Lukács László
A budapesti Néprajzi Múzeum első Lucaszéke, Válról, 1868-ból

Fejér Megye Közgyűlése, települési önkormányzatainak közgyűlései 2003-ban határozatban rögzítették, hogy milyen természeti, történeti gazdasági és kulturális értékeket visznek hozományként az Európai Unióba. E határozatokból állították össze a Hozománykönyvet, amelynek alcíme: Fejér megye településeinek hozománya Magyarország EU-csatlakozásának tiszteletére. Borbély Béla fotói, illetve az önkormányzatok archívumaiból válogatott fényképek illusztrálják, 2003-ban jelent meg a Fejér Megyei Önkormányzat gondozásában1.
Átlapozva, azonnal feltűnt, hogy a hozomány számottevő része a népi kulturális örökség területére tartozik: a fülei tájháztól a mohai tikverőzésig, vagy a perkátai népi ételekig. Örvendetes, hogy népi kultúránk részben napjainkig megőrzött, részben a néprajzkutatók által a közeli vagy a távolabbi generációk műveltségéből feltárt értékeit ilyen jól ismerik településeinken, s még a XXI. században is élni kívánnak velük, őrizni szeretnék őket.
Valóban gazdag a hozomány, amellyel Fejér megye népe korábban is hozzájárult az európai kultúrkincshez, s mindezt a jövőben is a magáénak akarja tudni. A menyasszony hozományához sem tartozhattak értéktelen, használhatatlan ócskaságok, hiszen hozományával eljövendő családi életét alapozták meg szülei.
A hozomány, minden ingó vagy ingatlan vagyon, föld, állat, bútor, ágynemű, ruhanemű, amelyet a menyasszony hozott a házasságba a könnyebb megélhetés érdekében. Ezzel szemben a hitbérrel vagy móringgal biztosítottak egy részt a családi vagyonból a feleség részére, arra az esetre, ha a férj gyermektelenül, korán elhalna. Vajon a gazdag hozomány ellenében mit móringol az Európai Unió nevű vőlegény menyasszonyának, Hungariának a 2004 májusi lakodalom reggelén?
A váliak hozományában a Luca-napi boszorkányozás is szerepel. Kiderült, hogy a váli népi táncegyüttes a színpadon szeretné bemutatni a lucaszék készítés és a boszorkányok leleplezésének hagyománykörét, amely itt elevenen élt, a budapesti Néprajzi Múzeum első lucaszéke is Válról származik. Ott találjuk a váliak hozományában a Váli-vízre épített Kétlyukú hidat a Nepomuki Szent János szoborral, ahol a boszorkányok a lucaszéket készítő embereket megfenyegették, kínozták2.
A folklorista Sebestyén Gyula múzeumi tárgyak iránti érdeklődését jelzi az általa szerkesztett Ethnographia 1909-es kötetében megjelent Luczaszék című közleménye, amelyben arról tudósított, hogy országszerte elterjedt hiedelem szerint Luca napján kellett elkezdeni, és karácsonyestére befejezni a lucaszéket. Rajta ülve készítője karácsony éjjelén, az éjféli misén úrfelmutatáskor megláthatta a falu boszorkányait: „Mert a néphit szerint az ilyen bátor vállalkozó nemcsak az elforduló arczokat látja, hanem még azt is, hogy melyiknek milyen szarva van; sőt ha sok boszorkány akad a falubeliek közül, akkor még a sok szarv gyakori összekappanását is meghallja.” ? írta Sebestyén Gyula.3
A Magyar Nemzeti Múzeum első lucaszéke Fejér megyéből, Válról származik, említett cikkében elsőként Sebestyén Gyula közölte: „A régiségtári osztály 1871. Évi szerzeménynaplójába október 7-én 267. Sz. alatt a következő bejegyzés történt: ’Luczaszék 1 db 7 féle (?) fából. Gürtler Mihály vaáli plébános és egyházkerületi esperes ajándéka. Jegyzet. Vaálban 1868-ban éjféli mise alatt elkobzott Luczaszék, melyen 18 éves vaáli legény Körmendy János a helybeli templomatya által ülve találtatott.’ Valóban kívánatos volna, ha a régiségtári osztály raktárából e ritkaságot előkeresnék és az utóbb létrejött néprajzi osztályba, áthelyeznék.”4

Sebestyén Gyula kívánsága gyorsan teljesült. A váli lucaszéket, ? amelyet 1915-ben Róheim Géza minden szempontból a legtökéletesebb példánynak tartott ? Semayer Vilibald, a Néprajzi Osztály igazgatója előkereste a régiségtári osztály raktáraiból, s átvette a Néprajzi Osztály gyűjteménye számára (lelt. sz.: 108.519).5 Az első lucaszék ily módon került a Néprajzi Múzeumba. Ülőlapjának aljára a váli plébános egy cédulát ragasztott, amelynek szövege ma is olvasható: „A babonás hit kívánja, hogy a Lucza széknek faragása Lucza napján, vagyis deczember 13-án kezdődjék és 9 féle fából, készüljön, ? és azt tartja, hogy a ki a karácsoni éjféli mise alatt ily széken folytonosan ülve marad, úrfelmutatás alatt, a templomban jelen levő boszorkányokat látni fogja.”6 A váli lucaszék hossza 30 cm, szélessége 8 cm, magassága 17 cm. Gyalulatlan, lábait hosszában és keresztben merevítő fák kötik össze, így 9 fődarabból áll. A Nemzeti Múzeum növénytani osztályának szakértője, Hollendonner Ferenc 1915-ben megvizsgálta a lucaszék anyagát. Megállapította, hogy valamennyi fődarabja különböző fafajtából, tehát 9 féle fából: jegenyefenyőből, közönséges borókából, cserből, akácból, kökényből, juharból, rózsafából, veresgyűrű-somból és körtefából készült. A lábak becsapolásához használt ékek közül háromnak az anyaga a felsoroltak közül való, a negyedik pedig bükkfa. Ezzel a váli lucaszéket alkotó fafajták száma tízre emelkedett.7 Körmendy János a környezetében előforduló valamennyi faféleséget felhasználta rítuseszközének elkészítéséhez. A váli lucaszék fényképét az 1930-as években megjelent kézikönyv, A magyarság néprajza is közölte.8
Válon eszerint még a XIX. század utolsó harmadában is igen erősen élt a lucaszékkel és a boszorkányokkal kapcsolatos hiedelem. Ezt a néprajzi gyűjtésből származó adatok is megerősítik: az ekkor születettek még személyekhez köthető történeteket ismertek a lucaszék készítésével és használatával kapcsolatban. Nagy Gyuláné (szül. 1886) Valkó József esetét említette: "„Kilenc nappal előtte kell elkészíteni a lucaszéket, 9 darabból szokták elkészíteni. Odaültek a szentegyházba a kórus alá, és akkor gyüttek a boszorkányok. Éjféli misekor megnézték, ki a boszorkány, ember vagy asszony. Aztán az történt, a Kata néni, a Menyhárt Kata néni volt a legnagyobb boszorkány. Nagyon mérgesek voltak az emberre a széken, Valkó József bácsira, de muszáj volt megjelenni, mert a lucaszék odavette üket. Fölkapták székestül az öreget, és vitték oda a zúgóba, Szent Jánosba (a szoborhoz a patak mellett), és belevágták a folyóba. Ha barátom nincs ott, belefullasztanak ezek a boszorkányok, mesélte Valkó József bácsi.” Domak Sándorné (szül. 1889) még hozzáfűzte: „Söprűvel jelentek meg az öreg Valkónak. Lucaszékre ráült, mind megjelent neki, és cérnaszálon malomkövet lógattak a fején”.
Ugyanezt a történetet ? már általánosítva ? 1951-ben a Válhoz tartozó Mária-Anna pusztán is ismerték: „Lucaszéket karácsonyig csinálják, 12 napig. Akkor kimennek vele a keresztútra. Mikor a boszorkányok elmentek, akkor az ember gyorsan hazaszaladt, a kemencében meg már ég a tűz, és bedobja a széket. Mire elég, nincs többé ereje rajta a boszorkányoknak. Ha a boszorkányok mégis előjönnének, akkor az ember fölfelé a levegőbe babot szór, s a boszorkányok addig nem tudnak semmit csinálni vele, míg fel nem szedik a babot. Ugyanezt templomban szenteltvíztartóhoz is szokták tenni, és aki megrúgja a lucaszéket, az a boszorkány. Lucaszéket kukoricalevélből készítik, fonják meg, s aki beleül, az látja a boszorkányokat. Lucaszékről lehet látni, hogy hajszálon forog a malomkerék, boszorkányok vannak benne. A boszorkányok figyelmeztetik azt, aki a lucaszéken ül, hogy jó lesz neki vigyázni. Egy ember is egyszer megszentelte a székét, mert nagyon félt. De mégsem volt ereje, amikor a boszorkányok a hajszálon függő malomkövet ráengedték. Ment volna haza, árokba lökték. Meg akarták fujtani, de nem halt meg. Keservesen ért haza, és csak a halálos ágyán mondta el, hogy látta a boszorkányokat a malomkövön, mert a boszorkányok felbíztatták, ha megmondja, akkor mindjárt meghal.”

Az esetről a szomszédos községekből Válon szolgáló leányok is hallottak. Tordason így mesélte el 1951-ben a 76 éves Bradák Jánosné: „Luca napján ? Válban szolgáltam akkor ? készült a lucaszék, karácsony böjtjéig. A szenteltvízhez odaállították, az volt a boszorkány, aki nem tette bele az ujját a szenteltvízbe, csak úgy csinált, mintha bele tette volna. Aki az volt, az mind kifelé nézett. Ismerték az embert, aki a lucaszékébe ült, kifelé sompolyogtak a mise vége előtt a templomból, a híd alá bújtak, s mikor ment haza az ember a lucaszékkel, behúzták a híd alá. Azt mondták neki, ha elárulja, hogy kik a boszorkányok, azonnal meghal. Hogyha nem, akkor élhet, de jól vigyázzon magára. Ekkor az embert jól elverték, és elvihette a lucaszéket haza. Többet nem is, mert beleülni.”9
Kajászószentpéteren a lucaszéket 13 napig csinálták. Karácsony éjszakáján kivitték a keresztúthoz, nagy bundában ráültek. „Fehér boszorkányt, kutyaszeműt” láttak róla. Tordason 1951-ben a 71 esztendős Bradák János mondta a lucaszékről: „Lucaszéket mi is csináltunk, herelevélben áztatott kukoricahéjból, négylábú kis szék. Ezt elvittük az éjféli misére, az oltár elé letettük, s aki erre ráült, az látta a boszorkányokat. A széket Luca napján kezdjük csinálni, és karácsonyra fejezzük be. Tizenkét napig tart, minden nap dolgozunk rajta valamit, különösen este. Én nem ültem benne, csak segítettem a lucaszéket csinálni. Aki benne ült, elmondta, mit látott, aztán még a mise befejezése előtt el kellett menekülnie, és elszórt valamit maga mögött, nem emlékszem, hogy mákot-e vagy kölest. Ezt a boszorkányoknak fel kellett előbb szedni, s akkor elmenekülhetett az ember.”10 Bicskén a lucaszék Luca napjától karácsonyig készült úgy, hogy mindennap dolgoztak rajta. Különböző fafajtákból faragták, ülőkéjét 13 szálból összefont rozsszalmából készítették. Gyúrón a lucaszék ülőkéjét kukoricalevélből fonták. Készítését a lányos házaknál már advent elején elkezdték, hogy Luca napjára elkészüljenek vele. Luca estéjén a lány kivitte a kapuba, ráállt, s aki először arra jött, azt mondták, az lesz a férje. Ahol nem volt eladólány, ott a lucaszék Luca nap és karácsony között készült. Aki az éjféli misén a templomajtóban ráült, az meglátta, hogy kik a falu boszorkányai, mert azok az oltárnak háttal álltak.
Pázmándon Csurgó Ferenc nagyapja csinált lucaszéket. Történetét 1964-ben Kresz Mária rögzítette magnetofonszalagra: "„Hát az csinált lucaszéket. Pázmándon még senki nem csinált, csak az én nagyapám. Az csinált lucaszéket, de hogy hánba vót, azt nem tudom. Nagyon rígen vót. Az édesanyám még 7-8 éves vót. Aztán mikor elkészült, de azt december 13-án kezdte csinálni, aztán minden este csináta. De tisztán fábul vót, még a szögek is fa. Aztán tizenhárom féle fa. Szegény anyám mesélte, hogy elment a szőlőbe, aztán hazahozott egy olyan kishordónak a fenekét. Allett a széknek a teteje. Aztán mikor ideért az éjféli mise, akkor ement az éjféli misére. Egy zsebkendőbe vitt mákot, bele tette a bundának a zsebgyibe, osztán ement az éjféli misére. Aztán mikor a templomba a pap főmutatta a szentséget, akkor fölát a lucaszékre. Mert azt mondták, hogy akkor, akik boszorkányok visszafelé néznek, ki a templomajtón. Nem arra néznek az oltár felé, hanem kifelé. Hát aztán így azon mód vissza is hozta a mákot. De hogy mit látott, senkinek soha meg nem mondta. Hogy aztán látott-e valamit, nem látott-e? De a szegény anyám aszonta, hogy annyi amennyi nép ott vót a templomba, az mind az ü udvarukba ment. Mind kíváncsi vót, hogy mit látott. De ez olyan bátor ember vót ám, hogy olyan bátor nem vót a faluba. Mer azt senki, se mert csinálni, csak egyedül ü.”11
Pákozdon úgy tudják, hogy aki meg akarta tanulni az ördöngösséget, boszorkányságot, annak 13 nap alatt, Lucától karácsonyig a bal hóna alatt kellett kikelteni a fekete tyúk tojását. Ebből ördög kelt ki, aki azután a kikeltőjének parancsolt. Az ördöngösség elnyeréséhez ez még nem elég. Ugyanakkor lucaszéket is kellett csinálnia, s karácsony éjjelén, a keresztúton ráülnie. Akkor jöttek az ördöngösök, ördögök, tüzes vasvillával böködték. Ha ki tudta állni, akkor bevették maguk közé, ha nem, akkor tönkretették. Felesleges volt félnie, mert a lucaszéken ülőnek úgysem árthattak.

Pusztaszabolcson a háromlábú lucaszék egyféle fából készült. Ha az éjféli misén ráültek, meglátták a boszorkányokat. Azután kisiettek a templomból, a boszorkányok pedig utánuk, hogy elvegyék tőlük a lucaszéket. A menekülők mákot szórtak, amit a boszorkányoknak fel kellett szedniük, így nem érték őket utol. Adonyban Sárközi Józsefné beszélt a lucaszékről: „Egy háromlábú széket kell összeállítani 13 nap. Luca napon kell kezdeni, karácsonyestig kell befejezni. Tizenhárom részből volt, mindennap egy darabot kell belőle elkészíteni úgy, hogy karácsony estéjén kell összeállítani. Éjféli misén a fiatalember, aki készítette, a templomajtónál rááll egylábbal a háromlábú székre. Ha a pap az oltár felé fordul, meglátja az ott levő boszorkányokat. Az ott megjelent boszorkányok rámennek. Azért kell az ajtóba állni, hogy ha ott érnék a fiatalembert, rávetnék magukat.”12
Szolgaegyházán (ma Szabadegyháza) az éjféli misére vagy a keresztútra vitték a lucaszéket, hogy rajta ülve meglássák róla a boszorkányokat. A keresztúton bottal kört rajzoltak maguk köré, „hogy mindent lássanak”. Hazafelé menet mákot szórtak, „hogy dolgot adjanak a rosszlelkeknek”. A perkátai kanász a lucaszéken ülve állatalakban látta a boszorkányokat: „Lucaszéket úgy csinálták, karácsony előtt belekapott Bezerédi bácsi, perkátai kanász volt. Ezt anyám meséte. Ez 13 darabbul állt ez a szék, mindennap egyet csinált karácsonyig benne. Karácsony éjjel kész vót a szék, odaüt a templomba a szenteltvíz alá. Azt mondta aztán, ü feléje annyi csúnya állat ment, oroszlán, bika. A korbácsával körülkerítette magát.”13 Sárosdon is úgy tudják, hogy a boszorkányok állatalakban mentek az éjféli misére: „A lucaszékről úgy tudom, hogy 13 este csinálják 13 fajta fából. Agáca, tölgy, kőris, alma, dió, fenyő kell hozzá. Éppen úgy kell csinálni, hogy éjféli misére legyen kész. Ha arra ráül, rááll valaki, meglátja a boszorkányokat. Mint az ökrök mennek be, nagy szarvval vagy szamárfüllel. Mind másféle fajtában. A lucaszéken ülő, ha szentelt vízzel belocsolja karikára magát, akkor ő lát mindent, de nem tudnak hozzáférni. A többiek nem látnak semmit. A pontos formája olyan kis karosszék volt. A hantosi templomba bevittek egyik karácsonyon egy lucaszéket, a papnak jelentette valaki, azután a csendőrök elintézték a fiatalembert.”14
Sárbogárdon azt tartották, hogy az éjféli misén a lucaszékre álló legény a jövőbe lát, s meglátja, hogy a templomban ülő asszonyok közül kik a boszorkányok. A lucaszékkel kapcsolatban a legkerekebb boszorkánytörténetet Sárbogárdon az 1865-ben született Buruncz György mesélte: „Csinálsz egy lucaszéket. Szent Luca estéjén kezded el. Tizenhárom féle fából, tizenhárom este rakd össze. A legutolsó darabot karácsonyeste tedd a helyére. Jó erősnek csináld meg. Az éjféli mise előtt tizenhárom perccel előbb menj a templom elibe. A templomajtótól balra csinálj három öl átmérőjű kört. Tedd a lucaszéket a közepébe, és ülj rá. Majd aztán meglátod, miket látsz ott. Téged ott senki nem lát az ördögökön kívül, úgy hogy ne csodálkozz, ha az ismerősök szó nélkül elmennek melletted. De vigyél magaddal egy csupor mákot is, arra nagy szükséged lesz, mert az menti meg az életed. Éjfél körül, amikor a hívők gyülekeznek, közöttük lesznek a boszorkányok is. Könnyen felismerheted őket, mert lesz egy kis szarvuk, de ezt csak te látod a bűvös székről. Jól figyeld meg, kik azok, mert utánuk gazdagodsz meg. Majd ha meglátnak, mindennel fenyegetnek, szidnak, leköpködnek, de ne félj tőlük, mert megvéd a bűvös kör. Pont három perccel az éjféli mise befejezése előtt vedd a széked és a mákkal telt csuprot, s lépj ki a bűvös körből. De ahogyan bírsz, fuss, és balkézzel visszájáról szórd utánad a mákot. Úgy oszd be, hazáig elég legyen, de keveset se szórj, mert utolérnek. Ahogy a misének vége lesz, azok futnak utánad, amennyire csak bírnak, de a mákot, amit elszórsz, össze kell szedni. Ha mindent jól csinálsz, és nem érnek utol, elvesztik a hatalmukat fölötted, és szerencsés leszel. De vigyázz, mert ha utolérnek, széttépnek. Mivel éjféli misén megismered a boszorkányokat, csak azt kell figyelned, melyik mikor hal meg. Akkor a temetése után három nappal odamész napnyugtakor a sírhoz, és viszed magaddal a lucaszéket meg egy vonyogót. Bal felől a sírkereszttől csinálsz egy három öl átmérőjű kört, és beleülsz a közepébe, kezed ügyébe a vonyogóval. Ahogyan elfoglalod a helyed, egy kunyhó terem a fejed fölött. Ebből a kunyhóból aztán éjfélkor látsz furcsa dolgokat. Megjönnek a boszorkányok, és a friss sírt kihantolják. Kiveszik a koporsót, és belőle a holtat. Ott előtted megnyúzzák, a húsát visszadobják a koporsóba. A bőrét meg félredobják, míg elhantolják a koporsót. Te közben a vonyogóval berántod a bőrt a kunyhóba. De gyorsan cselekedj, és vigyázz, nehogy elkapják tőled valahogyan. Mert ha egy kicsit is meg tudják fogni, veled együtt kirántják, és halálnak halálával halsz! Amikor a bőrt megszerezted, elkezdenek könyörögni, hogy add vissza. Bátran kérj tőlük sok pénzt. Majd alkusznak, de ne félj, megadják a számításod. Akkor aztán visszadobod nekik, s ezekután te is meggazdagodsz.”15
Vajtán egy Barabás András nevű legényember készített lucaszéket. Egyesek szerint semmit nem látott róla, mások szerint a vele kapcsolatos cselekvéssort nem merte befejezni. Legtöbben azt állítják, hogy a templomba belépő nagyszarvú boszorkányokat látta: „Luca napjától karácsonyig csinálták, mindennap egy darabot csinált rajta, és aki aztat csinálta, az karácsony éjjel vitte a templomba magával, aztán arra kellett ráülni, és az egy várt kerített előtte egy fehér krétával, és az meglátta, hogy hugyan mennek a boszorkányok be a templomba. És olyan is ment köztük, olyan állat, hogy előbb az egyik szarvát, aztán a másikat dugta be az ajtón. Ű nem félt, mer a váron belül őhozzá nem tudott hatolni az állat. Mikor kijöttek a templombul, akkor a templom előtt köllött megint ráülni, és úgy mentek hozzá a boszorkányok, de a váron belül nem tudtak menni. Ijettibe eldobta a lucaszéket, és elszalatt haza. És azt kiabálták neki: Szerencséd, hogy elszalattál, mer máskülönben megtámattunk, volna! Itt is vót olyan legényember, aki azt megcsinálta, Barabás Andris.”16
Csete Balázs 1928-ban keletkezett, a Sárszentmihály melletti Zichyfalvára vonatkozó feljegyzése szerint nemcsak a keresztútra tett lucaszéken ülő láthatta meg a boszorkányokat, hanem az is, aki az éjféli misén, a lucaszéken ülve egy tű fokán keresztülnézett.17
Megfigyelhető, hogy a katolikusok a lucaszék használatának helyeként a templomot, az éjféli misét, a reformátusok inkább a keresztutat jelölik meg.
Pócs Éva a magyarországi boszorkányhitről szóló könyvében a boszorkányok felismerésének lucaszékes technikájáról olvashatjuk: „A módszereket összefoglalóan lucaszékes technikáknak nevezzük, mivel az egész Közép- és Nyugat-Európában ismert rítusok egy fajtája a valamikori Pannónia területén a legújabb korig „lucaszék-készítés” néven ismert… Lényegük: rituális kapcsolatteremtés a halottakkal, tudásszerzés a halottaktól egy kimondottan „alvilágias” rítussal, a jelenkori mondai megfogalmazások szerint a „lucaszék”-nek nevezett zsámolyra ülve, vagy más Luca és karácsony között készített szimbolikus tárgy segítségével. A rítust végrehajtó személy 20. századi adataink egy része szerint is kísérteteket, démonikus boszorkányokat „lát”: a boszorkány halott alteregóit, akik beavatják transzban ? olykor a „csontkiszedés” motívuma is megjelenik. Beavatása alvilágias dolgokra terjed ki: halottak látása, kincslátás, tolvajlás felderítése, jóslás a jövő év halottairól; Közép-Európa felénk eső területén sokszor boszorkányfelismerésről, illetve boszorkányságba avatásról van szó.”18
Mit fűzhet még hozzá a váli lucaszékkel kapcsolatban bemutatott adatsorhoz a néprajzkutató? A váliak hozományaként az Európai Unióba kerül a Luca napi boszorkányozás, ahol érteni fogják a táncot, a koreográfiát, hiszen Nyugat-Európában is voltak/vannak boszorkányok. Ebben a helyzetben a magyar néprajzkutató, szükség esetén, a lucaszéket viheti a váliak után, hogy ott is felismerhessük a boszorkányokat.


JEGYZETEK

1. Hozománykönyv. Fejér megye településeinek hozománya Magyarország EU
-csatlakozásának tiszteletére. Székesfehérvár, 2003.
2. Hozománykönyv, 222.
3. SEBESTYÉN Gyula: Luczaszék. Ethnographia XX. (1909) 314; DIÓSZEGI Vilmos:
Sebestyén Gyula. Budapest, 1972. 102-104.
4. SEBESTYÉN Gyula: i.m. 314-315.
5. RÓHEIM Géza: A luczaszék. Néprajzi Értesítő XVI. (1915) 28.
6. RÓHEIM Géza: i.m. 28.
7. RÓHEIM Géza: i.m. 28-29.
8. GYÖRFFY István ? VISKI Károly: A magyarság néprajza. II. Budapest, é.n. 1477. ábra.
9. SZOBOSZLAI Istvánné: Szokások, babonák. Vál. Az István Király Múzeum Néprajzi
Adattára (IKMNA) Lelt.sz.: 51.1.
10. SZOBOSZLAI Istvánné: Vegyes néprajzi gyűjtés. Kajászószentpéter. IKMNA. Lelt.sz.:
51.1.
11. KRESZ Mária: Vegyes néprajzi gyűjtés. Pázmánd. A Néprajzi Múzeum Ethnologiai
Adattára (EA) Lelt.sz.: 7305.
12. MADAR Ilona: Luca napi szokások. Adony. EA. Lelt.sz.: 7313.
13. DIÓSZEGI Vilmos: Néphit. Szolgaegyháza. IKMNA: Lelt.sz.: 65.13.
14. SERGŐ Erzsébet: Szokások. Sárosd. IKMNA. Lelt.sz.: 64.4.
15. KISS Józsefné: Hiedelmek. Sárbogárd. IKMNA. Lelt.sz.: 84.18.
16. DIÓSZEGI Vilmos: Néphit. Vajta. IKMNA. Lelt.sz.: 65.11.
17. CSETE Balázs: Lucaszék. Zichyfalva. EA. Lelt.sz.: 5922.
18. PÓCS Éva: Élők és holtak, látók és boszorkányok. Mediátori rendszerek a kora újkor
forrásaiban. Budapest, 1997. 144-145.


ILLUSZTRÁCIÓ

1. ábra: A váli lucaszék 1868-ból. Néprajzi Múzeum, Budapest. Lelt.sz.: 108.519. Lukács
László felvétele.

 
¤ lap tetejére