Heim Judit
A másság megítélése a fiatalok körében –
Kutatás a Kodolányi János Főiskola hallgatói körében

Bevezetés

A legtöbb ember, aki meghallotta azt, hogy milyen témában készülök szakdolgozatot írni, elhúzta a száját, és közölte, hogy „kényes téma”. Arra már kevesebben kérdeztek rá, miért választottam azt, hogy a másságról írok.
Hipotéziseimet saját tapasztalatomra és az olvasott szakirodalomra alapoztam.
A saját kutatásom kérdőívéhez Székelyi Mária–Örkény Antal–Csepeli György: Romakép a mai magyar társadalomban, Kovács András: A különbség köztünk van és Lázár Guy: A felnőtt lakosság nemzeti identitása a kisebbségekhez való viszony tükrében című kutatások kérdéseit használtam föl. Ennek oka egyrészt az objektivitásra való törekvés, másrészt az, hogy a későbbi összehasonlítást elvégezhessem. Elsőként a kutatás körülményeit írom majd le, aztán a hipotézisemet ismertetem.
Az eredmények bemutatásakor törekszem majd arra, hogy folyamatosan összevessem az általam kapottakat a korábbi kutatások eredményeivel. A megkérdezettek adatainak ismertetése után a mássággal szembeni rokonszenv megnyilvánulását vizsgálom szimpátia-skálák segítségével, illetve itt lesz még szó arról, hogy melyik csoportot látnák szívesen szomszédjukként a megkérdezettek, és a külföldiekhez való hozzáállásról is itt közlöm majd eredményeimet.
„A más-csoportok jellemzése” című alfejezetben a különböző csoportokra adott jelzőket mutatom majd be. A romák megítélését a romák arányának becslése, diszkriminatív és negatív sztereotípiát tartalmazó állítások megítélésével vizsgálom majd.
Nagyon kíváncsian várom azt, hogy vajon mi vagy ki befolyásolja a megkérdezetteket akkor, amikor kialakítják a véleményüket egy-egy „más-csoportról”. Itt a családtagok és a barátok véleményével fogom összevetni a válaszolók véleményét, illetve azzal, hogy láttak-e toleranciára felhívó hirdetéseket.
Az utolsó fejezetben fogom levonni az eredményekből a következtetéseket, és itt fogom összefoglalni azt, hogy miről is volt szó a szakdolgozatomban. Megpróbálok majd az előítéletesség problémájára megoldási javaslatot is tenni.
A legnagyobb arányú kisebbség hazánkban a romáké. A kisebbségi csoportok megítélésében fontos szerepe van annak, hogy honnan szerzik az emberek a tapasztalataikat: a médiából, személyes tapasztalatból vagy akár az ismerőseik által elmondottakból.
A cigányokkal kapcsolatban fontos elmondani, hogy egyáltalán nem könnyű megmondani azt, hogy kik is tartoznak a romák csoportjába. Nem mindegy, hogy valakit a környezete lát romának, vagy önmagát is annak vallja-e.
A kutatások szerint nincs visszaszorulóban a cigányellenesség, azonban más a helyzet az antiszemitizmussal. Bár még mindig léteznek a zsidókkal kapcsolatos sztereotípiák, a kutatások szerint jelentősen visszaszorulóban van az antiszemitizmus.
A korábbi kutatásokból az tűnik ki, hogy Lázár a legoptimistább, és a cigányellenesség mérséklődését látja. Kovács András vázolja a legborúlátóbb képet, amikor azt mondja, esély van arra, hogy újra felszínre kerülnek az antiszemita nézetek. Székelyi, Örkény és Csepeli megoldási javaslatokkal szolgál a cigányellenesség problémájára vonatkozóan.

1. A kutatás körülményei

A kutatást a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola hallgatói körében végeztem e-mailben. A megkérdezettek mindannyian a főiskola hallgatói. A kérdőívek e-mailen jutottak el hozzájuk a Kodolányi János Főiskola Hivatalán keresztül, mivel a személyiségi jogok védelme miatt a főiskola nem szolgáltatta ki a hallgatók adatait.
Fontos lehet elmondani, hogy a Főiskolán nyelvtanár-kommunikáció, gazdálkodási, idegenforgalmi és szálloda szakon folyik az oktatás. Ennek olyan szempontból lehet szerepe, hogy ezek a szakmák művelőiktől valamelyes toleranciát igényelnek.
A kérdőívet 389 hallgató kapta meg, ebből 172 kérdőív, azaz a kiküldöttek 44%-a jutott vissza kitöltve hozzám. 151 kérdőívet tudtam felhasználni, mivel a többi esetben nagyon hiányosan vagy teljesen üresen kaptam vissza a kérdőívet.
A módszer kiválasztásánál figyelembe vettem azt a tényezőt, hogy az emberek a válaszadáskor hajlamosak olyan választ adni, amely kedvező színben tünteti fel őket. (Rosenberg, 1969 in: Smith-Mackie, 2001, 94) Ezt a torzító hatást akkor lehet leginkább kiküszöbölni, ha a megkérdezett névtelenül válaszol. Ez így történt a mi kutatásunkban is. Ezen kívül a torzító hatás nagyobb lett volna személyes megkérdezés esetén is, mivel így nem lett volna meg a teljes anonimitás.
A kérdések kiválasztásakor részben a Székelyi-Örkény-Csepeli kutatás kérdéseit használtam, részben a Lázár-féle kutatás kérdéseit azért, hogy később az eredményeket össze tudjam vetni az általam kapott eredményekkel. Ezek a kérdések kiegészültek a toleranciára felhívó hirdetések vizsgálatával. Ez azért került a kérdőívbe, hogy megvizsgáljuk, van-e szerepük abban, hogy mennyire elfogadóak a mássággal szemben a főiskolások.

2. Hipotézis

Hipotézisem saját tapasztalataimon és a fentemlített kutatási eredményeken alapul. Feltételezésem szerint a mai fiatalok elfogadóbbak a mássággal szemben, mint szüleik, illetve az idősebb generációk. A mai főiskolás korosztály gyakrabban szembesül a mássággal, mint szüleink ebben a korban, mivel egyre nagyobb a kisebbségiek aránya Magyarországon. Minthogy gyakran találkoznak más emberekkel a fiatalok, így valószínűleg környezetükkel is gyakran beszélnek a témáról. Arra vonatkozóan nehezen vonhatók le következtetések, hogy kit milyen mértékben befolyásol környezete véleménye, de abból, hogy a megkérdezettek beszélnek-e szüleikkel, barátaikkal, csoporttársaikkal a másságról érdekes eredményeket kaphatunk.
A szülők végzettségét azért érdemes megvizsgálni, mert összevetve a családban elhangzó negatív véleményekkel a mássággal kapcsolatban, következtethetünk a családon belüli vélemény egyezésére, illetve különbözőségére a megkérdezettel. Bár Kovács kutatása azt mutatta, hogy a legiskolázottabb szülők és a legkevésbé iskolázott szülők gyerekei a legelőítéletesebbek, azt feltételezem, hogy a tanult szülők gyerekei kevésbé elutasítóak a mássággal, mint az alacsonyabb végzettségű szülőké.
A romákkal szembeni elutasítás erős Magyarországon, és ez alól feltételezésem szerint nem kivétel a főiskolás korosztály sem. Azonban talán ők kisebb mértékben előítéletesek a cigánysággal szemben, mint szüleik vagy az idősebb korosztály.
Hipotézisem az, hogy a „más” csoportok közül a megkérdezettek leginkább a hajléktalanokkal, a romákkal és a kábítószeresekkel szemben elutasítóak, a leginkább elfogadóak pedig a négerekkel, a homoszexuálisokkal és a románokkal.
A roma népesség arányának becslésekor valószínűsítem, hogy az eddigi kutatási eredményekhez hasonlóan az általam megkérdezettek is túlbecsülték a romák számarányát. Hipotézisem az, hogy a 10 évvel ezelőtti, a mostani, és a 10 évvel későbbre becsült értékek növekvő tendenciát mutatnak majd. Azt feltételezem, hogy a romákra alkalmazott sztereotípiák alapján a megkérdezettek alacsony jövedelműnek látják ezt a csoportot, és kevésre becslik a romák között a sikeres emberek arányát.
A toleranciára felhívó hirdetéseket valószínűleg sokan látták, és talán legtöbben a televízióban. Valószínűleg a plakáton lévő hirdetéseket a budapestiek látták legtöbben, mivel a fővárosban nagyobb méretű volt a kampány, mint vidéken. Nem valószínű, hogy egyértelműen kimutatható ezek hatása, azonban érdemes lesz megnézni, mennyire előítéletesek azok, akik láttak ilyesfajta felhívásokat, és azok, akik nem találkoztak az elfogadást szorgalmazó hirdetésekkel.
Különbségek lehetnek a fővárosban vagy nagyvárosokban élő fiatalok és a kisvárosban vagy faluban élők véleménye között. Úgy gondolom, a budapestiek és a nagyvárosban élők elfogadóbbak a mássággal szemben, mint a kisvárosban vagy faluban élők, mert többet találkoznak ezzel, és „hozzászoktak” ahhoz, hogy különböző emberekkel érintkezzenek. Ez megegyezne Kovács András kutatási eredményével.

3. Eredmények
3.1. A megkérdezettek adatai

A 151 válaszoló közül legnagyobb arányban a 25 és 30 év közöttiek voltak, mint az alábbi táblázatból látható. A 30 év fölöttiek viszonylag magas aránya azért lehet, mert a Kodolányi János Főiskolának meglehetősen sok a levelező tagozatos diákja, köztük sokan másoddiplomájukat készülnek megszerezni. Mégis a válaszolók döntő többsége 19 és 30 év közötti, tehát alkalmazhatjuk rájuk a „fiatal” jelzőt.
Valószínűleg a főiskola Budapesthez való közelsége miatt a legtöbben fővárosiak a megkérdezettek közül. Nagy azoknak a válaszolóknak az aránya is, akik olyan kisvárosban vagy faluban laknak, amely Budapest agglomerációjához tartozik.
A legtöbb hallgatónak, akit megkérdeztünk, főiskolás vagy egyetemi végzettségű szülei vannak. Nagyon kicsi azoknak a száma, akiknek általános iskolát végeztek a szülei vagy „vegyes” végzettségűek. Nagy még azok aránya, akik valamilyen középfokú végzettséggel rendelkeznek.

3.2. A mássággal szembeni rokonszenv megnyilvánulása

A kérdőív első kérdésében a megkérdezetteknek 1-től 9-ig terjedő skálán kellett megjelölniük, mennyire rokonszenvesek nekik az adott csoport tagjai. Az alábbi táblázatban a különböző csoportokat, és azok szimpátia-értékeit láthatjuk. Az 1994-es és a 2000-res értékek a Székelyi-Örkény-Csepeli kutatás eredményei, amelyek a teljes népességen készült, reprezentatív kutatás volt. A 2006-os számok a mi kutatásunk 151 megkérdezettjének véleménye alapján kirajzolódó átlagértékeket mutatják.

1. táblázat
Mennyire rokonszenvesek Önnek az alábbi kisebbségek tagjai?

Amint a táblázatból kitűnik, a Kodolányis fiatalok a legrokonszenvesebbnek a négereket találták a felsorolt csoportok közül. A „közepes” értéket jelölő 5-ös határt a zsidók és a homoszexuálisok lépték még át, tehát ők inkább szimpatikusak a megkérdezettek számára. Ez azt mutatja, hogy igazolódni látszik az a korábbi feltevésünk, miszerint az antiszemitizmus sokkal kevésbé jellemző ma Magyarországon, mint a cigányellenesség.
Közepesnek mondható értéket kaptak a kínaiak, az arabok, és a románok. Ezzel nem igazolódott be az a várakozásunk, hogy a románokat az első három legrokonszenvesebb csoport között találjuk majd.
Meglepő eredmény, és a cigányellenesség mértékét mutatja, hogy talán a legszerencsétlenebb csoport, a hajléktalanok is szimpatikusabbak a megkérdezettek számára, mint a romák.
A sor legvégén egyértelmű „nem”-mel a kábítószeresek és a bőrfejűek találhatók. Érdekes, hogy míg maguk a megkérdezettek sem szimpatizálnak a romákkal, addig elítélik a szélsőségesen előítéletes bőrfejűek csoportját is. Ez így volt egyébként a Székelyi-Örkény-Csepeli kutatásban is. (2001, 24)
Tekintve az 1994-es és a 2000-res adatokat, hipotézisünk itt is igazolódni látszik. Egyértelműen kijelenthetjük, hogy a teljes lakossághoz viszonyítva szimpatikusabbak a megkérdezetteknek a négerek, a zsidók, a homoszexuálisok, az arabok, a románok, a cigányok, a kábítószeresek és a bőrfejűek is. Kisebb értékeket kaptunk a korábbi kutatás értékeinél a kínaiakra és a hajléktalanokra vonatkozóan.
A legszignifikánsabb különbség a homoszexuálisok esetében látszik. Kétszer akkora átlagértéket kaptunk, mint a 2000-res kutatás értéke volt, és még nagyobb a különbség az 1994-es értékhez viszonyítva. Ez tehát azt mutatja, hogy a fiatalok sokkal inkább elfogadóak a teljes népességhez viszonyítva a homoszexualitással szemben.
Ha csak a budapesti válaszolók eredményeit tekintjük saját kutatásunkban, hipotézisünk cáfolatát láthatjuk. A 95 fővárosi válaszoló összességében a teljes mintánkhoz képest kisebb értékeket adott a más csoportok tagjainak a rokonszenv-skálán.
A budapesti válaszolók számára a legrokonszenvesebb csoport a zsidóké. Az egész mintához viszonyítva csak a második helyre kerültek a szimpátia-listán a négerek. Ha folytatjuk az összehasonlítást, akkor azt látjuk, hogy a kínaiak kaptak még kisebb értéket, mint a teljes mintánkon, és a budapestiek szimpátia listáján egy hellyel lejjebb is szerepelnek.
Mintánk alapján úgy tűnik, a budapestiek elfogadóbbak a homoszexuálisokkal kapcsolatban, mintha a teljes mintát tekintjük. Nem nagyok az eltérések, azonban a homoszexuálisokon kívül az összes „más-csoport” kisebb értéket kapott a budapesti megkérdezettektől, mintha az egész mintát tekintjük.
Ez alapján azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ha elfogadjuk, hogy valóban több „más” emberrel találkoznak a budapestiek, mint a vidékiek, akkor a találkozás a rokonszenv csökkenésével jár együtt, nem úgy, mint, ahogy ezt feltételeztük. Úgy tűnik, egyedüli kivételt ez alól a homoszexuálisok képeznek.
Az alábbiakban (2. táblázat) azt látjuk, melyik csoportot hányan fogadnák szomszédjuknak a megkérdezettek közül.

2. táblázat
Hozzájárulását adná-e, hogy a szomszédságába költözzön? (a válaszolók százalékban)


A Székelyi-Örkény-Csepeli kutatásnál azt mondják a szerzők, a különbség az a szimpátia mértékének megállapítása és a szomszédságba költözéshez való hozzájárulás között, hogy az utóbbi esetben már közelről érintené a megkérdezettet a kisebbségi csoport tagjával való találkozás, nemcsak elméletben kell megmondania, mennyire kedveli őket. (2001, 24) Ha ezt a logikát követjük, kijelenthetjük, hogy „elméletben” nagyobb a cigányokkal szembeni elutasítás, mint a „gyakorlatban”.
A szimpátiánál kapott eredményekhez képest itt annyiban módosult a sorrend, hogy jobban elfogadják szomszédjuknak a megkérdezettek a romákat, mint a hajléktalanokat. Bár azt is meg kell említenünk, hogy a különbség nagyon csekély. Valamivel nagyobb mértékű a differencia a bőrfejűek és a kábítószeresek elfogadásának megfordulásakor. Ezek szerint kellemetlenebb szomszédnak ítélik meg a megkérdezettek a kábítószereseket, és bár mintegy 80%-uk nem szimpatizál a bőrfejűekkel, csak mintegy 75%-uk nem szeretné őket szomszédjaként látni.
Összehasonlítva a 2000-res kutatás eredményeivel, a mi kutatásunknál sokkal nagyobb mértékű az elfogadás mindegyik csoporttal szemben. A legjelentősebb mértékű a különbség ismét a homoszexuálisoknál látható. Mintegy háromszor akkora arányban járulnának hozzá főiskolás megkérdezetteink ahhoz, hogy homoszexuálisok költözzenek a szomszédjukba, mint a Székelyi-Örkény-Csepeli kutatás megkérdezettei. Ez is erősíti a fentebb tett állításunkat, miszerint a fiatalok sokkal elfogadóbbak a melegekkel, mint a teljes népesség.
Jelentős még a különbség a négerek esetében. Itt majdnem kétszer akkora azoknak az aránya, akik hozzájárulnának ahhoz, hogy négerek legyenek a szomszédjaik a mi kutatásunkban, mint a Székelyi-Örkény-Csepeli kutatásban.

3. táblázat
Beletartozik azok csoportjába, akik... (a válaszolók százalékban)

Amint a fenti táblázatból (3. táblázat) kitűnik, a Kodolányis megkérdezettek sokkal kevésbé ellenségesek az idegenekkel, mint a 2000-res kutatás válaszadói. Mindegyik kérdésnél kisebb értéket kaptunk, mint a Székelyi-Örkény-Csepeli kutatásnál. Ez is azt a hipotézisünket látszik igazolni, hogy a fiatalok inkább elfogadóak a külföldiekkel szemben is.

3.3. A „más-csoportok” jellemzése

A megkérdezetteket nyitott kérdésben arra kértük írják le a felsorolt csoportokat egyenként három jelzővel.
A leggyakoribb jelzők a homoszexuálisok esetében kétféle irányt mutatnak: egyrészt azt, hogy a megkérdezettek szerint a melegek nyitottak és barátságosak, másrészt viszont érzékenyek és rejtőzködnek. A leggyakoribb jelzők között első helyen közvetlen, társasági ember, barátságos, bulizós, kedves, nyitott jelzőcsoport található. Az a sztereotípia is megjelenik a válaszokban, miszerint a homoszexuálisak az átlagnál különlegesebb képességekkel, művészi hajlammal rendelkeznek. A homoszexuálisokkal kapcsolatban olyan vizsgálati eredményeket találtam, amelyek azt igazolják, hogy nem helytállóak a melegekkel kapcsolatos negatív sztereotípiák. (Smith-Mackie 271)
A felsorolt jelzők közül a leggyakoribb helyen pozitív vagy semleges jelzők szerepelnek. Az egyértelműen negatív jelzők aránya összesen mintegy 5% körüli. Ez az eredmény egybevág azzal, hogy a homoszexuálisok megítélésére nem jellemző a negatív gondolkodás.
A kínaiak esetében kevésbé egyszínű a kép. Sokkal több és változatos jelzőket találunk, ami azt jelzi, hogy vegyesebb a kínaiak megítélése, mint a homoszexuálisoké. Itt már a leggyakoribb jelzők között is több negatívat találunk: erőszakos, rámenős, tolakodó, sunyi, tisztességtelen, csaló.
Ezen kívül említésre méltó az is, hogy a válaszadók majdnem 7%-a alkalmazta a „sokan vannak” kifejezést a kínaiakra, annak ellenére, hogy ez nem is jelző. Azonban érdemes megjegyezni, hogy a megkérdezetteknek leggyakrabban valamilyen kemény munkára utaló jelző jutott eszébe, amikor a kínaiak kerültek szóba. Itt az egyértelműen negatív jelzők aránya 20% körüli.
A zsidókra adott leggyakoribb jelzők között is a pozitívak vannak többségben. A legtöbb válaszadó itt az okos, értelmes, intelligens, sikeres jelzőt említette. A válaszadók mintegy 10%-ának jutott eszébe a zsidók elkülönülésére, zártságára utaló jelző, és még nagyobb ez az arány, ha úgy hozzávesszük a zárkózott, távolságtartó jelzők csoportját: 15%. Ezzel szemben csak a válaszadók 1,7%-a említett valamilyen nyitottságra utaló jelzőt. Mindez arra utal, hogy a zsidókat elkülönült, zárt közösségnek tartják a válaszadók.
A pénz és az üzlet a zsidókra vonatkozó sztereotípiák esetén gyakran megjelenik, és ez itt sincs másként. Tekintsük ebben az esetben is az egyértelműen negatív jelzők arányát, amelyek egyébként szintén az anyagiakhoz kötődnek: ezen jelzők aránya mintegy 15%. Az egyéb jelzők között itt olyanokat találunk, mint a toleráns, a konzervatív, az igényes vagy a visszataszító.
Ha összevetjük a Kodolányisok által adott jelzőket a Lázár kutatásában szereplő jelzőkkel, egyezést találunk a leggyakoribbat tekintve: művelt, okos. A gazdag jelző Lázár eredményei között gyakrabban szerepelt, azonban az anyagiasság nálunk is megjelent a leggyakoribb jellemzők között. Az önző jelző sokkal gyakoribb volt a 1996-os kutatásban, mint nálunk. Összességében azt mondhatjuk, nagyjából egyezik a kép a két kutatást összevetve. (1996, 84-85)
A kábítószeresek esetében a leggyakrabban szereplő jelzők a gyenge, gyáva, nincs akaratereje csoportba sorolhatók. Bár a megkérdezettek mintegy 10%-a betegségnek tartja a kábítószer-függőséget, valamivel nagyobb részük elítéli a kábítószereseket, és azt mondja, gyengék ahhoz, hogy leszokjanak a drogokról. Itt a jelzők nagy része negatív, de érdemes azt megnézni, milyen arányban tulajdonítanak belső és külső okokat a problémának a megkérdezettek.
Azok aránya, akik egyértelműen belső okokkal magyaráznak 35% körüli, azok aránya pedig, akik valamilyen módon a sajnálatukat fejezték ki a kábítószeresekkel szemben, 25% körüli.
A hajléktalanokkal kapcsolatban a külsejükre vonatkozó jellemzők jutottak leggyakrabban a megkérdezettek eszébe. Első helyen olyan jelzők szerepelnek, mint az igénytelen, ápolatlan. Azoknak a jelzőknek az aránya, akik ezzel a csoporttal szemben mutatnak sajnálatot 15% körüli, tehát jóval alacsonyabbnak látszik, mint a hajléktalanokat sajnálók aránya. A megkérdezettek által adott jellemzők egyértelműen negatív képet festenek a hajléktalanokkal kapcsolatban, és sokuk azt is megjegyezte, hogy helyzetük kilátástalan.
A romákra adott jellemzőket tekintve érdemes eredményeinket ismét összevetnünk Lázár kutatási eredményeivel. A lusták jelző ott az első helyen szerepelt, itt a második leggyakoribb, a nagyszájú, hangos, harsány jelzőket követve. A „lop, csal, hazudik” trió a mi kutatásunkban is gyakori volt, hasonlóan Lázár eredményeihez. A piszkosak, rendetlenek, erőszakosak, kötekedők, a műveletlenek és az elmaradottak nem szerepelnek nálunk olyan gyakorisággal, mint Lázár kutatásában, azonban itt is nagy arányban fordulnak elő. A pozitív jelzők közül a szorgalmasak szerepelt legnagyobb arányban Lázár eredményei között, nálunk a muzikálisak. (1996, 71)
Az egyértelműen negatív jelzők aránya 45% körüli. Az egyértelműen pozitív jelzők aránya 20% körüli. Tehát a romák megítélése a jelzők alapján nem tűnik annyira rossznak, mint a szimpátia pontokkal való megadásánál. A jelzők megadása alapján szimpatikusabb csoportnak látszik a romáké, mint például a hajléktalanoké.

4.3.4. A romák megítélése

Tekintsük először a romák számarányának megbecslését. Hasonlóan az előző kutatásokhoz, és hipotézisünknek megfelelően, a romák arányát a lakosságon belül túlbecsülték a megkérdezettek.
A legtöbben – a válaszolók mintegy 40%-a – 5 és 10% közöttire tette a romák lakosságon belüli tíz évvel ezelőtti arányát. Ha a szociológusok véleményét vesszük alapul, akkor a valódi arány 5% körüli volt tíz évvel ezelőtt, tehát nem tévedtek nagyot a megkérdezettek. (Székelyi-Örkény-Csepeli 2001, 28) Átlagosan 10% körüli értéket mutatnak ebben az esetben a becslések. A szélsőségeket tekintve elhanyagolhatónak mondható azok száma, akik 51 és 60% közöttire tették a romák arányát.
A romák lakosságon belüli arányának a jelenre vonatkozó becslése esetében sokkal nagyobb a „szórás” a válaszok között. Mintegy 30%-a a válaszadóknak 5 és 10% közöttire teszi a romák arányát, tehát ők a valós értékhez közelire becsültek, viszont ebben az esetben mintegy 70% azok aránya, akik túlbecsülték a romák lakosságon beüli arányát.
A tíz évvel későbbre vonatkozó becsléseknél jól látható a növekvő tendencia. Itt azok száma a legnagyobb, akik 11 és 20% közöttire teszik a romák lakosságon belüli arányát tíz év múlva, azonban a válaszolók által adott átlagos érték 30% körüli.
A szélsőséges értékek ismét torzító hatásként jelennek meg. Ebben az esetben már a 100%-ot is eléri a túlzó értékeket becslők által megadott érték. Azt el kell még mondanunk, hogy csaknem az összes kérdőívben növekvő tendenciát mutatott ezeknél a kérdéseknél az értékek becslése. Elhanyagolhatóan kicsi volt azok aránya, akik nem jósoltak növekedést a romák lakosságon belüli arányában.
Összesen a válaszadók mintegy 15%-a vélte úgy, hogy 50%-nál kevesebben vannak a szegény romák, és ennél a kérdésnél az átlagos érték is 70% körül mozog. Mindez megfelel várakozásainknak, de ez még nagyobb arány, mint, amit a Székelyi-Örkény-Csepeli-féle kutatásban találunk. Abban a 2000-res kutatásban átlagosan 66%-ra becsülték a megkérdezettek a szegény romák arányát. (2001, 30)
Ezzel szemben a megkérdezettek átlagosan 10% körülire tették a sikeres romák arányát. Senki sem volt, aki úgy gondolta volna, hogy a romáknak több, mint a fele sikeres. A legtöbben – a válaszolók mintegy 50%-a – 5 és 10% közöttire teszik a romákon belül a sikeres emberek arányát.
Negatív sztereotípiákat és diszkriminációra való hajlandóságot mutató állítások szerepeltek a következő kérdésnél. Arra kértük a válaszadókat, hogy fejezzék ki egyetértésüket, illetve egyet nem értésüket ezekkel az állításokkal kapcsolatban.
Negatív sztereotípiát tartalmazó állítás volt az, hogy „a cigányok gondjai megoldódnának, ha végre elkezdenének dolgozni”, és az, hogy „a bűnözési hajlam a cigányok vérében van”. A diszkriminációra való hajlandóságot „az országnak áldoznia kell arra, hogy a romák anyanyelvükön is tanulhassanak”, „csak helyeselni lehet, hogy vannak olyan szórakozóhelyek, ahova a cigányokat nem engedik be”, és „az ország biztonságát veszélyezteti a cigány lakosság számarányának növekedése” állításokon mértük a Székelyi-Örkény-Csepeli kutatáshoz hasonlóan. (2001, 26)
A két pozitív állítással, miszerint „az országnak áldoznia kell arra, hogy a cigányok az anyanyelvükön tanulhassanak”, illetve „a cigányok művészete gazdagítja a magyar kultúrát” a válaszolók 24%-a értett egyet. Őket nevezzük most „elfogadóknak”. Közülük senki sem támogatta az erősen diszkriminatív állítást, hogy „csak helyeselni lehet, hogy vannak olyan szórakozóhelyek, ahová nem engedik be a cigányokat”.
A negatív sztereotípiákat tartalmazó állításokkal a megkérdezettek 20%-a mindkettővel egyetértett. Ezt a csoportot nevezhetjük a Székelyi-Örkény-Csepeli kutatáshoz hasonlóan romaellenesnek. (2001, 27) Azok aránya, akik alkalmazzák a romákra a negatív sztereotípiákat, tehát ezekkel az állításokkal egyetértettek, azonban nem diszkriminálják a romákat, a válaszadók mintegy 10%-a.
A legtöbben a „vannak rendes cigányok, de a többségük nem az” állítással értettek egyet, a válaszadók mintegy 70%-a. Közülük néhányan az előző csoportok valamelyikébe sorolhatóak. A megkérdezettek fennmaradó 45%-a nagyjából az a csoport, amelyet mérsékelten romapártinak nevezhetünk.

3.5. A másság megítélését befolyásoló tényezők

A beszélgetés témáját tekintve a megkérdezettek egyedül a zsidókról beszélnek többet a családdal, mint akár a barátokkal, akár a csoporttársakkal. Nincs olyan téma, amiről többet beszélnének a csoporttársakkal, mint a barátaikkal vagy a családjukkal a válaszolók. Ez valószínűleg a kapcsolatok „mélysége” miatt van így, illetve a témák „kényessége” miatt.
A leggyakoribb beszédtéma a romák, ezt követi a hajléktalanok, majd a homoszexuálisok, és a zsidók. Legritkábban a felsoroltak közül a bőrfejűekről beszélnek környezetükkel a megkérdezettek.
Ha figyelembe vesszük azt, hogy a bőrfejűkről való beszélgetés mind a családdal, mind a barátokkal és a csoporttársakkal ritka, akkor látnunk kell azt, hogy a többi témához viszonyítva, ritkábban kerül szóba a családdal való beszélgetéskor a homoszexuálisok témája. Ebből arra következtethetünk, hogy vagy a szexualitás témáját kerülik a családon belül, vagy azért nem kerül szóba a téma, mert a szülők kevésbé fogadják el a homoszexualitást, mint például a barátok.
Tekintsük most a család véleményének befolyását. Azt feltételeztük, hogy a család véleménye hatással van a megkérdezett véleményére, és a kapott eredményekből hipotézisünk igazolódni látszik.
Minden esetben, amikor a megkérdezett családjában rosszat mondtak valamelyik „más-csoportról”, kisebb értéket adott meg a válaszoló a szimpátia-skálán, mint az, akinek nem mondanak rosszat a családjában a kisebbségiekről. Ez az érték a romák esetében átlagosan 2,9 abban az esetben, ha előfordul, hogy rosszat mond a cigányokról a család, és átlagosan 4,2, ha nem mondanak róluk rosszat a megkérdezett családjában.
A zsidók esetében nincsenek ekkora eltérések, de itt is jól látható a különbség. Az átlagos érték 5,5 abban az esetben, ha a megkérdezett rosszat hall a családjában a zsidókról, és ez az érték 6,6 akkor, ha nem mondanak rosszat a családjában erről a csoportról.
Körülbelül egy pontos eltérés mutatkozik a bőrfejűekről alkotott vélemény esetében is. Ha előfordul a családban, hogy rosszat mondanak a bőrfejűekről, a megkérdezettek által adott átlagos szimpátia-érték 1,6, ha nem fordul elő negatív vélemény, az érték 2,6. Hasonló az eltérés a hajléktalanok szóba kerülése esetén is. Itt a kisebb érték 2,9, a nagyobb 4.
A legkisebb eltérés a homoszexuálisok esetén mutatkozik meg. Itt az alacsonyabb érték 5,4, a magasabb 6. A melegek esetében tehát úgy látszik, a család véleménye kisebb mértékben befolyásolja a válaszolókat, mint a többi csoport esetében.
Világosan látható tehát, hogy a család véleménye jelentős hatással van a megkérdezett főiskolás hallgatók véleményére. Érdemes tehát megnéznünk azt, hogy milyen családról van szó, azaz ebben az esetben azt, hogy mi a szülők iskolai végzettsége, és azt, hogy ehhez képest milyen gyakran fordul elő a családban kisebbségiekről való negatív vélekedés.
Hipotézisünk alapján a szakközépiskolát és szakmunkásképzőt végzett szülőktől az egyetemet végezett szülők felé egyenesen csökkennie kellett volna az előítéletek arányának, azaz ebben az esetben annak a gyakoriságának, hogy a családban rosszat mondanak a másságról. Azonban a számok nem mutatnak egyértelmű képet.
Az eredmények azt mutatják, hogy a legkevésbé elfogadóak a gimnáziumot végzett szülők mindegyik érintett csoporttal szemben. Szinte minden esetben itt hangzik el a legtöbb negatívum az említett csoportokkal kapcsolatban.
Hipotézisünk igazolódni látszik, hiszen a legalacsonyabb arányokat a főiskolát, illetve egyetemet végezett szülők esetében látjuk. Ők tűnnek a legelfogadóbbnak mind a romákkal, mind a homoszexuálisokkal, mind a hajléktalanokkal szemben. Egyedül a zsidókkal elfogadóbbak tőlük valamivel jobban a szakközépiskolát és szakmunkásképzőt végzett szülők.
Amikor a bőrfejűek megítélését vizsgáljuk, elég alacsony arányokat láthatunk ahhoz képest, hogy egy szélsőséges, rasszista csoportról van szó. Ezt tehát azt jelentené, hogy kevés negatívum hangzik el a családokban a bőrfejűekről. Azonban torzító tényezőként azt is figyelembe kell vennünk, hogy lehet, hogy sok családban ez a csoport szóba sem kerül.
Kovács András kutatásához viszonyítva, itt más kép rajzolódik ki. Kovács azt látta, hogy a magasabb illetve az alacsonyabb végzettségű szülők gyerekei előítéletesebbek az átlagnál, a mi esetünkben épp ellenkező a helyzet. (1997, 33) Épp a „középen elhelyezkedő” gimnáziumi végzettséggel rendelkező szülők esetében hangzik el több negatívum a mássággal kapcsolatban.
A barátok véleménye is egyértelműen befolyásolja a megkérdezetteket, hiszen mindenhol kisebb szimpátia-értéket kaptunk abban az esetben, amikor előfordul, hogy rosszat mondanak a barátok az adott „más-csoportról”. Míg akkor, amikor a családban elhangzott negatív véleményeket vetettük össze a megkérdezett véleményével, nagyjából azonos, egy pontos különbségeket kaptunk, a barátok véleményénél más a helyzet.
Kisebb különbségek láthatók a romákról való vélekedés esetén, – 3,2 az átlagos érték akkor, ha előfordul, hogy rosszat mondanak a barátok a cigányokról, és 3,7, akkor, ha nem – és a bőrfejűekről való vélekedés esetén – 1,9, illetve 2,5 az átlagértékek.
Észre kell tehát vennünk, hogy ezekben az esetekben a család véleménye inkább meghatározó volt a válaszolók számára, amikor kialakították véleményüket a romákról és a bőrfejűekről, hiszen itt 1-1,5 pontos különbségeket kaptunk. (lásd 39. oldal)
Kisebb mértékű az eltérés, de mégis a család véleménye látszik meghatározóbbnak a hajléktalanokról való véleményalakításkor is. Ebben az esetben 3,29-es és 4,14-es értékeket kaptunk, tehát kisebb a két érték között az eltérés, mint a család esetében volt, amikor is 1,1-es volt a két érték között a különbség.
Azok a témák, amelyekben a barátok véleménye meghatározóbbnak látszik, a homoszexuálisokról és a zsidókról való beszélgetés. Ha előfordul, hogy a barátok rosszat mondanak a homoszexuálisokról, akkor 5,4 a szimpátia-érték átlaga, míg, ha nem, akkor 6,4 ez az érték. Itt tehát egy pontos különbséget kaptunk, szemben a 0,6-es különbséggel a családnál ugyanebben a témában. Érdekes módon a zsidókról való baráti vélemények esetén 1,3 pontos a szimpátia-értékbeli különbség, míg a családnál ugyanebben az esetben mindössze 1 pontos volt az eltérés.
Nem tűnik mérvadónak a csoporttársak véleménye, hiszen a kérdőívekből úgy látszik, hogy ritkán beszélnek a másság témájáról a főiskolások egymás között. Így tehát nehéz lenne következtetéseket levonni arra vonatkozóan, hogy mennyire befolyásolja a megkérdezetteket a csoporttársaik véleménye.
Sokkal inkább érdekes számunkra az, hogy a toleranciára felhívó hirdetéseket mennyien látták, és, hogy észlelhetők-e véleménybeli különbségek azok között, akik láttak ilyen hirdetéseket, és azok között, akik nem. Először is nézzük meg azt, hogy a válaszolók láttak-e toleranciára felhívó hirdetést, illetve, ha igen, akkor hol.
El kell mondanunk a részletesebb elemzés előtt, hogy az összes válaszoló 91,4%-a látott ilyen típusú hirdetést valahol. A legtöbben plakáton láttak toleranciára felhívó hirdetést. A második leggyakoribb válasz a televízió volt, majd sokkal kisebb aránnyal következik sorban az újság, az internet, és a rádió.
A lakóhely vizsgálatakor az derül ki számunkra, hogy Budapesten lehetett a legnagyobb mértékű a toleranciát szorgalmazó plakát-kampány, mivel a fővárosiak nagy része látott ilyen hirdetést, a kisvárosiak és a falusiak jó része pedig a Budapest körüli agglomeráció lakója.
Eredményesnek egyedül a televíziós és a plakáton lévő hirdetések tűnnek. A többi ilyen hirdetés – amelyekből valószínűleg kevesebb is volt – a megkérdezettek nagy részének figyelmét elkerülte.
Mint az alábbi táblázatból (13. táblázat) is kitűnik, nem mutatható ki egyértelműen, hogy azok, akik láttak toleranciára felhívó hirdetést, valóban toleránsabbak-e a mássággal. A legtöbb helyen magasabbak a „más-csoport” tagjaira adott szimpátia-értékek abban az esetben, ha látott a megkérdezett toleranciára felhívó hirdetést, azonban ez nem mindegyik csoportnál van így, és általában nem is nagymértékű az eltérés akkor sem, ha látható különbség.
Ennek oka az lehet, hogy sokkal kisebb volt azok aránya, – 10% alatti – akik nem találkoztak az elfogadást szorgalmazó felhívásokkal, ezért tehát nehezebben mutatható ki a két csoport között a különbség a tolerancia tekintetében. Ezen kívül hozzá kell tennünk, hogy eleve jobban figyel az ilyen hirdetésekre az, aki toleráns.

Azt mondhatjuk tehát, hogy az a hipotézisünk nem igazolódott, hogy a toleranciára felhívó hirdetések befolyásolják a megkérdezettek véleményét. De elfogadhatjuk azt a lehetőséget is, hogy nagyobb mintán kimutatható lett volna a különbség.

5. Összegzés, következtetések

A különböző „más-csoportokkal” szembeni rokonszenv vizsgálatakor a legmagasabb értéket a négerek kapták, majd a sorban a zsidók és a homoszexuálisok következnek. A legkevésbé szimpatikus csoport a kábítószereseké és a bőrfejűeké. Összehasonlítva a Székelyi-Örkény-Csepeli kutatás eredményeivel, az általam megkérdezettek minden csoport esetén magasabb értéket adtak a szimpátia-skálán, mint a 2000-res kutatás válaszolói. A legjelentősebb különbség a homoszexuálisok esetében volt, tehát azt mondhatjuk, a fiatalok elfogadóbbak a melegekkel kapcsolatban, mint az idősebb generáció volt.
Meg kell említenem, hogy az összehasonlítás sajnos nem a legjobb abból a szempontból, hogy az előző kutatás reprezentatív mintán, az én kutatásom rétegmintán készült. Így valamilyen szintű eltérés természetes.
A homoszexuálisok esetében egyébként más kérdéseknél is bíztató eredményeket kaptam. Például minden csoport esetén az az eredmény látszik, hogy a találkozás valószínűsíti a szimpátia csökkenését. Egyedüli kivétel volt ez alól a homoszexuálisok csoportja.
Ehhez a következtetéshez úgy jutottam, hogy azt vettem alapul, hogy a fővárosiak gyakrabban találkoznak a mássággal, mint a vidékiek. Ha ezt elfogadjuk, látnunk kell azt is, hogy a budapestiek a szimpátia-skálán kisebb értéket adtak meg a teljes mintához képest minden csoport esetében, kivéve a melegeket.
A „hozzájárulna-e, hogy a szomszédságába költözzön...?” kérdés Székelyi-Örkény-Csepeli szerint már nem elméleti, hanem gyakorlatibb szinten vizsgálja a másság elfogadását. Ezt elfogadva, arra a megállapításra jutottam az eredmények vizsgálatakor, hogy a romákkal szembeni elutasítás elméletben nagyobb mértékű, mint a gyakorlatban.
Ha az összes vizsgált „más-csoportot” tekintjük, akkor még pozitívabb kép rajzolódik ki, hiszen sokkal nagyobb mértékű a különbség a 2000-res kutatás eredményeit tekintve ebben a kérdésben, tehát ez még nagyobb mértékű toleranciát mutat a fiatalok részéről.
A jelzőket tekintve sem annyira negatív a kép. A megkérdezettek által adott leggyakoribb jelzőket nézve a homoszexuálisoknál a közvetlen, a kínaiaknál a szorgalmas, a zsidóknál az okos, a kábítószereseknél a gyenge, a hajléktalanoknál az ápolatlan, a romáknál pedig a hangos szerepelt.
A válaszolók döntő része látott valamilyen toleranciára felhívó hirdetést, azonban ezek véleménybefolyásoló hatása nem volt kimutatható. A legtöbben plakáton láttak ilyen hirdetést, a legkevesebben rádióban hallottak.
A problémára tehát úgy tűnik, az ilyen „direkt” hirdetések nem kínálnak megoldást. Csepeli szerint sem lehet ez jó út, hiszen „amíg az emberek életvezetésükben, mindennapi gyakorlatukban kevéssé kényszerülnek gondolkodásuk radikális átformálására, nincs lehetőségük a sokféleséggel való többféle típusú személyes találkozásra, addig e logikátlan logika hatalma ismételten újratermelődik bennük”. (2003, 489)
Megoldás véleményem szerint is az lehet, ha minél több pozitív példával találkoznak az emberek, hiszen ekkor van a legnagyobb esély arra, hogy legyőzzék régóta kialakult sztereotípiáikat. Székelyi, Örkény és Csepeli szerint is nagy szerepe lehet ebben a folyamatban a tömegkommunikációnak.
Hasonló vélemény fogalmazódik meg Smith és Mackie könyvében is: „bizonyos körülmények között a különböző csoportok tagjai közötti közvetlen kapcsolat csökkentheti a sztereotipizálást, az előítéletet és a diszkriminációt” (Allport, 1977; Amir, 1969; Stephan, 1987 in: Smith-Mackie 2002, 301).
Úgy gondolom, hogy pozitív folyamat indult el azzal, hogy a mai fiatalok elfogadóbbak a mássággal, mint az idősebb generáció. Amint láthattuk, a család véleménye befolyásolja az emberek véleményét, ezért valószínűleg a mai főiskolás generáció gyermekei még kevesebb sztereotípiát tanulnak majd el szüleiktől, és mindenki érdekében remélhetőleg ez így folytatódik majd.

 


Felhasznált irodalom:


1. Csepeli György: Szociálpszichológia.
Osiris kiadó, Budapest, 2003.

2. Kovács András: A különbség köztünk van. Az antiszemitizmus és a fiatal elit.
Cserépfalvi kiadó, 1997.

3. Lázár Guy: A felnőtt lakosság nemzeti identitása a kisebbségekhez való viszony tükrében.
I.n: Többség-kisebbség
Osiris kiadó, Budapest, 1996., 9.-116.

4. Smith, Eliot R. – Mackie, Diane M.: Szociálpszichológia.
Osiris kiadó, Budapest, 2002.

5. Székelyi Mária–Örkény Antal–Csepeli György: Romakép a mai magyar társadalomban.
I.n.: Szociológiai Szemle, 2001/3., 19.-46.

 

 
¤ lap tetejére