Ami sok, az showKK
(Avagy: Majkapapás csácsumi Györgyusszal a Belevalóban!)

„Minket most bezártak ide, mert mások vagyunk, mint azok, akik ide bezártak.”- állapítja meg az OKOT Müller Péter egyik kiváló albumán, miközben egy „Zártosztály”-feliratú zászlót lenget agyában megjelölve a témát.

Pedig AKKOR még nem is sejtette, hogy jön, lát (és főként: „láttatik”!) a NAGY TESÓ HÁZA (a győzelem kérdésének boncolgatását inkább hanyagoljuk…), aztán felépül a VILLA is, ahol összeválogatott cicmicek nyivákolnak MELL(és egyéb)bedobással, hogy látványos LOVE-ot (mert ugye most igencsak sikk angolul romantikázni – legalábbis a VV1-es Ági megpróbálta) nyomjanak le valamelyik „too much”-os nyáltengerben úszó hímmel.

Persze, közben játszani kell a lelkit felragasztott műkönnyek zuhataga mögött (mert az érzékenyekre harap a jónép: Évikének is az jött be! – de csak természetesen, mert Pandika már eltúlozta), meg a szexuális élet nedveit sem eltűntetni ám, mert akkor felhördül a RAKO, hogy most aztán minek szponzorálta az ACTION-t?

Mert ugye a REKLÁM…

Zsanettke (aki szerencsére már nem „újságíróként” szaftozza az egyik bulvárlapot) nem Hajnal Laci (életrajza alapmű!) csókjától hatódott meg kilépve AZ AJTÓN, hanem a Domestos ajándékától, bár nem valószínű, hogy értette a célzást. (Ön-sikálás!)

Igen, jók ezek a show-k, legalábbis a hirdetőknek, akik burkolt reklámokkal szórják tele az otthonokat, hiszen jól tudják: az sokkal hatásosabb, mintha a filmek közötti „Ezt vedd meg!”-szappanhabba ágyazott felhívásokkal pattintgatnák szét a „befogadónak” nevezhetők idegközpontjait.

A reklámblokk felhangzásakor ugyanis minden TV-ző egyed extra gyors kézmozdulatokkal   (szegény, öreg, szomszéd nénike hátrányban) elkapcsol egy másik csatornára, vagy kiballag a konyhába bekapni valamit, amitől Anikó melle is szép nagyra nőtt.

Hol van már a Gumimacik című rajzfilm, mely után egy okos elme gyártani kezdte az említett mesehősök aktivitását okozó Gumibogyó szörpöt? Fogyott is rendesen, ugrándoztak a kiskölkök és vártak a Tom and Jerry-s gyerekpezsgőre, meg Harry Potter varázspálcájának lenyomatára.

De mi van a NAGYOKKAL? Azokkal a fizetőképes legényekkel, akik a délutáni kocsmázáskor nem tudják, hogy milyen sört kérjenek a kacérlábú pultos lánytól? Vagy a menőmanó diszkóagyú macsókkal, akik az éjszakai mulatóhelyen whisky-vel akarják lehűteni csókban felizzott torkukat? A jelszó: „OLYAN OKI-SAT!„

Mert milyen bourbon-t is nyakalt a szellentések különböző válfajait felvonultató (jelenleg énekes!) showman? (Nem beszélve a gázosítást hiperfokra fejlesztő Segalunkról…) És vajon melyik áruházlánc szállítja az ebédhez való étkeket? Vagy kinek a könyveit olvasta Lorenzo? Buda Béla? Hát akkor menjünk, de izibe ám! és vegyünk meg egy halommal tőle, mert mi most az UTO-LORENZO FAN KLUB tagjai akarunk lenni és ott az kötelező olvasmány!

Bár eleinte húzódzkodtam a gondolattól, hogy minden nap több ezer szem mustrálja végig, amint a Palmolive típusú tusfürdőmmel takarózva Frenki siklik végig karcsú testemen (Szilvi-tipp: pózolni ezerrel, nehogy előnytelen szögben vegyen a kamera!), de aztán rájöttem, hogy ez a világ legeslegjobb üzlete!

S nemcsak a TV2-nek, meg az RTL Klub-nak, akik 200 Ft-os sms-díjból ki- és beszavazásonként milliókat zsebelnek be a kedves rokon voksait „Ne feledje, Ön dönti el, ki marad bent!”-felszólítással kicsikarva…

Na, igen, a Vodafone is jól jár az RTL-lel, hiszen reklámnak titulálható a kirakati alanyok kódjának nevezett telefonszám 70-essel kezdődő számsora, ahogy az sem mindegy, hogy milyen márkájú telefonokat, s egyéb számítástechnikai szerkentyűket sorsolnak ki a költekező nézők között.  

Tehát ott hagytam abba, hogy milyen ötlet pattant szét fejemben eláztatva agytekervényeim sűrű szövetét az anyagias világ égisze alatt: ha erkölcstelen, gátlástalan, hisztis, dühöngő, vérszomjas, kétszínű, taktikázó, leszbikus, homoszexuális (a hetero már nem sikk!) egyed lennék, vagy szimplán csak egy unalmas szürkeség, akinek senkivel sincs problémája, tehát nem érinti a „jelölés” szele, akkor!

Akkor végigjárnám azokat a cégeket, melyek márkának nevezett árucikkekkel borítják be a PIAC fizikális és szellemi síkon mozgó négyzetcentimétereit, s kemény alkut kötnék velük: hordanám azokat a ruhákat, melyeket természetesen ingyen bocsátanak rendelkezésemre (+a szerződésben előre fixálva a márka verbális úton történő megjelenítésére vonatkozó rész: minden „Én csak PUMA-ban érzem jól magam!”, „Azért izmos a lábam, mert ADIDAS cipőben edzek! „-mondat után meghatározott összeg futna számlámra), de a kozmetikumok gyártóit se kímélném!

Ők ellátnának Nivea krémekkel, Anakonda arctisztító zselékkel, vagy jöhet az AVON is, mert a nyuszmuszok napi 40x-es sminkigazításának minden pillanata fontos lehet!

Olyan beszélgetéseket kreálnék, melyben meggyőzném játékos társamat (nevezzük most annak, bár igen messze áll e szó eredeti értelmezésétől az, amit megjelenített Sziszike vagy Pandora stratégia-felállítása), hogy nekem az Oriflame-nél kapható Burgundi szájrúzs egyáltalán nem bizonyult tartósnak, s helyette inkább Estee Lauder-t használok, annak is a legújabb gyümölcs ízű változatát, mert Tommyboy azt annyira szereti! Meg a kis lovászka is rajong érte, de a L’Oreal szempilla spirálja se olyan vízálló ám, ahogy zakatolják a reklámok, mert amikor Tunéziába utaztam a Wonderland Travel-lel (el ne felejtsem: őket is megfogni pár ingyenút erejéig!), akkor a sós víz lemarta a szememről és nyuszit játszottam az arabok között.

Mennyivel hatásosabban győzhető meg a potenciális fogyasztó egy ártatlannak látszó beszélgetéssel! A tudatosan reklámra készülő agy ugyanis automatikusan kidobja a „Vigyázat, hazudik!” -figyelmeztetést, de ha a kukkoló kedvenc cicitündére vagy izompasija sztárol egy terméket, akkor már ALATTOMOSAN kúszik be tudatába az információnak álcázott reklám, s felbukkanik a média hatásait kutató tudósok tanulmányaiból jól ismert „alvó hatás” és a „televalóság”, mely során pokróccal letakart, agytalan lények „Értelmes vagyok!” –felkiáltással vágtáznak a bevásárló kosarak felé vagy az image-ét erősíteni akaró márkaboltba.

De ne hagyjuk ki a szex témakörét se! A magyar(!) Elvis szavaival élve „frankón” címlapra kerülne az a kimerevített kép, melyen hiperszuper balzsammal masszírozná combjaim belső (és felső!) zónáit két életerős hímnemű (vagy egy kétgyermekes „hűségfogadó”, mert kellenek a botrányok!), akiket szülinapi ajándékként kaptam KOVI-tól ( hmmm…nem lenne rossz egy új kazetta-sorozat sem…- Jegyzetelsz, Pandi????), s akkor egyértelműen beazonosítható a felhasznált kence csomagolásának színéről, alakjáról stb. 

Úgyhogy lehetne rendesen lavírozni a pénzkötegek magas bástyái között, hogy testemet,  rábeszélő képességemet, bűbájos stílusomat  felhasználva minél alacsonyabbá koptathassam őket bevételként átcsoportosítva farmerzsebembe (kizárólag Levis’ !) a dollárból épült felhőkarcolókon fellépő hiányt.

DE!

De nem vagyok az a fajta embernek nevezett (bár a Stohl-os agymentségekből kiindulva inkább azt mondhatnám: valójában a mai kor értelme szerint meghatározott homo sapienshez egyáltalán nem hasonlító valaki/valami, vagy ha igen, akkor igazodási kényszerem miatt minőség-elveimet kénytelen leszek eldobni jó messzire, vagy inkább maradok „állati”, rafkótól és manipulációtól mentes, alantas ) lény, aki…

Aki inkább hallgatja a Sziámi-t és azon gondolkozik, hogy ha a valóság show-k producerei, bankjegyszemekkel kukucskáló irányítói énekelnék kissé elferdítve az eredeti szöveget valahogy így: „mások vagytok, mint azok, akik oda bezártak.”, akkor valószínűleg tovább mélyíteném magamat Müller Péterben, s előttem villogna albumának „Tapasztalat” címe…

…És márkamentes, piac-turkált otthonkámban sikálnám tovább a bérház koszos konyhakövét, miközben azon morfondíroznék, hogy vajon röhögjenek-e idegrostjaim a BIG (…Brother…) hazugságot hallva, vagy könnyezzen a szem és sózza be arcomat, mert ők maguk is elhiszik, hogy a különbség tapintható és nem a REKLÁM, a MARKETING kommunikál minden egyes szóval és tanult mozdulattal…