Lukács László
 

Háry János Csákváron

 


    Hetvenöt esztendővel ezelőtt, 1929-ben mutatták be csákvári „földmíves ifjak” Kodály Zoltán Háry János című daljátékát. Sikerükben része lehetett a helyi népköltészeti gyűjtéseknek, az élő dramatikus népszokásoknak és a dalárda-mozgalomnak is.
    Hazai népdalgyűjtésünk hőskorából, az 1810-es évek közepéről írta Táncsics Mihály (1799–1884), hogy Fejér megyében vállalt gabonanyomtatás alkalmával, fuvarozás közben a csákvári fogadó ablakában éneklő lányoktól hallott népdal ragadta meg figyelmét: „Csákváron megetettem a nap alkonyatában. Míg én a lőcshez támaszkodva nézném a népes országúton jövő-menőket, a félig-emeletes fogadónak egyik ablakából két úrilány könyökölvén ki, elkezdték a »Jaj de fáj a szívem« népdalt harmonia szerint dalolni. Soha életemben dal úgy nem hatott rám, mint ez akkor; minden idegeimet zengésbe hozta. Ha rám nem estvéledik, s ők újra meg újra kezdették volna, kész voltam volna órákig hallgatni. Durva paraszt létemre szívem egészen ellágyult, s érzelmeim örömkönnyekre olvadtak, mert a dal rám nézve egészen új, szokatlan vala, s mert az úrilányok szépek valának; a dalt harmoniásan zengedezték, ami nálunk nem volt szokásban.”
    Népdalokról, lakodalmi szokásokról, népviseletről tudósított 1856-ban Szöllősi Benő Vázlatok a csákvári népéletből című honismertető írásában. A népdaloknak, népballadáknak az 1870-es évek elején Csákváron, Fornapusztán már rendkívül jó érzékű gyűjtője is akadt: Székely Sándor, akinek gyűjteményéből két kis könyvet adott ki 1875-ben Abafi-Aigner Lajos Szerelmi népdalok és Tréfás népdalok címmel. Számos olyan népdal található bennük, amelyekben szerepel Csákvár vagy Forna neve.


Eltörött a sajtárom dongája,

Elhagyott a szeretőm bújába;
Ha elhagyott, majd megvár, majd megvár,

A csákvári dobogós, csoszogós kűhidnál.

A fornai szélös árok,
Mind megvénűnek a lányok,
Férhő ment má kettő, három,
Nyakába illik a járom.

A csákvári kis leányok,
Mind a templom mellé járnak.
Szidják, átkozzák a papot,
Mí’ adott rövid farsangot.

A csákvári kis leányok,
Mindig a szöllöbe járnak,
Ötven krajcár a napszámjok,
Mégis rongyos a szoknyájok.

Elmehecc már ara alá, ara föl.
A fornai leánt nem találod föl;
Van is annak vékony karcsu dereka,
Remeg annak a farán a rongy szoknya.

A csákvári városvégen,
Leánvásár lesz a héten,
Én is el fogok oda menni,
Szőkét, barnát választani.

A csákvári kettős torony de láccik,
Tetejiben dufla szegfű most nyillik,
Fele piros, fele fejír, fele más,
Kedves rúzsám, megöl írted a sirás.


Székely Sándor népballadákat, balladás dalokat is gyűjtött. Patkó Pistáról, a nevezetes betyárról szól az egyik.


Patkó Pista nem nagy nemzetbű való,
Nem kő neki selyem dunyha, takaró,
Nem köll néki felesíge dunyhája,
Beíri azt tizenhat-szí gatyája.

Kiment Patkó a csipkei erdőre,
Dufla pisztó vágott vassal megtőtve.
Dupla pisztó nem látszik a subábul,
Nem fil Patkó maga kilenc zsandártul.

Székely Sándor 1870 körül, Hársing István 1910 táján Csákváron karácsonyi betlehemes játék szöveget jegyzett le.
    Adventben, karácsony előtt kilenc napon át a szent család költöztetése, Mária és József szálláskeresésének felelevenítése is szokásban volt. Csákváron a második világháború végéig több csoportban gyakorolták a szálláskeresést. Egy-egy csoportba kilenc család tartozott, akik a szent család szálláskeresésére utalva, kilenc estén át felváltva helyet adtak a szent család képének. A kép rendszerint egy előimádkozó, előénekes asszonyé volt, esténként tőle indultak szálláskeresésre. Minden családnál egy napot töltött a szentkép, majd este az előtte végzett áhítatosság (ima, adventi és karácsonyi énekek) után a következő családhoz vitték. Itt ünnepélyesen befogadták, a házioltárra tették, amit a kászliból, sublótból alakítottak ki, gyertya, fenyőág, virág díszítéssel. A szentkép befogadásakor minden családtag otthon tartózkodott azért is, hogy a szent család oltalmába ajánlják őket. A szent család járást az egyes csoportok teljesen öntevékenyen gyakorolták, benne a plébános nem vett részt.
    Karácsony második napjának reggelén mentek a fiúgyerekek köszönteni. A köszöntő verset apjuktól, nagyapjuktól tanulták. Diót, kalácsot, szaloncukrot, pár fillért kaptak a jókívánságokért. A Csákvárhoz tartozó uradalmi pusztákon is köszöntöttek karácsonykor a gyerekek.
    Az esztendő jeles napjain elmondott köszöntők, bemutatott dramatikus játékok mellett az éneklésnek, népi színjátszásnak is évszázados hagyományai vannak Csákváron. Biczó Pál is ezt érzékeltette 1896-ban A csákvári református egyház történetében: „Hasznos, jó könyveket, lapokat olvasni a felnőttek is szeretnek, kivált a téli időben. A közművelődés iránt érzékkel bírnak. A gyülekezet férfi tagjaiból alakulva több év óta fennál s szivet-lelket nemesítőleg működik a dalárda, mely az általa rendezett társas összejövetelek jövedelméből, a hivek és pártoló tagok nagylelküségéből 1893. év végén egy 900 frtos fiszharmoniumot, s mintegy 200 értékes könyvből álló könyvtárat alapított, s tart fenn tagjainak mívelődése és szórakoztatása czéljából.” Három emberöltő múltán Hajnáczki József (született 1899-ben) így emlékezett a dalárdára: „Dalárdába jártam télen, ősztű tavaszig, egy héten kétsze vagy háromszó, ahogy megszavaztuk. Huszonhét évig a Kovács László Pál vót a karnagyunk. A rektor úr válogatott össze. Kinek milyen hangja vót, oda állította, abba a szólóba. De vótunk ám harmincketten, harmincnégyen. Családos emberek, idős bácsik is: Héring András, Orosz János, Berényi János. Ezek mind danótak. Idős emberek, úgy hogy mondhatnám nekem apáim lehettek vóna. De rend vót az énekkarban, olyan mind annak a rendje. Máma olyan nincs. Aztá ilyen nagy ünnepeken meg hát énekőtünk, szerepőtünk a templomba is. Szép nótákat tanitott a Laci bácsi, olyanokat, mind a: Csinom Palkó, Csinom Jankó, csontos kalabérom… Óh, az öreg nagyon jó gyerek vót. Szerette az embereket.” Dalárdája, ifjúsági egyesülete mindhárom felekezetnek volt.
    A helyi közművelődés ismeretében nem meglepő, hogy csákvári „földmíves ifjak” három évvel a budapesti, operaházi ősbemutató után, 1929-ben előadták Kodály Zoltán Háry János című daljátékát. Paulini Béla (1881–1945) a daljáték egyik szövegírója Csákváron született, az ő kezdeményezésére indult el a Csákvári Magyar Földmíves Játékszín nagy vállalkozása. A Fejérmegyei Napló 1929. június 15-ei számában, Földmíves ifjak adnak elő operát Csákváron, a hallgatók operaházi tagok lesznek című cikkében tudósította olvasóit a nem mindennapi rendezvényről: „A csákvári műkedvelő ifjúság f. hó 16-án, vasárnap este 8 órakor a Bozory-vendéglő színpadán előadja Paulini–Harsányi–Kodály Háry János című daljátékát. Ezt megelőzően néhány fővárosi író és művész is fellép. Az előadást az Operaház mintegy húsz tagja is megtekinti. Helyárak: I. hely 2 pengő, II. hely 1 pengő. – Jegyek  előre válthatók a csákvári Hangya szövetkezet pénztáránál.
    Műsor: 1. Paulini Béla író szabadelőadása. 2. Palotai Árpád, az Operaház tagja magyar nótákat énekel. 3. Harsányi Zsolt író humoros felolvasása: Vers a baromfiakról címmel. 4. Venczel Béla, a m. kir. Operaház tagja »Óh, mely sok hal terem az nagy Balatonba…« című dalt énekli. 5. Háry János, daljáték 4 felvonásban. Szereplők: Sepsy János, Takács Bözsi, Szabó József, Benedek Etelka, Medgyessy Lajos, Benedek Juliska, Benedek Sándor, Németh János, Gulyás Annuska, Bőle Juliska, Dornyi Sándor, Bakonyi Sándor, Katona József, Szalay János, Bőle János. A darabot betanította Bozory Endre. Rendező Csőváry Dezső.” A daljáték betanítója a vendéglős fia volt. Az előadás sikeréről ugyancsak a Fejérmegyei Napló adott hírt: „A helyi közönség soraiban több budapesti zeneértő is megjelent, és ezek mindannyian elragadtatással nyilatkoztak az egyszerű földmívesek játékáról. Előadás után az a terv merült fel, hogy a csákvári műkedvelők egy-két estén Budapesten vendégszerepeljenek, hogy megmutassák ősi művészetüket a főváros zeneértő közönségének… A csákvári földmívesek vendégszereplését az őszi hónapokra tervezik.”
    A csákvári előadást közvetítette a Magyar Rádió, a rádióadás rendezője és riportere Hegedűs Tibor és K. Halász Gyula volt. Élőben sugározta a közvetítést a BBC, tudósítottak róla a filmhíradók. Decemberben kéthetes vendégjáték következett Budapesten a Nemzeti Kamaraszínházban, Hevesi Sándor szervezésében, aztán országjáró turné. Kodály Zoltán feljegyzése az előadás helyi hatásáról, nagy regeneráló képességéről: „Csákváron a Háry Jánosban előforduló régi magyar dalokat, melyekből egyet sem ismert már az egész község, megtanulta és szívesen énekli.” Paulini Béla a Csákvári Magyar Földmíves Játékszín sikerein felbuzdulva 1931-ben elindította a népi hagyományok újjáélesztésére és színpadi bemutatására a Gyöngyösbokréta mozgalmat. A bokrétás csoportok a helyi táncokat, játékokat, népdalokat eredeti viseletben mutatták be. Paulini Béla Bokrétások Lapja címmel havi társadalmi folyóiratot is szerkesztett, amelyben tájékoztatott a bokrétás csoportok programjairól, fellépéseiről, számukra felhasználható táncokat, dalokat, népszokásokat közölt. A Gyöngyösbokréta jelentős szerepet játszott a néphagyományok megőrzésében, ápolásában, továbbadásában.
    Fél évszázad múltán, 1979–80-ban is voltak utórezgései a csákváriak nagy vállalkozásának. A Magyar Állami Operaház Erkel Színháza 1979-ben felújította Kodály daljátékát, a címszerepben Melis György Kossuth-díjas, kiváló művésszel. Az előadás főpróbájára az operaház igazgatósága Csákvárról meghívott huszonhat idős embert, akik 1929-ben községük vendéglőjének színpadán, egyetlen hegedű kíséretével eljátszották a Háry Jánost. Ugyanekkor Ruitner Sándor szerkesztő-rendező Egy igaz kaland, Háry János Csákváron címmel dokumentumfilmet készített az ötven évvel azelőtti eseményről, szereplőiről, közreműködőiről, megvalósítóiról. A dokumentumfilmet 1980 áprilisában sugározta a Magyar Televízió 1-es csatornája. Néhány héttel korábban a csákvári művelődési házban már levetítették, ahol a zsúfolásig megtelt teremben a régi Háry-előadás öregjeit szeretettel vették körül idősek és fiatalok.

 

IRODALOM

 

A csákvári műkedvelők Háry Jánosa. Fejérmegyei Napló 1929. június 23. 9.
Abafi-Aigner Lajos: Szerelmi népdalok. Székely Sándor gyűjteményéből. Magyar Könyvesház I. 9. 10. Budapest, 1875.

Abafi-Aigner Lajos: Tréfás népdalok. Csúfolódó versikék, gyermekdalok, dajkarímek és találós mesék. Székely Sándor gyűjteményéből. Magyar Könyvesház II. 13, 14. Budapest, 1875.

Biczó Pál: A csákvári reform. egyház története. Nagy-Kőrös, 1896.
Bónis Ferenc: Kodály Zoltán: Háry János. Magyar Állami Operaház Erkel Színház. Budapest, 1979.
Csanádi Imre–Vargyas Lajos: Röpülj páva, röpülj. Magyar népballadák és balladás dalok. Budapest, 1954.

Földmíves ifjak adnak elő operát Csákváron, a hallgatók operaházi tagok lesznek. Fejérmegyei Napló 1929. június 15.
Gelencsér József–Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. Fejér Megye Néprajza III. Székesfehérvár, 1991.
Hársing István: Betlehemes pásztorjáték. Csákvár. Kézirat. Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattára, Budapest. Lelt. sz.: EA.2561.
Háry János kalandozásai Nagyabonytul a Budaváráig. Irták Paulini Béla és Harsányi Zsolt. Zenéjét írta Kodály Zoltán. Op.15. Budapest, 1982.
Kodály Zoltán: Közélet, vallomások, zeneélet. Budapest, 1989.
Lele József: Paulini Béla emlékezete. Honismeret XVIII. 1990/2-3. 159.
Marton Ágota: Hajnáczki József paraszti önéletrajza. Kézirat. Szent István Király Múzeum Adattára, Székesfehérvár. Lelt. sz.: 79. 27.

 


 
¤ lap tetejére