ELÉG VOLT…
(Egyszer és mindenkorra)

Elég volt a morzsányi jussból
Az el nem mondott életekből
Az elevenen nyúzott húsból.
Elég volt júdásból, hazugból
A lelket nyomorító robotból
Elég a légies lebegésekből –
A hamis mesékből, regékből.

Elég a felszentelt csóró csalókból
A kenyerünkbe sütött csattanó
Maszlagból, elég a rákból, az
Aidsből, a koromfeketére meszelt
Égből, a gyerekét megölő szülőből
S az apját agyonverő gyermekből.
Elég a toxikus gyógyszerekből
A népet ölő mocskos lőrékből
Az izomsorvasztó csodamasinákból
A dobozok, monitorok, mobilok
Agyroncsolásából, elég az indián
Pöcegödrökből, a szellemi vakságból.

Elég a rózsaszínű kékből, a feketére
Meszelt égből, a gyűlöletet szító
Imákból, kigyúrttestű haramiákból
Elég a próbajáték, elég a vélt siker
Az életet mentő perckarrier, elég
A formatervezett talpnyalásból
A mindig lövészárokban hasalásból
Az öklét ránk emelő barátból, a szó
Csapdájától nyüszítő csalogányból
A fékezett habozású biztonsági őrből
Az alkoholista filccel falra írt sirámból.

Elég, elég a mindig elégségesekből
A színjeles csalókból, hamisítókból.
Elég a rongyból, a rongyrázásból
A vakságot éltető áramkimaradásból
Elég a szentélyt s hazát gyalázó
Messiásból, az ártatlanokat sirató
Gyászmisékből, a kaszást játszó jóból
Szelek sörényébe kapaszkodó csókból
Gerinc nélküli hajókból, csónakokból.

Elég a mérgezett nyilakból, láncban
Egy szemből, a falban egy téglából
Lépcsőben egy fokból, szupergépekben
Egy pótolhatatlan anyacsavarból.
Elég volt az álságból, álPetőfikből
Álbrazilokból, elég volt arany mézből-
Mázból, a léprecsalt Napfogyatkozásból.

Elég volt a görcsből, a gúzsból
Másokra rácsodálkozó ablakokból
Az erőltetett menetekből, csodaváró
Csomagokból. Elég volt a per, perlekedés
Elég az elérhetetlenből, mert az kevés.
Elég a hátországi csábos csatazajból
A pompázó palota aljas, avas vajból
A szikrázó kísérlet kavicsokkal, nyugodt
Erő könnygázzal, bősz gumibotokkal.

Elég volt az önzésből, a csörtető
Dumákból, a közel-távolba kivetített
Megmentő mannából. Elég az irígységből
Gyarló gyűlöletből, elég a megalázó
Alamizsnából, a gyilkoló kegyből.
Elég volt a pózokból, pipiskedő kétnemű
Kéjvadászokból, a lógyakornokokból
A türelmi zónás szép előszobákból.

Elég volt a szánalmas szerepekből
Szavazásra szánt hamis cserepekből
A kecsesen színt változtató arcokból
A pelenkába bugyolált harcokból.
Elég a pompás kirakat, a szökőár
Mely mindent elragad, a gondot
S a gondolatot (kép)viselő, a fekete
Lyukaktól ragyogó űrbéli temető.
Elég a tetszhalott tervekből, utakból
A mindentudással butító kutakból
A szárnyaszegett Ikaruszokból
A kitüntetett Dinoszauruszokból.

Elég az elégiákból, a roncsderbikből
Az egyenlítőnyi jajból, a terméketlen
Holttengerekből, elég a gímbelem-
Gombolom dacból, a géppel tervezett
Biliárdkarambolokból, a hiteles Istent
Játszó emberekből, elég, elég az álmot

Rabló reggelekből és a soha meg nem
Mászható hegyekből, a finom falból
A falazásból, a megszenvedett vágyak
Kifosztásából. Elég a rózsaszínű kékből
A feketére meszelt égből, elég volt, elég
Elég, hidd el, mindig mindezekből!
Tekintsünk bár a múltba vagy a jövő
Korra, elég volt egyszer s mindenkorra!

ELVETÉLT VETÉLKEDŐ

a test
roncsához leépül
a szellem, volt bár tisztes
vagy feledhető a jellem
a kötélen elvetélt
a táncos

táltos
lehetett volna
tűzszerész, aki aknamunkát
végez éppen s így gyászolatlan
marad akár az árnyékszékbe
szült csecsemő

van
már kötél, háló
Internettturkáló, működő
szívizom patkánysejtekből
s mire harcolnék veled
elvetélt lesz a várt
vetélkedő

mindegy
már, szendeszűzet
vagy őrültet játszol, kótyavetye
ez lássad a javából -- bár van aki
vetélkedőből távozik, vagy
rajtol, az utolsó csukja
be az ajtót!

ÖNISMERETI IGEMODULOK

a korlátoltak korlátoznak
a sárosak besároznak

a kereskedők kereskednek
a kergék csak kergetőznek

a szemtelenek szemesekednek
a színtelenek mind színeznek

a hazugok hazudoznak
a hontalanok hazát lopnak

a kegyelmesek kegyeskednek
az eszementek el nem mennek

a lököttek lökdösődnek
a szerzők meg szert szereznek

az akarnokok akarnának
a törtetők tőrt rántanának

a kétbalkezes kezeskedik
a hitetlent megesketik

a számítók számolgatnak
a kalaposok (k)alapoznak

a szemétládák szemetelnek
a bélpoklosok mindig esznek

a tollasok tollasodnak
a piszkosok mosakodnak

a gazemberek talpra esnek
a művészek művé lesznek

a becstelenek becsben vannak
a dicsők csendben maradnak

a szónokok szónokolnak
a némák csak mutogatnak

süket beszél a Nagy Falnak
a halhatatlanok meghalnak!

CSAK ENNYI…

Vannak olyan helyzetek, amikor
Nagyon könnyű meghalni, máskor
A halál gyötrelmes és nagyon nehéz.
Vannak kényszerű elmúlások és
Vannak szabad halálok, és biztosan
Vannak olyan emberek, akiknek sohasem
Szabadna elmenniük. Csak ennyi…
Nem az bánt, hogyha én is elmegyek
Nem változik semmi, minden ugyanúgy
Történik mint eddig, csak én nem
Tehetek mindent úgy ahogyan eddig:
Nem örülhetek a felkelő Napnak,
Csak ennyi s nem olvasgathatom
Szeretett könyveim, nincs kedvenc
Húsleves s pirosra ropogózott krumpli
Csak ennyi… Nincs vágy, vagy aranyos
Mosoly, nincs kettőztetett kavics
Szendeszűz lányoknak a tóban
Csak ennyi… Nem láthatok a sötét
Tengerfenéken bálnatetemeket, vagy
Madagaszkári táncoló majmokat,
Helyettem issza meg valaki a sört
S gyújt rá egy idegnyugtató cigire,
Csak ennyi… Nem érezhetem kedvenc
Vad gyöngyvirágom illatát, nem
Téphetek le egy szál rózsát csak úgy
S nem tudom tizenháromszor
Megnézni a Cartouchét , Casabalankát,
A Volt egyszer egy vadnyugatot, vagy
Egy ozekit a szumóbirkózáson, nem
Láthatok több olimpiát, lélekemelő
Magyar küzdelmeket, győzelmeket.
Csak ennyi, csak ennyi.. Nem kaphatom
Többé kezembe a gitárom s nem
Sírhatok el rajta egy régi dalt s nem
S nem tudhatom csak úgy nézni, érezni
Ahogy melegen süt a Nap, süt, süt…
Vibrál a lég, reszket a zöld, amíg a nyár

Bőrömbe nem égeti arany billogát,
Csak ennyi… Nem az bánt, hogy nekem
Is el kell menni s a világban velem
Már nem történik semmi, de minden
Ugyanúgy megy tovább, mintha nem is
Történt volna semmi! Csak ennyi…
Nem hallgathatom a kedvenc Beatles,
Abba és az imádott Illés dalokat, nem
Simogathatom meg hűséges autómat,
Kutyámat. Nem gőzöl halászlé előttem
A kerthelységben, sültkolbászt sem
Eszem mustárral a piacon, és nem járja
Át testemet egy forró fürdő varázslatos
Melege, csak ennyi, csak ennyi…

Mégis vannak olyan emberek, akiknek
Nem szabadna sohasem elmenni…!
Nem az bánt, hogy a törvény az törvény
S ez ítélet az megváltoztathatatlan,
És ha már én nem lehetek, minden
Ugyanúgy megy tovább, nem kergetem
A copfos lányokat, nem ölelhetem meg,
Foghatom kezembe drága utódaimat.
Nem az bánt, hogy akiknek nem
Szabadna meghalni sohasem, azok is
Elmennek, hogy nem írhatok, olvashatok
Örökké éltető igaz verseket, csak ennyi…
Csak ennyi, hogy nem kóborolhatok
Az összegyűjtött emlékek elárvult
Barlangjaiban, hogy nem álmodhatok
Többet, nem csodálhatom meg a lemenő
Arany napsugarakat, csak ennyi…

Nem az bánt, hogyha én elmegyek, nem
Történik semmi, minden ugyanúgy
Nyüzsög a kisvárosban, mint eddig, zuhog
Az eső, a fény, csak ennyi… Valaki
Helyettem csókol, helyettem imádkozik
S ahogyan én szoktam megtartó dacból
Simogatja a szembejövő gyermekarcokat!
Csak ennyi… Nem az bánt, hogy ami
Nekem fontos és kedves volt, az semmi,
Bár nekem ez volt a minden és minden
Újrateremthető, hogy minden volt már
És hogy minden megismételhető, kérdezem
A Mindenben és a Globálisban, de az, az

Egyénben nem élhet tovább, nem élhet
Semmi, csak ennyi, csak ennyi…

S lesznek olyan helyzetek, amikor
Nagyon könnyű meghalni, máskor
A halál gyötrelmes és nagyon nehéz.
Vannak szabad halálok, de a kényszerű
Elmúlás a törvényszerű, még akkor is,
Ha bizton vannak olyan emberek,
Akiknek sohasem szabadna maghalniuk,
Csak ennyi… Nem az bánt, hogy ha én
Is elmegyek, akkor nem változik semmi,
Minden ugyanúgy történik, de számomra
Egyszercsak mindennek vége, mint
Akárcsak e soroknak itt, csak ennyi…