| |
 |
|  
|
 |
|
| |
|
“A
reklámblokk felhangzásakor ugyanis minden
TV-ző egyed extra gyors kézmozdulatokkal (szegény,
öreg, szomszéd nénike hátrányban) elkapcsol
egy másik csatornára, vagy kiballag a konyhába
bekapni valamit, amitől Anikó melle is szép
nagyra nőtt.
Hol van már a Gumimacik című rajzfilm, mely
után egy okos elme gyártani kezdte az említett
mesehősök aktivitását okozó Gumibogyó szörpöt?
Fogyott is rendesen, ugrándoztak a kiskölkök
és vártak a Tom and Jerry-s gyerekpezsgőre,
meg Harry Potter varázspálcájának lenyomatára.
”
¤
Temesvári Márta:
Ami sok, az showKK
(Avagy: Majkapapás csácsumi Györgyusszal
a Belevalóban!)
|
|
|
|
 |
|
|
|
| |
|
 |
|
| |
|
"Maupassant szinte egész életében viaskodott
az elmezavar rémével. Azzal a homályos előérzettel,
hogy valami széttört, elpattant benne, és
előbb-utóbb eljön az idő, amikor már nem tudja
kordában tartani a belülről fenyegető sötét
erőket. Bár a tébollyal kapcsolatos szorongás,
illetve a szorongást szublimáló érdeklődés
csaknem minden művéből kiérződik, talán az
Horla című novella a legmegrázóbb klinikai
dokumentuma ezeknek a félelmeknek. Nem csoda,
hogy az írásra már korabeli orvosok is felfigyeltek.
"
¤
Ádám Péter: Guy de Maupassant
avagy a téboly igézete
|
|
|
|
 |
|
|
|
| |
|
 |
|
| |
|
"A csákvári előadást közvetítette
a Magyar Rádió, a rádióadás rendezője és riportere
Hegedűs Tibor és K. Halász Gyula volt. Élőben
sugározta a BBC, tudósítottak róla a filmhíradók.
Decemberben kéthetes vendégjáték következett
Budapesten a Nemzeti Kamaraszínházban, Hevesi
Sándor szervezésében, aztán országjáró turné.
Kodály Zoltán feljegyzése az előadás helyi
hatásáról, nagy regeneráló képességéről: "Csákváron
a Háry Jánosban előforduló régi magyar dalokat,
melyekből egyet sem ismert már az egész község,
megtanulta és szívesen énekli. " "
¤ Lukács László: Háry
János Csákváron
|
|
|
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
|