Mészáros István
Szentantalfa

A falu

Nivegy-völgyét északról megközelítve páratlan látványban lehet részünk. A környező dombok erdői, a szőlőhullámoktól díszes lankák és a látóhatáron az éggel összeolvadó Balaton fodros hullámai első pillantásra háborítatlan középkori hangulatot idéznek fel, a látogató fülébe súgva, hogy különleges tájra érkezett. A Balaton-felvidék soha meg nem unható panorámájának szélesen kitáruló fennsíkjáról megszámlálhatatlan apró patak ereszkedik alá, dél felé tartva, hogy elérjék az édesvizű magyar tengert. Nivegy-völgyének számos kis forrása táplálja az Antalfa északi részében egyesülő Csorsza-patakot, ami századokkal ezelőtt még több malmocskának adott energiát és melynek partja mellett fontos természetes kereskedelmi útvonal kötötte össze a felvidék népességét a partvidékével. Ebben a völgyben terül el Szentantalfa, amit ma személygépkocsival és busszal akár Nagyvázsony, akár Zánka felől egyaránt kényelmesen meg lehet közelíteni. A községnek vasúti pályaudvara nincsen, a legközelebbi kilenc km-re található Zánkán. A dombtetőről érkezve egészen jól látszik a település természetes határvonala, hófehér templomtornyai pedig messziről elárulják, hogy három történelmi egyház osztozik lakosságának hitéletén. Nagyvázsony felől jövet elhagyva Szentantalfát jelző piros keretes táblát, egy éles kanyar után pillanthatjuk meg az első lakóépületekből álló Fő utcát. A korábbi két faluhoz képest – Mencshely, Óbudavár – rögtön feltűnik, hogy a község lakóházainak túlnyomó része kitűnő állapotban van. Ránézésre kiderül, hogy általában a húsz évnél idősebbek megtartották eredeti, egyszintes formájukat. A fiatalabbak szinte teljesen új utcát alkotva elkülönülnek és legalább egy szinttel magasabbak is. Nem ritka a régi sátortetős parasztházból felújított, átalakított épület sem. Hirtelen a központban találjuk magunkat, ahol az országút 90°-os kanyarulatot vesz a Balaton irányába. Kisebb-nagyobb köz- és kereskedelmi épületek sorát láthatjuk egymás mellett elhelyezkedve. Az országút két oldala mentén szűk utcák kígyóznak zsúfoltan, átláthatatlanul a völgybe, beleveszve a zöld növényzet sűrűjébe és a lángszínű cseréptetők mozaikjába. Zánka irányába újabb fiatal emeletes házak között haladva elmegyünk a Zöldgolyó Tekéző barátságos portája előtt, s hamarosan megint lejtőt érezve talpunk alatt megpillanthatjuk a Balaton nyolc kilométerre pihenő sziluettjét. Balra elágazás látható, néhány üzemi épület a völgyben, egy háromszintes magas sövénnyel körülvett impozáns épület, majd még egy lejáró az Antal-Tankhoz és végül a határozott, piros vonallal keresztbe áthúzott „Szentantalfa” jelzi, hogy ismét átlépjük a falu belterületének határvonalát. Csak most vesszük észre, hogy a település északkeleti határai felvisznek a gondosan művelt szőlőparcellák lankáira, melyet bájos borpincék tarkítanak, csábosan mosolyogva az utazóra.
Visszasétálva a dús növényzettel körbevett épület kocsifelhajtójára, közeledve a kovácsoltvas kapuhoz, egy tábla hívja fel az ember figyelmét arra, hogy a Nazarénus Imaház előtt áll. Alatta további nyitva tartással kapcsolatos információk sorakoznak, jelezve a közösségi élet rendszerességét.

Nazarénusok

Amikor a Magyar Királyságban először (1839-1940) megjelent a nazarénus hitvallás, már háromszáz éve nem telepedett le új felekezet az országban. Kevés számú híveit a történelmi egyházakból toborozta. A különböző hatalmak parancsoló szavaitól egyáltalán nem féltek, mert a hitet sokkal előbbre valónak tartották életük kényelménél. Nagyjaik nincsenek, mert mind egyszerű szegény emberek, se a tudomány, se a művészet, se a kormányzás és törvényhozás, a vagyon magaslatára emelkedés nem fér össze hitvallásukkal, vallási „vezetőik” a közösség mindennapi élete során választódnak ki. A felekezet hitélete a Károly Gáspár féle Bibla-fordításnak van alárendelve, ami a tagok számára az egyetlen szent írás. Életüket a bűn nélküliségben, a tiszta bibliai értelemben vett erkölcsök szerint élik, miközben jó cselekedetekre törekszenek. A vallást bárki felveheti, ellentétben azzal a gyakori tévedéssel, hogy kizárólag nazarénus leszármazott lehet közösségi tag. Az egyházban való tagság általában felnőtt korban kezdődik, mert szerintük az egyén igazából csak felnőtt korában képes felelős döntéseket hozni. A kereszténységnek ezt a saját meggyőződésből követett formáját hívják felnőtt keresztségnek. Természetesen az igazi utánpótlás általában a hívők családjából származik, de akad teljesen új megtért is, a lehetőség adott mindenki számára.
A Balaton-felvidéken e vallás első jelei Monoszlón és Dörgicsén mutatkoztak a XX. század elején, akkor még kisebb közösséget alkotva, néhány család hitgyakorlatában. A Dobosi ősök ide jártak át istentiszteletre, majd megkeresztelkedés után az 1950-es években áthozták a vallás intézményét Szentantalfára, és gyülekezetet alkottak.
Igazi elismerést és szabadságot a Hágai egyezmény jelentett számukra, ahonnan kezdve hivatalosan is bejegyzett kisegyházzá nyilvánították a magyarországi nazarénus közösségeket.
A Dobosi család növekedésével egy tágasabb, modernebb imaházat kellett építeni, ezért közösségi munkával, külföldi anyagi támogatással elkészült a 1,5 hektáron elterülő új közösségi ház. A hitélet új központját 2001-ben adták át, ahol hetente három alakalommal tartanak foglalkozásokat bibliamagyarázatok, énekórák, orgonaórák, vallásos közösségformáló délutánok keretén belül.
Az alábbi jellemzés a Szentantalfán folytatott megfigyelésből származik, és tanúsítja a Kardos–Szigeti (1988) szerzőpáros által 20 évvel ezelőtt leírtak változatlanságát.
A nazarénus emberi minőségében puritán, pozitív szociálpszichológiai megnyilvánulásának állandó jellemzője „az erőszakmentesség, a személyiség tisztelete, a „ne ölj” komolyan vétele, a konfliktus, a verekedés kerülése, az inkább engedés szándéka; lényegüknél és lényüknél fogva békeszeretők, békességet keresők, a békemozgalom potenciális bázisai”. „Az emberi tisztességre hangoltak, szótartók, az adott szó mágikus tisztelete és megtartása” az egyik elsődleges hajtóerő értékrendjükben; „igazmondók, nem hazudnak, amit ígérnek, azt tűzön-vízen át megtartják.” Ezen kívül „a nazarénust jellemzi a tulajdontisztelet, nem lop, nem csap be másokat, nem károsít meg senkit, elve a „tisztes” polgári haszon a kereskedelemben is; a szerencsejáték, a nyerészkedés, a kamat idegen tőle; nem sztrájkol; a polgári vagyonszerzés klasszikus útján jár, a kizsákmányolást ellenzi. … Munkájukban magas színvonalú munkaerkölcs jellemző rájuk, az adott szó, az ígéret náluk szavatosság, garancia a szakszerűségre. … A nazarénus a családot szereti, tiszteli, gyarapítja, növeli, családcentrikus, gyermekszerető, gyermeknevelő. Szelíd, szívélyes magatartás jellemzi, hangoskodás, erőteljes gesztusok, hevesség, harag nélkül; nem káromkodik, nem mond rosszat másra, nem nagyképű, kerüli a sértést. A szelíd örömöt, a családot és a gyülekezetet szereti. Nem részegeskedik, nincs káros szenvedélye, nem cifrálkodik, nem hiú, nem csábítja el más feleségét, nem kicsapongó.”
Rövid időt is elég a faluban tölteni ahhoz, hogy az ember magába lélegezze a nazarénusság mindent átható jelenlétét. Hogy a közösség mennyire szerves része a településnek, azt tökéletesen érzékeltetik a nazarénus társadalmi munkában felépült létesítmények, a gondosan művelt porták, a szőlőhegyeken és az erdőkben szorgosan dolgozó szőlészek, méhészek jámbor, barátságos tekintete, a nem nazarénus lakosság gondolkodásába beépült néhány fenti biblikus társadalmi érték. A társadalom többi csoportjaitól szociológiai szempontból a nazarénus hitközösséget az különíti el markánsan, hogy a hívek körében egymás ellenszolgáltatás nélküli kölcsönös támogatása általánosan bevett, „kommunisztikus” gyakorlat. Vizsgálódásaimat megkezdve rövidesen rájöttem, hogy a nazarénus lakosságot nem szabad alábecsülni, sőt újra kell gondolni a vallásokról szerzett eddigi tapasztalataimat.

A kutatás

A település társadalmának empirikus kutatását 2002-ben kezdtem el, az akkor 392 főt számláló faluban. Azóta meglepő módon 420 fő körül ingadozik a lakosság száma. A terepszemlékkel párhuzamosan egy részleges demográfiai másodelemzést készítettem a falu társadalmi helyzetéről, ami alátámasztotta azt az előzetes anyaggyűjtés során kialakult előfeltevésemet, hogy egy fejlődő településre kerültem. Ezután arra törekedtem, hogy tudományos szempontból megfogalmazzam, melyek a különös virágzás mögött munkáló erők. A különös jelző használatát talán az indokolja, hogy a Szentantalfával közigazgatásilag máig összefonódó szomszédos négy település a földrajzi adottságok és a történelmi múlt tekintetében homogén lehetőségekkel rendelkezik. Ennek ellenére egyelőre úgy tűnik, hogy a hasonló esélyeket csak Szentantalfának sikerült pozitívan kihasználni. A manapság nálunk szokatlan jóllét-jómód magyarázata érdekében a lakosság társadalmi szerkezetét kezdtem vizsgálni. Ezen kívül survey és szocioanamnesztikus módszerekkel megvizsgáltam az emberek médiahasználati, étkezési szokásait, szabadidő-felhasználását, hitéletét, szolidaritási hálózatát, végzettség alapú mobilitását egy-egy történelmi család négy-öt generációs családfáján. Eredményeimet igyekeztem beilleszteni a már meglévő social network (társadalmi kapcsolathálózat) kutatások értelmezési keretrendszerébe, míg az általam összefoglalt új koncepciók mindössze Szentantalfa helyzetének leírására alkalmasak, későbbi problémafelvetéseim ellenére, amelyek döntő többségében a felvázolt stratégiák alkalmazására vonatkoznak és egyelőre nem kívánom bizonyítani, hogy bármely más esetben is használhatóak lennének. Minthogy a mélyen vallásos csoportok társadalomra, gazdaságra kifejtett befolyását már klasszikus vallásszociológiai elméletek is megfogalmazták, így a (értsd: megfoghatatlan, érzékszervekkel közvetlen módon megtapasztalhatatlan, a materiális világ felett álló) „transzcendenst” (a valóságosan létező világon kívül eső elem, erő) társadalmi erőforrásként fogom fel. Ahhoz viszont, hogy e tanulmányban a vallás minden értékítélettől független tényezőként legyen értelmezhető, mentesíteni kell magunkat elfogultságainktól, amiket más vallásunk, műveltségi-társadalmi státuszunk szülhet.

Elméleti háttér

Nem tudni, hogy a múlt zavaros folyományaként vagy a jelen politikai polarizáltságának okaként, de az utóbbi évtizedek tudományos tényállásai mellőzték a vallásos szinkretizmust, melytől a pragmatikus szociológia is igyekezett távol tartani magát. A vallást és társadalmi szempontból talán egyik legfontosabb termékét: a hitet nem számításba venni, mint a társadalmi viszonyokat elementáris erővel átformálni képes tényezőt, nagy hiányosságnak tűnik. Hamvas Béla (1983; 1988) központi rendező elvként definiálja a vallásos krízist . Műveiben kitér azokra a filozófusokra, akik a század első felében már diagnosztizálták a jelenséget (Spengler, Klages, Lessing, Pannwitz). Ennek ellenére úgy ítélem meg, hogy teoretikus, főként retrospektív elemeken kívül másra nem alapozták irányzataikat, noha máig érvényes fejlődési irányt mutatnak. Természetesen közben nem szabad megfeledkezni Max Weber-nek (1995) a protestáns etika és a kapitalista gazdasági racionalitás kölcsönhatásaival foglalkozó elméletéről sem. Weber nyomán úgy ítélem meg, hogy szignifikáns összefüggés mutatkozik a vallással interiorizált szociális értékek és a gazdasági folyamatok, illetve az egyén társadalmi rétegződésben elfoglalt helye között. Hitvallástól függetlenül a protestáns vallásosság, a protestáns vallásos közösséghez tartozás feltétele garanciát jelentett a becsületességre, az üzleti-etikai erkölcsre, a gentlemen típus üzleti kvalitásaira, a gazdasági hitelre való igényjogosultságra, a testvéri (főként rövid és hosszú távú reciprok instrumentális) segítségre. A hívő, ha tagja a gyülekezetnek, bárhová megy, személyiségében, presztízsében magával viszi gyülekezetének tanúsítványát, s ezáltal kapcsolatot tud teremteni felekezetbeli társaival, illetve hitele van mindenkinél. Ha az illetőnek anyagi nehézségei támadnak a felekezet rendezi viszonyait. Tapasztalatom szerint a vallásossággal kialakuló kollektív tudat nem kizárólag a protestáns felekezeteknél található meg, lényegében bármelyik vallási közösség megfelelhet feltételeinek. Noha „A protestáns etika…” megjelenése (1904-1905) óta eltelt időszakban felerősödtek a szekularizációs tendenciák, az korántsem jogosít fel arra, hogy elhamarkodott ítéletet mondjunk a vallás gazdaságra, társadalomra gyakorolt hatásáról. A katolicizmus lengyel társadalmat érintő rendkívüli befolyása „cáfolni látszik azt a tételt, hogy a vallás a gazdasági alap függvénye, miközben a rendszerváltozást támogató tevékenysége arra enged következtetni, hogy bizonyos makrostrukturális esetekben a vallás és az egyház ma is a társadalmi változás egyik lényeges tényezője lehet.” (Andorka R., 2000. 552. o.). Jelen kutatás eredményei pedig arra adnak bizonyítékot, hogy a bipoláris társadalmi formációkba pontosan be nem illeszthető vallásos csoportok mikroszinten képesek kifejteni hatásukat mind a társadalomra, mind a gazdaságra.
Hogy milyen feladat várhat még a felekezeteire egyre inkább atomizálódó kereszténységre? Nehéz megjósolni azonban összefüggéseket lehet keresni a szociológia bőséges terminusainak világában. Lehet-e egy új, az államtól függetlenebb társadalmi rend szervező elve a hit?
Amennyiben lehetséges újabb, az eddigiektől eltérő közösségi formáció létrejötte a jelenlegi viszonyok között, úgy abból nem zárható ki a keresztény felekezetek jövőbeni létjogosultsága, társadalomalakító, a gazdasággal kölcsönhatásban álló szerepe. Ahhoz, hogy egy új, akár keresztény, akár világi csoportosulást azonosítsunk be, szükséges megismerni a hozzá kapcsolható, már meglévő koncepciókat. Tönnies, F. (1983) szerint a kapitalizmus előtti társadalom a személyes kapcsolatokon alapuló Gemeinschaft (közösség) világa, míg a kapitalizmus utáni világ a közvetítéseké, a személytelenséget képviselő Gesellschafté (társadalomé) volt. Ezt az együttességet szerinte két különböző töltetű akarat hozza létre. A primer és szekunder csoportokról elsőként Charles Horton Cooley beszélt 1909-ben, mely beosztás, leszámítva a benne használt fogalomrendszert, nagyrészt azonos Tönnies közkeletű osztályozásával. Nála a primer legfőbb tulajdonságai (1. szemtől-szembe jellegű kapcsolatok, tagjaik teljes személyiséggel vesznek részt, 2. az akaratnak az egyetértésen, vagyis önmagán kívül nincs más célja, 3. hosszabb időre egyesülés, 4. létszámuk kicsiny, 5. intim jellegű kapcsolat van a tagok között) és a szekunder csoportok jellege (1. nincs szemtől-szembe kapcsolat a résztvevők között, 2. nem teljes személyiséggel, hanem csak a csoportra tartozó szerep attribútumaival van jelen az egyén a társas mezőben, 3. lehetővé válik a személyiség autonómiája, 4. több emberrel való kapcsolat azon az áron, hogy az érintkezés kötései vékonyabbak) nagyvonalakban fedik a tönnies-i közösség és társadalom koncepcióit. Az eddig ismertetett formációk még a szociológiában nevezetes Granovetter (1973) elméletével, a gyenge és erős kapcsolatok elkülönítésével , Weber (1992) informális és formális csoportjaival, illetve – a táblázatban feltűntetett – más tudósok elméleteivel is egybevágnak. E régóta használt tipológiákra építi társadalmi egységeit Vitányi Iván (1995), aki első-, másod-, és harmadfokú közösségekről ír.

Harmadfokú közösség és a vallás

Egyes szerzők (Vitányi I. 1995., Popper, K. R. 2001., Dahrrendorf, R. G. 1994., Soros, G. 2001.) munkáiban említésre méltó fejtegetéseket olvashatunk harmadik társadalmasulásról, amelyben a társadalmi mozgás a tercier közösségek születésével egy harmadfokú társadalmi szint felé tart. Arról viszont kevesebb szó esik, hogy az új formáció milyen alapú értékrenddel működik, lehet-e a korábban említett vallásos krízis elmélete szerint mindennek exponense a hitközösség.
A primer szerveződésű közösségek kezdeti szinten kielégítették az ősközösségi létforma igényeit, míg a tradicionális társadalmakban megjelennek a szekunder struktúrák, de még az alapjában véve primer szervezetbe ágyazottan. E másodfokú rendszer, amely az újkori nagyipari piacgazdaságra épülő társadalomban uralkodóvá vált, épségben meghagyta a primer közösségeket konglomerátumot alkotva velük, hogy végül kitermelje a tercier intézményi formát. (Vitányi I., 1995.) Ebben a tercier formában, amit egyes szociológusok a minőség társadalmának neveztek, az egyének tudatosan szerveződnek magasabb típusú közösségekké, a közösen vállalt értékek alapján, így az első két fok egymásra való vonatkozásából kialakul egy magasabb, harmadik fokú szerveződés, amelynek szintén megvannak az első kettővel párhuzamos minőségű, sajátos jellemzői. A korábban említett szekularizáció folytán bekövetkezett felekezetesedés rész-integrációinak táptalaja pontosan anticipálja a harmadfokú képződmény típusrésztvevőit. A jelen írás alapjául szolgáló kutatás folyamán ilyen harmadfokú közössége(ke)t sikerült azonosítani 2002-2005 között Szentantalfán. Esetükben a vallás ortodox módon szabályzó erejével jött létre a talált harmadfokú közösség. Leírásához megpróbáltam alkalmazni a korábbi tipológiák legismertebb kategóriáit, illetve új jellemzők bevonásával azt jobban elkülöníteni az eddigi formáktól. Ennek szükségességét éppen az is indokolja, hogy a témával foglalkozó korábbi szakirodalom keveset hangsúlyozza a harmadfokú rendszerek szerepét. Vitányi felteszi a kérdést, mely a dolgozat szempontjából is fontos: megerősödhetnek-e annyira az ilyen jellegű csoportok, hogy a társadalom uralkodó viszonyrendszerét meghatározzák? A válasz talán a modern apokaliptika középpontjába helyezett vallásos válságra is magyarázattal szolgál. Mindenek előtt meg kell érteni, hogy a humanizmussal párhuzamosan lezajló társadalmi strukturálódás közben lassacskán „ismét megnyilatkozik a transzcendens” (Evola, G., 1934.). Ami tulajdonképpen történelmi korszakokra vetítve azt jelenti, hogy amíg a középkorban humanizálódás felváltotta a transzcendenst, addig a vallásos krízis egyik lehetséges kimeneteleként a humanizálódást az újkorban folyamatosan visszaválthatja a transzcendens, maga után vonva az újabb és újabb társadalmi formációkat, mint például a tercier közösségeket. Tehát az emberek valláshoz való kapcsolata a későbbiekben esetlegesen válasz lesz a fenti kérdésre. A humanizmus kritikájában Nietzschén kívül szintén Evola ment el a legtovább. A vallástalan tömeget demoralizálónak tartja, mert egyszerűen destruálja az erkölcsöt: „a vallástalanság útján az anyagiasság szférájába kerül (Börger, J.)”. Az anyagiasságtól lényegében véve megóv a transzcendensbe vetett hit, és tulajdonképpen ez az, ami a megfigyelt rendszert minden előnyeivel eljuttatja egy magasabb társadalmi fokra. A vallásos krízis elmélet mintájára felekezetesedő, újabb egyházakat létrehozó kereszténység olyan harmadfokú közösségeket képes kitermelni magából, melyek sikeresen integrálódnak a társadalomba, létrehozva az egyén eddigiektől eltérő, posztmateriális értékekkel megvalósuló autonómiáját.
Végtelen sok jellemzőt kínál a három fentebb tárgyalt fokozatok elemzése, amit le kell szűkíteni egy keresztmetszetbe, hogy érthetőbben kirajzolódjanak a meghatározó vonások. Az összefoglaló táblázat mennyiségi és minőségi szempontokat tartalmaz, amelynek felső részében a különböző általánosan elfogadott tipológiák találhatók, míg alatta a formációknak megfelelő lényeges jellemzők vannak feltűntetve. A harmadik oszlopban olvashatók a Cooley/Vitányi által is használt harmadfokú közösség jellemzői. A szentantalfai példa alapján csillaggal kiemeltem azokat a kiegészítéseket, amelyek a kutatás kizárólagos eredményeiből születtek. A táblából az is kiderül, hogy külön tanulmányban lenne érdemes foglalkozni a marxi elképzelések tercier közösségekkel harmonizálható téziseivel. Marx szerint (1962) ugyanis megvalósul majd egy olyan forma, amelyben a közösség lesz az egyén kiteljesedésének az eszköze. Tehát amennyiben a kommunizmus elméleti síkon találkozik a vizsgált szentantalfai harmadfokú közösség strukturális alapelveivel – a nazarénizmussal –, úgy a kapcsolódási pontokra már korábban is erőteljes utalások történtek.
A kiegyezést követően egészen a vallásszabadsági törvény megalkotásáig a nazarénusok ügye nem került le az országgyűlés napirendjéről. A polgári liberális eszmékért küzdők felkarolták a nazarénusok sérelmeit, amelyekre az ellenfél sorban ugyanazzal a váddal védekezett, hogy a nazarénusok tulajdonképpen a kommunizmust készítik elő. A marxi tételek és a nazarénizmus alapelveinek szintézise alapvetően a materializmus értelmezésén vagy átértelmezésén múlik. Létszámához (150 fő) mérten a vizsgált nazarénus hitközösség tagjai meglepő módon a számosság ellenére is képesek szemtől-szembe jellegű, teljes személyiségükkel részvevő kapcsolatokat fenntartani egymással. Ez korábban csak a primer közösségek (család, had, rokonság, baráti kör stb.) kötelékeiben volt elképzelhető. Mint ahogy az is, hogy hosszabb időre szóló kötelék alakul ki a tagok között.
Az első két szintnek egyben előnyeként és hátrányaként is elkönyvelhető az egyén tagsági csoportjához való sajátos alá- fölérendeltségi viszonya. Az autonómia hiánya, vagy megléte itt egyben az integráltság foka. Mindez a harmadik szinten ambivalens módon érvényesül. Ugyanis ha az időbeosztás többközpontúságán, vagy a szerepek kiválasztódásán keresztül szemléljük az egyén döntésszabadságát, jelen esetben meg kell elégednünk a tudomány felfogása szempontjából legkevésbé kecsegtető magyarázattal: a nazarénus tercier közösségben minden az egyénre van bízva, addig a pillanatig, amíg a transzcendens közbe nem szól. Bármit meg lehet valósítani, amire a transzcendens nem „mondja” azt, hogy helytelen, illetve nem szolgálja az egyén gyarapodását, lelki fejlődését. A kétértelműség tulajdonképpen abban gyökerezik, hogy van egy függetlenség, amit a közösség garantál, de ugyanakkor korlátoz is az általa (és az egyén által) elfogadott értékrenddel. A korlátozás persze az egyén szemszögéből nézve akkor releváns, ha a transzcendenssel ellentmondásba kerülő élethelyzetekben nem egy belsővé tett értékrendre támaszkodva dönt a közösség vagy a felsőbbrendű javára. Vagyis ami az objektív szemlélődő számára korlátozásnak tűnhet, az nem biztos, hogy az a vele azonosulónak, ha hit által önszabályozó módon dönt, cselekszik. Természetesen hosszas vitát lehetne beindítani a különféle autonómiaértelmezésekről, de egyelőre mindössze elég, ha belátjuk, a vizsgált harmadfokú közösségben az egyén más típusú döntésszabadsággal bír, mint az első két fokon. Ezt a különbséget nevezem a leírtak szerint ambivalenciának.
Talán a táblázat különlegességét jelzi, hogy az utolsó sorban megpróbáltam felhasználni a kommunisztikus kifejezést, amely mára széles jelentésbővülést szenvedett. Itt azt tartottam a fő szempontnak, hogy az egyén tulajdona milyen viszonyban van a közösséggel, az egyes javaknak milyen mértékű a mások számára történő szabad felhasználhatósága. Más dimenzióból megközelítve, milyen az egyén csoportnak való alá-fölévetettsége vagyontárgyai után. Az elsőfokú közösségekben a legtöbb tárgyat közösen használják. Másodfokon ideális esetben a magántulajdon fölött nem rendelkezik a közösség, habár meg kell jegyezni, amennyiben az egyén azt mégis közös használatba viszi, úgy bármikor szabadon dönthet utóbbi felszámolásáról is. A megfigyelt nazarénus közösségnél az előbbi tulajdonviszonynak kétféle kimenete lehetséges. Nagycsaládokból álló sejtjeik és a hozzájuk kapcsolódó – túlnyomórészt másodlagos – gazdaságok szükségleteit elégíti ki a magántulajdon, amit egyébiránt úgy próbálnak meg bővíteni, hogy figyelembe veszik az egész közösség szükségletét. Példának vehetjük a borászathoz szükséges felszereléseket. Az egyik családnak a borra óriási tárolókapacitása van, amelyre más bortermelő, a hitközösséghez tartozó családok is számíthatnak, ezzel is megkímélve vállalkozásaikat a talán fölösleges beruházásoktól. Így működik ez a traktorra szerelhető erőgépek esetében is, tehát nem kell mindenkinek, például permetezőgépet vásárolnia szőlőjéhez, hanem számíthatnak a máséra, s egymás segítségére (Mészáros I., 2005.).
Izgalmas kérdés lehet, hogy a felvázolt kondíciók mellett, hogyan vesz részt az egyén teljes személyiségével egy tercier csoportban? Mivel a szerepek és a bennük megnyilvánuló magatartás sarkosságával kell számolnunk, így másképp nem lehet elképzelni, minthogy az egyén minden lényeges tevékenységéhez tartozó szereppel szembesíti a közösséget. Ennek mintájára a nazarénusok egymástól függetlenül zajló főtevékenységeiket, jellegüket tekintve analóg formában, megpróbálják a közösséggel együtt is gyakorolni. Alapjában véve ez biztosítja, hogy ne csak a hitélet gyakorlása közben, az imaházban találkozzanak egymással, illetve a tagok valóban személyiségük több, meghatározó részeivel vegyenek részt a megformált harmadfokú közösségben.

Az emberi együttélés és az emberi kapcsolatok különböző típusai

Következtetések, további kérdések

A kutatás eredményei több síkon is bebizonyították, hogy a vizsgált település demográfiai, gazdasági, kulturális, infrastrukturális fejlődésében jelentős, vagy döntő szerepet játszik a harmadfokú közösségként besorolt nazarénusság. Kísérlet történt arra, hogy a korábbi két, már meglévő nagy formáció specifikái szerint a beazonosított hitközösségről is jellemzés készüljön, amit a fenti keresztmetszet foglal magában – a vallás szerepe felértékelődött.
A közel százötven éves múltra visszatekintő nazarénusság példája hűen alátámasztani látszik az elméleti passzusokban vallásos krízisként, harmadik fokú formaképződésként felvázolt társadalmi változásokat. Természetesen ahhoz, hogy mérvadó súlya legyen az aprócska mintavételnek, továbbgondolható, s szélesebb körben alkalmazható tudományos eredményeket kapjunk, a felekezetesedés kapcsán érdemes volna utánanézni más akár magyarországi, akár külföldi nazarénus közösségnek, sőt más hivatalosan is bejegyzett kisegyházaknak (Jehova Tanúi, Szombatisták stb.). Feltehetően rájuk is illik a táblázat harmadfokú közösségekről alkotott mátrixa. Ha utóbbi igaz, akkor korunkban új társadalmi rend szerveződése van folyamatban, amelynek hajtóereje a vallás, a transzcendesbe vetett hit.
Lényeges szempont lehet az értékelések során, hogy milyen hozadéka van a túlintegrált vagy ellenkezőleg, a közösség által alig integrált egyénnek. Milyen határokkal bír egy-egy társadalmi szinten az individualisztikus és kommunisztikus egymásnak ellentmondó szerveződés, illetve milyen lenne a középutat választó közösségi formáció élete a társas mezőben az egyén és a közösség szempontjából? Lehet-e ezt a középutat a tercier csoportok stratégiájának tekinteni, mely közelebb viszi őket a biztonságos társadalmi jóléthez?

Rövidítések

DPL Debreceni Protestáns Lap
EPL Evangéliumi Protestáns Lap
PEIL Protestáns Egyházi és Iskolai Lap
SzH Szegedi Híradó

Jegyzetek

ALBERT Fruzsina–DÁVID Beáta: Ha elszakad a háló… Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2001.
ANDORKA Rudolf: Bevezetés a szociológiába. Osiris Kiadó, Budapest, 2000.
DAHRENDORF, Ralf Gustaf: A modern társadalmi konfliktus. Gondolat, Budapest, 1994.
DAHRENDORF, Ralf Gustaf: Egy új rend nyomában. Napvilág, Budapest, 2004.
DURKHEIM, Emil: A társadalmi munkamegosztásról. MTA Szociológiai Kutató Intézet, Budapest, 1986.
DURKHEIM, Emil: Az öngyilkosság. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1982.
DURKHEIM, Emil: A társadalmi tények magyarázatához. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1978.
EÖTVÖS Károly: A nazarénusok. Révai Testvérek, Budapest, 1904.
EVOLA, Giulio: Rivolta contro il mondo moderno. Milano, 1934.
FALUSSY Béla: Az időfelhasználás metszetei. Metszetek 2. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2004.
FARARO. T. J. – DOREIAN, P.: The theory of Solidarity: An Agenda of Problems. In: Doreian, P. – Fararo, T. (eds.): The Problem of Solidarity. Amsterdam: Gordon and Breach Publishers, 1998.
FEHÉRVÁRYNÉ NAGY Magda: Parasztgazdaság a XX. század első felében – Gútai példa. MTA Néprajzi Kutatócsoport, Budapest, 1988.
GIDDENS, Antony: Szociológia. Osiris Kiadó, Budapest, 2003.
GRANOVETTER, M. S.: The strength of Weak Ties. American Journal of Sociology, 81. szám. 1973
GYÁNI Gábor – KÖVÉR György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Osiris Kiadó, Budapest, 2003.
HAJNAL István: Az újkor története. Egyetemes történet. 3. kötet. 3. reprint kiadás: Akadémia Kiadó, Budapest, 1988.
HAJNAL István: Racionális fejlődés és írásbeliség. In: Klebesberg Kuno Magyar Történeti Intézet évkönyve. H. n. 1933.
HAMVAS Béla: A világválság. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1983.
HAMVAS Béla: Scientia sacra. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1988.
HOPPÁL Mihály: Egy falu kommunikációs rendszere. MRT Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Budapest, 1970.
KARDOS – SZIGETI: Boldog emberek közössége. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1988.
MARX, Karl: Gazdaság-filozófiai kéziratok 1944-ből, Kossuth Kiadó, Budapest, 1962.
MARX–ENGELS: Válogatott művei 1. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975.
MARX–ENGELS: Válogatott művei 2. A politikai gazdaságtan bírálatához 5-61. old. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975.
MARX–ENGELS: Válogatott művei 3. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1975.
MASLOW, Abraham: Self-actualization and beyond. In Izard, D. E. (Ed.): Emotion in Personality and Psychopathology. New York: Plenum, 1979.
MÉREI Ferenc: Közösségek rejtett hálózata. Osiris Könyvkiadó, 2004.
MÉSZÁROS István: Kaláka. Árgus, 16. évf., 2005/2.
MÉSZÁROS István: Szentantalfa. Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 2004.
MOSONI Péter: Borkultúra borászati alapokkal Kiadja: Szent István Egyetem Kertészeti Technológiai Tanszék, Gödöllő, 2001.
Országos népszámlálási adatok összes évkönyve.
ORTHMAYR Imre: A társadalmi normák döntéselméleti és evolúciós magyarázata. Szociológiai szemle, 14. évf., 3. szám, 2004.
POPPER, Karl R: A nyitott társadalom és ellenségei. Balassi, Budapest, 2001.
SOROS, George: A nyílt gársadalom avagy A globális kapitalizmus megreformálása. Scolar, Budapest, 2001.
SZEKFŰ, Gyula: Három nemzedék. ÁKV-Mecenas Kiadó, Budapest, 1989.
SZELÉNYI Iván: Városi társadalmi egyenlőtlenségek. Akadémia Kiadó, Budapest, 1990.
Szent Biblia. Fordította: Károli Gáspár. Magyar Bibliatársulat, Budapest, 1998.
TERHELL–GROENOU–TILBURG: Network dynamics in the long-term period after divorce. Journal of social and personal relationships, 21.
TIBORI Tímea – T. KISS Tamás: Közösségi formációk. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2000.
TÖNNIES Ferdinand: Közösség és társadalom. 9-56. p. Társadalomtudományi Könyvtár, Gondolat kiadó, Budapest, 1983.
UTASI Ágnes: A bizalom hálója. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2002.
UTASI Ágnes: Öregség falun. MTA Politikai Tudományok Intézete, Budapest, 1993.
VERESS D. Csaba: A Nivegy-völgy falvainak története. Palásthy Bt., Balatonfűzfő, 2000.
Veszprém Megyei Statisztikai Évkönyv, 2001.
VITÁNYI Iván: A társadalom logikája. 13-39. p. Pesti Szalon Könyvkiadó, Budapest, 1995.
VOIGT Vilmos: A vallási élmény története. Timp Kiadó, Budapest, 2004.
WEBER, Max: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Cserépfalvi Könyvkiadó, Dunaújváros, 1995.
WEBER, Max: Gazdaság és társadalom. A megértő szociológia alapvonalai. 2/1. köt. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1992.
Szent Balázs-hegy kistérségi vidék- és agrárstruktúra fejlesztési program. Fővárosi Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás Talajvédelmi osztály, Budapest, 1999.

 
¤ lap tetejére