Székesfehérvár ünnepi éve 1938-ban

A 2008-as év számos Szent István királyhoz kapcsolódó évforduló megünneplésére ad alkalmat. Halálának 970. évfordulója 2008. augusztus 15-ike, Nagyboldogasszony Főünnepe. A halála előtti napon, augusztus 14-én ajánlotta fel a hagyomány szerint országát Szűz Máriának. A korona felajánlása számos művészeti alkotásban megjelenik. Fontos számunkra, hiszen megyénk címerképe is ezt a jelenetet ábrázolja: ez jelenik meg zászlónkon, a megyeháza homlokzatán, még levélpapírunkon is. Ez a nap Székesfehérvár fogadalmi napja.

A magyar ünnepkörben sokáig Szent István halálának napján, augusztus 15-ikén emlékeztek meg első királyunkról. Ezen ünnepkör kapcsán gyülekeztek az András gyepen rendszeresen az országnagyok Székesfehérváron: ezek voltak a törvénylátó napok, az országgyűlések. A leghíresebb, mindenki által ismert ilyen alkalom 1222-ben az Aranybulla kiadásával végződött. Emlékeként állította Székesfehérvár az Aranybulla emlékművet.

Első királyunk kanonizálása, szentté avatása prépostsági templomában, a Mennybe Felvett Szűz Mária Egyházban augusztus 20-ikán történt 1083-ban. Ma ennek évfordulójaként emlékezünk Szent István királyra.

1938-ban a nagy király halálának 900. évfordulóját nemzetünk és egész Európa nagy pompával ünnepelte. Sok fény vetült a szent városára és megyéjére, Székesfehérvárra és Fejér megyére. A megyeszékhelyet erre az évre tudatosan előkészített program keretében modern nagyvárossá fejlesztették, belvárosának mai képe jórészt ekkor alakult ki. Erre az alkalomra ásatásokat folytattak a prépostsági templom területén és kialakították a kedves, nyugodt hangulatú romkertet. Az ásatások alkalmával talált embertani leleteket közös sírba helyezték. A köznapi kifejezéssel „királysírnak” nevezett közös sírhelyet 1938. augusztus 13-án Shvoy Lajos megyés püspök szentelte be.

Nem csoda ezek után, hogy idén, 2008-ban a szent király halálának 970., és a romkert felavatásának 70. évfordulóján különös ünnepség sorozattal emlékeztünk.

Fejér megye múzeuma, a Szent István Király Múzeum, illetve a Nemzeti Emlékhely Alapítvány Kuratóriuma augusztus 13-ika és augusztus 20-ika között kinyitotta a közös sírt, hogy mindenki tiszteletét tehesse a Szent István szarkofág, illetve a közös sírba temetettek emléke előtt. Természetesen nagy örömmel mutattuk be a folyó ásatások újabb eredményeit: a prépostsági templom nyugati, tavaly átadott részét, és a most feltárt prépostsági kerengő egy szakaszát is.

Augusztus 14-én a híres lelőhelyen feltárt embertani leletek tudományos feldolgozásáról adtunk számot. A Hiemer-házban mutattuk be az Éry Kinga antropológus által szerkesztett „A székesfehérvári királyi bazilika embertani leletei” című tudományos művet. A kötet szerzői és a tudományos kutatás jeles képviselői mellett a bemutatón örvendetesen nagy számú érdeklődő előtt a munkát Tóth Endre ismertette. A bemutatót megtisztelte jelenlétével az egyházmegye, a megye és a város vezetése is, ezzel is jelezvén a Nemzeti Emlékhely tudományos eredményeinek jelentőségét.

Augusztus 18-án a Városháza udvarán tartottunk rövid filmvetítéssel egybekötött megemlékezést az 1938-as Fehérváron tartott országgyűlés 70. évfordulóján. Ezen a napon és ezen a helyszínen iktatták törvénybe (1938. évi XXIV. törvénycikk) Szent István király érdemét, illetve azt, hogy augusztus 20-ika piros betűs ünnep legyen. Az országgyűlésre érkező vendégek a fehérváriakkal együtt ugyanezen a napon avatták fel hivatalosan is a Romkertet és ekkor leplezték le Sidló Ferenc alkotását, Szent István szobrát a Megyeháza előtt. A szobrot a nemzet ajándékaként bízták az itteni polgárok, 70 évvel ezelőtti elődeink gondjaira.

A bevezetőből látható, hogy milyen fontos volt a szent királlyal kapcsolatos évforduló 1938-ban. Nem véletlenül választottam az írás címéül Pallay József mondatát: „Szent István városa önmagára eszmélt.”

Az ünnepi év előkészítéseként a városban nagy rendezési folyamat kezdődött, melynek élén Kocsis Iván és Schmidl Ferenc építészek álltak, hozzá Hóman Bálint, székesfehérvári nemzetgyűlési képviselő, miniszter révén állami fejlesztési pénzeket kaptak. Egyáltalán a város vezetése, a modern jobboldal összefogásával most jó kormányzati támogatással dolgozhatott. Városfejlesztő programját a nemzeti célokhoz kapcsolta. Nem csupán az országalapító szent királyhoz, hanem ahhoz a szerephez is, amelyet a város a Nemzeti Hadsereg fővezérletének székhelyeként 1919 őszén betöltött. Ezzel sikerült feledtetni a legitimista bélyeget, s ennek látványos következményei lettek.

Horthy kormányzó 1936-ban rendelkezett arról, hogy a Szent István év központi ünnepségeit Esztergomban, Budapesten és Székesfehérváron rendezzék. Hosszas törvényhozási előkészítés után sikerült elérni, hogy az országgyűlés két háza együttes kihelyezett ülést tartson Székesfehérváron/2/ (1938. augusztus 18.), illetve azt, hogy a város az országos program egyik színhelye legyen. Horthy kormányzó, és az állami, egyházi és katonai vezetés 1938-ban három nagy országos jelentőségű eseményen járt Fehérváron (vitézavatás: 1938. május 22; a Szent Jobb látogatása és Prohászka püspök újratemetése: 1938. június 1.; és az országgyűlés).

Ma is fontos emlékezni erre a korra, az egyikre, amely felmutatott valamit a régi dicsőségből, valamit, amit a saját hasznára is tudott fordítani, amiből erőt meríthetett. Fontos volt, és fontos lett ez az 1930-as években is. Adatközlőm, dr. Kulcsár Jánosné nagyon szépen fogalmazta meg 1938 eufóriáját. „Ez a konok, ezer hibával megvert Székesfehérvár és népe, oly egy akarattal állott a szent ügy szolgálatába, hogy még bokros teendőit is félretéve szolgálta annak fényesebbé tételét. Senki nem tudott úgy elmenni a Romkert mellett, hogy meg ne állt volna egy percre és kihúzva derekát büszkén nézte, hogy ezek a kövek látták és befogadták nagy királyainkat.”

Molnár Tibor (1904-1990) a város egykori főmérnöke még 83. életévében is azt vallotta: Minden utcában otthon vagyok, ahogy ez volt egy vele készült interjú címe is. Egy másik hírlapi hozzászólásában, 1987-ben arra intette olvasóit, hogy „szeressük jól Székesfehérvárt!” Ő is az emlékekből indult ki, melyek ehhez a városhoz kötik. A Fejér Megyei Hírlap 1978-ban készített vele interjút, amelyben így vall emlékeiről: „Szerencsésnek tudhatom magam, most a tanúságtételnél, hogy csaknem nyolc évtizedes emlékeim vannak a városról, még abból az időből, amikor a Hosszúsétatéren valóban sétáltak, a Sóstón fürödni lehetett, a Városház-téren, a Széna-téren még piac volt, a tömegközlekedés a fiakkerek és szekerek közt gyalog járt, a csatornák egy része még befödetlen.”/3/ Molnár mérnök úr nem csupán mérnöki munkájával, életművével, hanem papírra vetett visszaemlékezéseinek és gondosan rendezett fényképeinek gazdag tárházával ma is vezetőnk az emlékek idézésében.

Valaha országnapokat, az Úr 1938. évében azonban országévet tartott itt a szent király /4/

A Szent István év székesfehérvári megnyitására 1938. január 17-én, egy szeles hétfői napon került sor. Minden felekezet a saját templomából harangzúgás közepette érkezett délután 5 órára a városi törvényhatóság díszközgyűlésére a Városháza újonnan kialakított nagytermébe. Minden szem a méltóságteljes pompát csodálta, azt ami ma is elcsendesíti még az ide belépőt. Széchényi Viktor főispán, Csitáry Emil polgármester, Kaltenecker Viktor felsőházi követ beszéde után Hóman miniszter tartott előadást, magát a „város legkisebb polgáraként” említve/5/ . Beszédének központi gondolatát saját szavaival idézem: „Szent István alakja nem egy eszme, törekvés, vágy, hanem az egyetemes magyar gondolat és haladás a Kelet és Nyugat határán mindegyre nehéz próbát álló örök magyar halhatatlan szimbólumaként él a lelkiismeretünkben.”/6/ A polgármester emelkedett beszédében utalt arra, hogy Szent István tisztelete indította összefogásra a város lakóit: „Ezt a páratlan összefogásból adódó, teljes egyhangúsággal vállalt munkát és annak gyümölcseit tesszük le a mai napon az Ő szent emléke előtt.” /7/

A díszközgyűlés utáni banketten Shvoy Lajos megyés püspök amerikai útján szerzett tapasztalataira is utalt: „Amikor a nagy angol nemzetiség tengerében magyar bányásztelepekre, teljesen elszigetelten álló magyarlakta telepekre mentem, itt megtaláltam Szent István szobra körül a magyar hívőket.”/8/ A bankett megrendezését előre hirdették, az idegenforgalmi irodában (a Zichy házi kapu alatt a Kossuth utcában) 2 pengő 50 fillérért lehetett egy terítéket megvásárolni. A társas vacsorán a polgármester vendégeként voltak jelen a városháza átépítésében részt vevő mesterek és a munkacsoportok egy-egy képviselője. Az új közgyűlési termet a nagy érdeklődésre való tekintettel február minden vasárnapján délelőtt megnyitották, s azt a városi polgárság megtekinthette.

Az ünnepi évet megnyitván, március 11-én az idegenforgalmi újságírók, április 24-én a Magyarországi Nőegyletek Országos Szövetségének, április 28—május 10. között az óvónők, május 1-jén a testnevelés tanárok és a városi mérnökök, május 7-én a siketnémák és vakok egyesületei, május 8-án a tankerületi főigazgatók, május 9-én a középfokú iskolák igazgatói, 15-én a Magyar Statisztikai Társaság és a budapesti Kereskedelmi és Iparkamara tanácskozására került sor.

Közben sportversenyeket és hangversenyeket tartottak, május 15-én pl. az Éneklő Ifjúság hangversenyét a Reálgimnázium (most Szent István Mezőgazdasági Középiskola) udvarán, az összkarban éneklő 1300 fehérvári diákot Bárdos Lajos, akkor már főiskolai tanár vezényelte, az egész ünnepi hangversenyt Szemere Gyula rendezte.

…hirdesse a város török hódoltság alóli felszabadulásának nagy örömét /9/

A két és fél évszázadon át elfelejtett évforduló, a török megszállás alóli felszabadulás (1688. május 19.) emlékünnepe volt a Szent István év tavaszi eseményeinek egyik csomópontja. A címadó idézet Csitáry polgármester ünnepi beszédéből való, amelyet 1938. május 19-én mondott.

Az ünnep előestéjén egész pompájában ragyogott a város új ékessége, a színes díszkivilágítás, szólt a katonazenekarok zenés takarodója két útvonalon is: külön utakon járt a helyőrségi zenekar és a Fiúnevelő zenekara.

Május 19-én a délelőtti ünnepi istentiszteletek után este hatkor került sor a Medgyessy Ferenc által készített domborműves kút leleplezésére. A dombormű évszáma — 1543-1688 — a török megszállás idejére, de felirata — Szent István állja itt mindig a vártát — az ünnepi évre utal. Az avató beszédet Csitáry polgármester mondta, majd a fehér lepel harangzúgás közepette hullott le az emlékműről. A polgármester és az utána következő beszéd írója, dr. Balassa Brúnó (1896-1979) tankerületi főigazgató is szólt azokról a férfiakról, – Szent Imre hercegről, Kálmáncsai Domonkosról, Varkocs Györgyről, Wathay Ferencről, és a világháborús mártírokról, – akiknek újonnan felállított szobrát, illetve emlékművét is ezen alkalomból avatták fel (Lux Elek, Erdei Dezső, Ohmann Béla és Pásztor János alkotásai). Az ünnepséget követő díszmenetben részt vettek az iskolák, a leventék, a cserkészek. a frontharcosok, a lövészek, az íjasok, valamint természetesen a katonák is.

Három estén át (március 19-21.) különös történelmi játék szórakoztatta a fehérváriakat. Nem volt ez itt új, mert már 1933-ban, a polgármester által kezdeményezett Szent István héten is előadtak valami hasonlót. Akkor a Szent István Gyalogezred mutatta be Pomezsánszky Melitton főhadnagy rendezésében a történelmi felvonulást és hadi játékot olyan sikerrel, hogy egy hét múlva meg kellett ismételni. Felmerült az igény a Székesfehérvári Szemle hasábjain, hogy az 1933-ban előadott honfoglalás kori és kalandozás kori jeleneteket (Botond, Lehel kürtje története) folytatni kellene, s így lehetne feldolgozni a magyar történelmet.

1938-ban a Horthy téren (ma III. Béla király tér) voltak a cserkészek és leventék tábortüze fényénél az előadások. A hatásos tűzzel, fénnyel és árnyjátékkal kombinált történelmi jeleneteket Reviczky Jenő őrnagy, dr. Révész Amadé ciszterci rendi tanár és Kovács J. Elek tanár írta, az egész estét Szebenyi Gusztáv rendezte. A jelenetek a város török kézre jutását, a török kori életet és a vár visszavívását elevenítették meg.

Dr. Baróth Ernő emlékszik arra, hogy milyen nagy hatást gyakorolt rájuk, akkori kisgimnazistákra a történelmi játék müezzinjének remek basszusa. Ezt a szerepet akkor Warvasovszky Tihamér, szeretett tanáruk alakította, aki később is jól kamatoztatta tehetségét, Torockói néven operaénekes lett.

Dr. Kulcsár Jánosné szerint Szebenyi Gusztáv még a sukorói falu népét is megmozgatta. „Készséggel vállalták a történelmi menekülés újra felidézését. A nézőközönség megdöbbenve hallotta a Királysor felől érkező, szekereket húzó lovak patkó csattogását és a Széna térre érve ámulva láthatták a török elől menekülő embereket, olyan korhű rendezésben, a jajgató asszonyok köré septiben felhalmozott dunyhák, vindők, hordók, menteni való javakat és lábas jószágokat terelő embereket, mint vonulnak Fehérvár védett falai mögé. Megható jelenet volt a kocsik között egy tízéves forma legényke, aki puli kutyájával terelgette pár szál birkáját. Talán még a puli is érezte, hogy most a sukorói magyarság szomorú tragédiájának lehet a részese.”

A mi régi Szent Istvánunk koronája semmi a pallosa nélkül /10/

1938. május 22-én ragyogó napsütéses vasárnap virradt városunkra. Ez volt a jubileumi év első országos jelentőségű székesfehérvári eseménye. A Margit-szigeten szokásos vitézavatásra most Szent István városában készülődtek, közelebbről családi bazilikájában, temetkezőhelyén. Ez volt az első hivatalos ünnepség, melynek helyszíne a frissen feltárt és kialakított Romkert volt. A Vitézi Rend országos ünnepsége 1938-ban már „egész kis hadsereg”-et érintett. Nem véletlenül jegyezte meg a tudósító: „régen láttak ilyen sereglést ezek a vén kövek.” /11/

A nagy érdeklődéssel, helyben pedig nagy izgalommal várt vitézavatásra messze földről érkeztek vendégek. Az utólagos felmérés szerint a vendégek többsége csak erre a napra érkezett, de 2800-an itt is éjszakáztak. Egyikük leírta a város hangulatát: „Ott voltam az ősi városban már szombaton este. Nyüzsgő izgalmat találtam: a szállókban egyetlen szobát sem lehetett kapni, magánszállásról kellett gondoskodni. Az éttermeket a zsúfolásig lepte el az előkelő katonai közönség. Ahol vacsoráztam számlálni lehetett a tábornokokat. A házakat már zászlók lepték el, a várost a másnap izgalma nem hagyta aludni.” /12/

Az események leírását is élvezetes olvasni. Látja az ember a májusi szélben lobogó színes zászlókat, a zsendülő, harsogó zöld füvet, az iskolások nyári ünneplőjét, a vendég asszonyságok tavaszi toalettjének színeit, s látja, illetve érzi az ünnepi város tisztaságát. Én mindig érzem ilyenkor a frissen ácsolt fa illatát is, hiszen apósom sokszor mesélt arról, hogy őt a győri utászszázadbeli katonai gyakorlat után vezényelték a tribünök építésére, és itt találkozott az ünnepen családjával, akik hivatalos meghívottként érkeztek unokatestvére, ifj. Lukács Pál avatására. A két hatalmas tribün munkálatairól a hírlapok is beszámoltak: az egyiket a hajmáskéri utászzászlóalj, a másikat a BESZKÁRT műszaki osztálya állította fel. A kertészeti munkákat Morbitzer Jenő, a főváros kertészeti igazgatója vezette.

Schmidl Ferenc irányította a helyszínek: a Romkert, a bevonulási útvonal (Vasútállomás—Deák Ferenc. utca—Zita királyné útja—Várkörút) és a vasútállomás ünnepi díszítését: hozzá 2000 méter nemzetiszínű kárpitot használtak fel. A vasútállomás közönségét a délszaki növények zöldje és a bíborszőnyegek pompája kápráztatta. Szarka Géza és Láng István így írta le a díszítést: „Az árbocokra felrepültek a 7 méter hosszú egybojtos, csúcsban végződő, nemzeti és városi lobogók. A Várkörút összehajló fái miatt alig látszik a zászló-sorfal: itt tehát az úttest felett kifeszített, vízszintes lobogók adják a ritmust. Minden zászló és minden címer tövében — végig az útvonalon — cserfalombos sisakkal egy-egy fegyveres katona áll. És ezt a nagyvonalú feszes ünnepi díszt gyönyörűen oldja fel a legdrágább magyar füzér: a sorfalat álló magyar ifjúság.” /13/

A kormányzói pár és kísérete a Turán különvonaton 10 órakor érkezett meg, Temessy Milán, vegyesdandár-parancsnok, Széchényi Viktor, Ecsedy Havranek József és Csitáry Emil köszöntötte. Az utat a bábolnai ménes hófehér lipicai négyes fogatain külön-külön tették meg a Romkertig. A kormányzóné lovai út közben megbokrosodtak a nagy tömegtől. A lovak rakoncátlankodása miatti kényszerpihenő volt az oka annak, hogy a sebességtől amúgy is irtózó Hothyné késve érkezett az ünnepségre, utólagos bevonulását és férje tiszteletteljes felemelkedését jól mutatja Pattantyús-Ábrahám filmje. A jelenet azonban nem maradhatott fehérvári adoma nélkül, hiszen az eseményeket tömegek szemlélték a Zita királyné úton. Az adomát, célozva Károly király visszatérési kísérleteire, dr. Baróth Ernő mesélte: „Mondták is, hogy na! Zita királyné mocorog!” A fogat kényszerű megállásáról Kovács Nagy Antalné is beszámolt, eközben tudta jól megfigyelni a ruhákat.

A bevonulás kapcsán Noll Ilona mondta el a következő kedves gyerekszáj történetet: „Fehérváron nagynénémnél laktam a Szabó-palotában. Ennek a földszintjén volt a gőzmosodájuk, a Szűcs mosoda. 1938-ban két kicsi gyerekük volt. A vitézavatásra érkező vendégek fogadására mi nem mentünk sehová, hiszen tudtuk, hogy a ház előtt fognak elvonulni, gondoltuk, majd itt megnézzük. A gyerekek nem tudtak talán a dologról, meg túl kicsik is voltak, mert amikor Horthy kormányzó a négyes fogaton közeledett, az egyik gyerek lélekszakadva rohant előre: – Édesanyám, tessék jönni, mert itt a király!”

Többen voltak kétezernél is tán
Jó magyarok a vitézi listán /14/

Imrédy Béla miniszterelnök, az első számú vitézjelölt, Teleki Pál kultuszminiszter és több más miniszteriális úr fogadta a vendégeket a Romkertnél. A kormányzót Temessy Milán altábornagy, dandárparancsnok, a kormányzónét Hóman Bálint kísérte. A díszemelvényen foglalt helyet Haász István tábori püspök és Soltész Elemér protestáns tábori püspök. Tőlük balra a díszmagyarba öltözött hölgyek várták a kormányzónét. Az országnagyok között megjelent József főherceg, tábornagy és fia, József Ferenc főherceg, s a vendégek között ott volt Kozma Miklós, Batthyány Gyula és még sokan mások.

Az út másik oldalán álló tribünön az avatandók családtagjai foglaltak helyet. A Romkert melletti úttesten várakozott az 1903 avatandó.

A kormányzó érkezésekor engedték útra a várakozó postagalambok első csapatát a beosztott híradósok egy háttérben álló teherautóról. A galambok a lábukon levő gyűrűben Csitáry polgármester hártyapapírra írott üzenetét vitték, melyet a posta ünnepi bélyegzővel látott el. Az üzenet a magyar városok vezetőihez szólt a vitézavatás napján és órájában keltezve. A galambok egyúttal a galambászverseny résztvevői is, felbocsátásuk tájegységenként történt. Először a kelet-magyarországiak, az ünnepség kezdetét jelző harsonajelnél a déliek, az avatás megkezdésekor a dunántúliak, az eskütételkor pedig az ország minden részéről összegyűjtött fehér postagalambok szárnyaltak fel. Különös érzés ma Pattantyús-Ábrahám archív filmjén ezt a hajdanvolt szárnyalást megfigyelni!

Az ünnepséget a két tábori püspök imája nyitotta meg, majd a kormányzó emelkedett szólásra. A katonásan rövid beszéd után Színay Béla vitézi törzskapitány ismertette az avatandók adatait (az azóta elhunytakét is), majd Lipcsey Márton ny. tábornok, vitézi törzskapitány hagyományos üdvözlete következett: „Tisztelet adassék az igaz Istennek, akit a mi őseink Hadúrnak neveznek!”/15/ . Igmándy Hegyessy Géza ny. testőrtábornok olvasta fel a vitézi eskü szövegét, majd következett az avatási szertartás. A mindvégig halkan játszó katonazene hangjaira (először a Boldogasszony anyánk-kezdetű egyházi éneket játszották) váltották egymást az avatandók tízes sorai: az első Imrédy Béla, a kilencedik Aba Novák Vilmos festőművész, a romkerti mauzóleum falfestményeinek későbbi alkotója. A kormányzó hosszabban elbeszélgetett Iharos József székesfehérvári nyugalmazott rendőr hadirokkanttal, akit ketten támogattak. Az avatás szertartását egy idő után Hellebronth Antal, főkapitány-helyettes vette át. Az avatás után a Romkert oldalában az egységek díszmenete haladt el. A díszmenetben a Ludovika Akadémia és a jutasi altisztképző egysége után az avatott vitézek, a frontharcosok, a levente- és a lövész díszszakasz után a fehérvári ciszterci gimnazisták, az Ybl Miklós állami gimnazisták és a Felsőkereskedelmi szakasza következett, majd a cserkészek díszmenete zárta a sort. Igazi harcos ünnep volt ez, mindazon kellékkel, külsőségekkel, fegyelemmel, katonás kiállással, ami a kard, vagy címadó idézetünkre visszautalva, — amit Zrínyi Miklós, a Török áfium ellen való orvosság című művében fogalmazott meg — a pallos ünnepéhez illett. Hiszen 1938-ra „mintha Szent István koronájához a pallost is megtaláltuk volna.” /16/

A szertartás vége felé a kormányzóné Széchényi Viktornéval a Székesegyházba a 11 órai misére távozott. Horthy kormányzó az ásatásokat tekintette meg Hóman Bálint vezetésével, majd a vitézi székház alapkőletétele következett. A Fejér-, Veszprém-, Esztergom-, Komárom és Moson megyei vitézek székházának építéséhez Székesfehérvár és Fejér megye adományával járult hozzá. Alapkövének letétele után a kormányzó a polgármesteri irodában pihent, tiszteletére a polgármester fogadást rendezett, majd délután kettőkor a vitézi áldomásra hajtatott a Lövöldébe. Imrédy Béla, a legrangosabb felavatott vitéz mondott pohárköszöntőt a díszebéden. A Lövöldében a tornacsarnokban 300 személyre terítettek. A többi vitéz a kertben költötte el az ebédet, miközben a fehérvári Éneklő Ifjúság ezertagú kórusa énekelt. Így emlékezett minderre Csitáry polgármester: „A Városháza emeleti előcsarnokában a budapesti Gundel vendéglős nagyszabású tízórait szervírozott, amire az ideérkezett vitézek és más előkelőségek voltak hivatalosak. Ugyanakkor a kis tanácsteremben, ahol pihenése után a kormányzó is megjelent, a jelenlévő miniszterek és fontosabb közhatóságok vezetői (pl. a kúria elnöke, a számvevőszék elnöke, a közigazgatási bíróság elnöke stb.) részére tálaltuk fel a Gundel vendéglős által összeállított tízórait. Ezután a püspökhöz kísértem át a kormányzót, majd a város által megszerzett „Polgári Lövölde” kertjében rendezett vitézi áldomásra mentünk, előzőleg azonban elhelyeztük a vitézi székház alapkövét, ahol én ismertettem meg vele a székház terveit. A vitézi áldomáson nagyon megbecsültek, mert a kormányzó mellett helyet foglaló és az ünnepi köszöntőt mondó miniszterelnökkel szemben jelölték ki helyemet, tehát sok hellyel megelőztem az aktív minisztereket” ./17/

A szépen megrendezett ünnepség sikerét a kormányzó köszönete is megerősítette: a köszönőlevelet Poós Rezső ezredes, a vitézi szék székesfehérvári és Fejér megyei kapitánya adta át a polgármesternek, a főispánnak és az alispánnak.

Jegyezzük itt meg, hogy az emlegetett, Schmidl Ferenc tervei szerint hamarosan felépült Vitézi Székház nagytermét is egy Aba Novák Vilmos által készített falfestmény díszítette. Az ekkor ünnepélyesen előkészített alapkövet és alapító iratot a vitézi székházba való beépítésig a múzeumban őrizték. 1940-ben, a vitézi rend 20 éves fennállása alkalmából Schmidl Ferenc ezen munkájáért a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kapta. A Vitézi Székház épületében működött a Hét vezér étterem, amelynek belső berendezését is Schmidl tervezte. Ő rendelte meg Kitlinger Kálmántól a hét vezér fémből készült szobrát. Ezt az épületet díszítette A magyar vitéz szobra, amely később a ciszterci rendház falára, majd az Ady Endre utca saroképületére került.

A május 22-ei eseményekről a Magyar Rádió helyszíni közvetítésen számolt be. A vitézavatásról Budinszky Sándor, a vitézi székház alapkövének letételéről Baróti Géza közvetített, akinek ez volt a bemutatkozása a Magyar Rádióban.

Szerencsére a vitézavatással kapcsolatosan kedves segítőimnek saját emlékeit is összegyűjthettem. Dr. Tóth Ferenc és dr. Láng Jenő, mint várományosok álltak az avatandók sorában. Dr. Láng Jenő így emlékezett: „Engem édesapám után várományosként 1938-ban Székesfehérváron avattak vitézzé. Az avatandók természetesen katonás rendben járultak az avatáshoz. Külön csoportban álltak a saját jogon avatandó tisztek és altisztek, majd a tiszti várományosok és a legénységi várományosok. Az avatást követően a Romkert oldalában volt a díszmenet, ahol a fontharcosok és a leventék is felvonultak. Utána a Lövöldekertben volt az ünnepi ebéd. Ez már kötetlen volt, nekünk várományosoknak a fák alatt terítettek. Délután már a tanügyi kiállításra voltam beosztva teremőrnek”. Clara Mora, született Pattantyús-Ábrahám Klára emlékezete szerint egyik unokatestvérüket is itt avatták, ezért persze az egész család itt volt. Ez az egyik magyarázat arra, hogy miért filmezett olyan szívesen ezen az eseményen Pattantyús-Ábrahám Emánuel. A felvételeket azután az egész család nagyon nagy örömmel nézte az otthoni vetítésen. „A vitézavatásra érkező Horthynét mi fogadtuk a vasútállomáson. Én még meg is sértődtem, hogy miért nem én adom át a kormányzónénak a rózsacsokrot. De meg kellett azzal békülnöm, hogy Szarka Piroska adta át, mert az ő apja vitéz volt.” említette 2000. évi fehérvári látogatásakor a Floridában élő Clara Mora. Dr. Ármos István a következő történelmi leckével emlékezett: „A megyei szervek nem nagyon voltak benne a 38-as szervezőmunkában. Én ekkor fiatal megyei tisztviselő voltam, így a vitézavatást otthonról, a Koronczay-házból néztem. Érdekesek ennek az egyetlen háznak a címei. Rákóczi út 7, Bazilika tér 5; Szabadság tér 1, Koronázó tér 1. Ez mind ugyanannak a háznak a címe. Egy egész történelemlecke”. A valamikor szemben álló Eisenbarth-háznak is megvan a maga története. Dr. Eisenbarth Tamás ezt egyszerűen így foglalta össze: „Én Szent István koporsója fölött születtem. A régi hálószobában, pontosan a mai mauzóleum fölött születtem. Az udvarunk a várfal alatt volt. A park mai védett tiszafája az udvarunkban állt.”

Ugyanezen a délutánon a kormányzóné a püspöknél elköltött ebéd után a Széna térre tervezett Úrinők Otthona alapkőletételén és a Tanügyi kiállítás megnyitásán vett részt. Az ország legnagyobb tankerülete által szervezett Fehérvári iskolahét keretében rendezték a tanügyi kiállítást, s ezzel nyílt meg az új Szent István Központi Elemi Iskola, a Széna Téri Iskola. Az első 24 tantermes fehérvári iskola a Széna téren 306 ezer pengős költségvetésből létesült, itt adták át a Hóman Bálint minisztersége alatt épült ezredik tantermet.

Az Eucharisztia ünnepéhez kapcsolódó események

Mintha be sem fejeztük volna a krónikát és annak idején az ünneplést! Azon a napon, amikor Fehérváron a vitézek letették esküjüket elkezdődött a fővárosban a XXXIV. Eucharisztikus Kongresszus előkészítő nagygyűlése, maga a kongresszus tartott egészen május 29-éig, majd másnap a Szent Jobb körmenet után kezdte meg az ereklye országjárását. A kongresszusra érkezett Eugenio Pacelli bíboros, államtitkár 1939-től XII. Pius néven pápa, kíséretében volt Giovanni Battista Montini, a későbbi VI. Pál pápa is, valamint velük együtt 14 kardinális, 37 érsek és 196 püspök.

A pápai küldöttség május 23-án a trieszti gyorssal érkezett Nagykanizsára, ahol külön mozdonyt csatoltak a szalonkocsi elé, mely 8 óra 45 perckor érkezett Székesfehérvárra. Pacelli bíboros, pápai legátust a fővárosba, a kongresszusra utaztában Székesfehérváron hivatalosan fogadták. Latin nyelvű beszéddel Shvoy Lajos megyéspüspök és Teleki Pál kultuszminiszter üdvözölte. A nagy emberek mellett tanítóképzős lány állt, aki virágcsokorral köszöntötte a pápa követét. A kislányt akkor Potyondi Eszternek hívták, ma Mihályi Gyulánénak ismerjük.

A pápai küldöttség fogadására a székesfehérvári vasútállomást a pápai állam színeibe öltöztették, a zenekar a pápai himnuszt játszotta. A bíboros latinul felelt az üdvözlésre, majd magyarul is szólt a várakozókhoz: „Éljen az eucharisztikus kongresszus! Éljen Krisztus király! Éljen a katolikus Magyarország!” Az „imához” kürtjelre a várakozók térdre ereszkedve fogadták az áldást. Van, aki még ma is emlékezik arra, hogy a sínek mellé teregetett murva mennyire kellemetlen térdeplő. Pacelli kardinális pápává választása után Serédi hercegprímás e magyarul elmondott néhány mondat és a kongresszuson való részvétel miatt mondhatta: „bizonyos értelemben magyar pápát nyertünk.” /18/

Eugenio Pacelli vonata a kongresszusról hazautaztában, május 31-én is megállt városunkban, ekkor Serédi hercegrímás a határig kísérte, majd visszautazott Fehérvárra, hogy másnap itt fogadja az ereklyét. A kongresszus hivatalos programjában három fehérvári előadó szerepelt: Shvoy püspök, Marschall Ráfáel ciszterci tanár és Czikéné Lovich Ilona költő. A helyi hírlapok útján a Szent Zita Leánykör kérte a háziasszonyokat, hogy május 29-én szabadságolják cselédeiket, s küldjék el őket a kör helyiségébe, hogy számukra utazást szervezzenek a budapesti körmenetre. Székesfehérvárról május 26-án is két különvonat indult Budapestre.

A katolikus egyház hivatalosan a Szent István évet a Szent Jobb feltalálása ünnepén, május 30-án a budapesti ünnepséggel kezdte. A Szent Jobb országjárása különleges eseményhez illő érdeklődést és tiszteletet keltett. Különlegesek voltak a külsőségek is. Az ereklyét szállító ún. Aranyvonat erre a célra épített díszkocsiját Urbányi Vilmos és Márton Lajos tervezte, a kocsi 19 ezer pengőbe került, az aranyvonat vontatási költsége pedig 7070 pengőre rúgott. A „termeskocsi” közepén üvegből készült részben szállították az ereklyét, melyet őre, Mészáros János, érseki általános helytartó kísért, a koronaőrség és a testőrség biztosított.

1938. június elseje Székesfehérváron

1938. június 1-jén, szerdai napon a Szent Jobb országjáró útja során az Aranyvonaton második állomására, Székesfehérvárra érkezett. A Déli pályaudvarról induló vonatot egész útján áhítatos hívek várták: „Az állomásokon tömött sorokban álltak az emberek a férfiak levett kalappal, az asszonyok térdre hullva köszöntötték a Szent Jobbot.”/19/ A Székesfehérvári egyházmegye küldöttsége a határon, Kelenföldön szállt fel a vonatra.

Az ereklyét a fehérvári pályaudvaron emberáradat fogadta: a bevonulási útvonalon kb. 20 ezer, a Boldogasszony téren 40 ezer ember várta. Az egykorú leírások különösen kiemelik a vidékenként népviseletbe öltözött falusiak nagy számát, hiszen nyári dologidő volt és a naptár szerint hétköznap. Csak Székesfehérváron és a résztvevők szívében volt ünnep ez a derűs nap. Székesfehérváron bizonyosan nem mozgott még eddig ennyi idegen egy időben, a város most lakosainak legalább másfélszeresét fogadta! A tömeg hálás szívvel várta az ereklyék találkozását, vagy ahogyan Láng István fogalmazott: „A Szent Jobbot, mely országot tartott meg, a Szent Koponyát, mely nemzetet teremtett.” /20/

Az ünnep jelentőségének megfelelően folytak az előkészületek is. A szerdai napra általános munkaszünetet rendeltek el, az üzletek is csak kora reggel és kora délután tarthattak nyitva, a szerdai hetivásárt csütörtökre halasztották. A vásár elhalasztását már jó előre testületileg kérelmezték a kereskedők, amint azt is, hogy a vasárnapra eső nagy ünnepségek idején boltjukat nyitva tarthassák. Előbbi kérésüket elfogadta, az utóbbit viszont elutasította a polgármester. Ünnepi alkalmi bélyegzést szervezett a posta. Az iparosoknak székházukban hirdettek gyülekezőt, természetesen sötét ünneplő ruhában, a menetben a 800 iparos, 36 régi céhzászló alatt, 16 céhládával vonult. Az Aranyvonat fogadását vasárnap és hétfőn is elpróbálták.

A fogadóbizottság József főherceg, Mikecz Ödön igazságügy-miniszter, Hóman Bálint, Széchényi Viktor, Csitáry Emil, Sónyi Hugó gyalogsági tábornok, a honvédség főparancsnoka, Temesy Milán. Fél 9-kor visszaérkezett Serédi Jusztinián, aki a kongresszusról elutazó Pacelli bíborost kísérte a határig, és megérkezett Angelo Rotta címzetes érsek, budapesti apostoli nuncius. A pályaudvar bejáratánál a magyar és a német rádió közvetített.

Az Aranyvonat 9 óra 10 perckor érkezett. Tetején a hatalmas koronával díszített harmadik vagon hozta lehajtható üveges oldala mögött az ereklyét. Fehérköpenyes testőrök sorfala előtt nyolc pap hozta le az ereklyét a lépcsőn és helyezte a nyolc arabs paripa által vontatott díszkocsira. A nyergesek hátán egy-egy zöld díszruhás, prémkucsmás lovas, a fogat előtt Pettkó-Szandtner Tibor méneskari alezredes, az ereklye kocsija mögött Mészáros ereklyeőr kocsija. A menet élén a lovas rendőr díszszakasz, harsonások, majd a bábolnai lovas leventezenekar haladt.

Az ereklyekocsit a nemesi lovas bandérium fogta közre, elöl József Ferenc főherceggel. A bandérium után a négyes fogatok, az élen József főhercegé. Parádés kocsisaik libériáin a Habsburg-, Zichy-, Eszterházy-, Széchényi-, Károlyi-, Cziráky-, Hadik-, Nádasdy-, Jankovich-, Hunyady-, Merán-, Pappenheim- és a Wimpffen címerek ékeskedtek.

A menet a vasútállomástól a Deák utcán át a Budai útra, a Vörösmarty térre, majd a Boldogasszony térre tartott (mai Piac tér). E tér végén magasodott a fehérrel és sárgával (a pápai állam színeivel) díszített kétemeletes oltár, tetején 5 méteres kereszttel. Az oltár jótékonyan takarta az Arany Pontyhoz címzett fogadót, hiszen annak háttal állt.

9 óra 20 perckor az Ottokár harang szava jelezte, hogy a püspöki palotából elindult a főpapi menet: elöl a székeskáptalan tagjai, Angelo Rotta, a külföldi főpapok, Serédi hercegprímás (bíboruszályát ketten vitték), Hanauer István váci püspök, Kriston Endre címzetes püspök, egri nagyprépost, Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát, Haász István tábori püspök és több egyházi előkelőség. 9 óra 30 perckor megérkezett a főpapi menettel a koponyaereklye a Székesegyházból. 9 óra 40 perckor a harsonajel a Szent Jobb érkezését tudatta. A várva-várt ereklyét a hívek az Ah, hol vagy magyarok … kezdetű régi egyházi énekkel fogadták. Mindkét ereklyét magas emelvényre helyezték, őrzésüket a rohamsisakos, cserfaleveles katonai díszőrség biztosította.

Az oltárnál Angelo Rotta mondta el Szent Istvánhoz a könyörgést, majd csendes misét pontifikált. A szentmise alatt a budapesti MÁV zenekar és két helybeli gimnázium énekkara hangszórókon vezette a népénekeket. Ezután Shvoy püspök mondta el a felajánló imát. A Himnusz után megindult a körmenet a Romkertbe. Szent István szarkofágjához: az ereklyék előtt Rotta nuncius és Serédi bíboros. A Szent Jobbot és a koponyaereklyét a koporsóra helyezték. Az ereklyék előtt mintegy két órán keresztül vonult el a tisztelgők serege. „És ment a nép a romokhoz. Főurak és egyszerű parasztok, bíborba öltözött főpapok és kis ministránsok, nagyasszonyok és napégette kezű munkáslányok, hogy lássák a találkozást.”/21/ 13 órakor az ereklyéket a díszszázad a Székesegyházba kísérte.

„Ez a menet olyan szép és olyan impozáns volt — írta Fodor László — hogy teljes hűségben emberi toll képtelen azt papírra vetni. Az árvalányhajas cserkészek, a magyar ruhás lányok, a babos kendős, sötét pruszlékos különböző községbeli leánycsoportok, a Karácsony pusztai legények magyar ruhás csoportja árvalányhajból font koszorúja tetején a magyar címer, a székesfehérvári iparosság, az egyes iparágak külön-külön céhládával, iparuk jelvényeivel, egytől-egyig minden csoport feledhetetlen.” /22/

Ez a temetés már nem is fájó búcsú, hanem diadalmenet /23/

Az 1927-ben elhunyt székesfehérvári püspök, Prohászka Ottokár hamvait 1938. május 30-án exhumálták és este átszállították a Székesegyházba.

A délelőtt folyamán bontották fel a sírt. Így emlékezett az eseményre Csitáry polgármester: „A Szent Jobb látogatását megelőző napon bontottuk fel néhai Prohászka Ottokár megyés püspök hosszútemetői sírját és koporsóját. Ekkor volt az első találkozásom a halál utáni „hulla felszedési” állapottal. Amikor a koporsót felnyitották őszintén szólva, valamiféle csodát vártunk, de azután látni kellett, hogy az enyészet szörnyű hatalma itt is megkezdte megszokott munkáját.” /24/

Este negyed nyolckor emelték vállukra a város vezetői a koporsót. A komor szertartás a szép májusi estén igazi ünnepi hangulatban, a Szent Jobb ünnepségre készülők ezreinek kezében tartott fáklyák és gyertyák fényénél zajlott le. A gyászmenetet az egész útvonalon, a Szentháromság temető kriptájától a Palotai utcán, a Nádor utcán, a Károly király téren (a mai Fő utca és a Városház tér) át a Székesegyházig ünnepien kivilágított és virággal, illetve szőnyegekkel díszített nyitott ablakú házak fogadták. Ahogy az est leszállt, fáklyák és gyertyák erdeje világított. Mégsem ez az esti kép ragadja meg az olvasót a tudósításokban, hanem a hangok. A temetői kripta csilingelő lélekharagja búcsúztatja, a Bazilika legmélyebb hangú, Ottokár-harangja pedig várja a nagy halottat, a ravatalra borított lepel és a végső síremlék felirata szerint „Magyarország apostolát és tanítóját”. A piros-fehér-zöld selyemleplet a Katolikus Nőszövetség készítette. A hívek az úton a rózsafüzért mondták.

Az egykorú tudósítás meghatott szavakkal írt az eseményről: „Amint a Palotai utca közepéről visszatekintünk a nyílegyenes úton haladó impozáns menetre és látjuk az emberek ezreit, önkéntelenül is visszaemlékezik a halandó a nagy püspök életére, mert ez a pompa, ez az igazi díszkíséret eleveníti fel esztendők után igazán azt a nagy szeretetet és tiszteletet, amellyel életében Prohászka Ottokárt elhalmozták.” /25/

A ravatalt másnap a bazilikában, június 1-jén a Szent Jobb ünnepség alatt pedig a Szent Anna kápolnában látogathatták meg a hívők.

Délután a nagy püspök koporsóját a közszemlére kitett Szent Jobb és a Szent István koponyaereklye előtti térről, a romkertből temették. Innen a délután 4 órakor kezdődő gyászszertartás és beszentelés után hosszú gyászmenettel vitték a közadakozásból épült Prohászka-emléktemplomba, végső nyughelyére. Erre a temetési menetre vonatkoznak Plavits M. Fremiota nővér címként idézett, lelkesült szavai. A Prohászka emléktemplom Fábián Gáspár tervei szerint közadakozásból épült, első kapavágását 1929. október 3-án végezték, alapkövét november 18-án helyezték el. Építéséről, mint szemtanú számolt be Molnár Tibor, aki fiatal szakemberként a templomépítés miatt került vissza Székesfehérvárra. Az építés folyamatáról több fénykép is rendelkezésünkre áll.
Shvoy püspök végezte a beszentelést fényes asszisztenciával, a gyászmenetben Angelo Rotta pápai nuncius és Serédi Jusztinián hercegprímás is részt vett.

Gyászzenét a MÁV zenészek és dalosok szolgáltattak, a zenekart dr. Burcsik Sándor, az énekkart Országh Tivadar vezényelte. A menetben levente zenekarok is zenéltek, az egyházmegye küldöttei helységenként, táblák alatt, saját viseletükben vonultak. A főpapok a hatlovas gyászkocsi előtt haladtak, utána a Prohászka-család, a miniszterek (Hóman Bálint és Mikecz Ödön), Kornis Gyula, a képviselőház elnöke és a helyi előkelők (Széchényi Viktor, Csitáry Emil, Havranek József, Temessy Milán stb.).

Serédi hercegprímás és Glattfelder Gyula csanádi püspök fejezte be a gyászszertartást a templom előcsarnokában, majd a koporsót az Orbán Antal szobrász által készített síremlékben helyezték el.

A nagy püspök temetése után a tömeg még mindig a helyén maradt, hiszen előttük haladt el a romkertből a Szent Jobb ereklye menete a vasútállomás felé. Az aranyvonat este 7 órakor robogott el Székesfehérvárról. Csupán a történet teljessége kedvéért említem itt meg, hogy a Szent Jobb országjárása 1939-ben folytatódott, s április 29-én, Veszprém felé haladtában az Aranyvonat ismét megállt Székesfehérváron. Ekkor újra felolvasták az előző évi látogatás alkalmával Shvoy püspök által elmondott felajánlási imát.

„Körülbelül 800 tollforgó lebeg a sorfalat álló növendékek Bocskay sapkáján. Máskor valóságos erdő, most egészen elveszünk abban a néptengerben, amely fogyni nem akaró zárt sorokban vonul el előttünk…” – írta Plavits M. Fremiota nővér a Ferenc József Nőnevelő Intézet földrajz-természetrajz tanára a temetésről az iskola értesítőjében/26/ . Bizony, nem volt egyszerű feladat ennek az ünnepnek a megszervezése! Csitáry polgármester így írt erről: „A Szent Jobb és a (Székesfehérváron őrzött) koponya ereklye összetalálkozásának örömére rendezett nagyszabású megyei hódoló ünnepségen, amelyen közel 50 ezer ember vett részt, a vármegyei arisztokrácia élén József királyi herceg, tábornagy háziezredünk egykori legendás parancsnoka is megjelent, és én adtam neki szállást otthonomban, hogy át tudjon öltözködni. Ez könnyen megtörténhetett, mert családommal a szőlőhegyi villánkban nyaraltunk.” /27/

Mint láttuk, az előkelőségek elhelyezése is gondot okozott. A megyei arisztokrácia a főispán, a főpapok és kíséretük a püspök vendégei voltak. A pápai nuncius és Lichtenstein herceg és felesége, Erzsébet Amália hercegnő az ünnepségek szünetében megtekintette a megszépült várost és a városházát. Lichtenstein akkori uralkodó hercegének sokat mondhatott ez a látvány, hiszen 1902 és 1910 között, mint ulánus kapitány, székesfehérvári lakos volt.

A sok vendég elhelyezése és útbaigazítása a vidéki erőkkel megerősített rendőrség feladata volt, s ennek meg is felelt, hiszen „a kolosszális tömegek dacára semmi zavaró momentum nem állott elő.”/28/ A rendőrség állományának Széchényi főispán mondott köszönetet az ünnepségek után „abból az alkalomból, hogy a június elsejei ünnepségek a legpéldásabb rendben, kitűnően vezetve és tapintatosan irányítva lefolytak.”/29/ A 36 tagú mentős készültségnek azonban 800 esetben akadt munkája, egy személyt kellett kórházba szállítani. Sokkal prózaibb szervezési gondokról is beszámolt Láng Hugó: ”Édesapám, Láng István forgatókönyve igen vaskos kötet volt. Tartalmazott az útvonal biztosításától kezdve minden apró részletet, egészen addig, hogy ki fog rendet csinálni a lovasbandériumok elvonulása után?” Itt persze nem a lovasok jelentették a gondot!

Ebédelési lehetőséget azok vehettek igénybe, akik a jegyüket előre megváltották, ezen a napon a vendéglők az ő számukra főztek, csak ebédjeggyel lehetett fizetni. A többiek a mellékutcákban felállított lacikonyháknál ehettek.

Héjj Valéria így emlékezett az édesapja Arany Pontyhoz címzett vendéglőjében eltöltött ünnepre: „A rendező bizottság előtte végiglátogatta és osztályokba sorolta a vendéglőket. A mi kis vendéglőnk a kisebb városok küldöttségeit fogadta, ide voltak beosztva Budafok, Martonvásár, Csongrád, Szentes és Karcag küldöttei. Komoly feladat volt nálunk leültetni, és kulturáltan kiszolgálni ezt a 150-200 embert. A Szent Jobb-ünnepség előtt már egész héten folyt a munka nálunk is és a téren is, hiszen, a nagy szabadtéri oltár a házunk előtt állt. Külön gondot okozott a szervezőknek, hogy a vendéglő épület, amely a város tulajdona volt — elég rossz állapotban volt. Ezt a kívülről ütött-kopott épületet és a mi firmatáblánkat, amely a ház tetején volt, el kellett takarni. Elénk épült tehát az oltár, így mi az egész Szent Jobb-ünnepséget 1938. június 1-jén, az üzlet ajtajából, az oltár mögül néztük, a misét persze így csak hallgattuk. Hallani mindent hallottunk, hiszen hangszórók erősítették a hangot. Nálunk benn ekkor nem lehetett senki, mert az ünnepségek idejére a vendéglőket be kellett zárni, és ezt szigorúan ellenőrizték. Az ebédet egy Pacsayné nevű szakácsnő főzte ki, aki nagy családi vendégségeinken is főzött. A menü egyszerű, de finom volt, marhahúsleves, borjúpaprikás nokedlival, salátával és töpörtyűs pogácsa. Tehát a híresen jó ételeinket adtuk a nagy ünnepen is, megelégedésre.” /30/

Leventék, dalosok, sportolók és katonák 1938 nyarának székesfehérvári rendezvényein

Június 5-én és 6-án került sor a nagy országos levente ünnepre, melyen hét törvényhatósági jogú város és 21 megye 1200 leventéje versengett az egyes kategóriák díjaiért. Pattantyús-Ábrahám filmjén roskadozik a díjakat bemutató asztal a különféle serlegektől, kupáktól és dísztárgyaktól. Az igazi díj azonban az országos levente vándorzászló megszerzése volt.

Az eseményt beharangozó tudósítás kiemelte, hogy „ily nagyszabású sportesemény városunkban nem volt, de nem is lesz.”/31/ Nos, ebben talán tévedtek a korszak újságírói, ám az biztos, hogy Fehérvár ismét az országos érdeklődés középpontjába került, az országos levente ünnepet ugyanis eddig mindig a fővárosban rendezték.

A versenyeket az Országos Testnevelési Tanács megbízásából a Fejérmegyei és Székesfehérvári Testnevelési Felügyelőség rendezte, személyesen Szebenyi Gusztáv, a felügyelőség tagja, szolgálaton kívüli őrnagy.

A küzdősportok versenyeit – birkózás, ökölvívás stb. – a sportcsarnokban, a labdás csapatjátékok mérkőzéseit – kézilabda, labdarúgás – a MÁV-pályán, míg a pünkösdhétfői nagy felvonulást és tornabemutatót az ARAK-pályán rendezték.

Ez utóbbi eseményt Pattantyús-Ábrahám Emánuel filmje is megörökítette. Részesei lehetünk általa a leventék katonás és fegyelmezett menetgyakorlatainak. A Tóvárosi Levente Egylet táblájának feliratát még el is lehet olvasni. A szervező Szebenyi Gusztáv és dr. Schmöltz József városi főügyész is látható a képen. A Pattantyús film nézői a hajdanvolt sportoló ifjúság Schmöltz Józsi bácsijára, mint a város sportéletének tevékeny és önzetlen munkására, szeretettel emlékeztek, olyannyira, hogy lányát, dr. Szombatfalvy Rudolfnét egészen meghatotta a beszélgetés. A felvételen több talajtorna csapatgyakorlatot, és a MÁV leventék gúla-gyakorlatát is láthatjuk. A tudósítások szerint a közönség nagyon élvezte a Csaba leventék tréfás számait, valamint a májusi történelmi játékokból már ismerős kosztümös hadi felvonulást és történelmi játékot.

Az igazi dörgő tapsvihart azonban a székesfehérvári leventék aratták, amikor letakart kocsijukon a magyar korona hatalmas makettjét, és az ország valamint a város címereit hozták, s ezek a kellékek lettek az ünnepélyes zászlófelvonás díszletei. A díszletkocsit kitűnő fotó, a zászlófelvonást pedig a Pattantyús film örökíti meg.

A hétfői ünnepségen a Testnevelési Főiskola tornászcsapatai is bemutatkoztak, különösen a hölgytornász-válogatott talajtorna és korlátgyakorlatai arattak sikert. Róluk szólva az újságíró megjegyezte, hogy ezek már artista produkciónak is beillettek.

A ragyogó nap sajnos csúnya nyári záporral fejeződött be. Talán éppen ezért maradt meg ez az esemény Noll Ilona emlékezetében. Őt, mint Hübner András ügyvédi irodájának első kisasszonyát ugyanis a végtelenül udvarias és közvetlen, s emiatt népszerű főispán, gróf Széchényi Viktor vitte haza autóján a Szabó palotába: „nehogy a szép fehér szandál sáros legyen”.

Június 25-26-án a Magyar Dalosszövetség XXV. jubileumi dalosversenyére és díszközgyűlésére került sor. A versenyre 166 dalegyesület, azaz több mint tízezer ember nevezett, akik négy különvonaton, menetrend szerinti vonatokon, autóbuszokon, sőt a közeli megyebeliek lovas kocsikon érkeztek. A vasútállomáson illetve a vámházaknál fogadták az érkezőket. Az ünnepség szervezésének és lebonyolításának idejére a helyi megbízottak a Jókai utcában, a Városi Zeneiskola földszintjén szervezőirodát állítottak fel, itt árusították a jegyeket is, 20 és 50 fillérért. A várost a nagy találkozó napjára fellobogózták, a rendről díszsisakos rendőrök gondoskodtak.

A dalosszövetség díszközgyűlésével a Városházán nyílt meg a rendezvény 25-én, utána koszorúzás az Országzászlónál és a hősi emlékműnél. Fél hétkor egyházzenei hangverseny volt a Székesegyházban, melyen a Városi Dalkör is szerepelt régi karnagya Országh Tivadar vezényletével. Itt azoknak a koszorúslányoknak is részt kellett venni. akiknek dalárdái még nem érkeztek meg, ők képviselték az úton lévő vendégeket. A koszorúslányok a vendégek háziasszonyai, kísérői voltak, akiket megbecsülésből osztottak be az egyes dalárdákhoz, s akik díszes, magyaros öltözékben haladtak a rendezvényeken a dalárdák zászlaja mellett. Érdekes, hogy ezekben az években a dalárdáknak még vőfélyük is volt, a tagok közül választott fiatalember, aki szintén a menet élén haladt, a zászló mellett. Ez volt a rendezőség előzetes elképzeléseinek megfelelő felállás, tehát a lakodalmi menet mintája ekkor még valószínűleg széleskörűen szokásban volt az ünnepélyeken. Bizonyítja e szokás meglétét Pattantyús-Ábrahám filmje is. Beszéltem egykori vőféllyel, Kneifel Ferenc személyében, aki a Serényi Emma vezette fehérvári vegyes kar 1939-es kassai vendégszereplésén töltötte be ezt a tisztséget, sőt ottani koszorúslányuktól utóbb még fényképet is kapott emlékbe.

Este a dalárdák lampionos felvonulással adtak szerenádot koszorúslányaiknak, és az előkelőségeknek. A szerenáddal megtiszteltek közül négyen eleve lemondtak erről a kitüntetésről, ám még így is nyolc helyi vezető és dr. Ripka Ferenc, a dalosszövetség országos elnöke, Budapest nyugalmazott polgármestere ablaka alatt szárnyalt a szerenád. Kaály Nagy Lídia még ma is csillogó szemmel emlékszik arra, hogy a rendőrkapitány lánya lévén: „mi is kaptunk szerenádot.” A Megyeháza épületének bal oldalán a főispánt, jobb oldalán pedig dr. Ecsedy Havranek József alispánt köszöntötték a dalosok. „Dalmámoros diákvárosok kedves, felhőtlen hangulata hazudta rá magát egy éjszakára a vén nyárspolgári Fehérvár utcáira. A magyar dal megfiatalította a szíveket…”— írta vitéz dr. Szarka Géza és vitéz Láng István. /32/

Június 26-án, vasárnap a reggel 6 órai zenés ébresztő után a Boldogasszony téren gyülekeztek a katolikus dalosok reggeli ünnepi misére, ekkor az összkar Vaszy Viktor, zeneművészeti főiskolai tanár vezényletével az Ah hol vagy magyarok... kezdetű éneket és a Himnuszt énekelte. A református és az evangélikus vendégek is istentisztelettel kezdték a napot, majd a térre érkeztek. A jelen levő 322 fehérvári koszorúslány az összes énekkar zászlójára egyszerre kötötte fel Székesfehérvár jelképeként a piros-kék szalagot, majd megkezdődött a verseny. A versenyprogramokat kategóriánként a Szent István teremben, az Árpád moziban (Árpád fürdő), a leánygimnázium tornatermében (mai Teleki Gimnázium), a Zárdában (Szent Imre iskola), a Ciszterci Gimnázium dísztermében illetve a Szent István Központi Elemi Iskola tornatermében (Széna téri iskola) értékelte a zsűri. A verseny felmenő rendszerű volt. Példaként a székesfehérvári Iparos Dalárdát hozhatjuk fel, akik az Árpád mozi színpadán az ezüstérmes csoportban győztek, így nyertek jogot arra, hogy a következőkben az aranyérmesek között szerepeljenek.

Az Iparoskör Dalárdája 1921-ben alakult, a város műkedvelő zenei életének egyik meghatározó együttese lett. Történetükre néhány mondat erejéig azért is érdemes kitérni, mert a múzeum gyűjteménye őrzi 1933-ban készült szép csoportképüket. Ezen a képen látható az a zászló, melyet 1885-ben az Iparos Ifjúság Önképző Köre és Segélyegylete számára készíttettek, s 1925-ben újra használatba vett a dalárda, miután zászló nélkül országos versenyekre nem mehettek. A XXIII. Országos Dalosversenyen, 1933. július 1-2-án a budapesti Király Színházban az együttes ezüstserleget nyert, melynek ünnepélyes és lelkes felavatásakor, 1933. július 14-én készült a dalárdát ábrázoló kép. Ekkor az Iparoskör elnöke Montskó Ferenc, a dalárda elnöke Schmidt István, karnagya Szabó István volt. 1938-ban az Iparos Dalárdát a győzelemre a Szabó Istvánt 1937-ben felváltó Szemere Gyula karnagy vezette, koszorúslányuk Asztalos Erzsébet, Asztalos Géza hentesmester lánya volt, akit a dalárda „a versenynap előestéjén lampionos szerenáddal üdvözölt.” /33/

Az 1938. évi június 26-án a nap fénypontja a délután 5 órakor kezdődő díszhangverseny volt, melyen a csapat győztesek szerepeltek, s amit a rádió is közvetített, sőt róla hangos híradófilm is készült. Ekkor a koszorúslányok koszorúkkal díszítették a zászlókat. A gálaműsoron többek között két Bárdos mű, két Kodály mű, három Országh Tivadar szerzemény, Ádám Jenő, Farkas Ferenc, Bartók Béla, Vásárhelyi Zoltán és Sztára Sándor egy-egy műve szerepelt.

Este 8 órakor osztották ki a díjakat. A helyi sajtó többször kiemelte, hogy Székesfehérvárról egyetlen énekkar se ment el üres kézzel, sőt igen értékes díjakat sikerült különböző felajánlásokból beszerezni, amelyeket a Városház téren a Deák Testvérek áruháza kirakatában mutattak be. Külön érdekesség volt, hogy a legmagasabb kategória, az úgynevezett Király-díj győztese a díj alapításától, 1911-től Bory Jenő erre a célra készített Tinódi Lantos Sebestyént ábrázoló 9 kilós ezüst szobrát kapta. A díjalapítók közé ekkor iratkozott fel Székesfehérvár városa is: Szent István lovas szobrát ábrázoló örökös vándordíjat alapított a jubileumi év tiszteletére. Érdekes adalékkal szolgál a Király-díj megbecsülésére egy 1938-ra datált fénykép, melyen a Veszprémben erre az alkalomra rendezett bál résztvevőit láthatjuk.

Este 9 órakor vacsora volt a dalosok részére a Magyar Király Szállóban, majd az éjszakába nyúló hazautazás következett. A vendégek elhelyezése az előző napon is sok nehézséget okozott. Az itt éjszakázó dalárdák egy részét osztálytermekben helyezték el, persze nem éppen luxus körülmények között. A berendezést frissen tömött szalmazsákok, mosdótálak és kancsók jelentették, de ügyeltek arra is, hogy a tantermek olajos padlójára nem lehetett letenni a szalmazsákot, alája friss töreket teregettek. A vendégek egy részét még így sem tudták szállással ellátni, megoldásként nem adódott más lehetőség, mint hogy a vendéglők egész éjjel nyitva tartottak.
1938 nyara bővelkedett sporteseményekben. Már 1937-ben nagy harcot folytattak a fehérvári sportvezetők azért, hogy a jubileumi évre rangos sportrendezvényeket hozzanak a városba. Köhler Jenő és főként dr. Schmöltz József közbenjárására sikerült elérni, hogy az immár hagyományos Stájerország—Dunántúl összecsapásnak városunk legyen a rendezője. Az atlétikai viadalok sorában ezelőtt a XI. számút 1934. szeptember 16-án rendezte Székesfehérvár. Ekkor adták át az előző évben, Hóman Bálint által alapított vándorserleget. melyet 1933-ban a stájerországiak, 1934-ben pedig a dunántúliak nyertek el, a versenyen két rekord született. 1938-ban a XV. verseny megrendezésére került sor, ám már csak ritkán nevezték Stájerország—Dunántúl összecsapásnak, a közben bekövetkezett események (Ausztria Német Birodalomhoz való csatolása) miatt a hivatalos neve német—magyar viadal lett, miután a német sporthatóságok megengedték a megrendezését.

A versenyt június 12-én, vasárnap az ARAK pályán bonyolították le. A húsz gráci versenyző szombaton érkezett meg. A dunántúli atléták a legjobb csapattal álltak ki, hiszen a Hóman Bálint által alapított serleg sorsa itt dőlt el. A magyar csapat 58:50 arányban győzött, így a negyedik éve elnyert díjat végleg megőrizték. Székesfehérvárt Demeter, Rákhely, Solti és Viola képviselte.

A versenyszámok, de legalábbis a szónoklatok a magyar—német sportbarátság jegyében kezdődtek. Demeter Vilmos aratta a szívünknek legkedvesebb sikert, aki a száz méteres síkfutásban (11,4 mp) és távolugrásban (6,56 m) egyaránt győzött, de a 4x100 méteres stafétában is jól szerepelt. Ezt a bravúrt, a kettős győzelmet csak egy Frank nevű gráci versenyző tudta megismételni.

Július 1-2-3-án nemzetközi teniszmérkőzések voltak. A két kijelölt pályát a Nagy Sándor (ma Ady Endre) utcában körülkerítették, és összesen 320 ülőhelyet alakítottak ki. Először a helyi, az országos, majd a külföldi versenyzők mérkőzései zajlottak le nagy érdeklődés mellett. Sajnos az előre jelzett külföldi versenyzők egy része végül nem érkezett meg, és az utolsó versenynap kedvezőtlen időjárása miatt néhány mérkőzés elmaradt, de a társasvacsorát megtartották.

Július 28. és augusztus 9. között rendezték meg a dunántúli sakkversenyt, mely a harmadik volt e versenyek sorában. Közben, július 31-én városunkban volt az ünnepi sakk kongresszus is. A versenyt a Székesfehérvári Sakkozó Társaság szervezte Cseh István pénzügyi tanácsos vezetésével — „igazi csehistváni agilitással” ./34/

A versenyre 25 nevezés érkezett, köztük az előző két év győztese, Szijjártó Szabó is, de Cseh István a szervezési elfoglaltságok miatt nem indulhatott. Így a fehérváriak ifj. Kassai Ferencnek szurkolhattak, aki viszont nem került a négyes döntőbe. A verseny során mintegy 200 partit játszottak, s végül a várpalotai Jeney győzött.

A sakk- és a teniszversenyt is az ezekben az években igen agilisan tevékenykedő BAMC (Balatoni Autó és Motor Club), a „Bamci” szervezte, melynek a Kígyó közben Székesfehérváron irodája volt, s amely több autós és motoros rendezvényt is szervezett itt. Ők rendezték az augusztus 21-ei nemzetközi autós csillagtúrát is.

Augusztus 20-án az Országos Kerékpáros Szövetség Szent István futárversenyének résztvevői érkeztek városunkba. Ugyancsak ezen a napon érkezett meg Esztergomból a Szent István tűzstaféta, melynek lángjával a királysírok sarkain fáklyákat gyújtottak.

Gyimesi Károly — akkor középiskolai tanuló — igen melegen emlékezett meg a fehérvári sportéletről. Kifejezetten kiemelte, hogy milyen fontos volt számukra a város vezetőinek figyelme. „Mint aktív versenyző tanúsíthatom, hogy a nézők között Csitáry úrral együtt ott voltak a város vezetői, és buzdították a fehérvári fiatalokat.” Ezzel a figyelemmel magyarázta, hogy „a fiatalság jól érezte magát itt és sok szép emléket őrzünk a városunkról.”

1938. július 17-én kettős katonaünnep volt Fehérváron. A 17. honvéd gyalogezred I. világháborús szereplése miatt elsőként kapott — kitüntetésként — ezrednapot még a háború alatt, 1915-ben, melyet július 17-ében állapítottak meg. 1934-ben a Székesfehérvári Friss Újság számolt be 20 év után az első ezredgyűlésükről.

1938-ban az ezrednapon szentelték fel a HONSz (Hadirokkantak Országos Szövetsége) székesfehérvári főcsoportjának zászlaját egy ünnepi közgyűlésen a Városházán. Az ünnepségen Kisteleki József elnök és Loskay István beszélt, a MÁV Dal és Zeneegylet énekelt. A zászlót a Városháza terén tábori mise keretében szentelték fel, avatta József főherceg, majd szöget vert a zászlónyélbe. Hóman Bálintné töltötte be a zászlóanya szerepét. Sándy István a 17-es ezred egykori tábori papja szolgáltatta a tábori misét.

Ezután átvonultak a 17-es honvéd emlékműhöz a Zichy-ligetbe, a főherceg ellépett a díszszázad előtt, majd vitéz Tóth Béla, nyugalmazott tábornok felkérésére a szobor talapzatáról beszédet mondott és koszorúzott. Társas ebéd követte az ünnepséget a Magyar Király Szállóban, ahol József főherceget, mint a 17-esek tábornagyát Számmer Pál nyugalmazott alezredes üdvözölte. Az ebédet a 17-esek bajtársi szövetsége rendezte, kétféle menü választásával: 1 pengőért, vagy 2,40-ért. A székesfehérvári ezrednapra történő utazásra a közlekedési miniszter 50%-os vasúti kedvezményt biztosított.

Hamupipőkéből tündérkirálynő

A bevezetőben összefoglalt augusztus 18-ai szép ünnepi nap, a 48. fehérvári országgyűlés, a Romkert és a Szent István lovas szobor felavatása után az újjáalakított város híre még sok érdeklődőt vonzott.

Szeptember 7-én csupa hozzáértő városszervező vett részt 51 város képviseletében a Magyar Városok Országos Szövetsége díszközgyűlésén a Városháza nagytermében. Az ünnepi ülést a városi vegyeskar nyitotta meg Serényi Emma vezetésével, majd dr. Szendy Károly, Budapest polgármestere, egykori fehérvári ciszterci diák elnökölt. Beszédében a városok történelemalakító szerepét fejtegette: „A városokon keresztül vezet a történelem útja.”/35/ Fehérvár polgármesterének köszöntője után Hóman Bálint beszédében Székesfehérvárt Magyarország első szabad királyi városaként emlegette. A közgyűlés után a Magyar Király Szállóban, „melynek menüje Tosch Károly vendéglős konyháját dicséri,”/36/ a fényes banketten ismét Hóman nyugalmazott miniszter, majd dr. Kaltenecker Viktor felsőházi követ beszélt. Az üdvözlésekre felelve Szendy Károly talán nem csupán udvariasságból mondta: „Őszintén meglepődtem, mert egy nyugati értelemben vett kultúrvárost találtam e történelmi falak között.”/37/ Pedig a városnézés még csak az ebéd után következett! A szakemberek persze nem csupán a megújult belvárost, hanem az új vágóhidat, a vízműtelepet, és a városi gyümölcsöst is megnézték. Az egykori tanúk ma is jó érzéssel emlékeznek a megújult város miatti elismerésekre. Dr. Altorjai Józsefné mesélte, hogy az akkori soproni polgármester szinte irigykedve mondta Csitárynak: „–Emilkém, itt az utcáról lehetne ebédelni, olyan tisztaság van!” A megjegyzés a megszólított polgármesternek is bizonnyal jólesett, hiszen a köztisztasági üzem felállítása és működtetése egyik kedves programja volt; erre a célra a jubileumi évig több mint 362 ezer pengőt költött.

Vendégekben a következő napon sem volt hiány. Szeptember 8-án tartotta itt közgyűlését a Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete, melynek a korban szokásos rövidítését, TÉBE, még ma is sokan ismerhetik a Várfok utca sarkán felépült bérházuk nevéről. Ez volt az első vidéki bérházuk, melynek felépülésével a nyugdíjjárulékok egy részének befektetését és visszatérülését segítették elő. A lakások építése a városnak is elsőrendű érdeke volt, ezért a TÉBE nyugdíjalap 25 évi adómentességet kapott. Erre a célra a Fejér Megyei Takarékpénztár tulajdonában levő sarokházat megvették, s azzal bízták meg dr. Kotsis Ivánt, hogy helyére modern bérpalotát tervezzen. A megbízásban hangsúlyozták, hogy az „a város legszebb pontján, a nemzet által felállítandó Szent István szoborral szemben fog felépülni.”/38/ A bérház alapkövét a közgyűlés után, szeptember 8-án helyezték el.

A Városháza nagytermében tartott ünnepségen dr. Csikós Andor kormányfőtanácsos, a Székesfehérvári és Fejér Megyei Takarékpénztár vezérigazgatója volt a házigazda, aki annak idején a fehérvári bérház építését is javasolta. Dr. Hegedűs Lóránt, a TÉBE elnöke, volt pénzügyminiszter tartotta meg ezután beszámolóját, tőle származik a már említett párhuzam városunk fejlődése és a Hamupipőkéből tündérkirálynő hasonlat között.

Szeptember 11-én a Nemzetközi Ügyvédi Szövetség tagjait Széchényi Viktor főispán és dr. Kaltenecker Viktor franciául üdvözölte, tájékoztatta és kalauzolta.

Ők voltak a jövő a múlt ünnepein /39/

Szeptember 18-án a Ciszterci Diákszövetség országos találkozójára hívogatott a ciszterci templom Szent Ignác harangja. A diákszövetség fehérvári osztályának tagjai már a nagy találkozót megelőző szombaton összegyűltek az Alma Materben, majd este lampionos felvonulással járták be diákéveik helyszíneit. Külön köszöntötték Námesy Medárd 40 éves találkozóra összegyűlt osztályát, illetve adtak szerenádot Werner Adolf zirci apátnak, az iskola kegyurának. A bajai, budai, egri és pécsi egykori diáktársakkal való találkozásra csak másnap került sor, ahogy azt már 1937-ben elhatározták. Ekkor az 1869 és 1938. között végzettek találkoztak, a fehérvári gimnáziumban végzett osztályoknak így 60. érettségi találkozója is volt. A még élő hat legöregebb nevében Dabasi Halász Lajos nyugalmazott koronaügyész üdvözölte az ifjabbakat. Werner Adolf zirci apát ünnepi miséje keretében szentelte fel a gimnázium új zászlaját, melyet természetesen az aktív gimnazisták tartottak, a zászlóanya dr. Hóman Bálintné volt. Az új zászlót Homoki Ferenc rajztanár tervezte, és Bartusek Mária hímezte. A tiszteletben tartott régi zászlók is részt vettek azonban az ünnepségen: az 1836-ban szentelt legrégebbit az öregek, az 1894-ben szentelt másodikat pedig a középkorú volt diákok tartották. A legöregebb zászlótartók egyike Schmöltz József nyugalmazott vármegyei irodaigazgató, a középkorúak egyike a fia, dr. Schmöltz József városi főügyész, a zászlóanyát rövid beszéddel üdvözlő II. osztályos Szentgyörgyi Tamás pedig idősebb Schmöltz József unokája volt.

Mise után a díszközgyűlésre a ciszterci rendház díszudvarán került sor, a „Szent István-szoborral ékes hősi emlékmű előtt,”/40/ a beszédet dr. Halla Aurél nyugalmazott kereskedelmi államtitkár mondta, a Bécsből hazaérkezett dr. Imre Vince orvos, ciszterci öregdiák és felesége Réthy Eszter operaénekes énekelt, a gimnázium száztagú énekkara Bárdos Lajos három népdalfeldolgozását adta elő. A fehér ruhás zenekar Námesy Medárd vezetésével kísérte az öregdiákok felvonulását az Országzászlóhoz, a Szent István Mauzóleumhoz és a lovas szoborhoz. Utóbbinál ígéretes tehetségű nyolcadikos diákok koszorúztak: vitéz Láng Jenő, Jancsó Miklós és Bezdek Károly. A zenekar fehér egyenruhájára dr. Baróth Ernő jól emlékszik, szerinte azt a régi ciszterci reverendák anyagából varratták. Ugyanő mesélte, hogy elsős korában mennyire szeretett volna kiscsacsi lenni a gimnázium zenekarában. Két rövidnadrágos fiú töltötte be a dobot húzó csacsi szerepét, akiket a jó tanuló elsősök közül kitüntetésként választottak. Ez olyan kedves és áhított szerep lehetett, hogy Molnár Tibor is megemlítette visszaemlékezéseiben: hogy ő is volt kiscsacsi a zenekarban.

Másnap, szeptember 19-én tartották a Szent István teremben a Katolikus Tanítók Országos Szövetségének közgyűlését, melyen Shvoy püspök beszéde közben váratlanul megjelent Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi miniszter, Hóman Bálint társaságában. Az aktív minisztert és elődjét a tanítóság szeretettel ünnepelte.

A diáksághoz és az ifjúság neveléséhez egyaránt kapcsolódik a Szent Imre emlékét őrző és ápoló, 1921-ben alapított értelmiségi szervezet, az Emerikánások találkozója. A Foederatio Emericana, a Katolikus Egyetemi Hallgatók Országos Egyesülete október 23-án a bazilikában celebrált szentmise után a Városházán tartotta díszkáptalanját. Ezen az ünnepélyen a szövetség főprotektora, József főherceg mondta a beszédet, majd a Ciszterci Gimnázium énekkara énekelt. Az egyetemi hallgatók nevében Szádeczky Kardoss György beszélt. E rendezvénytől függetlenül is sokszor láttam a korabeli filmhíradókon, az amatőr filmen és a fotókon is feltűnni az emerikánások zöld tányérsapkáját, melyet fehér-piros-arany színű szalagjuk díszített. Segítőim nagy része, hiszen többségük értelmiségi és katolikus, tagja volt ennek a szervezetnek.

November 12-én ismét illusztris, hozzáértő társaság érkezett városunkba: a városfejlesztési konferencia tanulmányi kirándulását szervezték meg ekkor. Say Géza a kirándulás résztvevői előtt helyben, dr. Csitáry Emil, Schmidl Ferenc és dr. Kotsis Iván pedig a konferencia teremben, Budapesten tartott előadást.

Epilógus

Hosszú felkészülés előzte meg az ünnepet. Bátran elmondhatjuk, hogy az előkészítés az 1931-es Szent Imre évtől tudatosan folyt. Hóman Bálintnak, aki 1932 óta Székesfehérvár országgyűlési képviselője, akkor vallás- és közoktatásügyi miniszter, 1934-től a város díszpolgára volt, a Szent István jubileumi év országos ünnepségeihez sikerült kapcsolni a helyi kezdeményezéseket. 1934-ben, díszpolgárrá választása alkalmából kereste fel Hóman minisztert a város vezetőiből álló küldöttség. Memorandumukban egy 1894-ben hozott országgyűlési határozatra hivatkoztak, mely szerint Szent István szobrát Székesfehérváron kell fölállítani, s ehhez kapcsolódóan ajánlják, hogy az országos ünnepségek helyszíne városunk legyen. A Hóman által vezetett Szent István Emlékbizottságban foglalt helyet 1934-től Széchényi Viktor (1871-1944) főispán, 1938-tól dr. Csitáry Emil (1892-1970) polgármester is részt vett a munkában.

Az 1938-as Szent István év egész előkészítő korszakát „fehérváriasan” Csitáry-éraként szokás emlegetni. Ebben az időben alakult át a város modern nagyvárossá, s ezen fejlődésnek külsődleges jegyeit ámulva nézték az ide érkezők. Szarka Géza és Láng István könyvének elején szó esik az ismeretlen vendégről, aki „kiszállván a vonatból, az állomás előtti új térről sietve visszafordult és vissza akart ülni vonatába, mondván: —Eltévedtem kérem. Én Székesfehérvárra akartam utazni!”

A mesés történet bizonyára mesebeli utazója azonban pontosan fogalmazott: a figyelő tekintet valóban lényeges változásokat láthatott. Láttuk, hogy már mások is a Hamupipőkéből tündérkirálynő párhuzamot használták. Hasonlóan fogalmazott az 1938-ra vonatkozó Székesfejérvári Naptár cikkírója is, amikor a fejlődést így foglalta össze: „Dunántúlnak három évtizeddel ezelőtt még szurtos-lompos hamupipőkéje királynői ékességgel viaskodik az elsőségért fejlődésükben nem háborgatott nyugati testvér-városokkal.”/41/

Csitáry polgármester érdemét a korszak neves építésze, dr. Kotsis Iván szakszerűbben fogalmazta meg, mint a mesebeli utazó. „Székesfehérvárt az azelőtti poros és tipikusan vidékies állapotából nemcsak az ország legelső városainak sorába emelte, de ezen túlmenően belőle városrendezése, technikai, kulturális és művészi kiépítése, valamint a múlt hangulatának okszerű átmentése tekintetében olyan mintavárost alkotott, amely a nyugati kultúrországok városaival is könnyen felveszi a versenyt.” /42/

Az átalakulás és átalakítás folyamatát az év ünnepségei keretbe foglalták és országnak világnak meg is mutatták.

Forrásjegyzék:

/1/ Pallay József: Mienk ez a művész. Fehér Vár. Székesfehérvár, 1942. 132.
/2/ Demeter Zsófia – Gelencsér Ferenc: Örvendezz, királyi város. Székesfehérvár, 2002. 179.
/3/ Molnár Tibor: Az életemet tettem Fehérvárra. Fejér Megyei Hírlap, 1978. február 21.
/4/ Vitéz Láng István—vitéz dr. Szarka Géza: Székesfehérvár ünnepi éve 1938. Székesfehérvár, 1939. 5.
/5/ Láng István: Székesfehérvár Szent István évi ünnepségei. Kézirat a Szent István Király Múzeum Helytörténeti Gyűjteményében. é. n. 9.
/6/ uott.
/7/ Szarka—Láng, i. m. 1939. 17
/8/ Láng i. m. é. n. 11.
/9/ Csitáry Emil beszédéből. Székesfehérvári Friss Újság, 1938. május 21. 1. o.
/10/ Zrínyi Miklós: A török áfium ellen való orvosság.
/11/ Új Magyarság, 1938. május 24. 5.
/12/ Láng, i. m. é. n. 47.
/13/ Szarka—Láng, i. m. 1939. 37.
/14/ Berczeli A. Károly verse a Városháza Aba Novák falfestményén
/15/ Új Magyarság, 1938. május 24. 5.
/16/ Új Magyarság, 1938. május 24. 1.
/17/ Csitáry: Emlékiratok, 28. Fejér Megyei Hírlap, 1995. április 1.
/18/ Székesfehérvári Friss Újság, 1939. március 19. 2.
/19/ Új Magyarság, 1938. június 1. 8.
/20/ Láng i. m. é. n. 67-68.
/21/ Új Magyarság, 1938. június 1. 8.
/22/ Székesfehérvári Friss Újság, 1938. június 3.
/23/ Plavits M. Fremiota: „István király árva népe, te is hajtsd meg homlokod…” A Székesfehérvári Ferenc József Nőnevelő Értesítője az 1937-38. iskolai évről. Székesfehérvár, 1938. 3-7. 3.
/24/ Csitáry: Emlékiratok 28. Fejér Megyei Hírlap l995. április 1.
/25/ Székesfehérvári Friss Újság, 1938. június 1. 2.
/26/ Plavits M. Fremiota, i. m. 1937-38. 7.
/27/ Csitáry: Emlékiratok 28. Fejér Megyei Hírlap l995. április 1.
/28/ Székesfehérvári Friss Újság, 1938. június 3.
/29/ Széchényi főispán levele 1938. június 2-án. Szent István Király Múzeum Adattára. 1938-as dokumentáció.
/30/ Héjj Valéria: Emlékek kincsesháza. Székesfehérvár, 2000. 250-253.
/31/ Székesfehérvári Friss Újság, 1938. május 28.
/32/ Szarka—Láng, i. m. 1939. 138.
/33/ Dr. Pallay István, Az iparoskör dalárdája. Székesfehérvár és Fejér megye ipara és kereskedelme Szent István évében. Székesfehérvár, 1938. 320.
/34/ Székesfehérvári Friss Újság, 1938. július 27.
/35/ Láng, i. m. é. n. 139.
/36/ Székesfehérvári Friss Újság. 1938. szeptember 8.
/37/ Szarka—Láng, i. m. 1939. 158.
/38/ Székesfehérvári Friss Újság. 1938. július 16.
/39/ Szarka—Láng, i. m. 1939. 121.
/40/ Szarka—Láng, i. m. 1939. 174.
/41/ Székesfejérvári Naptár…1938. évre. 62. Székesfehérvár, 1937. 24.
/42/ Kotsis Iván: A székesfehérvári régi városháza helyreállítása és kiépítése. Klny. A Magyar Mérnök és Építész-Egylet Közlönye, 1939. 17-18. számából. 1.