Az ember mindig kész fellázadni,
Súgja halkan a Londoni színben
Rejtőző látnok, szája nincsen,
És szeme sincsen,
S hallom hullámok bölcs bomlását,
Álmodok: kezem egy kilincsen,
Hiába rázom, zörgetek,
Rámhuhog kilenc förgeteg,
Vihar kerít, döngnek legyek
Béke vagyok, béke leszek,
Nem lázadok, nem lázadok!
Déli Tisza tükrén nyafog a fogyó Hold,
Dionüszosz röhögi szüretem,
S megáldanak részeg istenek.

Ősök nyomán legelőket járok,
Bőrdudámban vihar meglapul.
Elkerülnek engem királyok, cárok,
Erdő-mező kinevet: kimart kentaur.
Rackáim legelnek, disznaim túrnak,
Lovaim üvöltnek, marháim bőgnek,
Kuvaszom, megőrzőm, üzent az Úrnak,
Ínségben vagyunk, ideje már bőnek!
Kuvaszom, pulim nyalják a kezed,
Nagyurunk, ők még nem vétkeztek.
Helyettem s értem már vezekelnek,
Szűröd alá bújik e büszke évezred.

Makogok én, elvtárs urak, szűkölök, két kezem
Béklyóban, szám felé közelít a lakat,
Nyugtató csíp nagyot virító seggemen,
Ordítok, s nem lázadok, ám halad
A kurva karaván, a bűzös nagy körmenet,
Bőgnek a tevék, az emberek, a szamarak,
Én meg a fogyó Holdunkra nézek, vonítok:
Akarat szabad és az ember is tán szabad!
Bizonyítod, lotyó Luna?! Bebizonyítod?

Énrám, lihegi-dadogja kocsonya Hold, száz
Pontos törvény vonatkozik! Égi sárkányok
Tőlem kérdik: erős kötés és való oldás
Árt-e, használ-e, áld-e árva lánykátok
Élet fája ágán, élet fája rügyén?
Nyelvem harapom bűzös ürügyén
Szólamomnak, s lesem buborék hiú
Feltörését, leány, avagy fiú
Tüdeje hellózik kék ájulásból?
Zagyva, mutáns akkord lét múlásról
Trombitál fülembe ártó szózatot.
S visszaszólok gumikastélyomból:
- Jól vagyok, kedves, túlontúl jól vagyok!
Megkaptam részem, véreset kacagok,
Motolla szívem jajkiált, négyet jobbra,
Mozdul bot lábam, majd kettőt balra,
Ép testben ép lélek, ez jó, rá se ránts!
Ablakom előtt, ha ablakom volna,
Meglátnám éj csudaszép moziját:
Zsúpon az aggnő, felszökik kabla,
Cimpája kitágul, lefittyed ajka,
Nyerít a táltos főördög Bonifác,
Fogai között csörög a zabla.
S karóba húzva pipáz egy buzeráns.

Világnak óceánja pofámba tekint.
Teremtést kezdesz, teremtést megint?

S énekelnek ám nyomorú hullámok,
Nem lázadhatunk, mi hívek, tudjátok!

Kötik hátra két kezem, tisztán tiszta két kezem,
Étkezem és vétkezem, étkezem és vétkezem.