Varró Ágnes
Mágikus
gyógymódok a népi orvoslásban
A
mágia napjainkig át-meg átszövi az ember életét.
Tulajdonképpen egyidős az emberiséggel, hiszen
az ember bizonyos szituációkban, élethelyzetekben
mindig is megpróbálta irányítani az események
alakulását, menetét. A mágia az események
befolyásolásának művészete, titkos tudomány,
amelynek ismerője hatással lehet nem csupán
a földi történésekre, hanem a természetfeletti
jelenségekre is.
/1/ Alapja egyfajta kényszerhelyzet,
szükségállapot, amelynek kedvező megoldására
a csupán racionális ismereteire támaszkodva
nem volna képes az ember. A hagyományos paraszti
kultúra is elválaszthatatlan a mágiától. Találkozhatunk
vele minden fontos élethelyzetben: az időjárás
varázslástól a bőséges termés biztosítása
érdekében végzett mágikus eljárásokig, megtalálhatjuk
a magánéletben a szerelmi varázslásoktól az
egészség megőrzését, a betegség elűzését elősegítő
praktikákig.
Az alábbiakban ez utóbbi terület áttekintését
szeretném elvégezni. Munkám során elsősorban
az utóbbi húsz évben általam gyűjtött Észak-kelet
Dunántúli adatokra hivatkozom, melyek párhuzamait
17-18.századi orvostörténeti munkákban is
próbálom megragadni.
A népi orvoslás a nép betegségekről alkotott
elképzeléseit és azok gyógymódjait foglalja
magában. /2/
A kutatás által két nagy területre osztható:
a racionális vagy tapasztalati alapokon nyugvó
orvoslásra és az irracionális vagy mágikus
gyógyító eljárásokra. Igen fontos hangsúlyozni,
hogy a népi orvoslás gyakorlatában e két terület
nem választható el egymástól, mindkettő ugyanolyan
szereppel bír, s gyakran egy-egy gyógyító
eljárásban egymást kiegészítve, keveredve
fordul elő. Többek között ezért is nehéz a
népi gyógyászat rendszerezése, tiszta kategóriák
felállítása.
A népi diagnosztika, a népi orvoslás
kóroktana
A népi gyógyászat idevonatkozó ismeretanyagát
bizonyos elmosódottság, nehezen megragadható
adatok jellemzik. A népi tudásban a betegségek
okának körülhatárolásában gyakorta találkozhatunk
az „Isten akarta így”, vagy „ez a Jóisten
szándéka” megjelölésekkel. Különösen járványok
okozójaként napjainkig megtalálhatjuk a „szél
hozza” évszázados múltú elképzelést. Agyvérzés
előzményeként emlegetik a „megerőltetést”,
a dühösséget, „mérgességet”. A szomorúság,
a bánat a népi diagnosztikában a gyomorbaj
okozója, míg a csömört a sárgaság előzményeként
emlegetik. Az izületi gyulladás, a reuma eredője
a „rossz vérben” keresendő. Megfázás, kiizzadás
a mell-és tüdőgyulladás előzménye. Fogszuvasodás
okozói a fogban lakó „férgek”. Érdekes megemlíteni,
hogy a népi orvoslás diagnosztikájában az
életkori sajátságok is előfordulnak. Életképtelen
a satnya, „agos, ebagos” gyermek, s az öregséget
is betegségkként emlegetik. A népi elképzelés
szerint azonban a leggyakrabban előforduló
betegség ok a szemmel verés. A szemmel verés
a rontás, az ártó mágia legáltalánosabb módja,
lényege, hogy valaki a puszta nézésével, szándékosan
vagy akaratán kívül is ártani tud elsősorban
a kicsi gyermeknek, fiatal állatnak azzal,
hogy valakit hosszan, erősen néz, közben szavakkal
dicsér, megcsodál, amivel felhívja az ártó
hatalmak figyelmét az ártatlan kisgyermekre
vagy a védtelen jószágra. A szándékosan ártani
tudó személyt boszorkánysággal is vádolták.
Az idevonatkozó középkori peranyagban számtalan
adatot olvashatunk erre. Az akaratán kívül
ártóról azt tartották, hogy erős, szúrós nézésű,
sötét szemű, összenőtt szemöldökű vagy fáradt
tekintetű ember. Szemmel verésre akkor gyanakodtak,
ha megmagyarázhatatlan eredetű, hirtelen fellépő
betegséggel álltak szemben; amikor a kisgyermek
vigasztalhatatlanul, folyamatosan sírt. A
szemmel verésben való hitre vonatkozóan a
17-18.századi orvosi könyvekben is találhatunk
adatokat. Így Pápai Páriz Ferenc orvosdoktor
híres művében a Pax Corporisban is szerepel
igézet címszó a gyerekbetegségek leírásánál.
„A gyermekek forrózását, melyet köznévvel
igézetnek hínak, ami illeti, minthogy ez a
feje lágyán adja ki magát, onnan vagyon, hogy
az igen felver, lüktet. Oka pedig ennek természet
szerént is a kisgyermekek meleg és nedves
természetüek.”/3/
Pápai munkája után száz évvel jelent meg Veszelszky
Antal orvosságos könyve, mely szintén említi
a szemmel verést vagy igézést:„…A forrózás
igézetnek is neveztetik: oka ennek néha a
gyermeknek meleg nedves természete, ezt pedig
inkább gyúlasztya, a szoptató Aszszonynak
mértéktelensége: néha pedig per effluvia,
az ártalmas szemek sebes tekintete. Ez okból
némelly ember nem merészeli bátran a kisded
gyermeket nézni.”/4/
A szemmel verés megelőzésére, kivédésére számos
módszert ismer a néphagyomány, például a még
kereszteletlen kisgyereket nem mutatták meg
idegennek / egyébként igyekeztek az ujszülöttet
minél előbb megkereszteltetni/, a keresztelésig
szentelt gyertya égett mellette, rózsafüzért
tettek a párnája alá, piros szalagot kötöttek
a karjára, ágyára. Körülbelül egyéves koráig
fordítva adták rá az inget. Ha az apa fáradtan
érkezett haza, a kalapját dobta a kisbaba
ágyára, hogy arra essen először a fáradt tekintete.
Az ujszülöttet nem volt szabad dicsérni, nehogy
ezzel az ártó szellemek figyelme ráirányuljon,
ellenkezőleg inkább azt kellett hangosan mondogatni,
hogy milyen csúnya, életképtelen. Rontás ellen
, jelképesen megköpdösték a kisgyereket. A
nyál gonosz távoltartó, gyógyító szerepe nyilvánult
meg ebben a gesztusban. A szemmel verés gyógyításának
legáltalánosabban ismert módja a szenes víz
alkalmazása volt. Egyrészt a rontás tényének
megtudakolása érdekében, másrészt a terápia
részeként készítették el. Elkészítésének számos
variációja ismeretes. Legáltalánosabb amikor
egy pohár hideg vízbe három darab izzó parázsdarabot
dobtak. Ha a parázs feljött a víz színére,
valóban szemmel verés történt. A szenes vízzel
megmosogatták a gyerek arcát , s három kortyot
itattak belőle, homlokára keresztet rajzoltak
a vízzel. A művelet közben gyógyító célú imákat,
szövegeket is mondhattak. Például: „Ha neked
szem ártott, férfi vagy nő, fiatal vagy öreg,
segéljen téged az Atya, Fiú, Szentlélek nevében
a teljes Szentháromság!” /Pusztavám, saját
gyűjtés/ A szemmel verés gyógyításának másik
módja a beteg kisgyerek szemének kinyalása
volt. Az anya háromszor az orr felől kinyalta
síró kisgyerek szemét s oldalra köpött. A
nyál rontást elhárító erejéről fentebb már
szóltam.
A népi diagnosztika betegség okként tartja
számon az ijedést is, aminek a tünetei nagyon
hasonlóak a szemmel veréshez. Az ijedés előidézője
gyakran kutya, macska vagy halott látványa.
Ellenszere a szemmel veréshez hasonlóan ugyancsak
a szenes víz illetve az ólomöntés. Hideg vízbe
forró ólomdarabot dobtak, s amilyen alakot
felvett az anyag, attól ijedt meg az illető.
A teljes gyógyulás érdekében a művelet után
az ólmot még bizonyos ideig /3, 9 napig/ a
nyakba kötve viselték.
A népi tudás betegség okként számon tartott
ismeretanyagának áttekintése után vegyük sorra
annak mágikus gyógymódjait, a kutatás által
irracionálisnak nevezett orvosló eljárásait,
eszközeit.
A gyógynövények alkalmazása kapcsán kevés
esetben találkozhatunk idevonatkozó adattal,
hiszen a népi orvoslás etnobotanikai ismeretanyaga
jellemzően annak tapasztalati oldalához sorolható.
Előfordul azonban a gyógynövények mágikus
felhasználása is. Például a mérgező népi narkotikum,
a beléndek magját parázsra tették, füstjét
belélegezték, mert azt hitték, hogy a fájó
fogban lévő férgeket elpusztítja. A fokhagyma
számos betegség hathatós ellenszere, népi
panácea, mindent gyógyító orvosság. Mágikus
felhasználására a fogfájás esetében találtam
példát: Sárbogárdon fogfájós beteg nyakába
akasztottak fokhagymafüzért, hogy „lehúzza”
a fájást.
A népi gyógyászati szakirodalom fekáliapatika,
ganajpatika néven tartja számon a gyógyítás
során felhasznált emberi, állati ürüléket,
vizeletet, különféle testrészeket, váladékot.
Hints Elek orvostörténész rámutatott, hogy
„A misztikumban való hit nyilvánul meg a ganajpatika
szereinek alkalmazásában, amulettek és füstölések
rendelésében.” /5/
A 17-18. századi orvosló könyveinek javallatai
között gyakorta találhatunk idevonatkozó gyógymódokat.
Pápai Páriznál méhcsípés esetén a következő
a teendő: „Méhcsípés ellen pedig”… jó ez is
, ha az ember a maga vizeletivel mossa azután
meleg tehénganéjjal békenvén a megmart helyet,
vagy összerontott méhfűvel vagy fodormentával
békötvén.”/6/
Veszelszky Antal fogfájás esetén ezt javasolja:”A
lónak meleg ganéját, még a földre nem húll
megszedvén, és erős pálinkával öszve-kevervén,
serpenyőbe jól melegítsd meg, és azon melegen
köttesd két pofádra: ez inkább annak használ,
kinek foga ez előtt ki nem húzatott.”/7/
A vizelet mágikus célú felhasználására magam
is számos példát gyűjthettem. Magyaralmáson
jegyeztem le az alábbi esetet: „Édesanyámmal
történt 188o körül . Sárgaságba esett, és
nagyanyám tanácsára a következőt csinálta:
kilenc napig csollyánra, egy kiválasztott
tőre kellett pisilnie, kilenc nap után megpróbálta
kihúzni a csollyántövet. Ha tövestül egyszerre
kijön a csollyán, azt jelentette, hogy meggyógyul
a beteg, ha nem, akkor gyógyíthatatlan. Édesanyám
meggyógyult.” Ehhez hasonló esetet olvashatunk
egy a 18. századból való, Gelencén előkerült
családi kéziratos orvosló könyvecskében is:
„Betegnek próbálása. Még az beteg embernek
vizeletivel öntözd meg az csillyánt, ha az
csillyán másodnapra meghirvad, meghal.”/8/
Történeti munkákban, családi levéltárakban
ugyancsak fellelhetőek idevonatkozó adatok.
Például a Radvánszky család levéltárában Ujhelyi
István Apafi Anna számára írt orvosi könyvében
sárgaság esetén az alábbi javallatot olvashatjuk:”
Az mely emberen sárgaság vagyon, azon embernek
vizelletiben főzz meg egy darab tehénhúst,
add megenni egy agár kölykének – nem agárnak,
hanem az kölykének -, azt többször is míveljed,
és bizony meggyógyul az ember. Vagy: Az kását
erősen főzd meg, s az patiens vizelletivel
keverd egyben, add az ebnek, az eb tüle meghal,
s az ember meggyógyul.”/9/
A népi gyógyászatban alkalmazott állatok varázsereje
– amint erre Szendrei Zsigmond rámutatott
-, testi-lelki tulajdonságaikkal függ össze.
/10/
Néhány állat /pl. szarvas, medve/ felhasználása
a samanizmushoz kapcsolódik: a totemállatok
testrészei mindenre ható orvosságok is voltak
egyben, s a rossz szellemek testből való kiűzését
is szolgálták.
Gyógyítás a szó erejével
A mágikus gyógyító módszerek közé soroljuk
a gyógyítást kísérő, azt aláfestő, erősítő
ráolvasásokat, imádságokat, gyógyító erejű
szavakat. A ráolvasás mágikus célra használt,
hagyományos formában élő szöveg. Alapja a
szó varázserejébe vetett hit, hogy az ember
a kimondott szavával hatni tud a természetfeletti
erőkre. A szómágia áthatja az ember életét,
s igen nagy számban fordult elő betegségek
esetén is. A gyógyító szövegek ismerői, alkalmazói
elsősorban a gyógyító specialisták voltak.
Alkalmazásuknak köszönhetően személyes kontaktus
alakulhatott ki a gyógyító és a beteg között.
/ Az állatgyógyászatban igen kevés ráolvasó
szöveg fordult elő./ A gyógyító ráolvasásokat
ismerőik halálukig titokban tartották, mert
elmondásuk esetén – hitük szerint – gyógyító
erejüket is elvesztették. A ráolvasások tartalmi
szempontok szerint történő csoportosítását
Pócs Éva végezte el. Ennek alapján megkülönböztethetünk
elküldő, letagadó, kijelentő, kérő, könyörgő,
felszólító, figyelemfelkeltő célzatú ráolvasó
szövegeket. Lássunk néhány példát, elsősorban
a Fejér megyében lejegyzettek közül. Az elküldő
szándékú imádság célja a betegség elzavarása,
eltávolítása. Idesoroljuk az „új hold, új
király” kezdetűeket, amelyeket elsősorban
szemölcs elmulasztására használtak. Általában
újhold péntekjén kellett mondani. Előszálláson
például az alábbi változat ismeretes: „Új
hold, új király házasítja a fiát, férjhez
adja a lányát. Hívnak engem esküvőre, nem
megyek el, van nekem egy vendégem, azt küldöm
el.” A letagadó típusú ráolvasás lényege,
hogy a betegség letagadása azt a következményt
vonja maga után, hogy az nem is létezik. A
szemen lévő árpa gyógyításakor az alábbi párbeszéd
zajlott le a ráolvasást végző gyógyító specialista
és beteg páciense között:
„- Mi van a szemeden?
- Árpa.
- Szar van azon, nem árpa.”
A
kijelentő tartalmú ráolvasások a gyógyító
gesztust kísérték, mintegy kommentálták. Például:
„-Árpát aratok”. Mialatt a gyógyító kaszáló
mozdulatot végzett a beteg szeme előtt begörbített
mutató ujjával. A könyörgő, kérő tartalmú
ráolvasások általában rövid fohászok, melyeket
a gyógyító tevékenység kezdetén mondtak. Ilyen
például az „Uram, Jézusom segélj meg!” felkiáltás.
Felszólító, figyelemfelkeltő célzatú ráolvasások
is ismeretesek. Bakonycsernyén például, ha
a kisgyerek lázas lett, az anya kiállt a kapuba
és így kiáltott:”Alsó, felső szomszédok figyeljetek,
az én kisfiamat a hideg rázza!” Igen ősi,
Európa szerte ismeretesek az úgynevezett visszafelé
számláló ráolvasások. Ezek lényege, hogy a
számolással együtt a betegség is nullázódjék.
„Nem kilenc, nem nyolc…nem kettő, nem egy,
semmi.” Ez alatt körömmel keresztet rajzoltak
a szemölcsre. Ráolvasásnak minősülhet a hivatalos
egyházi imádság is attól függően, hogy milyen
céllal mondták. A beteg állapotban a gyógyulás
érdekében elmondott Miatyánk vagy Üdvözlégy
a ráolvasó szövegekhez hasonló célt szolgált:
a szó varázserejébe vetett hit révén a betegség
legyőzését, eltávolítását.
Gyógyító gesztusok
A népi orvoslásra jellemző, hogy eljárásai
komplex folyamatot alkotnak, ahol minden szónak,
mozdulatnak, időpontnak a közösség által a
hagyomány révén szabályozott rendje van és
valamely kellék elmaradása, nem szabályos
véghezvitele az egész gyógyító tevékenység
sikertelenségét vonhatta maga után. E komplex
folyamatban különös jelentőséggel bírtak a
gyógyító gesztusok. A gesztus mint metakommunikációs
megnyilvánulás az adott közösség számára egyértelmű
közléseket közvetített. A hagyományos népi
gyógyításban az alábbi mozdulatok, kísérő
gesztusok a legjellemzőbbek:
Keresztvetés. – A kereszt a legfontosabb keresztény
jelkép. A keresztvetéskor a testre rajzolt
kereszt óvja, védi az embert a rontástól,
betegségtől. Keresztet rajzoltak például a
szenes vízre vagy a szemölcsre is.
Eldobás, elküldés. – Ez a gesztus gyakran
szerepelt a mágikus gyakorlatban. Benne a
betegséget eltávolítani vágyó ember akarata,
kívánsága sűrűsödött. Bal kézzel visszafelé
dobták el az előzőleg megkerített szemölcsöt,
vagy idetartozik a búcsújáró helyekre jellemző
szokás, amikor a kegyhelyen hagyták mankóikat
vagy a fájó testrészt ábrázoló viaszfigurákat,
offereket a beteg zarándokok.
Köpés, kiköpés. – A rontás elhárításának egyik
nagyon gyakori formája volt. Alapja az az
animisztikus felfogás, hogy a köpéssel távozó,
párolgó anyag lélekhordozó, az emberi test
része, s mint ilyen megerősítő, óvó szerepe
lehet.
Füstölés. – Ugyancsak a rontás elűzésére,
illetve megelőzésére szolgáló, önálló gyógymód.
Gyakran alkalmazták járványok, például pestis
idején. A füstölés célja az emberre ártó hatalmak
megtörése és a szerencse, a termékenység biztosítása
volt. A füstölésbe vetett hitet nagyban erősítette
az egyházi gyakorlatban való előfordulása
is.
Megmérés. – Az eljárás alapja az a hit, hogy
a testrészek aránya egészen más az egészséges
illetve a beteg ember esetében. Főleg kisgyerekeknél
használták rándulás, ficam esetén vagy sorvadásos
betegségnél. Egyrészt a gyógyítás diagnosztikai
szakaszában, másrészt önálló gyógymódként
is találkozunk a végtagok arányainak vizsgálatával.
Különösen gyakran említik a boszorkányperekben
felsorolt vádak között.
Fordított cselekvés. – A néphit szerint a
rontást okozó természetfeletti erők birodalmában
minden ellentétes az evilágival. Ezért igyekeztek
(a hasonlóság elve alapján) a gonosz utánzását
elérni, annak félrevezetése céljából. Ez a
magyarázata például a visszafelé, bal kézzel
végzett mozdulatoknak, a visszájáról viselt
gyerekingnek és a visszafelé való számlálásnak
is.
Megkerítés, körülkerítés. – Elsősorban a gyógyító
szakaszra jellemző eljárás. Alapja az a hit,
hogy a körbe zárt testterület védve van a
rontástól.
A színek szerepe a gyógyításban
A mágikus gyógyítás jellemzője, hogy sokszor
asszociatív alapokon nyugszik, vagyis a gyógyulás
érdekében igyekeztek a gyógyítás alapanyagait
is úgy megváltoztatni, hogy azok már önmagukban,
az érzékszervekkel felfogva (íz, szín, szag,
mennyiség) a gyógyulás eredményességére emlékeztessenek,
így biztosítsák annak sikerességét. Például
sárgaság esetén sárga szalagot kötöttek a
gyerek karjára, vagy sárga kendővel takarták
be, más esetben sárgarépából kivájt pohárból
itatták a beteget. A piros szín gonosz távoltartó
szerepéről a szemmel verés kapcsán tettem
említést.
A számok szerepe
A gyógyító gyakorlatban a néphitben általában
kultikus számokként ismeretes
számok előfordulása jellemző. Ilyen a 3-as,
7-es, 9-es. Háromszor vetettek keresztet a
szemölcsre, háromszor mosogatták meg a szemmel
vert gyerek arcát a szenes vízzel, a ráolvasó
gyógyító szövegeket is háromszor ismételték
el. Különös gyógyító erőt tulajdonítottak
a hetedik gyereknek. A szemmel vert gyerek
fürdetővizébe Bakonycsernyén kilenc sírról
kellett gazt szedni, a visszafelé számláló
ráolvasást is a kilencessel kezdték.
A szentelmények szerepe
A szentelmények az egyház által a szentségek
mintájára alapított látható jelek. Az egyházi
szentelés révén különleges erőt kapnak, s
profán célra többé – az egyházi előírás szerint
– már nem használhatók. A népi gyakorlatban
viszont ennek ellenkezője figyelhető meg,
hiszen egyéb élethelyzetekben, így például
betegség alkalmával nagyon gyakran felhasználták
őket. A szentelt víz, a szentelt gyertya,
a szentelt barka és annak hamuja vagy a szentelt
étel szerepe úgy az egészségmegőrzésben mint
a betegség elűzésében egyaránt megfigyelhető.
A hivatalos egyházi szentelmények sora a népi
gyakorlatban kibővült: számos, a templommal,
annak környezetével, a temetővel kapcsolatos
tárgy, növény ugyancsak szerepelt a népi gyógymódok
repertoárjában. Például tömjént tettek a fájó
fogba, az úrnapi sátor zöld ágait fürdővízbe
tették szemverés ellen, a temetőben szedett
gaz főzete ugyancsak rontás ellen volt hatásos,
vagy a templom padlóján szedett porral kelést
gyógyítottak. A búcsújáró helyek felkeresésének
elsődleges okai között találjuk a betegségből
való felgyógyulást.
A
betegség a velejáró szenvedésekkel kérdést
vet fel minden idők emberének. A válasz pedig
minden korban attól függ, hogy kinek milyen
a felfogása, tapasztalata a körülötte lévő
világról. A népi gyógyító gyakorlat évezredeken
keresztül a tapasztalati és a mágikus gyógymódok
azonos hangsúlyú alkalmazását mutatja, a gyógyítás
e két nagy területe nem vált el egymástól
. Generációk ismerete, hitvilága sűrűsödött
egy-egy gyógyító mozdulatban, ráolvasásban.
A cél a mindenkori betegség okozta szükséghelyzet
megoldása volt. E komplex orvosló gyakorlat
a napjainkban reneszánszát élő, a teljes embert
figyelembe vevő gyógyításban számos esetben
visszaköszön.
Jegyzetek, irodalom
/1/
Hoppál Mihály: Mágia. Magyar Néprajzi Lexikon
3. kötet, Budapest,1980. 484.l.
/2/ Vajkay Aurél: A magyar népi orvoslás kutatása.
Különnyomat a Magyar Népkutatás Kézikönyvéből.
Budapest, 1948. 1.l.
/3/ Pápai Páriz Ferenc: Pax Corporis. Budapest,
1984. 353.l.
/4/ Veszelszky Antal: Házi orvosságok. Vác,
1795.40.l.
/5/ Hints Elek: Az orvostudomány fejlődése az
emberiség művelődésében. II. Budapest,1939.
112.
/6/ Pápai Páriz i.m 376.l.
/7/ Veszelszky A.i.m. 13.l.
/8/ Halászné Zelnik Katalin (szerk): Gelencei
orvosló könyvecske. Budapest, 1992.20.l.
/9/ Keserű Bálint (szertk.): Medicusi és borbélyi
mesterség. Régi magyar ember-és állatorvosló
könyvek Radvánszky Béla gyűjtéséből. Budapest,
1989.301.l.
/10/ Szendrey Zsigmond: A növény-állat- és ásványvilág
a varázslatokban. Ethnographia XLVIII. 1937.
154-167.
|