, kupáktól és dísztárgyaktól. Az
igazi díj azonban az országos levente vándorzászló
megszerzése volt.
Az eseményt beharangozó tudósítás kiemelte,
hogy „ily nagyszabású sportesemény városunkban
nem volt, de nem is lesz.”/31/
Nos, ebben talán tévedtek a korszak újságírói,
ám az biztos, hogy Fehérvár ismét az országos
érdeklődés középpontjába került, az országos
levente ünnepet ugyanis eddig mindig a fővárosban
rendezték.
A versenyeket az Országos Testnevelési Tanács
megbízásából a Fejérmegyei és Székesfehérvári
Testnevelési Felügyelőség rendezte, személyesen
Szebenyi Gusztáv, a felügyelőség tagja, szolgálaton
kívüli őrnagy.
A küzdősportok versenyeit – birkózás, ökölvívás
stb. – a sportcsarnokban, a labdás csapatjátékok
mérkőzéseit – kézilabda, labdarúgás – a MÁV-pályán,
míg a pünkösdhétfői nagy felvonulást és tornabemutatót
az ARAK-pályán rendezték.
Ez utóbbi eseményt Pattantyús-Ábrahám Emánuel
filmje is megörökítette. Részesei lehetünk
általa a leventék katonás és fegyelmezett
menetgyakorlatainak. A Tóvárosi Levente Egylet
táblájának feliratát még el is lehet olvasni.
A szervező Szebenyi Gusztáv és dr. Schmöltz
József városi főügyész is látható a képen.
A Pattantyús film nézői a hajdanvolt sportoló
ifjúság Schmöltz Józsi bácsijára, mint a város
sportéletének tevékeny és önzetlen munkására,
szeretettel emlékeztek, olyannyira, hogy lányát,
dr. Szombatfalvy Rudolfnét egészen meghatotta
a beszélgetés. A felvételen több talajtorna
csapatgyakorlatot, és a MÁV leventék gúla-gyakorlatát
is láthatjuk. A tudósítások szerint a közönség
nagyon élvezte a Csaba leventék tréfás számait,
valamint a májusi történelmi játékokból már
ismerős kosztümös hadi felvonulást és történelmi
játékot.
Az igazi dörgő tapsvihart azonban a székesfehérvári
leventék aratták, amikor letakart kocsijukon
a magyar korona hatalmas makettjét, és az
ország valamint a város címereit hozták, s
ezek a kellékek lettek az ünnepélyes zászlófelvonás
díszletei. A díszletkocsit kitűnő fotó, a
zászlófelvonást pedig a Pattantyús film örökíti
meg.
A hétfői ünnepségen a Testnevelési Főiskola
tornászcsapatai is bemutatkoztak, különösen
a hölgytornász-válogatott talajtorna és korlátgyakorlatai
arattak sikert. Róluk szólva az újságíró megjegyezte,
hogy ezek már artista produkciónak is beillettek.
A ragyogó nap sajnos csúnya nyári záporral
fejeződött be. Talán éppen ezért maradt meg
ez az esemény Noll Ilona emlékezetében. Őt,
mint Hübner András ügyvédi irodájának első
kisasszonyát ugyanis a végtelenül udvarias
és közvetlen, s emiatt népszerű főispán, gróf
Széchényi Viktor vitte haza autóján a Szabó
palotába: „nehogy a szép fehér szandál sáros
legyen”.
Június 25-26-án a Magyar Dalosszövetség XXV.
jubileumi dalosversenyére és díszközgyűlésére
került sor. A versenyre 166 dalegyesület,
azaz több mint tízezer ember nevezett, akik
négy különvonaton, menetrend szerinti vonatokon,
autóbuszokon, sőt a közeli megyebeliek lovas
kocsikon érkeztek. A vasútállomáson illetve
a vámházaknál fogadták az érkezőket. Az ünnepség
szervezésének és lebonyolításának idejére
a helyi megbízottak a Jókai utcában, a Városi
Zeneiskola földszintjén szervezőirodát állítottak
fel, itt árusították a jegyeket is, 20 és
50 fillérért. A várost a nagy találkozó napjára
fellobogózták, a rendről díszsisakos rendőrök
gondoskodtak.
A dalosszövetség díszközgyűlésével a Városházán
nyílt meg a rendezvény 25-én, utána koszorúzás
az Országzászlónál és a hősi emlékműnél. Fél
hétkor egyházzenei hangverseny volt a Székesegyházban,
melyen a Városi Dalkör is szerepelt régi karnagya
Országh Tivadar vezényletével. Itt azoknak
a koszorúslányoknak is részt kellett venni.
akiknek dalárdái még nem érkeztek meg, ők
képviselték az úton lévő vendégeket. A koszorúslányok
a vendégek háziasszonyai, kísérői voltak,
akiket megbecsülésből osztottak be az egyes
dalárdákhoz, s akik díszes, magyaros öltözékben
haladtak a rendezvényeken a dalárdák zászlaja
mellett. Érdekes, hogy ezekben az években
a dalárdáknak még vőfélyük is volt, a tagok
közül választott fiatalember, aki szintén
a menet élén haladt, a zászló mellett. Ez
volt a rendezőség előzetes elképzeléseinek
megfelelő felállás, tehát a lakodalmi menet
mintája ekkor még valószínűleg széleskörűen
szokásban volt az ünnepélyeken. Bizonyítja
e szokás meglétét Pattantyús-Ábrahám filmje
is. Beszéltem egykori vőféllyel, Kneifel Ferenc
személyében, aki a Serényi Emma vezette fehérvári
vegyes kar 1939-es kassai vendégszereplésén
töltötte be ezt a tisztséget, sőt ottani koszorúslányuktól
utóbb még fényképet is kapott emlékbe.
Este a dalárdák lampionos felvonulással adtak
szerenádot koszorúslányaiknak, és az előkelőségeknek.
A szerenáddal megtiszteltek közül négyen eleve
lemondtak erről a kitüntetésről, ám még így
is nyolc helyi vezető és dr. Ripka Ferenc,
a dalosszövetség országos elnöke, Budapest
nyugalmazott polgármestere ablaka alatt szárnyalt
a szerenád. Kaály Nagy Lídia még ma is csillogó
szemmel emlékszik arra, hogy a rendőrkapitány
lánya lévén: „mi is kaptunk szerenádot.” A
Megyeháza épületének bal oldalán a főispánt,
jobb oldalán pedig dr. Ecsedy Havranek József
alispánt köszöntötték a dalosok. „Dalmámoros
diákvárosok kedves, felhőtlen hangulata hazudta
rá magát egy éjszakára a vén nyárspolgári
Fehérvár utcáira. A magyar dal megfiatalította
a szíveket…”— írta vitéz dr. Szarka Géza és
vitéz Láng István. /32/
Június 26-án, vasárnap a reggel 6 órai zenés
ébresztő után a Boldogasszony téren gyülekeztek
a katolikus dalosok reggeli ünnepi misére,
ekkor az összkar Vaszy Viktor, zeneművészeti
főiskolai tanár vezényletével az Ah hol vagy
magyarok... kezdetű éneket és a Himnuszt énekelte.
A református és az evangélikus vendégek is
istentisztelettel kezdték a napot, majd a
térre érkeztek. A jelen levő 322 fehérvári
koszorúslány az összes énekkar zászlójára
egyszerre kötötte fel Székesfehérvár jelképeként
a piros-kék szalagot, majd megkezdődött a
verseny. A versenyprogramokat kategóriánként
a Szent István teremben, az Árpád moziban
(Árpád fürdő), a leánygimnázium tornatermében
(mai Teleki Gimnázium), a Zárdában (Szent
Imre iskola), a Ciszterci Gimnázium dísztermében
illetve a Szent István Központi Elemi Iskola
tornatermében (Széna téri iskola) értékelte
a zsűri. A verseny felmenő rendszerű volt.
Példaként a székesfehérvári Iparos Dalárdát
hozhatjuk fel, akik az Árpád mozi színpadán
az ezüstérmes csoportban győztek, így nyertek
jogot arra, hogy a következőkben az aranyérmesek
között szerepeljenek.
Az Iparoskör Dalárdája 1921-ben alakult, a
város műkedvelő zenei életének egyik meghatározó
együttese lett. Történetükre néhány mondat
erejéig azért is érdemes kitérni, mert a múzeum
gyűjteménye őrzi 1933-ban készült szép csoportképüket.
Ezen a képen látható az a zászló, melyet 1885-ben
az Iparos Ifjúság Önképző Köre és Segélyegylete
számára készíttettek, s 1925-ben újra használatba
vett a dalárda, miután zászló nélkül országos
versenyekre nem mehettek. A XXIII. Országos
Dalosversenyen, 1933. július 1-2-án a budapesti
Király Színházban az együttes ezüstserleget
nyert, melynek ünnepélyes és lelkes felavatásakor,
1933. július 14-én készült a dalárdát ábrázoló
kép. Ekkor az Iparoskör elnöke Montskó Ferenc,
a dalárda elnöke Schmidt István, karnagya
Szabó István volt. 1938-ban az Iparos Dalárdát
a győzelemre a Szabó Istvánt 1937-ben felváltó
Szemere Gyula karnagy vezette, koszorúslányuk
Asztalos Erzsébet, Asztalos Géza hentesmester
lánya volt, akit a dalárda „a versenynap előestéjén
lampionos szerenáddal üdvözölt.” /33/
Az 1938. évi június 26-án a nap fénypontja
a délután 5 órakor kezdődő díszhangverseny
volt, melyen a csapat győztesek szerepeltek,
s amit a rádió is közvetített, sőt róla hangos
híradófilm is készült. Ekkor a koszorúslányok
koszorúkkal díszítették a zászlókat. A gálaműsoron
többek között két Bárdos mű, két Kodály mű,
három Országh Tivadar szerzemény, Ádám Jenő,
Farkas Ferenc, Bartók Béla, Vásárhelyi Zoltán
és Sztára Sándor egy-egy műve szerepelt.
Este 8 órakor osztották ki a díjakat. A helyi
sajtó többször kiemelte, hogy Székesfehérvárról
egyetlen énekkar se ment el üres kézzel, sőt
igen értékes díjakat sikerült különböző felajánlásokból
beszerezni, amelyeket a Városház téren a Deák
Testvérek áruháza kirakatában mutattak be.
Külön érdekesség volt, hogy a legmagasabb
kategória, az úgynevezett Király-díj győztese
a díj alapításától, 1911-től Bory Jenő erre
a célra készített Tinódi Lantos Sebestyént
ábrázoló 9 kilós ezüst szobrát kapta. A díjalapítók
közé ekkor iratkozott fel Székesfehérvár városa
is: Szent István lovas szobrát ábrázoló örökös
vándordíjat alapított a jubileumi év tiszteletére.
Érdekes adalékkal szolgál a Király-díj megbecsülésére
egy 1938-ra datált fénykép, melyen a Veszprémben
erre az alkalomra rendezett bál résztvevőit
láthatjuk.
Este 9 órakor vacsora volt a dalosok részére
a Magyar Király Szállóban, majd az éjszakába
nyúló hazautazás következett. A vendégek elhelyezése
az előző napon is sok nehézséget okozott.
Az itt éjszakázó dalárdák egy részét osztálytermekben
helyezték el, persze nem éppen luxus körülmények
között. A berendezést frissen tömött szalmazsákok,
mosdótálak és kancsók jelentették, de ügyeltek
arra is, hogy a tantermek olajos padlójára
nem lehetett letenni a szalmazsákot, alája
friss töreket teregettek. A vendégek egy részét
még így sem tudták szállással ellátni, megoldásként
nem adódott más lehetőség, mint hogy a vendéglők
egész éjjel nyitva tartottak.
1938 nyara bővelkedett sporteseményekben.
Már 1937-ben nagy harcot folytattak a fehérvári
sportvezetők azért, hogy a jubileumi évre
rangos sportrendezvényeket hozzanak a városba.
Köhler Jenő és főként dr. Schmöltz József
közbenjárására sikerült elérni, hogy az immár
hagyományos Stájerország—Dunántúl összecsapásnak
városunk legyen a rendezője. Az atlétikai
viadalok sorában ezelőtt a XI. számút 1934.
szeptember 16-án rendezte Székesfehérvár.
Ekkor adták át az előző évben, Hóman Bálint
által alapított vándorserleget. melyet 1933-ban
a stájerországiak, 1934-ben pedig a dunántúliak
nyertek el, a versenyen két rekord született.
1938-ban a XV. verseny megrendezésére került
sor, ám már csak ritkán nevezték Stájerország—Dunántúl
összecsapásnak, a közben bekövetkezett események
(Ausztria Német Birodalomhoz való csatolása)
miatt a hivatalos neve német—magyar viadal
lett, miután a német sporthatóságok megengedték
a megrendezését.
A versenyt június 12-én, vasárnap az ARAK
pályán bonyolították le. A húsz gráci versenyző
szombaton érkezett meg. A dunántúli atléták
a legjobb csapattal álltak ki, hiszen a Hóman
Bálint által alapított serleg sorsa itt dőlt
el. A magyar csapat 58:50 arányban győzött,
így a negyedik éve elnyert díjat végleg megőrizték.
Székesfehérvárt Demeter, Rákhely, Solti és
Viola képviselte.
A versenyszámok, de legalábbis a szónoklatok
a magyar—német sportbarátság jegyében kezdődtek.
Demeter Vilmos aratta a szívünknek legkedvesebb
sikert, aki a száz méteres síkfutásban (11,4
mp) és távolugrásban (6,56 m) egyaránt győzött,
de a 4x100 méteres stafétában is jól szerepelt.
Ezt a bravúrt, a kettős győzelmet csak egy
Frank nevű gráci versenyző tudta megismételni.
Július 1-2-3-án nemzetközi teniszmérkőzések
voltak. A két kijelölt pályát a Nagy Sándor
(ma Ady Endre) utcában körülkerítették, és
összesen 320 ülőhelyet alakítottak ki. Először
a helyi, az országos, majd a külföldi versenyzők
mérkőzései zajlottak le nagy érdeklődés mellett.
Sajnos az előre jelzett külföldi versenyzők
egy része végül nem érkezett meg, és az utolsó
versenynap kedvezőtlen időjárása miatt néhány
mérkőzés elmaradt, de a társasvacsorát megtartották.
Július 28. és augusztus 9. között rendezték
meg a dunántúli sakkversenyt, mely a harmadik
volt e versenyek sorában. Közben, július 31-én
városunkban volt az ünnepi sakk kongresszus
is. A versenyt a Székesfehérvári Sakkozó Társaság
szervezte Cseh István pénzügyi tanácsos vezetésével
— „igazi csehistváni agilitással” ./34/
A versenyre 25 nevezés érkezett, köztük az
előző két év győztese, Szijjártó Szabó is,
de Cseh István a szervezési elfoglaltságok
miatt nem indulhatott. Így a fehérváriak ifj.
Kassai Ferencnek szurkolhattak, aki viszont
nem került a négyes döntőbe. A verseny során
mintegy 200 partit játszottak, s végül a várpalotai
Jeney győzött.
A sakk- és a teniszversenyt is az ezekben
az években igen agilisan tevékenykedő BAMC
(Balatoni Autó és Motor Club), a „Bamci” szervezte,
melynek a Kígyó közben Székesfehérváron irodája
volt, s amely több autós és motoros rendezvényt
is szervezett itt. Ők rendezték az augusztus
21-ei nemzetközi autós csillagtúrát is.
Augusztus 20-án az Országos Kerékpáros Szövetség
Szent István futárversenyének résztvevői érkeztek
városunkba. Ugyancsak ezen a napon érkezett
meg Esztergomból a Szent István tűzstaféta,
melynek lángjával a királysírok sarkain fáklyákat
gyújtottak.
Gyimesi Károly — akkor középiskolai tanuló
— igen melegen emlékezett meg a fehérvári
sportéletről. Kifejezetten kiemelte, hogy
milyen fontos volt számukra a város vezetőinek
figyelme. „Mint aktív versenyző tanúsíthatom,
hogy a nézők között Csitáry úrral együtt ott
voltak a város vezetői, és buzdították a fehérvári
fiatalokat.” Ezzel a figyelemmel magyarázta,
hogy „a fiatalság jól érezte magát itt és
sok szép emléket őrzünk a városunkról.”
1938. július 17-én kettős katonaünnep volt
Fehérváron. A 17. honvéd gyalogezred I. világháborús
szereplése miatt elsőként kapott — kitüntetésként
— ezrednapot még a háború alatt, 1915-ben,
melyet július 17-ében állapítottak meg. 1934-ben
a Székesfehérvári Friss Újság számolt be 20
év után az első ezredgyűlésükről.
1938-ban az ezrednapon szentelték fel a HONSz
(Hadirokkantak Országos Szövetsége) székesfehérvári
főcsoportjának zászlaját egy ünnepi közgyűlésen
a Városházán. Az ünnepségen Kisteleki József
elnök és Loskay István beszélt, a MÁV Dal
és Zeneegylet énekelt. A zászlót a Városháza
terén tábori mise keretében szentelték fel,
avatta József főherceg, majd szöget vert a
zászlónyélbe. Hóman Bálintné töltötte be a
zászlóanya szerepét. Sándy István a 17-es
ezred egykori tábori papja szolgáltatta a
tábori misét.
Ezután átvonultak a 17-es honvéd emlékműhöz
a Zichy-ligetbe, a főherceg ellépett a díszszázad
előtt, majd vitéz Tóth Béla, nyugalmazott
tábornok felkérésére a szobor talapzatáról
beszédet mondott és koszorúzott. Társas ebéd
követte az ünnepséget a Magyar Király Szállóban,
ahol József főherceget, mint a 17-esek tábornagyát
Számmer Pál nyugalmazott alezredes üdvözölte.
Az ebédet a 17-esek bajtársi szövetsége rendezte,
kétféle menü választásával: 1 pengőért, vagy
2,40-ért. A székesfehérvári ezrednapra történő
utazásra a közlekedési miniszter 50%-os vasúti
kedvezményt biztosított.
Hamupipőkéből tündérkirálynő
A
bevezetőben összefoglalt augusztus 18-ai szép
ünnepi nap, a 48. fehérvári országgyűlés,
a Romkert és a Szent István lovas szobor felavatása
után az újjáalakított város híre még sok érdeklődőt
vonzott.
Szeptember 7-én csupa hozzáértő városszervező
vett részt 51 város képviseletében a Magyar
Városok Országos Szövetsége díszközgyűlésén
a Városháza nagytermében. Az ünnepi ülést
a városi vegyeskar nyitotta meg Serényi Emma
vezetésével, majd dr. Szendy Károly, Budapest
polgármestere, egykori fehérvári ciszterci
diák elnökölt. Beszédében a városok történelemalakító
szerepét fejtegette: „A városokon keresztül
vezet a történelem útja.”/35/
Fehérvár polgármesterének köszöntője után
Hóman Bálint beszédében Székesfehérvárt Magyarország
első szabad királyi városaként emlegette.
A közgyűlés után a Magyar Király Szállóban,
„melynek menüje Tosch Károly vendéglős konyháját
dicséri,”/36/
a fényes banketten ismét Hóman nyugalmazott
miniszter, majd dr. Kaltenecker Viktor felsőházi
követ beszélt. Az üdvözlésekre felelve Szendy
Károly talán nem csupán udvariasságból mondta:
„Őszintén meglepődtem, mert egy nyugati értelemben
vett kultúrvárost találtam e történelmi falak
között.”/37/
Pedig a városnézés még csak az ebéd után következett!
A szakemberek persze nem csupán a megújult
belvárost, hanem az új vágóhidat, a vízműtelepet,
és a városi gyümölcsöst is megnézték. Az egykori
tanúk ma is jó érzéssel emlékeznek a megújult
város miatti elismerésekre. Dr. Altorjai Józsefné
mesélte, hogy az akkori soproni polgármester
szinte irigykedve mondta Csitárynak: „–Emilkém,
itt az utcáról lehetne ebédelni, olyan tisztaság
van!” A megjegyzés a megszólított polgármesternek
is bizonnyal jólesett, hiszen a köztisztasági
üzem felállítása és működtetése egyik kedves
programja volt; erre a célra a jubileumi évig
több mint 362 ezer pengőt költött.
Vendégekben a következő napon sem volt hiány.
Szeptember 8-án tartotta itt közgyűlését a
Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete, melynek
a korban szokásos rövidítését, TÉBE, még ma
is sokan ismerhetik a Várfok utca sarkán felépült
bérházuk nevéről. Ez volt az első vidéki bérházuk,
melynek felépülésével a nyugdíjjárulékok egy
részének befektetését és visszatérülését segítették
elő. A lakások építése a városnak is elsőrendű
érdeke volt, ezért a TÉBE nyugdíjalap 25 évi
adómentességet kapott. Erre a célra a Fejér
Megyei Takarékpénztár tulajdonában levő sarokházat
megvették, s azzal bízták meg dr. Kotsis Ivánt,
hogy helyére modern bérpalotát tervezzen.
A megbízásban hangsúlyozták, hogy az „a város
legszebb pontján, a nemzet által felállítandó
Szent István szoborral szemben fog felépülni.”/38/
A bérház alapkövét a közgyűlés után, szeptember
8-án helyezték el.
A Városháza nagytermében tartott ünnepségen
dr. Csikós Andor kormányfőtanácsos, a Székesfehérvári
és Fejér Megyei Takarékpénztár vezérigazgatója
volt a házigazda, aki annak idején a fehérvári
bérház építését is javasolta. Dr. Hegedűs
Lóránt, a TÉBE elnöke, volt pénzügyminiszter
tartotta meg ezután beszámolóját, tőle származik
a már említett párhuzam városunk fejlődése
és a Hamupipőkéből tündérkirálynő hasonlat
között.
Szeptember 11-én a Nemzetközi Ügyvédi Szövetség
tagjait Széchényi Viktor főispán és dr. Kaltenecker
Viktor franciául üdvözölte, tájékoztatta és
kalauzolta.
Ők
voltak a jövő a múlt ünnepein /39/
Szeptember
18-án a Ciszterci Diákszövetség országos találkozójára
hívogatott a ciszterci templom Szent Ignác
harangja. A diákszövetség fehérvári osztályának
tagjai már a nagy találkozót megelőző szombaton
összegyűltek az Alma Materben, majd este lampionos
felvonulással járták be diákéveik helyszíneit.
Külön köszöntötték Námesy Medárd 40 éves találkozóra
összegyűlt osztályát, illetve adtak szerenádot
Werner Adolf zirci apátnak, az iskola kegyurának.
A bajai, budai, egri és pécsi egykori diáktársakkal
való találkozásra csak másnap került sor,
ahogy azt már 1937-ben elhatározták. Ekkor
az 1869 és 1938. között végzettek találkoztak,
a fehérvári gimnáziumban végzett osztályoknak
így 60. érettségi találkozója is volt. A még
élő hat legöregebb nevében Dabasi Halász Lajos
nyugalmazott koronaügyész üdvözölte az ifjabbakat.
Werner Adolf zirci apát ünnepi miséje keretében
szentelte fel a gimnázium új zászlaját, melyet
természetesen az aktív gimnazisták tartottak,
a zászlóanya dr. Hóman Bálintné volt. Az új
zászlót Homoki Ferenc rajztanár tervezte,
és Bartusek Mária hímezte. A tiszteletben
tartott régi zászlók is részt vettek azonban
az ünnepségen: az 1836-ban szentelt legrégebbit
az öregek, az 1894-ben szentelt másodikat
pedig a középkorú volt diákok tartották. A
legöregebb zászlótartók egyike Schmöltz József
nyugalmazott vármegyei irodaigazgató, a középkorúak
egyike a fia, dr. Schmöltz József városi főügyész,
a zászlóanyát rövid beszéddel üdvözlő II.
osztályos Szentgyörgyi Tamás pedig idősebb
Schmöltz József unokája volt.
Mise után a díszközgyűlésre a ciszterci rendház
díszudvarán került sor, a „Szent István-szoborral
ékes hősi emlékmű előtt,”/40/
a beszédet dr. Halla Aurél nyugalmazott kereskedelmi
államtitkár mondta, a Bécsből hazaérkezett
dr. Imre Vince orvos, ciszterci öregdiák és
felesége Réthy Eszter operaénekes énekelt,
a gimnázium száztagú énekkara Bárdos Lajos
három népdalfeldolgozását adta elő. A fehér
ruhás zenekar Námesy Medárd vezetésével kísérte
az öregdiákok felvonulását az Országzászlóhoz,
a Szent István Mauzóleumhoz és a lovas szoborhoz.
Utóbbinál ígéretes tehetségű nyolcadikos diákok
koszorúztak: vitéz Láng Jenő, Jancsó Miklós
és Bezdek Károly. A zenekar fehér egyenruhájára
dr. Baróth Ernő jól emlékszik, szerinte azt
a régi ciszterci reverendák anyagából varratták.
Ugyanő mesélte, hogy elsős korában mennyire
szeretett volna kiscsacsi lenni a gimnázium
zenekarában. Két rövidnadrágos fiú töltötte
be a dobot húzó csacsi szerepét, akiket a
jó tanuló elsősök közül kitüntetésként választottak.
Ez olyan kedves és áhított szerep lehetett,
hogy Molnár Tibor is megemlítette visszaemlékezéseiben:
hogy ő is volt kiscsacsi a zenekarban.
Másnap, szeptember 19-én tartották a Szent
István teremben a Katolikus Tanítók Országos
Szövetségének közgyűlését, melyen Shvoy püspök
beszéde közben váratlanul megjelent Teleki
Pál vallás- és közoktatásügyi miniszter, Hóman
Bálint társaságában. Az aktív minisztert és
elődjét a tanítóság szeretettel ünnepelte.
A diáksághoz és az ifjúság neveléséhez egyaránt
kapcsolódik a Szent Imre emlékét őrző és ápoló,
1921-ben alapított értelmiségi szervezet,
az Emerikánások találkozója. A Foederatio
Emericana, a Katolikus Egyetemi Hallgatók
Országos Egyesülete október 23-án a bazilikában
celebrált szentmise után a Városházán tartotta
díszkáptalanját. Ezen az ünnepélyen a szövetség
főprotektora, József főherceg mondta a beszédet,
majd a Ciszterci Gimnázium énekkara énekelt.
Az egyetemi hallgatók nevében Szádeczky Kardoss
György beszélt. E rendezvénytől függetlenül
is sokszor láttam a korabeli filmhíradókon,
az amatőr filmen és a fotókon is feltűnni
az emerikánások zöld tányérsapkáját, melyet
fehér-piros-arany színű szalagjuk díszített.
Segítőim nagy része, hiszen többségük értelmiségi
és katolikus, tagja volt ennek a szervezetnek.
November 12-én ismét illusztris, hozzáértő
társaság érkezett városunkba: a városfejlesztési
konferencia tanulmányi kirándulását szervezték
meg ekkor. Say Géza a kirándulás résztvevői
előtt helyben, dr. Csitáry Emil, Schmidl Ferenc
és dr. Kotsis Iván pedig a konferencia teremben,
Budapesten tartott előadást.
Epilógus
Hosszú
felkészülés előzte meg az ünnepet. Bátran
elmondhatjuk, hogy az előkészítés az 1931-es
Szent Imre évtől tudatosan folyt. Hóman Bálintnak,
aki 1932 óta Székesfehérvár országgyűlési
képviselője, akkor vallás- és közoktatásügyi
miniszter, 1934-től a város díszpolgára volt,
a Szent István jubileumi év országos ünnepségeihez
sikerült kapcsolni a helyi kezdeményezéseket.
1934-ben, díszpolgárrá választása alkalmából
kereste fel Hóman minisztert a város vezetőiből
álló küldöttség. Memorandumukban egy 1894-ben
hozott országgyűlési határozatra hivatkoztak,
mely szerint Szent István szobrát Székesfehérváron
kell fölállítani, s ehhez kapcsolódóan ajánlják,
hogy az országos ünnepségek helyszíne városunk
legyen. A Hóman által vezetett Szent István
Emlékbizottságban foglalt helyet 1934-től
Széchényi Viktor (1871-1944) főispán, 1938-tól
dr. Csitáry Emil (1892-1970) polgármester
is részt vett a munkában.
Az 1938-as Szent István év egész előkészítő
korszakát „fehérváriasan” Csitáry-éraként
szokás emlegetni. Ebben az időben alakult
át a város modern nagyvárossá, s ezen fejlődésnek
külsődleges jegyeit ámulva nézték az ide érkezők.
Szarka Géza és Láng István könyvének elején
szó esik az ismeretlen vendégről, aki „kiszállván
a vonatból, az állomás előtti új térről sietve
visszafordult és vissza akart ülni vonatába,
mondván: —Eltévedtem kérem. Én Székesfehérvárra
akartam utazni!”
A mesés történet bizonyára mesebeli utazója
azonban pontosan fogalmazott: a figyelő tekintet
valóban lényeges változásokat láthatott. Láttuk,
hogy már mások is a Hamupipőkéből tündérkirálynő
párhuzamot használták. Hasonlóan fogalmazott
az 1938-ra vonatkozó Székesfejérvári Naptár
cikkírója is, amikor a fejlődést így foglalta
össze: „Dunántúlnak három évtizeddel ezelőtt
még szurtos-lompos hamupipőkéje királynői
ékességgel viaskodik az elsőségért fejlődésükben
nem háborgatott nyugati testvér-városokkal.”/41/
Csitáry polgármester érdemét a korszak neves
építésze, dr. Kotsis Iván szakszerűbben fogalmazta
meg, mint a mesebeli utazó. „Székesfehérvárt
az azelőtti poros és tipikusan vidékies állapotából
nemcsak az ország legelső városainak sorába
emelte, de ezen túlmenően belőle városrendezése,
technikai, kulturális és művészi kiépítése,
valamint a múlt hangulatának okszerű átmentése
tekintetében olyan mintavárost alkotott, amely
a nyugati kultúrországok városaival is könnyen
felveszi a versenyt.” /42/
Az átalakulás és átalakítás folyamatát az
év ünnepségei keretbe foglalták és országnak
világnak meg is mutatták.
Forrásjegyzék:
/1/
Pallay József: Mienk ez a művész. Fehér Vár.
Székesfehérvár, 1942. 132.
/2/
Demeter Zsófia – Gelencsér Ferenc: Örvendezz,
királyi város. Székesfehérvár, 2002. 179.
/3/
Molnár Tibor: Az életemet tettem Fehérvárra.
Fejér Megyei Hírlap, 1978. február 21.
/4/
Vitéz Láng István—vitéz dr. Szarka Géza: Székesfehérvár
ünnepi éve 1938. Székesfehérvár, 1939. 5.
/5/
Láng István: Székesfehérvár Szent István
évi ünnepségei. Kézirat a Szent István Király
Múzeum Helytörténeti Gyűjteményében. é. n.
9.
/6/
uott.
/7/
Szarka—Láng, i. m. 1939. 17
/8/
Láng i. m. é. n. 11.
/9/
Csitáry Emil beszédéből. Székesfehérvári Friss
Újság, 1938. május 21. 1. o.
/10/
Zrínyi Miklós: A török áfium ellen való orvosság.
/11/
Új Magyarság, 1938. május 24. 5.
/12/
Láng, i. m. é. n. 47.
/13/
Szarka—Láng, i. m. 1939. 37.
/14/
Berczeli A. Károly verse a Városháza Aba Novák
falfestményén
/15/
Új Magyarság, 1938. május 24. 5.
/16/
Új Magyarság, 1938. május 24. 1.
/17/
Csitáry: Emlékiratok, 28. Fejér Megyei Hírlap,
1995. április 1.
/18/
Székesfehérvári Friss Újság, 1939. március
19. 2.
/19/
Új Magyarság, 1938. június 1. 8.
/20/
Láng i. m. é. n. 67-68.
/21/
Új Magyarság, 1938. június 1. 8.
/22/
Székesfehérvári Friss Újság, 1938. június
3.
/23/
Plavits M. Fremiota: „István király árva népe,
te is hajtsd meg homlokod…” A Székesfehérvári
Ferenc József Nőnevelő Értesítője az 1937-38.
iskolai évről. Székesfehérvár, 1938. 3-7.
3.
/24/
Csitáry: Emlékiratok 28. Fejér Megyei Hírlap
l995. április 1.
/25/
Székesfehérvári Friss Újság, 1938. június
1. 2.
/26/
Plavits M. Fremiota, i. m. 1937-38. 7.
/27/
Csitáry: Emlékiratok 28. Fejér Megyei Hírlap
l995. április 1.
/28/
Székesfehérvári Friss Újság, 1938. június
3.
/29/
Széchényi főispán levele 1938. június 2-án.
Szent István Király Múzeum Adattára. 1938-as
dokumentáció.
/30/
Héjj Valéria: Emlékek kincsesháza. Székesfehérvár,
2000. 250-253.
/31/
Székesfehérvári Friss Újság, 1938. május 28.
/32/
Szarka—Láng, i. m. 1939. 138.
/33/
Dr. Pallay István, Az iparoskör dalárdája.
Székesfehérvár és Fejér megye ipara és kereskedelme
Szent István évében. Székesfehérvár, 1938.
320.
/34/
Székesfehérvári Friss Újság, 1938. július
27.
/35/
Láng, i. m. é. n. 139.
/36/
Székesfehérvári Friss Újság. 1938. szeptember
8.
/37/
Szarka—Láng, i. m. 1939. 158.
/38/
Székesfehérvári Friss Újság. 1938. július
16.
/39/
Szarka—Láng, i. m. 1939. 121.
/40/
Szarka—Láng, i. m. 1939. 174.
/41/
Székesfejérvári Naptár…1938. évre. 62. Székesfehérvár,
1937. 24.
/42/
Kotsis Iván: A székesfehérvári régi városháza
helyreállítása és kiépítése. Klny. A Magyar
Mérnök és Építész-Egylet Közlönye, 1939. 17-18.
számából. 1.
|